PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
“TESTVÉR-TELEPÜLÉSI PROGRAMOK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSEK”
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) 2019. évi “Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:
1. A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének támogatása a testvér-települési együttműködések erősítése útján.
2. A pályázati felhívás tárgya:
Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatása.
Különös tekintettel:
– meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztése magyarországi helyi (települési, megyei) önkormányzatok és Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria önkormányzatai között,
– a tapasztalatcsere, a tudás és a legjobb gyakorlatok átadása,
– a magyar történelemhez kapcsolódó események és a nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó közösen megvalósítandó programok támogatása,
– a testvér-településeken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatása, a kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítása,
– új testvér-települési kapcsolatok kiépítése.
A pályázati felhívásra egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
3. Támogatható kiadások:
– A programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyagbeszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai).
4. Nem támogatható kiadások:
– egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés),
– ingatlan- és gépjárművásárlás,
– jövedéki termékek (alkohol, dohányáru stb.),
– késedelmi kamat, bírság,
– adótartozások, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozások (a továbbiakban együtt: köztartozások).
5. Pályázásra jogosultak köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével pályázatot nyújthat be:
– magyarországi települési és megyei önkormányzat (a továbbiakban: pályázó).
6. Partnerek száma:A pályázatban be kell mutatni, hogy mely (legalább egy) határon túli településsel (települési önkormányzattal) együttműködve kívánja a pályázó a megpályázott programot megvalósítani.
7. A megvalósítandó programok helyszíne: a tevékenységeket a programban/projektben részt vevő országok (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria) valamelyikében kell megvalósítani.
8. Nem részesülhetnek támogatásban:
8.1 azok a pályázók, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázati eljárások során valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján létrejött támogatási jogviszony szerinti valamely kötelezettséget – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve a beszámolási kötelezettség mulasztását, fizetési kötelezettség nem teljesítését is),
8.2 azok a pályázók, amelyek a részükre nyújtott támogatást nem a támogatási célnak megfelelően használták fel, és az ebből vagy más kötelezettségszegésből eredő visszafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, vagy amelyek a támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt beszámolási kötelezettségük teljesítése során valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, vagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
8.3 azok a magyarországi önkormányzatok, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,
8.4 azok a pályázók, amelyek ellen adósságrendezési eljárás van folyamatban,
8.5 azok a pályázók, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 8.1 – 8.4. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.
9. Igényelhető támogatás:
9.1 Az igényelhető támogatás összege 500 000 forinttól 2 000 000 forintig terjedhet.
9.2 A teljes támogatási keretösszeg 250 000 000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve az Alap Bizottsága dönt.
9.3 A támogatás rendelkezésre bocsátása: egy összegű, támogatási előlegként történő folyósítás, vagy a támogatás felhasználását igazoló beszámoló elfogadását követően történő utólagos finanszírozás.
9.4 A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása utólagos beszámolási kötelezettséggel.
9.5 A BGA Zrt. fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik beszámolási és hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott beszámoló alapján kerül sor.
9.6 Maximális támogatási intenzitás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
9.7 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
10. A pályázat megvalósítási paraméterei:
10.1 Megvalósítási időszak: 2019. január 1.-2019. december 31.
10.2 A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2018. november 20.
10.3 Benyújtási határidő: 2018. december 18., 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
10.4 Elszámolási határidő: a nyertes pályázónak (a továbbiakban: kedvezményezett) a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2020. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével.
11. A pályázat benyújtásának formája:
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, a https://nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. honlapjáról (http://bgazrt.hu).