"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa"

 

 

 

A Vértes-Gerecse akciócsoport legújabb hírei

 

2017. május 25.

Meghívó a Vértes-Gerecse Közösség közgyűlésére

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2016. évi beszámolója, valamint a 2017. évre tervezett feladatok áttekintése, elfogadása végett szükséges a közgyűlés összehívása, melyre ezúton tisztelettel meghívom Önt. A közgyűlés:

Időpontja: 2017. május 30. (kedd) 10:00
Helyszíne: Szár, Művelődési Ház (2066 Szár, Rákóczi F. u. 102.)

 

 

2017. május 2.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség áprilisi hírlevele

 

 

2017. április 26.

Közösségek Hete a Vértes-Gerecse Közösségnél

 

Egyesületünk is csatlakozott a május 8-14. között tartandó országos Közösségek Hete programsorozathoz.

A részletes programot a csatolt meghívóban olvashatják.
A szakmai nap két időpontban, két helyszínen, de különböző előadásokkal kerül megtartásra:
- Naszályon 2017. május 9-én a Művelődési Házban

- Magyaralmáson 2017. május 11-én a Faluházban


Kérjük, szíveskedjenek továbbítani a meghívót a településükön működő intézményeknek, civil közösségeknek, csoportoknak is, hogy ők is tudjanak ezekről a programokról.

Várunk mindenkit szeretettel!

Üdvözlettel:

Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség
06/34 656-652

 

 

2017. április 24.

SZAGOS MÜGE TÚRA 2017.05.07.

 

A Szomódi Helytörténeti Egyesület és a Süttői Erdőgazdaság immár hagyományos belépődíj-mentes túrát szervez Dunaszentmiklós, Neszmélyi arborétum, Gombás puszta, útvonalon MÁJUS 07.-én vasárnap!
Indulás: Tatáról a buszpályaudvarról 07:45-kor Dunaszentmiklósra induló busszal, ez felmegy a Tatabányai vonathoz, azután Szomódi megálló, és érkezés Dunaszentmiklósra 08:06-kor!
A SZAGOS MÜGE TÚRA DÍJMENTES!
Találkozás, ismertető a Dunaszentmiklósi művelődési ház parkolójában 08:15-kor.
Továbbindulás az arborétumhoz 08:30 körül, kb: 2000 méter.
A gombászoknak is lesz egy kitérő!
Az időjárásnak megfelelő öltözet ajánlott, erdős területen.
Buszok vissza Tatára 15:11, 16:11, 18:13-kor indulnak!
Nemes János
30/ 419 3684

 

2017. április 19.

Csákberényi Rétesfesztivál - Rétesakadémia 2017.04.29.

 

2017. április 29-én szombaton rendezzük meg a csákberényi Művelődési Házban az VI. Csákberényi Rétes Fesztivált.
Az idei évben szeretnénk egy kis csavart vinni a rétesfesztiválba. Ez alkalommal nem versenyzőket hívunk, hanem olyan 5-6 fős csapatokat, akik még nem tudnak rétest sütni de szeretnék ellesni a hagyományos házi rétes készítésének csínját-bínját, azt megtanulni a csákberényi idős asszonyoktól. 10-12 csapatnak tudunk helyet biztosítani.
Jelentkezni a retes@csakbereny.hu e-mail címen lehet.

 

 

 

2017. március 31.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség márciusi hírlevele

 

 

2017. március 30.

Meghívó a Fecskepalota önkéntes napjára április 8-ra, Tavaszi Zsongás 2017

 

Kedves Partnereink,Barátaink!

Szeretettel és az évről-évre megújuló és szépülő Fecskepalotával várunk Titeket /várjuk Önöket, illetve képviselőiket a Fecskepalota idei „Tavaszi Zsongására” a csatolt meghívó és programok szerint!

Ha tehetitek/tehetik, gyertek /jöjjenek el a április 8-án szombaton !

Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát erre https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdMk2UeLi7hpjOZhgC-IXP7pxQ8JUuOnV636Rm3C9NzHolFfQ/viewform?usp=sf_link.

linkre kattintva jelezze nekünk!

Üdvözlettel, és a 8-i személyes találkozás reményében,

Orbán Péter, ügyvezető

Tel: +3630-4874-009

Fecskepalota, Szép Jelen Alapítvány

8082 Gánt-bányatelep

fecskepalota@fecskepalota.hu

www.fecskepalota.hu

 

2017. március 16.

Meghívó tájékoztató fórumra

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség, a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület és a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület közös tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a Vidékfejlesztési Program aktuális információit, valamint a Település-és Területfejlesztési Operatív Program aktuális információt első kézből kaphassák meg az érdeklődők.

 

A közös tájékoztató fórum időpontja:
2017. március 22. (szerda) 10.00 óra
Helyszíne: Környe, Művelődési Ház (2851 Környe, Alkotmány u. 1.)


A meghívó innen letölthető.

 

2017. március 14.

Meghívó - Képzés és műhelymunka a rövid ellátási láncok (REL) működéséről

 

Ideje: 2017. március 23. (csütörtök) 10-16 óra
Helye: MTVSZ iroda, Bp., 1091 Üllői út 91/b. III. emelet, kaputelefon: 23

Szervezők: Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért és Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai

 

A fogyasztók és a termelők összekapcsolása, a rövid élelmiszer láncok (REL) hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyasztók biztonságosan juthassanak hozzá a jó minőségű, egészséges élelmiszerekhez, háztartási cikkekhez, hogy erősödjön a helyi gazdák megélhetése és kikerüljük a globális ellátási láncok okozta társadalmi, környezeti problémákat.
Műhelyképzésünk a REL kezdeményezéseken gondolkodó helyi szereplőket szeretnénk segíteni a hamarosan induló pályázatok bemutatásával, helyi példák ismertetésével, a közös gondolkodással és ötleteléssel.

Program:

Miért jobb a helyi? - A globális ellátási láncok árnyoldala – Kapitányné Sándor Szilvia - MTVSz
A rövid ellátási láncokban rejlő lehetőségek itthon és Európában – Kujáni Katalin -Földművelésügyi Minisztérium
Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért – a Vidékfejlesztési Program pályázati kiírásának ismertetése -Tószegi Orsolya - Miniszterelnökség
A rövid ellátási láncok keretei, trendek és szabályok – Szabadkai Andrea- Kislépték Egyesület
Ebédszünet
Szervezői tanulságok a REL egyes elemeihez kapcsolódóan - Szalay Tímea - Csalán Egyesület
Kistermelői tapasztalatok a rövid ellátású láncokban rejlő lehetőségek terén - Volf Tibor - termelő/Bánd
Egy bükkaljai település "próbálkozásai": mezőgazdasági termelés és termékfeldolgozás Parasznyán - Kiss József - Pitypalatty Nonprofit Kft.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Vidéki résztvevőknek 100 km távolság felett útiköltség hozzájárulást tudunk biztosítani max. 50%-ig, az igénylést benyújtók létszámának függvényében és a rendelkezésre álló források kimerüléséig.

Jelentkezés: horvath.kinga@tff.hu

Horváth Kinga – Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért

 

 

2017. március 8.

Felhívás - Tessedik Sámuel Kollégium indulása

 

Tisztelettel ajánlom figyelmébe a fiatal szakemberek, illetve a közösségi művelődés területén tevékenykedő fiatalok szakmai fejlődését célzó Tessedik Sámuel Kollégium indulásához kapcsolódó mellékelt felhívást. Az öntevékenység ösztönzésére, a közösségi művelődés gyakorlati ismereteinek, tapasztalatainak, jó példáinak elterjesztésére irányuló képzésre 2017. március 13-ig lehet jelentkezni.
A képzés 4 félév alatt 8 bentlakásos, hétvégi kurzusból áll 2017 és 2018. között: ezen időszak alatt a közösségi művelődés témáit és innovációit feldolgozó elméleti és gyakorlati szemináriumok mellett két nyári egyetem, valamint hazai és határainkon túli látóutak segítik a részt vevő fiatalok szakmai fejlődését.
Az első kollégiumi alkalom időpontja: 2017. március 31 – április 2. (péntek 17 órától vasárnap 13 óráig)
Kérem, tájékoztassa a lehetőségről fiatal kollégáit, az Önnel és szervezetével kapcsolatban álló fiatalokat, hiszen a képzés során kapcsolatrendszerre, új ötletekre, mélyebb szakmai ismeretekre, valamint komoly motivációra tehetnek szert.

Levelemhez csatoltam a Tessedik Sámuel Kollégium felhívását és a jelentkezési lapot.

Együttműködését előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Hornyák-Pálmai Éva
módszertani referens

NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
Észak-Dunántúli Központ

 

2017. március 8.

Módosult A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás című felhívás

 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás.
A felhívásban az alábbi pontokat érinti a módosítás:
- 4.1. Támogatást igénylők köre fejezet: Több helyen az üzemméret igazolásához kapcsolódó pontosítás, kiegészítés, különösen a támogatási kérelem benyújtásának vonatkozásában a következők szerint:
- törlésre került a jogosultsági feltételként előírt üzemméret (növénytermesztés esetén) igazolása kormányhivatali igazolással,
- törlésre került a jogosultsági feltételként előírt üzemméret (állattartás esetén) napi állatlétszám igazolása,
- rögzítésre került, hogy az éves átlagos állatlétszám alapján igazolható az állattartáshoz kapcsolódó üzemméret
- 4.2. Támogatásban nem részesíthetők köre fejezet d), e) pontjaiban az előírások pontosítása
- 4.3. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja fejezet: a támogatási kérelem benyújtási idejének módosítása: 2017. március 16. napjától 2019. március 14. napjáig
- 6.1. (A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája) 1. pont módosítása; 5 pontban a cégkivonat helyett cégmásolat benyújtásának előírása; valamint 6. pontban új előírás meghatározása
- 6.2. Az első kifizetési kérelemhez csatolandó mellékletek listája fejezet 2. pontjának törlése
- 19. lábjegyzet beszúrása (új), 20. lábjegyzet kiegészítése
Az 1. mellékletben (fogalomtár) a következőmódosítások történtek:
- A Mezőgazdasági tevékenység fogalmának módosítása (a „fő” előtag törlése)
- Lakóhely fogalmának törlése
Az 5. melléklet (Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések) pontosítása:
- A felsőoktatási szakképzés keretében megszerezhető végzettségek tételes felsorolásával történő kiegészítés az egyértelműsítés miatt.
A 9. mellékletben (Jogkövetkezmények) több ponton az előírások megfogalmazásához kapcsolódó pontosítások, valamint. a I/.5. pont kiegészítése és a III/4. pont pontosítása.
11. mellékletben (üzleti terv) a III. fejezet (Pénzügyi terv) pontosítása.
12. melléklet (Pénzügyi terv kitöltési segédlet) II. fejezetében pontosítások.
13. mellékletben (Szakmai beszámoló) több helyen nyelvhelyességi pontosítás és értelmezést segítő javítás.
A Támogatói okiratban a projekt indikátorainak javítása a felhívással összhangban.

 

2017. március 1.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közsség legújabb hírlevele

 

 

 

2017. február 17.

Megjelent a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok, és a közétkeztetés fejlesztése c. felhívás

 


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése” című (VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 kódszámú) felhívás.

A felhívás keretében két célterületre nyújtható be támogatási kérelem:
1. célterület: helyi termelői piac vagy vásártér fejlesztése, melynek keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:

- fedett és fedetlen elárusítóhelyek felújítása, kialakítása

- üzlethelyiségek felújítása, kialakítása

- piaci, vásári szolgáltatásokhoz szükséges helyiségek (pl. hűtőkamra, raktár, stb.) felújítása, kialakítása

2. célterület: közkonyha fejlesztése, melynek keretében az alábbi tevékenységek támogathatók

- étkeztetéshez szükséges tálaló-, melegítő-, főzőkonyha fejlesztése, kialakítása

- raktár, hűtőkamra felújítása, kialakítása

- étkező helyiség férőhelyének bővítése

- konyhai gépek, eszközök, bútorok és berendezési, felszerelési tárgyak, hűtő-és csomagolástechnika beszerzése


A pályázatokat 2017. április 28-tól lehet benyújtani, az első szakaszzárás napja 2017. május 29.
A kérelmeket kizárólag a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül, ügyfél-regisztrációs számmal rendelkező szervezetek, meghatalmazott közreműködésével nyújthatnak be.

Maximális támogatás összege:
1. célterület esetében 50 millió Ft

2. célterület esetében 20 millió Ft


A Vértes-Gerecse Közösség településein a támogatás intenzitása 75%, mivel egyik járásunk sem besorolt a 290/2014.(XI.26.) Korm. rendelet szerint.

Jelen levelünk mellé csatoljuk a felhívást, melynek mellékletei az alábbi linken elérhetőek: https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-helyi-termkrtkestst-szolgl-piacok-infrastrukturlis-fejlesztse-kztkeztets-fejlesztse-cm-felhvs

Közösségünk igény szerint, előzetes egyeztetések után, segítséget nyújt a pályázati dokumentáció elkészítésében és az elektronikus felületre való feltöltésben is.

Amennyiben kérdésük merül fel, keressék a munkaszervezetet a 34/656-652-es telefonszámon, vagy a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen.

 

2017. január 27.

Vértes-Gerecse Közösség januári hírlevele

 

 

 

2016. december 21.

Demonstráltak a vidékfejlesztők az Európai Bizottság Magyarországi Képviseleténél
A brüsszeli „egyszerűsítés” ellehetetleníti a magyarországi LEADER programot

Sajtóközlemény
(2016. december 19.)

Demonstráltak a vidékfejlesztők az Európai Bizottság Magyarországi Képviseleténél
A brüsszeli „egyszerűsítés” ellehetetleníti a magyarországi LEADER programot

A Vidékfejlesztési Program LEADER jogcímét megvalósító vidékfejlesztő szervezeteket tömörítő LEADER Egyesületek Szövetsége (LESZ) demonstrációt tartott az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete előtt 2016. december 19-én Budapesten. Az akcióval arra hívták fel a figyelmet, hogy a brüsszeli kommunikációval ellentétben az EU-s vidékfejlesztési támogatások folyósítása nem egyszerűsödött, sőt az Európai Bizottság apparátusa által meghatározott szabályok és jogértelmezések miatt a magyarországi LEADER program zátonyra futhat. A helyi vidékfejlesztési folyamatokat, különösen a kistelepülések és elmaradott térségek fejlesztési törekvéseit koordináló, 104 vidéki térségben jelen lévő LEADER irodák 2016. június óta finanszírozás nélkül működnek, annak ellenére, hogy működtetésüket az EU kötelezően előírja. Az erre elkülönített működési támogatás folyósítását az Európai Unió hivatalnokai által kialakított végrehajtási szabályok és jogértelmezések lehetetlenné teszik.
A demonstráció keretében a LESZ képviselői petíciót adtak át a Képviselet vezetőjének, amelyben kérik a vidékfejlesztési programot ellehetetlenítő akadályok feloldását.
A vidékfejlesztők kezdeményezését a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is támogatni kívánja. Nem véletlenül, hiszen a LEADER szervezetek bedőlése tragikus következményekkel járhat, különösen a hátrányos helyzetű, kistelepüléses vidéki térségekben, ahol legtöbbször a LEADER források jelentik az egyedüli reális forráshoz jutási lehetőséget.

Az Európai Bizottság részére átadott petíció szövege:
„Tisztelt Bizottság!
A magyarországi LEADER szervezetek (helyi akciócsoportok) az ország teljes vidéki területét lefedve, már 2008. óta dolgoznak a magyar vidék boldogulásáért.
Magyarország 2014-ben élt azzal a lehetőséggel, amelyet az Európai Unió ajánlott fel és a LEADER szervezetek működésének egyszerűsítését célozta.
Az Európai Unió hivatalnokai viszont számos adminisztratív akadályt (előleg, bankgarancia, stb.) építettek az egyszerűsítés útjába, így a LEADER szervezetek csaknem fél éve javarészt hitelből vagy ingyen dolgoznak, és most már erejük végére értek. Az egész Európában működő LEADER program magyarországi csődje katasztrofális lenne, mert a vidék – különösen a kistelepülések számára – egyedüli reális fejlesztési lehetőséget és forrást a LEADER szervezetek által megalkotott programok jelentik. Ezt a tényt nem csupán a LEADER Egyesületek Szövetsége, hanem a Települési Önkormányzatok Szövetsége (TÖOSZ, amely 1600 önkormányzatot, a magyarországi települések több, mint felét tömöríti) is felismerte, és támogatni kívánja jelen kezdeményezést.
Kérjük a Tisztelt Bizottságot, az európai döntéshozókat és nem utolsó sorban a brüsszeli hivatalok dolgozóit, hogy engedjék a magyar LEADER szervezeteket dolgozni, biztosítsák a működés egyetlen reális útját (a teljesíthetetlen feltételek nélküli átalány finanszírozás) és ne lehetetlenítsék el a magyarországi LEADER programot.
Budapest, 2016. december 19.
A LEADER Egyesületek Szövetsége nevében
Dr. Finta István elnök”

 

2016. december 8.

Hosszú téli esték a Geszner-házban rendezvénysorozat

 

 

2016. december 8.

Vértesszőlősi Falukarácsony 2016. december 17-én

 

 

2016. december 8.

Gyermelyi Advent rendezvénysorozat

 

 

2016. december 7.

Vértes-Gerecse Közösség novemberi hírlevele

 

 

2016. november 18.

Környezeti tanácsadással a hulladékok csökkentéséért

 

 

2016. november 16.

Aranykalászos gazda tanfolyam indul Tatán a Jávorkában

 

Tanfolyamindító megbeszélés: 2016. november 21-én, hétfőn 15 órakor az iskola 14-es termében
Az oktatásszervezési információk: oktatási napok november 22-től, hétfő-kedd-szerda délután 15 órától, valamint órarend szerint, 14 alkalommal szombatonként 8 órától. A képzés várható befejezése március vége. A tanfolyamot 15 fő jelentkezése esetén tudjuk indítani.
A vizsgadíjat is magában foglaló tanfolyami díj: 165 000 Ft, amelyet 3 részletben készpénzben kérünk befizetni. Az első részlet befizetésének időpontja a hétfői megbeszélés.
Kérem, a tanfolyamindító megbeszélésre fénymásolatként hozza magával a beiratkozáshoz szükséges alábbi dokumentumokat:
-személyi igazolvány, lakcímkártya
-legmagasabb iskolai végzettségét igazoló bizonyítvány másolata,
-vezetői engedélyének másolat
További információk: www.javorka-tata.sulinet.hu/;
telefon:+36-34-587-580
Farkas Dezső tanfolyamszervező

 

 

2016. november 7.

XVI. Tatai Vadlúd Sokadalom - 2016.11.26.

A rendezvény szóróanyaga a képre kattintva letölthető.

 

 

2016. október 21.

Meghívó Közmeghallgatásra - 2016.10.27.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Közmeghallgatást hirdet 2016.10 27. 10.00 h-ra, amelynek témája a Komárom-Esztergom Megye középtávú Foglalkoztatási Stratégiája és Akcióterve.

 

 

2016. október 20.

Meghívó Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság

 

Prof. Dr. MÁRAI GÉZA – c. egyetemi docens, SZIE, Gödöllő, Ökológiai Egyesület elnöke– tart előadást
2016. október 27-én (csütörtökön) 17 órakor a Tatai Református Gimnáziumban (Tata, Kossuth tér 11.)
Az előadás témája:
AZ UN. MODERN, IPARSZERŰ MEZŐGAZDASÁG ÉS A KLÍMA VISZONYA

 

 

2016. október 20.

KEM-i Megyei Értéktár Nap 2016. október 20. Komáromi Erőd, Komárom

 

 

 

2016. szeptember 25.

XVII. Mihály-napi Lovas-és Pásztortalálkozó 2016. október 1.

 

 

 

2016. szeptember 25.

Szüret Vértessomlón 2016. október 1.

 

 

 

2016. szeptember 15.

Meghívó a Vértes-Gerecse Közösség szakmai rendezvényeire

 

Közösségek a jó minőségű élelmiszerek előállításáért és a fogyasztókhoz juttatásáért - középpontban a helyi termékek a termelők és a fogyasztók szemszögéből

 

1.) Helyi termék workshop Kocs (helyszín: plébánia épülete, Arany János utca 5.)
időpont: 2016. szeptember 20. A helyszín megközelíthetősége innen letölthető.

 

2.) Civil workshop Dunaalmás (helyszín: Szolgáltatóház, Almási út 101.)
időpont: 2016. szeptember 27. A helyszín megközelíthetősége innen letölthető.

 

 

 

 

2016. szeptember 6.

Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság szeptemberi hírlevele

 

 

2016. szeptember 3.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség legújabb hírlevele

 

 

2016. szeptember 3.

Rendezvények a Vértes-Gerecse Közösség területén

 

 

 

 

2016. augusztus 26.

Gyermelyi Falunapi Együttlét 2016. szeptember 3.

 

 

 

2016. augusztus 10.

LÁTOGASSON EL A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK KEM-I EGYESÜLETÉNEK KÖZÖSSÉGI KERTJÉBE!

 

 

 

2016. augusztus 4.

Dunaszentmiklósi Falunap 2016. augusztus 6.

 

 

 

 

 

2016. július 21.

Rendezvények a Vértes-Gerecse térségében

 

TATAI TÜNDÉR-MESE FESZTIVÁL
a tiszta minőségek családi fesztiválja
2016. július 23.

 

 

Tardosi Búcsú 2016.07.23.

 

 

Gyermelyi Búcsú 2016.08.19.

 

 

II. Pátkai Parasztolimpia 2016. augusztus 27.

 

 

 

 

2016. június 29.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség júniusi hírlevele

 

2016. június 28.

XXI. Neszmélyi Hídverő Napok 2016. július 2-3.

 

2016. június 10.

XIX. Magyaralmási Csutkatábor 'a futball EB jegyében' 2016. június 27 - július 01.

 

2016. június 10.

Várgesztes Csengőnap 2016. június 11.

 

 

2016. június 10.

Falunap Dad 2016. június 10-11.

 

 

2016. május 27.

Kézműves Nap (2016.06.04.) és Kézműves Tábor Kocson (2016. június 27 – július 01. és augusztus 08 – 12. között)

 

 

 

2016. május 17.

Meghívó Vértes-Gerecse Közösség Közgyűlésére - 2016.05.25.

 

 

2016. május 17.

Meghívó Pátkai Gyermeknapi Majálisra - 2016.05.29.

 

 

2016. május 17.

Meghívó Baji Falunapra - 2016.05.28.

 

 

2016. május 12.

VII. Csákberényi Betyárnap 2016.05.21.

 

 

 

2016. május 3.

Meghívó - Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület

 

 

2016. április 28.

Családi Majális Környén és Gyermelyen

 

 

2016. április 27.

Figyelem! Megjelent a módosított felhívás a VP Településképet meghatározó épületek felújításával kapcsolatban

 

Megjelent a VP Településképet meghatározó épületek c. pályázati felhívás módosítása.


Itt olvashatják a teljes felhívást, valamint a változásokat követő dokumentumot.


Felhívjuk a figyelmüket, hogy a pályázatokat az MVH elektronikus felületén keresztül, 2016. május 2-tól van lehetőség benyújtani.

Kérdés esetén forduljanak a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetéhez.

Üdvözlettel:
Vértes-Gerecse Közösség
34/656-652

 

2016. április 13.

VII. Országos Fazekasmester Találkozó - Naszály

 

A rendezvény programja innen letölthető.

 

 

2016. április 3.

Meghívó a Fecskepalota önkéntes napjára, Tavaszi Zsongás 2016

 

 

2016. március 29.

Figyelem! „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) felhívás beadásának kezdő időpontja megváltozott

 

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) Felhívás beadásának kezdő időpontja, melynek értelmében a támogatást igénylők 2016. április 11-től nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

A felhívás módosítását innen letölthetik.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázathoz kapcsolódó mellékletek (fogalommagyarázat, fenntartási és üzemeltetési terv, konzorciumi megállapodás minta, átláthatósági nyilatkozat, stb.) az alábbi linken keresztül tölthetők le: https://www.palyazat.gov.hu/vp-6-7411-16-teleplskpet-meghatroz-pletek-kls-rekonstrukcija-tbbfunkcis-kzssgi-tr-ltrehozsa-fejlesztse-energetikai-korszersts
Fontos, hogy ezeket is átolvassák.

A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete továbbra is segíti a pályázókat, ezért kérdéseikkel forduljanak hozzánk a 34/656-652-es telefonszámon, vagy a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen.
A pályázatokat szívesen átnézzük, mielőtt benyújtják.
Mivel országos meghirdetésről van szó, a pályázatokat az MVH fogja kezelni és ügyintézni, a döntést a Miniszterelnökség hozza meg.
A döntésnél a pályázaton elért pontszám fog számítani, nem pedig a benyújtás határideje, ezért jól összeállított, megfelelően kitöltött pályázatokat nyújtsanak be.

Üdvözlettel:
Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete
34/656-652
www.vercse.hu

 

2016. március 21.

Húsvéti programok a Vértes-Gerecse Közösség területén

 

 

 

 

 

2016. március 5.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség legújabb hírlevele

 

 

2016. március 4.

Tájékoztató fórum a Vidékfejlesztési Programról

 

Komárom-Esztergom Megye három LEADER Akciócsoportja közös tájékoztató fórumot szervez.
A fórumon a Vidékfejlesztési Programban megjelent, aktuális pályázati lehetőségekről hallhatnak információkat.
A részletes program a meghívóban található.

A fórum időpontja: 2016. március 10. 10 óra
Helyszíne: Szákszend, Faluház

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Üdvözlettel:
Vértes-Gerecse Közösség
34/656-652

 

 

2016. február 26.

ZSZK vértessomlói gyalogtúrája

 

Időpont: Március 26. (szombat)

Útvonala: Vértessomló - Tojásgurító – Kálvária-domb – Külszíni bánya – Orosz-kút – Kilátó - Vértessomló

Találkozás: Vértessomló, temető parkoló (Rákóczi F. u.)

Indulás: Tatabánya autóbusz-állomásról 8:19-es busszal, (leszállás Vértessomlón a 3. megállónál /autóbusz fordulónál/, innen gyalog a temetőig). A gyalogtúra 9: 15 kor indul.

Táv: ~10km (közepes szintkülönbséggel)

Visszaérkezés: Vértessomlóról a délutáni órákban indul busz Tatabányára (14:15, vagy 16:10)

Várható programok: Tojásgurító tradícióinak bemutatása, Kálvária-dombon átsétálva a kegytemplom megtekintése, természet által újra visszavett bányaterület, Orosz-kút és Valentin-árok látogatása, Nagy-Somló tetején található kilátóból a környék megtekintése.

Túravezető: Brandl Bettina mérnökhallgató

Mindenki az alkalomhoz illő ruházatban, felszereléssel látogassa a kirándulást és enni, inni a megfelelő mennyiségről gondoskodjon!

A túrán szintemelkedés várható, de átlagos edzettséggel teljesíthető!

A kis kedvenceket – állatokat kérjük otthon hagyni!

A Túrán mindenki saját felelősségére vesz részt!

Jelentkezés és információ: zoldszigetkor@gmail.com
Tata, 2016. 02. 26. Tisztelettel és üdvözlettel, Oláh András elnök

 

 

2016. február 17.

Meghívó vidékfejlesztési pályázati fórumra

 

A Völgy Vidék Közösség tisztelettel meghívja a Vidékfejlesztési Program,

VP-6-7.4.1.1-16 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése
VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével
VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével
VP-2-4.1.3.3-16 Gyógynövény termesztés
VP-2-4.1.3.4-16 Gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak korszerűsítése
VP-2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése
VP-3-17.1.1-16 Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás

intézkedéseivel kapcsolatos kérdések és a monitoring adatszolgáltatással kapcsolatos kérdések tájékoztató fórumára, valamint a Vidékfejlesztési Program kapcsolódási lehetőségei a Helyi Fejlesztési Stratégiához című egyeztető műhelymunkára.

 

Időpont: 2016. február 25. csütörtök 10.00 óra

Helyszín: Tabajd, IKSZT (Tabajd, Kossuth u. 31.)

 

A rendezvényre előzetes regisztráció szükséges.

Regisztrálni 2016.02.21-ig az alábbi a linken lehet: https://docs.google.com/forms/d/193h8PyFdJjpIlgaSUrNReL8WXXTvGG92EwLaKT2ad9g/viewform

Kérjük, hogy kérdéseiket a regisztrációs oldalon 2016.02.21-ig küldjék meg, hogy az előadók fel tudjanak készülni a válaszadásra.

 

 

2016. február 17.

Vértes-Gerecse közgyűlés

 

Időpontja: 2016. február 22. (hétfő) 15:30

Helyszíne: Vértessomló, Művelődési Ház (2823 Vértessomló, Kultúr köz)

 

Napirend:

1. A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöki köszöntője, napirendi pontok

ismertetése;

2. Fotópályázat eredményhirdetése

3. Helyi Fejlesztési Stratégia tervezetének elfogadása (előadó: Schunder Tibor elnök)

4. Tagfelvétel (előadó: Schunder Tibor elnök)

5. 2016. évre várható feladatok, Vidékfejlesztési Program aktualitásai

6. Alapszabály módosításának elfogadása (előadó: Schunder Tibor elnök)

7. 2016. évi költségvetés elfogadása (előadó: Schunder Tibor elnök)

8. Egyebek

 

A közgyűlés meghívója innen letölthető.

 

2016. február 15.

Megjelent a VP - településképet meghatározó felhívása!

 

Megjelent a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukcióját, többfunkciós közösségi tér létrehozását, fejlesztését, energetikai korszerűsítést támogató felhívás!

 

1. célterület: az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó
létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energiaforrások használata;
2. célterület: a vidéki térségek településképét meghatározó épületek külső rekonstrukciója és energetikai
korszerűsítése;
3. célterület: többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központok létrehozása, fejlesztése.

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 28-tól – 2018. március 27-ig lehetséges.

 

A kapcsolódó dokumentum innen letölthetők.

 

 

2016. február 11.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség 2016. évi első hírlevele

 

 

 

 

2016. február 9.

Meghívó - Nyílt nap - Monitoring

 

A Vértes-Gerecse Közösség a kötelező monitorig adatszolgáltatás kapcsán nyílt napot hirdet.

időpontja: 2016. február 24. szerda 9.00-15.00 óra
helyszíne: Tata – Vértes-Gerecse Közösség irodája (2890 Tata, Erzsébet királyné tér 13.)

A nyílt napon lehetőség lesz a monitoring adatszolgáltatás kitöltésére, benyújtására. (Amennyiben a megfelelő meghatalmazások, dokumentumok rendelkezésre állnak.) Mielőtt a monitoring adatok feltöltésre kerülnek szükség van az adatellenőrzés elvégzésére, melyet szintén elektronikusan az erre vonatkozó meghatalmazással van lehetőség megtenni.
Kérjük a 06/34 656-652 telefonszámon előre jelezzék részvételi szándékukat. Időpont egyeztetés szükséges!
A meghívó innen letölthető.

Tisztelettel: Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete

 

2016. január 23.

Meghívó - Helyi Termék Éve szakmai fórum

 

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a helyi termékek előállításának ösztönzésére, az értékesítési csatornák kiépítésére, bővítésére és a termékek fogyasztókkal történő megismertetésére. Ebből a célból a Minisztérium 2015-öt a Helyi Termék Évének nyilvánította, amelyhez kapcsolódóan szakmai fórumokat szervez az ország számos pontján.


A Komárom-Esztergom megyei fórum helyszíne: Kisbér, Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület (2870 Kisbér, Kossuth L. u. 14.),

időpontja: 2016. január 27. (szerda), 10 óra.


A program részletes ismertetőjét, a meghívót innen letölthetik.


A rendezvényre az alább megadott linken vagy a 0630/228-5655 telefonszámon, Erdélyi Erzsébetnél lehet regisztrálni:

ONLINE REGISZTRÁCIÓ

 

2016. január 22.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2016. JANUÁR 25-31-I PROGRAMJAI
(34/588-603, 06 30/612-4673, nepfoiskola@etata.hu), az előadások általában 17 órakor kezdődnek, eltérés esetén jelezve)

Jan. 25. (hétfő, 17 óra) – Magyar irodalom története III. c. sorozat
Molnár Ferenc –...Az egyetlen világhírt elért magyar színpadi szerző.” (Wikipédia)
Előadó: Sóvágó Gyuláné tanár, Tata

 

Jan. 26. (kedd, 17 óra)
A természetismeret ösvényei – tanösvények a Gerecsében és K-E megyében
Helyszín: Tata, Jávorka S. Szakközépiskola (Új út 19.)
Előadó: Musicz László szakmai igazgató – Által-ér Szövetség, MME Komárom-Esztergom megyei csoport elnöke

 

Jan.27. (szerda, 17 óra)
Terhességi depresszió problémái, szülés utáni pszichológia problémák hatása
Előadó: Forgó Pál – klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus

Jan. 29. (péntek, 17 óra) – A könnyűzenéről „komolyan” c. sorozat első előadása
Mi az, hogy könnyűzene? – ezzel a címmel jelent meg az előadó könyve is
Helyszín: Monoszkóp Kultúrbisztró és Művészeti Galéria (Ady E. u. 61.)
Előadó: Vedres Csaba zeneszerző, zeneesztéta, zongoraművész, kántor – ma is aktív zenész


 

2016. január 22.

Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretét

NAK - 2016. január 21. csütörtök
Jóváhagyta a kormány a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK), amelynek eredményeképpen idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A most rendelkezésre álló keretből a Miniszterelnökség 59 darab felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással kerül meghirdetésre.

A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban mintegy 1300 milliárd forint került elkülönítésre, amelyből 2016-ban a Miniszterelnökség több mint 800 milliárd forint keretösszegben hirdet pályázatokat. A rendelkezésre álló uniós források maximális felhasználása és kiszámíthatósága érdekében a felhívások megjelenését éves fejlesztési keret szabályozza. A pályázók igényeihez mérten az ÉFK az elfogadást követően többször módosulhat.

A kormány szándékainak megfelelően Magyarországon egy olyan agrár-vidékfejlesztés valósulhat meg a 2014-2020 ciklusban, amely a nagybirtokok helyett a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit szolgálja. A Miniszterelnökség éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a Vidékfejlesztési Program keretében a beruházási jellegű támogatások biztosítására.

A gazdálkodók kisméretű terménytárolók építésére, valamint mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére több mint 30 milliárd forint értékben pályázhatnak 2016-ban. Az idei évben mintegy 70 milliárd forint támogatást nyerhetnek az állattenyésztők az állattartó telepeik korszerűsítésére. A kertészeti ágazat technológiai fejlesztésére, üveg és fóliaház létesítésre, ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre és gépbeszerzésre is több mint 75 milliárd forint forrás áll rendelkezésre 2016-ban. Fejlesztési források elsősorban a kistelepülések önkormányzatai számára mintegy 76 milliárd forint keretösszegben nyílnak meg. Emellett a LEADER helyi akciócsoportok is több felhívásra benyújthatják támogatási kérelmüket közel 60 milliárd forint értékben.

A fiatal gazdálkodók is kiemelt célcsoportjai a vidékfejlesztési politikának. Az idei évben az új mezőgazdasági vállalkozások indulására, illetve beruházásaik megvalósítására a Vidékfejlesztési Program 76,5 milliárd forintot biztosít.

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról, valamint a 2016-ra tervezett pályázati felhívásokról az 1012/2016. (I. 20.) Kormány határozatban található bővebb információ.

A Vidékfejlesztési Pályázatok 2016-os új ütemterve: (milliárd forint)

Január

1. Tájékoztatási szolgáltatás 7,79
2. Kertészet korszerűsítése – üveg- és fóliaházak, öntözés 22,50
3. Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés, eső- vagy tavaszi fagykár megelőzés 17,00
4. Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés 3,00
5. Kertészet korszerűsítése – technológiai fejlesztés öntözéssel 24,00
6. Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése 14,00
7. Erdőkárok helyreállítása 6,78
8. Egyedi szennyvízkezelés 12,00
9.Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója 26,90

Február

10. Szaktanácsadók továbbképzése 0,18
11. Állattartó telepek korszerűsítése 5,95
12. Baromfitartó telepek korszerűsítése 19,85
13. Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése 19,85
14. Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése 3,97
15, Sertéstartó telepek korszerűsítése 19,85
16. Jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházások 6,51
17. Mezőgazdasági biztosítók díjához nyújtott támogatás 23,72
18. Élőhelyfejlesztési célú, nem termelő beruházások 3,50
19. Natura 2000 mezőgazdasági területek kompenzációs kifizetése 25,85
20. Natura 2000 erdőterületeknek kompenzációs kifizetése 25,51
21. Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken 23,62
22. Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése, fejlesztése 3,35
24. 23. Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek 2,69
25. Nem mezőgazdasági tevékenységek, agrárdiverzifikáció, mikrovállalkozások 13,85
26. Vízvédelmi célú nem termelő beruházások 2,38
27. LEADER – Működési és animációs költségek támogatása 8,92

Március

28. Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,18
29. Kisméretű terményszárítók, -tisztítók és terménytárolók 19,66
Erdősítés támogatása 33,05
30. Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása 2,25
31. Helyi piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése 10,60

Április

32. Termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozása 26,08
33. A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 36,51
34. Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése 49,50
35. Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezelése 18,40
36. LEADER – Helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása 47,67

Május

37. Szakmai tanulmányutak és csereprogramok 1,49
38. Egyéni és csoportos szaktanácsadás 13,88
39. Borászat termékfejlesztés, erőforrás-hatékonyság 20,00
40. Agrárinnovációs operatív csoportok támogatása 3,34
41. Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítása, fejlesztése 35,93
42. Tanyák villamos energia-, vízellátási és szennyvízkezelési fejlesztései 10,20
43. Jármű- és eszközbeszerzések 8,30

Június

44. Kertészet korszerűsítése, gépbeszerzések 10,00
45. Mezőgazdasági termelők csatlakozása minőségrendszerekhez 7,96
46. Erdőkárok megelőzése 3,83
47. Erdei ökoszisztémák 9,76

Július

48. Az agrár-innovációs operatív csoportok 9,08
49. Az erdei ökoszisztémák közjóléti funkciói 2,00
50. Tájgazdálkodás 4,39
51. Kis gazdasági szereplők között létrehozott együttműködések 2,96

Augusztus

52. Bemutató üzemi programok 1,04
53. Rövid ellátási láncok, helyi piacok 3,84
54. Erdészeti technológiákra, erdei termékek feldolgozása 4,49

Szeptember

55. A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása 37,73
56. Minőségrendszerek tájékoztatási és promóciós tevékenysége 2,40
57. Erdő-környezetvédelmi kifizetések 12,66

Október

58. Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság 1,30

November

59. LEADER – Helyi akciócsoportok együttműködése 1,92

 

2016. január 12.

KORÁBBI IDŐPONTBAN INDUL A KÖTELEZŐ E-MONITORING ADATSZOLGÁLTATÁS!

Ebben az évben korábban, már 2016. január 25-től 2016. március 4-ig lesz lehetőség teljesíteni a kötelező adatszolgáltatást.

 

Tájékoztatjuk nyertes pályázóinkat, hogy Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek monitoring adatszolgáltatási időszaka a megelőző évek gyakorlatához képest korábban, már 2016. január 25-én indul.

 

A részletes tájékoztató innen letölthető.

 

 

2016. január 12.

Meghívó Vértesboglár tollasbál

 

A Vértesboglári Német Nemzetiségi Önkormányzat minden érdeklődőt szeretettel hív és vár, 2016. január 23-án 15 órai kezdettel a Vértesboglári Kultúrházban tartandó Tollfosztásra és az azt követő tollasbálba.

 


 

2015. november 28.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség novemberi hírlevele

 

 

2015. november 20.

A Vértes-Gerecse Közösség szakmai tanulmányútja az Alpokalja Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesülethez

 

Az elkészült kisfilm innen letölthető.

 

2015. november 20.

XV. TATAI VADLÚD SOKADALOM
2015. november 27-28.
Tatai Öreg-tó, Építők parki madármegfigyelő torony

A program innen letölthető.

 

 

2015. október 30.

Térségi tanulmányút a Vértes-Gerecse Közösség területén - az elkészült kisfilmek már letölthetők

 

Közösségünk 3 napos (2015.09.22. – 09.24.) tanulmányutat szervezett, melynek célja az volt, hogy bemutassuk az általunk lefedett térségben megvalósult, jó példaként szolgáló projekteket az érdeklődőknek. Lehetőséget biztosítottunk tagjainknak, pályázóinknak és a szomszédos LEADER csoportoknak is, hogy jobban megismerkedjenek a saját, illetve a szomszédos térséggel. A tanulmányút során elsősorban a turisztikai, turizmushoz kapcsolódó fejlesztések bemutatását terveztük.


Az első napról készült kisfilm innen letölthető.

Az első napon Kocs- Szomód- Dunaszentmiklós- Neszmély volt az útvonal. Kocson a Vidék Értékeiért Alapítvány által - 3 sikeres pályázat segítségével – felújított katolikus plébániát tekintettük
meg, melyet Szetei Krisztina, az alapítvány „mindenese” mutatott meg nekünk. Szomódon, Nagy Sándor személyében megismerhettünk egy „fiatal gazdát”, aki biogazdálkodással foglalkozik, és tanyájának fejlesztéséhez nyert támogatást. Dunaszentmiklóson Schmidt Ervin mutatta be a cége által
modernizált éttermet, kisboltot. A község polgármestere, Béger Ákos a - szintén pályázati támogatásból – megszépült tájházban kalauzolta a résztvevőket. Neszmélyen Janovics István, a
település első embere fogadta a tanulmányút résztvevőit, majd vezetésével megnéztünk két beruházást.
A református egyház gondnoka a közösségi alkotóházat, míg dr. Keleti Zoltán a Keleti- kúriából kialakított szálláshelyet mutatta meg az érdeklődőknek. Neszmély történelmi borvidék része, ezért a polgármester úr a Sertésvölgyi pincesorra irányította a társaságot. Két borosgazda finom, neszmélyi borait kóstolhatták meg az ínyencek.

 

A második napról készült kisfilm innen letölthető.

A tanulmányút második napján Tagyospuszta- Kömlőd- Kecskéd- Gánt- Csákvár volt az útvonal. Tagyospusztán a Környei Református Egyházközség újította fel a közösségi házat pályázati
támogatásból. Nagy Péter református lelkész mutatta be a szálláshelyként funkcionáló létesítményt. Kömlődön szintén turisztikai fejlesztést ismerhettünk meg. Bogáth István, a község polgármestere – aki egyben a református egyház gondnoka is – tájékoztatott bennünket a nagy volumenű beruházásokról, melyek középpontjában a fogyatékkal élő fiatalok életkörülményeinek javítása áll. Kecskéden megismerkedhettünk Nehiba Bernadett- tel, az ifjú méhész hölggyel. A „Fiatal Gazdánál” nemcsak kóstolót kaptunk a termékekből, hanem egy lendületes előadást a méhekről, a méhészetről. Gánt volt a következő helyszín, ahol a felújított Gránás Turistaházat néztük meg. Az épületben Zimmermann Róbert, a 100 éve vendéglátással foglalkozó családi vállalkozás vezetője kalauzolt minket. A ház megtekintése után Spergelné Rádl Ibolya, Gánt polgármester asszonya az önkormányzat – pályázati forrásokból megvalósult - fejlesztéseit mutatta meg. Megnéztük a megszépült művelődési
házat, az újjávarázsolt aszfaltos sportpályát, valamint a hivatal udvarában kialakított rendezvényteret. Csákváron Bokor István, a Vértes Múzeum Baráti Körének elnöke volt az idegenvezetőnk. A múzeum felújítása pályázati támogatásból realizálódott. Megtekintettük az éppen aktuális tárlatokat, végül Takács Attila, a helyi KEMPO SE elnöke az egyesület eszközbeszerzéseit egy harcművészeti bemutató keretében mutatta be.

 

A harmadik napról készült kisfilm innen letölthető.

Az utolsó napon Gyarmatpuszta- Gyermely- Szár- Bodmér- Vértesboglár volt az útvonal.Gyarmatpusztán, és Gyermelyen Nagy Zsolt aljegyző úr ismertette velünk az elkészült fejlesztésekről
a tudnivalókat. Megnéztük a gyarmatpusztai temetőt, szabadtéri színpadot, és az erdei iskolát, valamint Gyermelyen a közelmúltban elkészült szabadtéri bemutatóhelyet. A nap hátralévő részét Fejér megyében töltöttük. Száron a Buurehof tanyaháznál kezdtük a beruházásokkal való ismerkedést. A házigazda, Hanson úr körbevezetett minket az új épületegyüttesen, mely szállásként és
rendezvények lebonyolításának helyszíneként is funkcionál. Innen Takács Attilához vezetett utunk, aki előző nap egy civil szervezet vezetőjeként számolt be eredményes pályázatairól. Száron, mint sikeres vállalkozó valósított meg turisztikai, és mikrovállalkozói fejlesztéseket. A következő megálló a Czetis Ház Kft – pályázati forrásból készült - étterme volt, ahol látvány pálinkafőzőt is láthattunk. A vendéglő udvarának hátsó részében a P und R Kft. rendezvénysátra áll, melyhez szintén sikerült pályázati forrást találni. A következő helyszín Bodmér volt. Benedek Rita és férje bemutatta nekünk a gyógylovagló centrumot, mely szállásként is szolgál. A napi programot, egyben a tanulmányutat Vértesbogláron zártuk. Bauer Jánosné a tájházban elmesélte a helyi svábok, valamint a sikeres pályázatok történetét. Zárásként a Vértesboglári Német Nemzetiségi Tánccsoport műsorát néztük meg.
A visszajelzésekből kiderült, hogy a résztvevők élményekkel, pozitív tapasztalatokkal gazdagon tértek haza függetlenül attól, hogy a térség mely részéből érkeztek.

 

2015. október 27.

A MAGYARY ZOLTÁN NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG
November havi programjai - innen letölthető

 

 

2015. október 21.

Sucré-Art Gyártó és Kereskedelmi Kft. "Helyi édességek, finomságok" LEADER fejlesztéséhez kapcsolódó film

 

A film innen letölthető:

 

 

 

2015. október 18.

Vértes-Gerecse fórum Csákberényben

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség a nyár folyamán elkezdte a projektötletek gyűjtését a 2014-2020-as időszakra készülő Helyi Fejlesztési Stratégiához. A projektötletek egy előzetes igényfelméréshez elegendők, de egyesületünk szeretné a helyiek ötleteit, terveit személyesen is megismerni. Egyesületünk részéről szeretnénk tájékoztatást adni az új Vidékfejlesztési Program nyújtotta lehetőségekről, együttműködésekről. Ennek érdekében tájékoztató fórumsorozatot szervezünk, melyek tematikája honlapunkon megtalálható. Kérjük, vegyenek részt a fórumokon, hogy első kézből kaphassanak információkat a vidékfejlesztés helyzetéről.

 

Az alábbi helyszínen várjuk még az érdeklődőket:

2015. október 28. 17 óra – Csákberény, Polgármesteri Hivatal (8073 Csákberény, Hősök tere 41.)

 

Kérjük, részvételi szándékukat, a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen, vagy a 34/656-652-es telefonszámon, a helyszín megjelölésével.

A meghívó innen letölthető.

 

2015. október 17.

Katalin vendégház megnyitója

Időpont: 2015.10.04.
Helyszín: Vértesszőlős

Szamos Boglárka EngAge Kft-je 2013-ban pályázott a „Turisztikai tevékenység ösztönzése” jogcímben vendégház kialakítására. A megvalósult projekt ünnepélyes átadására, házszentelőjére került sor 2015. október 4-én. Szép, napos idő fogadta Vértesszőlősön a meghívott, és a leendő vendégeket. Szamos Boglárka köszöntötte a megjelenteket. Rövid beszédében kihangsúlyozta, hogy ebben a házban éltek a szülei, ezért nagyon fontosnak tartotta megmenteni, és hasznos funkcióval ellátni az épületet. A házigazda után Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője méltatta a fejlesztést, a jó példát. Ezután Gedő Attila címzetes esperes felszentelte a házat. Az eseményt még fennköltebbé tette Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, aki a család barátjaként nemcsak gyönyörűen énekelt, hanem a hivatalos program után a vendégek kínálásában is részt vett. A helyi ízek kóstolása közben mindenkinek módja volt bejárni a praktikusan kialakított, akadálymentes, esztétikus szálláshelyet.

 

 

2015. október 17.

A Vértes-Gerecse LEADER egyesület látogatta meg az Alpokalja - Fertő Táj Vidékfejlesztési Egyesületet

október 7-én tanulmányút keretein belül, a sikeres következő időszaki felkészülés jegyében

 

a cikket itt olvashatják:
A Vértes Gerecse Vidékfejlesztési Közösség látogatott el hozzánk tapasztalatok gyűjtése, jó gyakorlat megismerése céljából október 7-én egy 45 fős csoporttal.

 

2015. október 6.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség szeptemberi hírlevele

 

 

2015. szeptember 29.

Vértesszőlősi Katalin Vendégház megnyitója - 2015. október 4.

 

 

2015. szeptember 29.

MEGHÍVÓ - AZ ÁLTAL-ÉR VÖLGYI KERÉKPÁRÚT DUNAALMÁS - SZOMÓD KÖZÖTTI SZAKASZÁNAK ÁTADÓ ÜNNEPSÉGÉRE

A rendezvény időpontja:
2015. szeptember 30. 15h30
Helyszín:
Dunaalmás és Szomód közötti kerékpáros pihenő (1-es út mellett)

 

 

2015. szeptember 21.

Vidékfejlesztési fórumsorozat a Vértes-Gerecse Közösség területén - középpontban a LEADER

 

ÚJ IDŐPONTOK ÉS HEYSZÍNEK!!!

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség a nyár folyamán elkezdte a projektötletek gyűjtését a 2014-2020-as időszakra készülő Helyi Fejlesztési Stratégiához. A projektötletek egy előzetes igényfelméréshez elegendők, de egyesületünk szeretné a helyiek ötleteit, terveit személyesen is megismerni. Egyesületünk részéről szeretnénk tájékoztatást adni az új Vidékfejlesztési Program nyújtotta lehetőségekről, együttműködésekről. Ennek érdekében tájékoztató fórumsorozatot szervezünk, melyek tematikája honlapunkon megtalálható. Kérjük, vegyenek részt a fórumokon, hogy első kézből kaphassanak információkat a vidékfejlesztés helyzetéről.

 

2015. szeptember 30. 17 óra – Újbarok, Művelődési Ház - a meghívó innen letölthető


2015. október 1. 15 óra – Vértesszőlős, Művelődési Ház - a meghívó innen letölthető

 

Kérjük, részvételi szándékukat, a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen, vagy a 34/656-652-es telefonszámon, a helyszín megjelölésével. (Kérjük, ne erre az e-mailre válaszolva jelezzék részvételi szándékát!)
Amennyiben már jelentkezett valamelyik fórumra, nem szükséges újra regisztrálni.

Várunk mindenkit szeretettel!

Vértes-Gerecse Közösség
34/656-652
www.vercse.hu

 

2015. szeptember 21.

Kerékpáros napok Szomódon és Dunaalmáson

 

 

2015. szeptember 21.

Szakmai tanulmányút az Alpokalja Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesülethez

 

Tisztelt Tagszervezetek, Partnereink!

A Vértes-Gerecse Közösség tapasztalatszerzés és jó gyakorlatok megismerése céljából szakmai tanulmányutat szervez az Alpokalja-Ikvamente LEADER Egyesülethez.
A tanulmányút részletes programját innen letölthetik.
A tanulmányút időpontja: 2015. október 7. (szerda)
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet legkésőbb 2015. szeptember 30. 16 óráig várunk a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címre.

Üdvözlettel:

Vértes-Gerecse Közösség
34/656-652
www.vercse.hu

 

2015. szeptember 14.

Térségi tanulmányút
"Vidékfejlesztési jó gyakorlatok és eredmények bemutatása a Vértes-Gerecse Közösség területén"

 

Tisztelt Tagszervezetek, Partnereink!

A Vértes-Gerecse Közösség a 2007-2013-as időszak zárásaként szeptemberben térségi tanulmányutat szervez, melyre még várjuk a jelentkezéseket.
Ennek keretében 3 napos programot állítottunk össze, ahol a résztvevők megismerkedhetnek már megvalósult vidékfejlesztési beruházásokkal, projektekkel, tapasztalatot szerezhetnek a projektgazdáktól.
A tanulmányút részletes programját innen letölthetik.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet legkésőbb 2015. szeptember 17. 16 óráig várunk a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címre.

Üdvözlettel:

Vértes-Gerecse Közösség
34/656-652
www.vercse.hu

 

 

2015. szeptember 3.

Vidékfejlesztési fórumsorozat a Vértes-Gerecse Közösség területén - középpontban a LEADER

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség a nyár folyamán elkezdte a projektötletek gyűjtését a 2014-2020-as időszakra készülő Helyi Fejlesztési Stratégiához. A projektötletek egy előzetes igényfelméréshez elegendők, de egyesületünk szeretné a helyiek ötleteit, terveit személyesen is megismerni. Egyesületünk részéről szeretnénk tájékoztatást adni az új Vidékfejlesztési Program nyújtotta lehetőségekről, együttműködésekről. Ennek érdekében tájékoztató fórumsorozatot szervezünk, melyek tematikája honlapunkon megtalálható. Kérjük, vegyenek részt a fórumokon, hogy első kézből kaphassanak információkat a vidékfejlesztés helyzetéről.

 

2015. szeptember 9. (szerda) 17 óra
Helyszíne: Neszmély, Művelődési Ház (2545 Neszmély, Fő utca 154.)- meghívó innen letölthető

 

2015. szeptember 10. (csütörtök) 17:30 óra
Helyszíne: Kömlőd, Polgármesteri Hivatal (Kömlőd, Szabadság utca 9.) - meghívó innen letölthető


2015. szeptember 14. (hétfő) 17:00 óra
Helyszíne: Söréd Művelődési Ház és Könyvtár (Söréd, Rákóczi Ferenc utca 54.) - meghívó innen letölthető

 

2015. szeptember 16. (szerda) 17:00 óra
Helyszíne: Bodmér, Faluház (Bodmér, Vasvári Pál utca 58.) - meghívó innen letölthető

 

2015. szeptember 17. (csütörtök) 17:00 óra
Helyszíne: Vértesboglár, Művelődési Ház (Vértesboglár, Alkotmány u. 7.) - a meghívó innen letölthető

 

2015. szeptember 17. (csütörtök) 17:00 óra
Helyszíne: Pusztavám, Művelődési Ház ( Pusztavám, Petőfi Sándor utca 1.) - a meghívó innen letölthető

2015. szeptember 17. (csütörtök) 17:00 óra

Helyszíne: Vértesboglár, Művelődési Ház (Vértesboglár, Alkotmány u. 7.) - a meghívó innen letölthető

 

2015. szeptember 18. (péntek) 17:00 óra
Helyszíne: Vértestolna, Művelődési Ház (Vértestolna, Petőfi S. u. 80/a) - a meghívó innen letölthető

2015. szeptember 21. (hétfő) 17:30 óra
Helyszíne: Lovasberény, Polgármesteri Hivatal (Lovasberény, Kossuth utca 62.) - meghívó innen letölthető


2015. szeptember 3.

Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2015. szeptember havi programjai

A tervezett program innen letölthető.

 

2015. szeptember 2.

IX. ŐSZI ÍZEK FESZTIVÁL

Helyszíne: A DUNAALMÁSI KIKÖTŐ és környéke. (eljuthatsz gyalog, vagy autóval a Református templom melletti vasúti aluljárón keresztül, parkolás a Duna partján).

Időpontja: 2015. szeptember 5. (szombat)

A program innen letöltető.

 

 

2015. szeptember 2.

Vértestolnai Tűzoltó Nap 2015. szeptember 12.

 

 

2015. szeptember 2.

IV. Országos IKSZT Szakmai Találkozó

 

Ezúton tisztelettel tájékoztatom, hogy 2015. szeptember 25-én 9:00 órától ismét országos találkozót rendez a Herman Ottó Intézet (korábban: NAKVI) az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek szakemberei, a címbirtokos szervezetek képviselői számára.
A rendezvény helyszíne: Herman Ottó Intézet rendezvényterme, 1223 Budapest Park u. 2.

Az országos találkozó olyan szakmai döntéshozók aktív részvételével valósul meg mint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár (Földművelésügyi Minisztérium), Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős államtitkár (Miniszterelnökség), Schanda Tamás János ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma), Gyuricza Csaba a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a rendezvényen való részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Az eseményről részletesebb információ, a rendezvény szakmai programja, valamint a regisztrációs felület az alábbi linken érhető el:
http://www.ikszt.hu/hirek/merre-tovabb-ikszt-szeptemberben-ujra-ikszt-orszagos-szakmai-talalkozo-828.html


Tisztelettel üdvözli:
Vágány Zoltán
Herman Ottó Intézet

 

2015. augusztus 14.

Meghívó tájékoztató fórumra - napra 2015. augusztus 25.

 

Tisztelt Önkormányzati, Civil és Vállalkozói Partnereink!

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

A konzultáció időpontja: 2015. augusztus 25. (kedd) 9-16 óráig

Helyszíne: Tata – Vértes-Gerecse Közösség irodája (2890 Tata, Erzsébet tér 13.)

Kérjük, időpont egyeztetés céljából hívják a 34/656-652-es vagy a 70/431-4921-es telefonszámot.

Üdvözlettel:

Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete
A meghívó innen letölthető.

 

2015. augusztus 14.

Rendezvények a Vértes-Gerecse térségben

 

Pusztavám Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és

ismerőseit, Augusztus 20. alkalmából rendezendő ünnepi műsorunkra.

Időpont: 2015. augusztus 20. 15 óra

Helyszín: Művelődési Ház mögötti zöld liget

 

Program:

o 15:00 Aratási koszorú ünnepélyes átadása

o 15:30 Új kenyér szentelése a Történelmi egyházak képviseletével

Ünnepi köszöntő és kitüntető díjak átadása: beszédet mond

Lisztmayer János Pusztavám Község Polgármestere

o 15:45 Pusztavámi Német Nemzetiségi Énekkar, lakszakállasi vendég csoportjának fellépése

o 16:30 "Húzzad csak kivilágos virradatig!"- Operett Voices Társulat művészeivel

o 17:00 Estebéd – Máté Péter emlékkoncert, Minka József és zenekara

 

 

2015. augusztus 12.

MVH tájékoztató az EMVA jogcímekről, határidőkről

 

Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve kifizetési kérelem benyújtási határidők. A közelgő határidőre tekintettel kérjük, hogy kifizetési kérelmeik benyújtásával ne várjanak a benyújtási határidő végéig, azokat minél előbb nyújtsák be.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a kérelem benyújtási felületen külön bejelölhető, ha a 10 napon belüli módosítási lehetőséggel élni kívánnak. Javasoljuk, hogy a módosítás lehetőségét csak akkor válasszák, ha valamilyen dokumentum vagy adat még hiányzik a kérelemhez, és azzal utólag szeretnék kiegészíteni a kérelmet. Azon kérelmek elbírálását, melyeket az ügyfelek nem kívánnak módosítani, az MVH rögtön meg tudja kezdeni, ezáltal az ügyfelek előbb juthatnak a támogatáshoz.

Az egyes beruházási jogcímek esetében a közeljövőben lejáró megvalósítási és utolsó kifizetési kérelem benyújtási határidőkről az alábbi összefoglaló táblázatban nyújtunk áttekintő tájékoztatást.

Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy a határidők módosítására nincs lehetőség! A Vhr. vonatkozó szabályai szerint egyes konkrét ügyekben (különösen jogorvoslati eljárást követő esetekben) a megvalósítási és utolsó kifizetési kérelem benyújtási határidők a táblázatban foglaltaktól egyedileg eltérhetnek!

A tájékoztató teljes szövege, mely a határidőket is tartalmazza, innen letölthető.

 

2015. augusztus 4.

Floriana Napok 2015

 

 

2015. július 24.

Dunaszentmiklósi Falunap 2015.

 

 

2015. július 24.

Herman Ottó Intézet keretein belül működő Esélyegyenlőségi Programiroda (EPIR) hírlevele

 

A hírlevél innen letölthető.

 

2015. július 24.

Figyelem!!! Ismét változnak egyes határidők!!!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 34/2015. (VII. 22.) MvM rendelete
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló egyes rendeletek módosításáról


IKSZT
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet [a továbbiakban: 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet] 5. § (12) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(12) A 3. § (1) bekezdés d) pontja alapján az üzemeltetési kötelezettség teljes ideje alatt az IKSZT működtetésére legfeljebb 6 500 000 forint elszámolható kiadás használható fel, azonban az ügyfél a Vhr. 17. § (3) bekezdésében meghatározottaktól eltérően erre irányuló kifizetési kérelmet 2015. augusztus 31. napjáig nyújthat be.”
(2) A 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 11. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1a) A kifizetési kérelmeket a 2015. évben az (1) bekezdésben foglalt benyújtási időszakoktól eltérően kizárólag január 1. és 31., április 1. és 30., valamint július 1. és augusztus 31. között lehet benyújtani, az (1) bekezdés szerinti módon.”

Az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határideje: 2015. augusztus 31.
Az utolsó rendelkezésre álló benyújtási időszak: 2015. július 1. - augusztus 31.

 

2012-es turisztika
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet [a továbbiakban: 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet] 9. § (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(13) A Vhr. 25. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően az ügyfélnek a műveletet 2015. augusztus 31-ig kell megvalósítania.”
(2) Az 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet „9. Záró rendelkezések” alcíme a következő 19/C. §-sal egészül ki:
„19/C. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló egyes rendeletek módosításáról szóló 34/2015. (VII. 22.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 34/2015. (VII. 22.) MvM rendelet] megállapított 9. § (13) bekezdést a 34/2015. (VII. 22.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

A megvalósítás határideje: 2015. augusztus 31.
A jogszabály módosítása a kifizetési kérelem benyújtási határidejét nem érinti, 2015. augusztus 31. napja maradt.

 

LEADER nemzetközi
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli
területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatások részletes
feltételeiről szóló 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az ügyfélnek az együttműködési projektet legkésőbb 2015. augusztus 31. napjáig kell megvalósítania.”

A megvalósítás határideje: 2015. augusztus 31.
A jogszabály módosítása a kifizetési kérelem benyújtási határidejét nem érinti, 2015. augusztus 31. napja maradt.

 

LEADER térségek közötti
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 11/2013. (III. 5.) VM rendelet 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az ügyfélnek az együttműködési projektet legkésőbb 2015. augusztus 31. napjáig kell megvalósítania.”

A megvalósítás határideje: 2015. augusztus 31.
A jogszabály módosítása a kifizetési kérelem benyújtási határidejét nem érinti, 2015. augusztus 31. napja maradt.

 

2013-as LEADER támogatások
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének
végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V. 22.) VM rendelet 3. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) A támogatási határozattal jóváhagyott műveletet 2015. augusztus 31. napjáig kell megvalósítani.”

A megvalósítás határideje: 2015. augusztus 31.
A jogszabály módosítása a kifizetési kérelem benyújtási határidejét nem érinti, 2015. augusztus 31. napja maradt.


2013-as turisztika
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet 10. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Vhr. 25. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően az ügyfélnek a műveletet 2015. augusztus 31. napjáig kell megvalósítani.”
A megvalósítás határideje: 2015. augusztus 31.
A jogszabály módosítása a kifizetési kérelem benyújtási határidejét nem érinti, 2015. augusztus 31. napja maradt.

 

2015. július 24.

Vértes-Gerecse akciócsoport 2015. július havi hírlevele

 

 

2015. július 23.

I. Neszmélyi Borünnep Tatán a Kastély téren

 

 

2015. július 23.

MVH levél - LEADER forrásból megvalósuló projektek határideje

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló LEADER jogcímek (ideértve a 99/2012. (IX.25.) VM rendelet szerinti Nemzetközi együttműködés; a 11/2013. (III.5) VM rendelet szerinti Térségek közötti együttműködés és a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján 2013-ban benyújtott LEADER támogatási kérelmeket) esetén a projektek megvalósításának végső határideje 2015.07.31-én jár le.

A véghatáridőt követően megvalósult beruházási elemeket és kiegyenlített számlákat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak nem áll módjában elfogadni. Tekintettel a határidő közelségére kérjük, hogy a projekje(i) megvalósítását fejezze be és a (utolsó) kifizetési kérelmét/eit lehetőség szerint minél előbb nyújtsa be. Kérjük, hogy (utolsó) kifizetési kérelme(ik) benyújtását ne halogassák, hogy szükség esetén ki tudják használni az időszakon belüli többszöri benyújtás, valamint az esetleg szükséges korrekció, módosítás lehetőségét.

A kifizetési kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, 2015.08.31-ig lehet benyújtani.

2015. augusztus 31. napját követően kifizetési kérelem nem nyújtható be és a már benyújtott kérelmek sem módosíthatóak!

Üdvözlettel:

MVH

 

2015. július 23.

Szomódi Falufesztivál - 2015. július 24-25-26.

 

 

 

2015. július 23.

Gyermelyi szabadtéri színpad programjai

 

2015. július 13.

LEADER forrásból megvalósult beruházás

Kocsi kocsi átadó ünnepsége a Kocsitoló Fesztiválon - 2015.07.11

 

A Kocsi Baráti Kör nyújtott be pályázatot 2013-ban a LEADER 1. intézkedésre. Ennek keretében 2 db kocsi szekeret készítettek el. A két szekér ünnepélyes átadására a 2015-ös Kocsitoló Fesztiválon került sor. A fesztivál megnyitóját rendhagyó módon az idén 20 éves Kocsi Múzeum előtt tartották. Simon László polgármester köszöntötte a meghívott vendégeket és a lakosságot, majd felkérte Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, tartsa meg rövid köszöntőjét. Elmondta, hogy a városi nagy rendezvények mellett a Kocsitoló Fesztivál is igen népszerű rendezvény, amelyre nemcsak a környékből, hanem külföldről is szép számmal érkeznek vendégek. A két új kocsit Roboz Péter lelkipásztor áldotta meg, és sikeres versenyzést kívánt a résztvevőknek.

 


A fesztivál megnyitója után színes programok vártak mindenkit. A faluház előtti területen volt a települések utcája, ahol nemcsak a szomszédos, hanem a felvidéki települések is kiállításokkal mutatkoztak be: Naszály, Neszmély, Mocsa, Szomód, Szákszend, Dunamocs, Madar. A faluház mögötti területen fogathajtó bemutató színesítette a programot, míg a hagyományos kocsitoló verseny délután 5 órakor startolt.


 

2015. július 8.

Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület augusztusi programjai

 

Időpont: Augusztus 19-23. (szerda-vasárnap)
Helyszín: Tisza-tó, Tisza-tavi kemping, 3388 Poroszló, Csapó köz 18.
Programszervező: Vig Szilveszter

Helyszínre érkezés – onnan hazautazás: Igény szerint változhat, egyénileg történik, előzetesen
egyeztethető a programszervezővel.

Lehetőségek: vízi barangolások, vízi tanösvények, kerékpározás, strandolás, ökocentrum látogatás,
kulturális programok.

Árak:
Kemping: sátorhely 900 Ft/nap
személydíj: 700-900 Ft/nap (4 éves kor alatt díjmentes)
autó: 400 Ft/nap
áramvételezés: 500 Ft/nap
IFA: 300 Ft
kerékpár: 1000 Ft/óra, 2000 Ft/nap
kenu: 2500 Ft/nap
lakókocsi 3-5 személyes: 1900-2800 Ft/nap

Tisza-tavi Ökocentrum: 1590-2990 Ft között (3 éves kor alatt díjmentes)

SZÉP kártyát mindkét helyen elfogadnak


Közös programokat szervezünk a helyszínen a résztvevőkkel, de azok nem kötelezőek.

Jelentkezés lehetőleg július 31-ig a kempinghelyek és a kenufoglalások miatt e-mailben: vigadri60@gmail.com

Telefonon érdeklődni lehet Vig Szilveszternél: 06-30/9355-845 (nehezen elérhető a munkája miatt!)
Előzetes megbeszélés: Augusztus 09. vasárnap, 16-00h, Tata Tavasz u 109.

Tata, 2015. 07. 07. Oláh András elnök

 

2015. július 7.

Környei Nemzetiségi és Sörfesztivál 2015.

 

 

2015. július 6.

Megyei konferencia - Almásfüzítő, 2015. június 30.

 

Komárom-Esztergom megye LEADER Akciócsoportjai közös tájékoztató fórumot szerveztek június végén. A fórum témája a 2014-2020-as időszak új lehetőségei, kihívásai voltak elsősorban. Elsőként Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket az almásfüzitői Művelődési Házban. Köszöntőjében a megye által koordinált Területfejlesztési Operatív Programról, annak folyamatáról és ütemezéséről beszélt. Őt követte Sógorka Miklós, a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület elnökének köszöntője. Majd az előadásokat hallgathatták meg a résztvevők. Hummel Rudolf a megyei ITP felépítéséről, célkitűzéseiről tartott tájékoztatót. A Széchenyi Programirodát Elekes Diána tatabányai irodavezető mutatta be, kitérve a legfontosabb tevékenységükre. Majd Szárazné Merényi Emma ismertette a megjelent három új pályázati kiírást a GINOP programban, melyeket mikro-kis-és középvállalkozások is igénybe vehetnek. Őket követte a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága, Vidékfejlesztési Osztály munkatársainak előadása az új vidékfejlesztési irányokról. Horváth Szilveszter összefoglalta a Vidékfejlesztési Program új elemeit, a korábbi tengelyek helyett rugalmas prioritásokból épül fel a program. Nagyné Virág Szilvia a LEADER prioritást ismertette, a pályázati feltételektől kezdve a HACS-ok működéséig. Végül visszatérve még a 2007-2013-as időszakhoz, a kifizetési kérelmekről és a befejezési határidőkről hallhattak összefoglalót a fórum résztvevői.

 

Az előadások anyaga innen letölthető:

 

PROGRAMZÁRÁS Összefoglaló a kifizetési kérelmekről EMVA –III. – IV. tengely

 

Új vidékfejlesztési irányok 2014-2020 között - Horváth Szilveszter és Nagyné Virág Szilvia Agrár-vidékfejlesztési Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság

 

Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT.

 

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TEVÉKENYSÉGEINEK, FELADATAINAK BEMUTATÁSA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI IRODÁK

 

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Integrált Területi Programról

 

2015. június 25.

Vértes-Gerecse akciócsoport 2015. június havi hírlevele

 

 

2015. június 24.

Vértes-Gerecse akciócsoport projekgyűjtés a 2015-2020. közötti időszakra!!!

 

Tisztelt Önkormányzati, Civil és Vállakozói Partnereink!

 

A Vértes-Gerecse LEADER akciócsoportnak el kell készítenie a 2014-2020. közötti fejlesztési időszakra a Helyi Fejlesztési Startégiát, mely alapfeltétele annak, hogy a LEADER források helyben felhasználhatók legyenek.

 

A LEADER mellett természetesen más fejlesztési források is elérhetőek lesznek a térség számára, jelen levelünk mellékleteként a Vidékfejlesztési Program azon intézkedéseit emeltük ki, melyek az eddigi tapasztalatok alapján érdekelhetik Önöket. Külön készítettünk tájékoztatót a vállalkozások és önkormányzatok, civilek számára, tekintettel a források célcsoportjaira.

 

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója vállalkozók, gazdálkodók számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója a LEADER keretében a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Kérjük, hogy amennyiben van olyan projekt ötlete, melyet szívesen jelezne felénk, a projektgyűjtő adatlap kitöltésével tegye meg. Természetesen több adatlapot is kitölthet egy-egy szervezet. Bármilyen projekt ötletet, elképzelést szívesen fogadunk és a jövőben arra törekszünk, hogy ezekhez forrást is tudjunk ajánlani vagy a LEADER-ből, vagy más forrásból.

 

Az önkormányzatok esetében természetesen a megyei önkormányzatok felé, a megyei TOP projekgyűjtéskor jelzett fejlesztéseket nem kérjük jelezni, hiszen arról van adatbázisa a munkaszervezetnek.

 

Visszaküldési határidő:
2015. július 15.

 

Kérjük Önöket, hogy a kitöltött adatlapokat a munkaszervezet@vercse.hu címre küldjék vissza!


Tisztelettel:
Móricz Beáta
msz vezető
Vértes-Gerecse Közösség

 

2015. június 23.

Meghívó megyei konferenciára - Almásfüzítő, 2015. június 30.

 

Tisztelt Vértes-Gerecse Közösség Tagszervezetek!

Tisztelt Partnereink, Meghívottak!

 

Ezúton tisztelettel meghívjuk a "Bakonyalja-Kisalföld kapuja" Vidékfejlesztési Egyesület, a "Duna-Pilis-Gerecse" Vidékfejlesztési Egyesület és a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség közös szervezésében megvalósuló megyei konferenciára, melynek fő témái a 2014-20 időszakhoz kapcsolódó pályázati lehetőségek ismertetése lesznek.

 

A konferencia időpontja: 2015. június 30. 10:00 óra

Helyszíne: Petőfi Sándor Szabadidőközpont és Könyvtár

2932 Almásfüzitő, Petőfi tér 6.

 

Kérjük, részvételi szándékukat jelezzék a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen vagy a 34/656-652-es telefonszámon.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Üdvözlettel:

Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete

 

 

2015. június 10.

Vértes-Gerecse Közösség 2015. május havi hírlevele

 

 

2015. június 10.

Ifjúsági szálláshely továbbfejlesztése Kecskéden
Időpont: 2015. május 22.
Helyszín: Kecskéd


A Kecskéd Községért Alapítvány sikerét mutatja, hogy a Turisztika jogcímben benyújtott második pályázatuk is nyertes lett, így lehetőséget kaptak arra, hogy a 2013-ban átadott ifjúsági szálláshely udvarát, hátsó melléképületeit és kerítését is megújítsák. A névadó ünnepségre 2015. május 22-én került sor. Csapucha Tamás, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette a felújítás menetét. Röviden az alábbi építési munkák valósultak meg: az épület hátsó részét felújították, az utcafronti kerítést felújították, új kovácsoltvas kapu került fel, az udvarba vezető utat burkolták, a kert hátsó részében egy szabadtéri tűzrakót és étkezőt alakítottak ki. Ahhoz, hogy ilyen szép, rendezett környezetben várják a turistákat, sok önkéntes munka is kellett. Az udvarra szanetli és szalonnasütő is került, a helyi nyugdíjas klub pedig szépen kitakarította az épületet. Az ünnepség után felavatták azt a festményt, amely Szent Annát ábrázolja, aki az ifjúsági szálláshely nevét adja ezután. A résztvevők megtekinthették az épületet, a szobákat, betegszobát és az udvart is. Sajnos a rossz idő nem engedte, hogy ki is próbálhassák a kerti bútorokat, majd egy szebb időben.

 

 

 

2015. június 9.

Pátkai Nepomuki Szent János szobor felújítása és a templomkert rendezése

 

A Pátkai Római Katolikus Egyházközség 2013-ban nyert 10 603 574 Ft (36 276 EUR) támogatást a műemléki védettségű Nepomuki Szent János szobor felújítására és a környező templomkert rendezésére.

 

A teljes cikket, fényképekkel együtt, a képre kattintva olvashatják.

 

2015. június 4.

Helyi édességek, finomságok - LEADER projekt átadó Sárkeresztesen
Időpont: 2015. május 30.

 

A tervezett projekt célja volt, hogy Sárkeresztesen a Kossuth u. 65. alatt létrehozzanak egy kisebb cukrász üzemet, ahol a helyi, kistérségi és térségi őstermelőktől, gazdáktól beszerzett alapanyagok felhasználásával készítenék sütőipari termékeket (pékárut, süteményeket, tortákat stb), és az ezekhez szükséges lekvárt, dzsemet, aszalt gyümölcsöket stb. is ők maguk állítanák elő. A fő hangsúlyt a természetes, lehetőleg bio termékek használatára fektetik.

Vántus Katalin, az üzlet vezetője, bemutatta a beszerzésre került eszközöket (kemencék, habverők, dagasztó, tésztanyújtó, cook-matik, temperáló, botmixer, krémfőző, kutter, vitrinek, mérlegek, sütéshez szükséges tálcák, tárolók, munkaasztalok, hűtőszekrények).

Induló vállalkozásként a tulajdonos és ügyvezető eddigi tapasztalataira építenek. Hobbi szinten már sok családi rendezvényre, eseményre készítettek finomságokat és a konyhaművészet, ezen belül is a sütés a szenvedélyük. Innen jött az ötlet, hogy vállalkozás formájában is hasznosítsák az eddig megszerzett tapasztalatokat, és elkötelezettségüket a finom és egészséges ételek iránt minél több emberhez eljuttassák termékeiken keresztül.

 

A köszöntő és bemutató után meg is lehetett kóstolni a házigazda által készített finomságokat.

 

 

2015. május 21.

Meghívó gép bemutatóra
Időpont: 2015. május 27.
Helyszín: 8085 Bodmér, Ady Endre utca, hrsz. 039

A LEADER térségek közötti együttműködés (jogcímkód: 6.463.04.01) végrehajtásához nyújtandó támogatás keretében megvalósuló projekt (VfF/2988/1/2013) keretében 2015 május 27-én Bodmérre rendezvényt szervezünk.

Szeretnénk kérni a területileg illetékes Vértes-Gerecse Akciócsoport honlapjára a rendezvény mai meghirdetését és a közzététel dokumentációját!

 

ÖMKI - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft.

 

 

2015. május 20.

Meghívó Kézművesnap Tarján 2015.05.23.

 

 

2015. május 20.

XIX. Szákszendi falunapok - 2015.06.05-06.

 

 

2015. május 11.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség 2015. április havi hírlevele

 

 

2015. május 6.

Meghívó Vértes-Gerecse Közösség tájékoztató fórumára - Dunaalmás, 2015.05.21.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztatást kíván adni
1. A 2007-2013-as ciklus legfontosabb eredményeiről.
2. A még befejezés és elszámolás alatt álló projektek sikeres megvalósítása érdekében a támogatásban részesült szervezeteknek, ügyfeleknek a hátralévő teendőkről (határidők, kifizetési kérelmek benyújtása, a pénzügyi elszámolások szabályai).
3. A következő uniós ciklusban - 2014-2020 között - várható vidékfejlesztési támogatási lehetőségekről.


A tájékoztató időpontja: 2015. május 21. (csütörtök) 15 óra
Helyszíne: Dunaalmás - Művelődési Ház (Dunaalmás, Almási út 86.)


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2015. május 4.

Falubusz - Módosult a nyitás időpontja: 2015.05.07. és még sok minden más...

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet módosításával kapcsolatos 8/2015 (IV. 30.) számú Irányító Hatósági Közlemény.

A közlemény az alábbi linken megtalálható:
http://umvp.kormany.hu/download/1/01/f0000/IHk_2015_008_(IV_30)_IHkozlemeny.pdf

 

2015. április 29.

Kézműves lekvárok, szószok, aszalványok készítése projekt megvalósítását bemutató rendezvény

Időpont: 2015. május 31. 11:00
Helyszín: 2851 Környe, Alkotmány utca 78. (Tájház)

 

2015. április 29.

Pátkán kerékpáros pihenő és a játszótér megnyitása

Báró Ivánka Géza Hely és Agrártörténeti Gűjteményes ház kialakítása és bemutatkozója című projekt záró rendezvénye

 

Pátka Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt a 'LEADER' jogcím Turisztikai fejlesztések a natúrparkok ölelésében intézkedés keretében az "Báró Ivánka Géza Hely és Agrártörténeti Gyűjteményes ház kialakítása és bemutatkozója" című projekt átadó rendezvényére 2015. május 29-én 10 órai kezdettel.
HELYSZÍN: Pátka, Báró Ivánka Géza Hely és Agrártörténeti Gyűjteményes ház, Pátka Pagony játszótér,
Gárdonyi Géza Szabadtéri Teátrum

 

 

2015. április 29.

LEADER térségek közötti együttműködés záró rendezvénye Pátka, 2015.05.29.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség és a Csákvári Önkormányzati Társulás tagjai szeretettel meghívják Önt a 'LEADER térségek közötti együttműködés' jogcím keretében az '„Összefogás az értékeink láthatóságáért – azért, hogy nézhető legyen a táj körülöttünk' című projekt záró rendezvényére 2015. május 29-én 16 órai kezdettel

HELYSZÍN: Pátka – Gál köz (Szabadidőközpont a pátkai-víztározónál)

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2015. április 28.

Több pályázó indulhat, több gépjárműtípus érhető el a napokban módosuló "tanyabusz rendeletben"

Jó hír a vidéken élőknek: a Miniszterelnökség az ügyfelek érdekében - a potenciális pályázók és a gépjármű-forgalmazók visszajelzései alapján - még a támogatási kérelmek benyújtása előtt módosítja a jogcímrendeletet.
A teljes 2007-2013-as ciklusban a vidéki alapszolgáltatások fejlesztését szolgáló intézkedések esetében a kifizetett támogatások nagysága meghaladta a 37 milliárd forintot, amely most kiegészül az új tanyabusz rendelet tizenötmilliárd forintos forrásával.

A támogatás célja, hogy ösztönözze a szolgáltatáshiányos településeken, településrészeken a különböző alapszolgáltatások körének fejlesztését és bővítését, a minőségi szempontok javítása és a fenntarthatóság figyelembe vételével. Az ügyfélkörbe a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nemzetiségi önkormányzatok, nonprofit szervezetek (egyesületek, alapítványok, például polgárőr egyesületek) és egyházi jogi személyek tartoznak. A jogcímrendelet esetében azon településekről nyújthatnak be támogatási kérelmet, melyek lakosságszáma nem haladja meg az 5000 főt vagy a település népsűrűsége nem éri el 100 fő/km2-t. A Budapest agglomerációjához tartozó, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok nem igényelhetnek támogatást. Pályázhatnak viszont azon 5000 főnél magasabb lakosságszámmal rendelkező települések is, amelyek külterületén a település lakosságának több mint 2 százaléka él.

A jogcímrendelet várható forrásösszege 15 milliárd forint, amelyből új gépjárművek és ahhoz kapcsolódó kiegészítő eszközök beszerzése 100 százalékban támogatható. Az első célterületen támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében egyéb kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatás ellátásához kapcsolódó fejlesztések támogathatók. A maximálisan igényelhető nettó támogatás összege terepjárók esetében legfeljebb nettó 5 millió, mikro-, illetve kisbuszok esetében nem érheti el a nettó 8 millió forintot ügyfelenként.

Az április 17-én megjelent rendeletben előírt határidőkhöz képest, a napokban megjelenő módosító rendelkezések szerint közel egy hónappal több idő áll az ügyfelek rendelkezésére: a megvalósítási határidő szeptember 21-ről október 16-ra, a kifizetési kérelmek benyújtásának határideje október 5-ről október 30-ra módosult.

A műszaki követelmények módosulásával nagyobb lesz az elérhető gépjárművek választéka. Mikrobuszok (M1) esetében elfogadható a 80 kW-os motorteljesítmény, a gyári beépítés mellett a forgalmazó által beépített LED nappali menetfény, elegendő lehet a vezető oldal felőli oldallégzsák. A kerekesszék-rögzítési lehetőség, illetve az oldalsó fellépő immáron opcionálisan választható felszereltségi elemek lesznek, nem kötelező érvényű előírások. Kisbuszok (M2) tekintetében már a 100 kW motorteljesítményű gépjárművek vásárlására is igénybe lehet venni a támogatást.

További változást jelent, hogy a „Kedvezményezett járás” kategória pontszámát veszi figyelembe az Irányító Hatóság azon falvak, városok esetében is, amelyek a 290/2014. (XI. 26.) Kormányrendelet alapján az átmenetileg kedvezményezett települések körébe tartoznak. Ezáltal, az értékelési szempontok szerint magasabb pontszámmal indulhatnak az érintett települések.

(Miniszterelnökség)

 

2015. április 28.

Meghívó LEADER fejlesztéshez köztődő rendezvényre

 

A Sucré-Art Gyártó és Kereskedelmi Kft. szeretettel meghívja Önt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyujtandó támogatások jogcím keretében a "Helyi édességek, finomságok" című projekt átadó rendezvényére 2015. május 28-án 14:00 órai kezdéssel.

Helyszín: 8051 Sárkeresztes, Kossuth utca 65.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

2015. április 27.

Figyelem megjelent az MVH közlemény a "Tanyabusz" rendelethez

 

Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015 (IV.17) MVM rendelethez tartozó 55/2015. (IV. 24.) számú MVH Közlemény:

http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk552015

címen érhető el.

 

 

2015. április 27.

Meghívó
A "Megújuló energetikai fejlesztés Naszályon" projekthez
Projektbemutató rendezvényre

Ezúton meghívjuk önöket a Naszály Rákóczi u. 165. szám alatt megvalósult, napelemes energia termelő rendszer, Projekt bemutató rendezvényeire.
A rendezvény helyszíne: Naszály, Rákóczi u. 165
Időpontja:

2015 május 27. 14,00óra
2015 május 28. 14,00 óra
2015 május 29. 14,00 óra

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

Lakatos Imre
Pályázat címe: Megújuló energiahasználat Naszályon

Fejlesztés rövid leírása:
Az istálló és a fedett szín tetejére szeretnék napelemeket beépíteni. Ehhez szükség van a tetőszerkezet megerősítésére és a héjazat cseréjére is, mert a tető jelen állapotában a napelemes cég nem vállalja a felszerelést. Továbbá szükség van egy új mérőhely kialakítására is, mivel a tervezett rendszer hálózatba tápláló típusú. Az elkészült rendszert be is mutatnám szervezett keretek között az épület földszintjén. Ehhez a tevékenységhez szeretnék egy számítógépet és egy projektort, vetítővásznat is beszerezni a pályázat keretében. A számítógépet szeretném arra is használni, hogy nyomon kövessem a termelt villamos áram, és a fogyasztás alakulását, az adatokat elemezve optimalizálni az energiafogyasztást. A projekthez 3 alkalommal bemutató rendezvény is kapcsolódik.

 

2015. április 26.

Meghívó tájékoztató fórumra - 2015.04.29. 10.00 Tabajd, IKSZT

 

A Völgy Vidék Közösség tisztelettel meghívja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatásokkal kapcsolatos kérdések tájékoztató fórumára

 

A meghívó innen letölthető.

 

Az MVH képviselői nem tudnak jelen lenni a fórumon, de ígéretet kaptunk arra, hogy amennyiben partnereink a témával kapcsolatos kérdéseiket elküldik 2015. április 27-én hétfőn 16 óráig az lszabados@volgyvidek.hu e-mail címre, részünkre az MVH írásban megküldi a válaszokat, amelyeket a fórumon tudunk tolmácsolni.
Továbbá az MVH megküldi részünkre az összes eddig hozzájuk beérkezett kérdést, (országos szinten) a rájuk adott válaszokkal együtt.

 

2015. április 17.

Figyelem! Pályázati lehetőség! "Tanyabusz"

 

Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015 (IV.17) MVM rendelet.

A jogszabály keretében terepjáró és mikrobusz szerezhető be.

Beadási határidő:

2015. május 4. 8.00 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2015. május 18-ig.

 

A vonatkozó jogszabály innen letölthető.

 

2015. április 17.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2015. április 20- 26. közötti programjai

 

2015. április 16.

Szári PS Kul-túra és Pálinka Háza bővítése c. projekthez kapcsolódó rendezvény

 

Az elkészült beruházást házavató rendezvény keretében bemutatjuk a település lakosságának, potenciális partnereinknek, támogatóinknak. A rendezvényen elhelyezzük a projekt arculati elemeit és fotódokumentációt, emlékeztetőt készítünk. A rendezvény megvalósítására külön költséget nem számolunk el.
Helyszín: Szár, Rákóczi F. u. 94.
Ideje: 2015. május 17.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

2015. április 16.

P und R Kft. tevékenységi körének és eszközállományának bővítése helyi és térségi rendezvények lebonyolításának biztosítására c. projekthez kapcsolódó rendezvény

 

Az elkészült beruházást vasárnapi sördélután rendezvény keretében bemutatjuk a település lakosságának, potenciális partnereinknek, támogatóinknak. A rendezvényen elhelyezzük a projekt arculati elemeit tartalmazó táblát, fotódokumentációt és emlékeztetőt készítünk.

Helyszín: Szár, Rákóczi F. u. 94.
Ideje: 2015. május 17.

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2015. április 9.

Megvalósult beruházás Gánton


Gánton a Turistaházat 1984 óta különböző szervezetek, vállalkozások üzemeltették. Az épület - amely 1850-ben a Merán grófi család kúriájának épült – állaga kívül-belül leromlott, felújítása nem várhatott tovább, mert az erdei iskola program működtetését veszélyeztette volna.
2013-ban a Vértes-Gerecse Közösség utolsó LEADER támogatási körében a Méri néni Vendéglátóipari Kft benyújtotta pályázatát, és az elnyert 9,4 M Ft támogatásból az épület külső felújítását meg tudták oldani. A belső felújításokra, eszközökre, berendezésekre hitelt kellett felvenni, de végül a közel 20 M forintos projektet sikerült befejezni.

Az átadó ünnepségen már egy budapesti gimnázium tájfutó versenyzői tartották a frissen felújított szálláshelyen edzőtáborukat. A rendezvény az időjárás miatt fordított sorrendben zajlott, először az épületet tekintették meg a vendégek, majd a szalag ünnepélyes elvágására a Vértes-Gerecse Közösség munkatársát és az OTP képviselőjét kérték fel a szakmai segítség elismeréseképpen.

Ezután a délelőttre tervezett előadásokra, hozzászólásokra és az ebédre a szemben lévő vendéglőben került sor. Először Kígyósi Gábor – Fejér megyei területfejlesztési munkatárs - ismertette a TOP-ból, GINOP-ból várható forrásokat, különös tekintettel a turizmusfejlesztésre.
Ezután Schuszter Margit - a Vértes-Gerecse Közösség projekt-menedzsere - az elmúlt ciklusra vonatkozó áttekintése következett, majd a jelenlegi információk birtokában –amely kevés konkrétumot tartalmaz ma is – ismertette a 2014-20 közötti LEADER programot.
Ezek után a település polgármestere – Spergelné Rádl Ibolya – Gánt fejlesztéseiről, az elnyert támogatásokról tájékoztatta a jelenlévőket.
A tájékoztató előadások sorában a környéken sikeres, a vidékfejlesztési forrásokból megvalósult beruházások projektgazdái kaptak szót: Viszló Levente, Schüller Fülöp, és Sáfrán András.
Végezetül Zimmermann Róbert köszönte meg a jelenlévő segítőknek, támogatóknak, kivitelezőknek a munkát, amit annak érdekében tettek, hogy ma a Gránás Turistaház méltóan szép formájában ismét vendégeket tud fogadni. Megható beszédében kitért a már elhunyt családtagokra is, akiktől az ingatlant örökölték, akik Amerikából hazatérve 100 éve az átszálló fogadót beüzemelték Gánton, és azokat a családtagokat is felsorolta, akik a Méri néni kft-ben családtagként dolgoznak, vagy a hátteret biztosítják számukra.
Ez a nap méltó ünnepe volt egy nagy múltú család jelen tagjainak, akik olyan hagyományt őriznek, melyben benne van a gasztronómia, a vendéglátás, a közösségi élet, és akik az egész település gyöngyszemét is méltó állapotba hozták.

 

2015. április 9.

LEADER nemzetközi együttműködés az olaszországi C. O.G.A.L. Monte Poro Serre Vibonesi LEADER csoporttal

 

A Vértes-Gerecse Közösség elődje, az Által-ér völgye Akciócsoport a 2004-2006-os időszakban vette fel a kapcsolatot az olaszországi C.O.G.A.L. Monte Poro Serre Vibonesi LEADER csoporttal. Mivel a kapcsolat azóta is fenn áll, ezért éreztük úgy, hogy a megjelenő LEADER nemzetközi együttműködésben velük közös projektet valósítunk meg. A Vértes-Gerecse Közösség delegációja 2013. júniusában 4 napot töltött el Vibo Valentia-ban és környékén, hogy megismerkedjenek az ottani LEADER csoport munkatársaival és munkájukkal.
A LEADER Nemzetközi Együttműködések jogcímben elnyert támogatás kapcsán 2015. március 24.- 26.-ig ingyenes főzőtanfolyamot tartottunk, melyen olasz – Prof. Silvio Greco -, és magyar - Kiss László – szakács irányítása mellett készítették az ételeket az érdeklődők.
Paolo Pileggi elnök vezetésével a 4 tagú olasz küldöttség március 23-án érkezett Csákvárra. A főzőtanfolyam délutáni kezdéséig mindhárom napra tartalmas programokat szerveztünk, melyeken vendégeink megismerkedhettek helyi ízekkel, termékekkel, termelőkkel, vállalkozókkal.
Március 24-én az első utunk Szárra vezetett, ahol először a Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft szörpüzemét látogattuk meg. A kft – többek között - közel 15 millió forintos LEADER támogatásból fejlesztette tevékenységét. Az üzem egyik munkatársa bemutatta a céget, megismerhettük a termékskálát, megkóstolhattuk a különböző szörpfajtákat, melyeket már exportálnak is. Készítenek gyümölcs- és gyógynövényszörpöket, lekvárokat, fűszereket, mézkészítményeket. Termékeik csak természetes összetevőket tartalmaznak, egyedülálló választékban, és – természetesen – diabetikus változatban is. Vendégeink dicsérték az ízeket, és elismeréssel beszéltek az üzemről is.
A nap következő állomása – szintén Száron - a Czetis Ház volt. A hagyományos sváb jelleget tükröző vendéglőben „látvány pálinkafőzőt” is láthattunk. A hiánypótló vállalkozás – Száron nem működött vendéglátó egység – közel 20 millió forint támogatáshoz jutott a LEADER jogcím segítségével. A cégtulajdonosok, Moharos Péter - aki mellesleg a község polgármestere is -, valamint Balogh Krisztián ismertették, hogy milyen célokkal vágtak bele ebbe a fejlesztésbe, és éppen hol tartanak most. A hagyományos „sváb” ebéd előtt-közben-után olasz vendégeink megízlelhették a szári pálinkákat is. Itt már hosszabb távú üzleti kapcsolat is szóba került.
Délután a Vértesi Natúrpark csodás panorámáját a nap harmadik helyszínéről, a Csákvártól pár kilométerre lévő Dohányos-házból tekinthettük meg. Vendéglátónk, Viszló Levente a Pro-Vértes Természetvédelmi Közalapítvány elnöke - aki egyben a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség alelnöke - dióhéjban elmesélte a Vértes történetét. Megnéztük a közelben található Százados-tanyát, amely a szürkemarha gulya téli otthona. Szent György naptól Mihály napig kint legelnek a Levente által „legigénytelenebb munkatársaknak” nevezett szürkemarhák. A tanyán – természetesen - megtalálhatóak a lovak, különböző sertésfélék, juhok, háziszárnyasok is. Itt sem maradhatott el a kóstolás. Szürkemarhából készült szalámit, valamint mangalica sonkát fogyasztottunk. Olasz vendégeink elragadtatással beszéltek a látottakról, hallottakról.
A nap hátralévő része a főzésről „szólt”. A szakácsok segítségével, iránymutatásával fileja tészta készült paradicsommal, és nduja-val (speciális Calabriai csípős szalámi), valamint sertéspörkölt, desszertnek pedig túrós finomság. A vacsora ízletességét az „üres” tányérok igazolták.
Március 25-én Csákberénybe vezetett az utunk. A községhez tartozó Orondpusztára mentünk, hogy megnézzük Dr. Vécsei László – aki Csákberény polgármestere - tanyáját. A birtokon a háziállatok minden fajtája megtalálható, van pulyka, gyöngytyúk, liba, szamár, kecske, malacok, tehenek. A kézműves feldolgozás révén hús- és tejtermékeikben az igazi tradicionális falusi ízek lelhetőek fel, melyekre igény is van. A Vécsei majorból a Sáfrán pincészetbe mentünk. A borászattal foglalkozó vállalkozás több, mint 9 millió forintos támogatáshoz jutott sikeres LEADER pályázatok révén. A Sáfrán pincészet finom borai mellé kaptunk az orondpusztai natúr, fokhagymás, chilis és zöldfűszeres sajtokból is. A helyi ízek után, a szomszédos Csókakőn betekintést nyerhettünk a térség egyik jellegzetes kézműves foglalkozásának rejtelmeibe. Csuporné Angyal Zsuzsa fazekas népi iparművész dióhéjban mesélt a fazekasság és a térség történelmének közös pontjairól. A mester gyakorlati bemutatót is tartott. Vendégeink élményekkel, és kerámia tárgyakkal gazdagon hagyták el a műhelyt. Majd felsétáltunk Csókakő legismertebb látványosságához a várba, melynek folyamatosan zajlik a felújítása. Itt helyi idegenvezető ismertette a vár történetét.
Késő délután ismét újabb receptekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Készítette tésztát babbal, kecskehúst mártásban, különleges fűszerekkel és burgonyával, desszertnek pedig pignolatat, ami szintén egy jellegzetes olasz édesség mézzel leöntve.
Március 26-án a tarjáni Nemzetiségi Ifjúsági Táborban folytatódott, s egyben zárult is a közös program. A LEADER Nemzetközi Együttműködések pályázat kapcsán – a főzőtanfolyamhoz kapcsolódva - megrendezésre került a 'Kalandozások a gasztronómia világában – településeink ízei' elnevezésű gasztronómiai rendezvényünk. Az elnökségi tagok által képviselt települések, szervezetek főzték a hagyományos ételeiket. Olasz vendégeink megkóstolhatták a baji kakaspörköltet; a csákberényi grillezett sajtot; a gánti kakaós csigát, buktát, pogácsát; a kocsi dödöllét; a környei káposztás csülköt zsemlegombóccal; a pátkai halászlét; a szomori kelt gombócos töltött káposztát, valamint a tardosi loksát. Az érdeklődők, valamint a főzőcsapatok egymás étkei mellett a főzőtanfolyam végeredményét is megízlelhették, a gombás-körtés rizottót és a göngyölt marhahúst.
A gasztronómiához kapcsolódva, helyi termelők is kiállították termékeiket a táborban. Az együtt töltött napok megkoronázásaként Schunder Tibor, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöke, valamint Paolo Pileggi, a Cogal Monte Poro-Serre Vibonesi vezetője aláírták az akciócsoportok közötti együttműködési megállapodást. Az aláírás után a résztvevő szomszédos LEADER csoportok – Bakonyalja-Kisalföld Kapuja, Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület, Szlovákiából az Alsócsallóközi Társulás és a Hídverő Társulás közös LEADER egyesületének elnöke – is bemutatkoztak, és közösen egyeztettek a 2014-2020-as időszak vidékfejlesztési terveiről és lehetőségeiről.
A projekt keretében készítünk egy kiadványt, amely inkább úti füzet, amelyből megismerhetik a térségre, településekre jellemző ételeket, hagyományokat, szokásokat, valamint a helyi termelőket és kézműveseket is. Ezen kívül egy kisfilm is népszerűsíteni fogja az együttműködési projektet.
Célunkat elértük, olasz vendégeink ízelítőt kaptak térségünk termékeiből, hagyományaiból. Paolo, Catherina, Silvio, és Raffaele – láthatóan - jól érezték magukat a „Vértes-Gerecsében”, és elviszik a jó hírünket Calabriába.

 

2015. április 19.

Dunaalmási művelődési ház felújítása

 

A Dunaalmás Barátainak Köre Egyesület 2013-ban több pályázatot is benyújtott a Csokonai Művelődési Ház felújítása céljából. 3 pályázat révén 43,5 millió forint támogatáshoz jutottak. LEADER forrásból – 12 millió forint - megtörtént az épület homlokzatának utcafront felőli festése, hőszigetelése, az épület új bejárati ajtót kapott, belső festési munkákra és tetőjavításra is sor került, valamint a fűtéskorszerűsítés keretében egy levegő-víz hőszivattyú került telepítésre. Önkormányzati önerőből, valamint egyéb EMVA támogatásból sikerült megoldani a teljes belső felújítást. A megyei könyvtár segítségével minden igényt kielégítő könyvtár helyiséget alakítottak ki.
Március 28-án került sor az átadásra. Czeglédi Zoltán polgármester köszöntőjében a beruházás fontosságáról elmondta, hogy a több mint 70 éves épület tetőszerkezete rossz volt, a falai feláztak. Sok volt a gond a régi öntöttvas radiátorokkal. Gyakran kellett javítani őket, ezért komoly fűtésproblémákkal is számolni kellett. A sikeres pályázatoknak köszönhetően teljesen megújult az épület. Mindenkinek megköszönte a segítséget.
Köszöntőt mondott Czunyiné dr. Bertalan Judit államtitkár asszony, a térség országgyűlési képviselője, Popovics György a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Voit Pál, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. A beszédek után Valkiné Gúthy Éva református lelkész és Milus Ferenc plébános megáldotta az épületet.
A szalagok átvágása után sor került a felújított művelődési ház első kulturális eseményére. Óvodások, iskolások vették birtokukba a színpadot, majd zenészek, és amatőr színjátszók tették emlékezetessé az átadó ünnepséget.

 

2015. április 3.

Csókakői Vári Vásár 2015-ben is

 

 

2015. április 2.

VI. Országos Fazekasmester Találkozó 2015.04.11-12. Naszály

 

Naszály község Önkormányzata, a Tata és Térsége Kézműves Egyesület közreműködésével Naszályon, a helyi Művelődési házban és környékén a VI. Országos Fazekasmester Találkozót rendezi meg 2015. április 11-12-én.

 

A meghívó innen letölthető.

 

 

 

2015. április 1.

LEADER térségek közötti együttműködés rendezvénye - 2015. május 1. Lovasberény

A Völgy Vidék Közösség és Lovasberény Község Önkormányzata szeretettel meghívják Önt a "LEADER térségek közötti együttműködés" jogcím keretében az „Összefogás az értékeink láthatóságáért – azért, hogy nézhető legyen a táj körülöttünk” című projekt köztes rendezvényére 2015. május 01-én 08 órai kezdettel.

 

A rendezvény meghívója és programja innen letölthető.

 

2015. április 1.

Meghívó Szár Községi Művelődési Ház alternatív energiára alapozott fűtéskorszerűsítése c. projekthez kapcsolódó rendezvényre

2015. május 1. Szár, Petőfi Sándor Művelődési Ház

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

Szár Községi Önkormányzat
Pályázat címe: Szár községi Művelődési Ház alternatív energiára alapozott fűtéskorszerűsítése

Fejlesztés rövid leírása:
A beruházás során a megújuló energiára alapozott központi fűtési rendszert alakítunk ki, ehhez saját forrásból a gázfűtés alternatíváját is lehetővé tesszük. Így a most meglévő tároló helyiség gépészeti központtá alakításával központi fűtési rendszert alakítunk ki, a helyiségek fűtését radiátorokkal biztosítjuk. Az épület tetejére 24 db napelem cellát helyezünk el, és az ezek által termelt elektromos áram felhasználásával, fűtőpatronnal ellátott hőcserélős puffertartályban előállított meleg víz biztosítja a fűtést. A tervezett fejlesztés a 24 db napelem cella és tartószerkezetei beszerzésén túl tartalmazza egy inverter, és az ezekhez kapcsolódó telepítési és elektromos hálózat kiépítésének munkáit. A beruházás tartalmazza még a teljes fűtési rendszer kialakítását 20 db radiátor beépítésével. A beruházás részeként a megújuló és megújítható energiák felhasználását népszerűsítő rendezvényt bonyolítunk le az adventi rendezvénysorozat első napján. Ennek során szakmai bemutatót, és előadást tartunk a telepített rendszerről, annak működési elvéről a megújuló energiák alkalmazási területéről, gyakorlatáról, szükségességéről, és hasznáról.

 

2015. április 1.

Meghívó Szár Községi Művelődési Ház udvarán féltető kialakítása c. projekthez kapcsolódó rendezvényre

2015. május 1. Szár, Petőfi Sándor Művelődési Ház

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

Szári Községi Sportegyesület
Fejlesztés megnevezése: Szár községi Művelődési Ház udvarán féltető kialakítása

Fejlesztés rövid leírása:
A tervezett fejlesztés során, a művelődési ház udvarán félig nyitott félig zárt, esőtől és napfénytől védő mobil oldalfalú féltető kerül kialakításra 8660mm x 13 290mm területen 2 méter vállmagassággal. A féltető anyaga 900g/m2 súlyú, UV stabil PVC ponyva. Oldalfalai levehetőek, szekciónként feltekerhetőek. A vázszerkezet anyaga 60*-60*3 mm acél zártszelvény, mázolt felületkezeléssel.
A helyi közösségek tagjai aktívan részt veszek a település fejlesztésében, elősegítve ezzel a társadalmi kohézió és érdekérvényesítő képesség további erősödését, így a projekt megvalósítása 2 együttműködő partner bevonásával történik, akik együttműködésben egy rendezvény megszervezését vállalják.

 

2015. április 1.

Meghívó Szár Községi Művelődési Ház külső nyílászáróinak felújítása c. projekthez kapcsolódó rendezvényre

2015. május 1. Szár, Petőfi Sándor Művelődési Ház

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

Szár Községi önkormányzat
Fejlesztés megnevezése: Szár községi Művelődési Ház külső nyílászáróinak felújítása

Fejlesztés rövid leírása:
A tervezett fejlesztés során megtörténik az épület külső nyílászáróinak cseréje, így az utcai homlokzaton az eredeti megjelenést megőrizve 5 db egyedi gyártású K1-es értékű ablakok kerülnek beépítésre.
Az udvari folyosón 4 db egyedi kialakítású K1-es értékű szigetelt üvegportált tervezünk beépíteni nyitható ablakszárnyakkal, 4 db kétszárnyas bejárati ajtó, 1 db egyszárnyas bejárati ajtó és a hátsó frontos 6 db egyéb bukó-nyíló ablak.

 

2015. március 31.

Vértes-Gerecse Közösség márciusi hírlevele

 

 

2015. március 30.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2015. április havi programjai

 

 

2015. március 18.

Baji Hímző kör kiállításának megnyitója

2015. március 31-én délután 17 órakor a Baji Szent István Német Nemzetiségi Általános Iskola aulájába

 

 

2015. március 18.

Héreg község önkormányzata, Tata város önkormányzata, NKE Közigazgatás-tudományi Kar
és a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság meghívója

Magyary Zoltán (1888-1945) és felesége Techert Margit (1900-1945) halálának 70. évfordulója alkalmából szervezett koszorúzásra és emlékkonferenciára

 

2015. március 24-én (kedden) 10 órára
A program helyszíne és gyülekezés:
Héreg, Jókai M. Művelődési Ház
(Fő u. 28.)

 

 

2015. március 17.

Megjelent az Irányító Hatóság 6/2015 számú közleménye a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-ben igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet megjelenéséről

 

A megnyitásra kerülő két célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében pedig egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez új gépjármű beszerzésének segítségével.

 

A közlemény megtalálható az alábbi linken:

http://umvp.kormany.hu/download/7/e0/e0000/IHk_2015_006_%28III_13%29_IHkozlemeny.pdf

 

2015. március 17.

Vértesi Erdő Zrt. márciusi rendezvényei

 

 

2015. március 13.

Darányi Ignác Terv keretében (a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség támogatásával) elnyert telephely kialakítása pályázat záróünnepsége

Időpont: 2015. április 13. 15:00
Helyszín: 8073 Csákberény, Kossuth Lajos utca 38.

Ügyfél neve: Zsigmond Kft
Fejlesztés megnevezése: Zsigmond Kft. telephelyének kialakítása
Megvalósítás helyszíne: Zámoly


Fejlesztés leírása:
A tervezett beruházás keretében a bérelt telephelyünkön (8081 Zámoly, külterület 0141/2 hrsz.) szeretnénk egy 455 m2-es gépjavító műhelyt építeni. Az alapozás beton sávalap lesz. Épített vázkerámia falazat hagyományos vakolattal, a külső oldalon hőszigeteléssel. A válaszfalak égetett tégla falazat, vasbeton födém, fa gerendázat és deszkázat, öszvér szerkezet. Torokgerendás nyeregtető, hornyolt betoncseréppel fedve. Fa szerkezetű nyílászárók. A műhely előre gyártott acél szerkezet, trapézlemezes külső borítással. A tetőfedés színes acél trapézlemez. Acél nyílászárók egy rétegű üveggel. A fejlesztés részét képezi még rendezvény (projekt átadó nyílt napra vendégváró étel-ital) szervezésének, marketing tevékenység (tájékoztató kiadvány készítése) lebonyolításának és a beruházás előkészítésének egyéb költségei is.

 

 

2015. március 2.

EMVA monitoring 2014. évre vonakozóan - meghívó tájékoztató fórumra

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelent a 28/2015. (II.20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014. évi program szintű monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól.

A közlemény kimondja, hogy minden az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból:
- ÚMVP III. tengely (Turisztikai tevékenységek ösztönzése, Falumegújítás és -fejlesztés, Vidéki örökség megőrzése, Mikrovállalkozások fejlesztése)
- UMVP IV. tengely (LEADER)

támogatott szervezet köteles monitoring adatszolgáltatását nyújtani.

A többi jogcím esetében a felületre belépve szükséges meggyőződni a monitoring adatszolgáltatás kérdéseiről.
A kötelező éves monitoring adatszolgáltatás benyújtásának határideje 2015. február 17- 2014. március 19-ig, elektronikus úton.

 

A Vértes-Gerecse Közösség ezzel kapcsolatban tájékoztató fórumot tart, melynek:

időpontja: 2015. március 11. szerda 14.00 óra

helyszíne: Környe – Művelődési Ház (2851 Környe, Alkotmány u. 1.)

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2015. február 28.

A "Gránás Turistaház fejlesztése" pályázat záró rendezvénye 2015. március 30-án kerül megrendezésre Gánton a projekt megvalósítás helyszínén a Gránás Turistaházban.

 

 

 

 

2015. február 26.

Dunaalmás Barátainak Köre által elnyert pályázat záró programja
2015. március 28-án 14:30 órai kezdettel ünnepélyes keretek között kerül átadásra a felújított művelődési ház

 

Ügyfél neve: Dunaalmás Barátainak Köre Egyesület
Fejlesztés megnevezése: Művelődési Ház felújítása
Fejlesztés rövid leírása:
A projekt célja a település kulturális és közösségi életének központjaként szolgáló Csokonai Művelődési Ház korszerűsítése. Ennek eredményeként a Művelődési Ház méltó tere lesz a helyi lakosok, helyi közösségek kulturális életének, az általuk szervezett rendezvényeknek és a Baráti Kör által gondozott Csokonai kiállításnak. Megtörtént az épület homlokzatának utcafront felőli festése, hőszigetelése, az épület új bejárati ajtót kapott, belső festési munkákat és tetőjavítást végezték el. A beruházás eredményeként a Művelődési Ház a település kulturális központjaként jobb körülményeket fog tudni biztosítani a különböző rendezvények, foglalkozások helyszíneként, a lakosság minél nagyobb megelégedésére.

 


 

2015. február 20.

Vértes-Gerecse Közösség LEADER nemzetközi projektjének rendezvénye
2015.03.23-2015.03.27.

 

A részletes program a képre kattintva letölthető.


 

2015. február 19.

Figyelem! Változnak a határidők egyes EMVA támogatásoknál!

 

Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 2015. február 17-én megjelent a 7/2015. (II. 17.) MVM rendelet Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról.

A rendelet a fenntartási időszakban vállalt kötelezettségek módosítását, valamint a befejezési határidők módosítását is tartalmazza, melyeket részletesen az egyes jogcímrendeletekben olvashatnak.
Az alábbi táblázat szemlélteti a határidők változását:

 

 

Kérdés esetén keressék a munkaszervezetet.

 

 

2015. február 16.

MEGHÍVÓ: A MÓRI BORVIDÉK-SZÁLLÁSHELYEK ÉS TURISZTIKAI HELYSZÍNEK BEMUTATÁSA
Időpont: 2015.03.16. (hétfő) 14:00
Szervező: Csákberényi Református Egyházközség
Helyszín: Református alsóiskola épülete
(8073 Csákberény, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.)

Csákberényi Református Egyház
Fejlesztés megnevezése: A régi református alsóiskola épületének turisztikai kialakítása
Megvalósítás helyszíne: Csákberény

Fejlesztés leírása:
A fejlesztés Csákberény központjában található használaton kívüli régi iskola épület turisztikai célú átalakítására vonatkozik. A projekt során az épület teteje új cserépfedést kap és a megváltozott igényeknek megfelelően egy új vizesblokk kerül kialakításra.
Az épület az előírt elő és oldalkerti méretek kialakításával lett elhelyezve, ezek nem változnak. A projekt során az alábbi felújítási munkák történnek: a homlokzat vakolása, a tető felújítása, új vizesblokk kialakítása, mely a hátsó traktus első termében, a régi gépészeti helyiségből kerül kialakításra. A mosdókban zuhanyzási lehetőség is kialakításra kerül. A mosdókban álmennyezet kerül kialakításra. A bontható álmennyezet 15 mm vastag préselt ásványgyapot álmennyezeti lapokból készül. A közösségi helyiségekben PVC padló burkolat, míg a szociális helyiségekben greslap burkolat készül el. Az új vizesblokk falai gipszkarton falak, a válaszfalak csempével kerülnek burkolásra. A belső gipszkarton válaszfalak hidrofobizált gipszkartonnal, ásványgyapot kitöltéssel készülnek. Valamennyi felület festés előtt glettelést kap. Minden fal- és mennyezetfelület festésre kerül. A falfelületek színe tört fehér lesz.
A fejlesztés végrehajtása után az épület alkalmassá válik gyermekek táboroztatására és ifjúsági találkozók megtartására.
Ezen kívül egy előadás megtartását tervezik. Marketing költségként 270 db kiadványt készíttet.

 

 

2015. február 16.

Dunaalmás Csokonai Művelődési Ház Fűtés Korszerűsítése - Projekt záró előadás
Helye: Csokonai Művelődési Ház
2015. Március 16-án 10:00 és 14:00

Ügyfél neve: Dunaalmás Barátainak Köre Egyesület
Pályázat címe: Művelődési Ház megújuló energiára alapozott fűtéskorszerűsítése

Fejlesztés rövid leírása:
Az önkormányzat az elmúlt években nehéz anyagi körülmények között működött, így nem jutott forrás a Művelődési Ház fűtéskorszerűsítésére. A fűtési rendszer kb. 15-20 évvel ezelőtti műszaki színvonalat képvisel, és rendkívül pazarló. A Művelődési Házban működik a település könyvtára, valamint itt tartják összejöveteleiket a településen működő klubok, egyesületek. Az épületben lévő nagyobb terem az ott található színpaddal alkalmas rendezvények, előadások megtartására is. A beruházás keretében egy Stiebel Eltron WPL 47 A típusú levegő-víz hőszivattyú telepítése történt meg, kültéri telepítéssel a gépház mellé. A gépházban egy Stiebel Eltron SBP 1000 E, 1000 literes puffertároló kerül elhelyezésre, és az csatlakozna a meglévő rendszerre. A megvalósítást követően rendezvényt terveztek a megújuló energiák felhasználásának népszerűsítésére, és a beruházásuk bemutatására.

 


 

2015. február 11.

Megejelent a Vértes-Gerecse Közösség legújabb hírlevele

 

 

2015. február 9.

A Méhecske Mézecske piaci megjelenésének fejlesztése - projekthez kapcsolódó rendezvény
Nehiba Bernadett Teréz
Fejlesztés megnevezése: A Méhecske Mézecske méz feldolgozásának, kiszerelésének és tárolásának fejlesztése - a sikeres piaci megjelenés és tartós jelenlét érdekében
Megvalósítás helyszíne: Kecskéd



Fejlesztés leírása:
Jelenleg 50 kaptárral dolgozunk, azonban a megtermelt méz feldolgozása, kiszerelése és a termékeinkkel való piaci megjelenés, még fejlesztésre szorul. Projektünk során versenyképes és fenntartható működésünk biztosítása érdekében az alábbi tételeket kívánjuk beszerezni:
gépbeszerzés:
- áramfejlesztő, fedelezőgép, laptop, nyomtató, kisméretű üvegek (hozzájuk tartozó tetőkkel) beszerzése, öntapadós matricák/címkék, szórólap, grafikai tervezés: megnyerő arculat kidolgozásához, figyelemfelkeltő, jól beazonosítható egyedi logó elkészítése rendezvény előkészítés és lebonyolítás:
a felsorolt marketing eszközök mellett a projektnyitó rendezvényt tartunk. A rendezvénnyel nem csak a beruházás népszerűsítése a cél, hanem az is, hogy a helyiek minél szélesebb körben megismerjék termékeinket, így itt helyben tudjuk azokat értékesíteni, csökkentve ezzel a szállítási költségeket és a környezet terhelését.
A projekt során megvalósuló fejlesztések nagyban hozzájárulnának céljaink elérésében ahhoz, hogy széles körben megismerjék vállalkozásunk működését, filozófiáját, fogyasszák termékeinket, igénybe vegyék szolgáltatásainkat. Tudatosítani kívánjuk, hogy tevékenységünk nyilvános, bármikor szívesen bemutatjuk szűkebb és tágabb környezetünknek.

 

 

 

2015. február 2.

Schüller Fülöp asztalosműhely kialakítása
Megvalósítás helyszíne: Csákberény

 

Projektzáró rendezvény

Időpont: 2015. március 02. 15:00
Helyszín: 8073 Csákberény, Bajcsy-Zsilinszky utca 152. hrsz.


Fejlesztés leírása:
A tervezett beruházás keretében a saját tulajdonú ingatlanomon (8073 Csákberény, 152 hrsz.) egy 135,8 m2-es asztalosműhely épült.
A telek lejtős terepviszonyai miatt keletkező lábazati falak kihasználása céljából az asztalosműhely alápincézett. Az épületben kialakításra került maga a műhelyrész, egy kisgéptároló, kazánház, és egy szociális blokk (zuhanyzó, öltöző, WC, teakonyha). Az asztalosműhelybe a nagyobb munkák elvégzéséhez szükséges FELDER FW 950 Classic kontaktcsiszoló gép és egy FELDER D 951 típusú vastagoló gyalugép beszerzését is megvalósították. A fejlesztés részét képezi a záró rendezvény (projekt átadó nyílt napra vendégváró étel-ital) megszervezése, marketing tevékenység (tájékoztató kiadvány készítés) is.

 

 

2015. február 2.

Fűrészáru és fenyőfa raktár Tarjánban

 

Szalczinger Tamás 2013-ban sikeresen pályázott a LEADER „Helyi termelők, kézművesek, vállalkozások támogatása, helyi termékek, szolgáltatások kialakítása, fejlesztése” intézkedés keretében. A pályázó műhelycsarnoka méreténél fogva alkalmatlan volt - a feldolgozás mellett – az anyagtárolásra. A támogatásból a műhely toldalékaként épült meg a tároló. A raktárépület elhelyezése, és a telephelyen belüli közlekedési útvonalak biztosítása okán - a projekt részeként - támfal, térburkolás, és kerítés is készült.

2015.01.23-án került sor a megvalósult beruházás ünnepélyes átadására. Szalczinger Tamás köszöntötte a megjelenteket, majd részletesen beszámolt a fejlesztésről, amely a sikeres pályázatnak köszönhetően 16.507.181 Ft támogatásban részesült. A rendezvényen megjelent, és beszédet mondott Dr. Martin Mihály, Tarján község alpolgármestere, aki örömét fejezte ki, hogy ismét gyarapodott egy helybeli vállalkozó, és ezáltal a község is. Az ünnepség után a megjelent vállalkozók, érdeklődők terített, fehér asztal mellett folytatták a tapasztalatcserét.

 

 


 

2015. január 27.

Megjelentek az MVH Közlemények a kifizetési kérelmekkel kapcsolatban

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az MVH 2015. január 23-án közzétette a február 1-től benyújtható kifizetési kérelmek Közleményét.
Ezek az alábbi jogcímek:

- Falumegújítás-és fejlesztés (11/2015.(I.23.) számú MVH Közlemény)
- Vidéki örökség megőrzése (9/2015.(I.23.) számú MVH Közlemény)
- LEADER (14/2015.(I.23.) MVH Közlemény)

- a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről (20/2015. (I. 23.) számú MVH Közlemény)

- a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről (26/2015. (I. 26.) számú MVH Közlemény)

Kérjük, szíveskedjenek a határidőket figyelemmel kísérni és betartani.

A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete továbbra is segítséget nyújt a kifizetési kérelmek összeállításában, kérdéseikkel keressenek Bennünket!

 

2015. január 12.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2015. Január 12-16. KÖZÖTTI PROGRAMJAI

 

2015. január 10.

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése pályázatból megvalósult fejlesztés

 

Pályázó neve: AIS TECH Kft.

 

Fejlesztés leírása:

2012. júniusában nyújtottunk be pályázatot a Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcímre. A Vértes-Gerecse akciócsoport támogatásban részesítette projektünket, melynek köszönhetően 2 db laptop, 2 db szerver, 1 db backup szoftver és egy webportál került kialakításra.
Az eszközök és szoftverek segítségével 3 féle számítástechnikai szolgáltatást fejlesztettünk:
online biztonsági mentés - 2 szerveren, 24 órás archiválás,
mail szerver szolgáltatás,
web szerver szolgáltatás.

 

 

2014. december 19.

LEADER pályázatból megvalósult fejlesztés Tarjánban

 

Fejlesztés megnevezése: Fűrészáru és fenyőfa raktár kialakítása Tarjánban
Megvalósítás helyszíne: Tarján
Fejlesztés leírása:

A pályázó, Szalczinger Tamás tulajdonában lévő ingatlanon, a jelenlegi jól felszerelt, de anyagmozgatásra, munkavégzésre és egyidejűleg tárolásra szűkösen alkalmas műhely toldalékaként épült egy 115,33 m2 alapterületű tároló épület. Ezen kívül az udvar rendezését is meg kellett oldani. A projektet egy nyílt nap keretében mutatja be a vállalkozó.

 

Rendezvény időpontja: 2015. január 23. 11.00-kor

Helyszín: 2831 Tarján, Rákóczi u. 29/A. sz.

 

 

2014. december 3.

LEADER támogatásból megvalósult Tardoson

 

A Gorba Rádió 2008. december 22. óta „sugározza” adását Tardoson. Pályázat révén jutott a település frekvenciához, és a rádió indulásához szükséges eszközökhöz is. A mai napig az egyik – ha nem a legkisebb lélekszámú község az országban, mely rádióadóval rendelkezik. Az eltelt közel hat év alatt a Gorba Rádió népszerűsége folyamatosan nőtt, ezért is jött jókor az újabb pályázati lehetőség. A Vörösmárvány Alapítvány 2013-ban LEADER jogcímre nyújtott be támogatási kérelmet. A támogatásból – többek között - mikrofonokat, hangrögzítőket, hybrid telefont vásároltak, ezzel is könnyítve a szerkesztők munkáját.

 

 

2014. december 2.

Meghívó a Vértes-Gerecse Közösség 2014. december 11-én tartandó tisztújító közgyűlésére

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2014. évben esedékes tisztújítása végett szükséges a közgyűlés összehívása, melyre ezúton tisztelettel meghívom Önt. A közgyűlés:

 

Időpontja: 2014. december 11. (csütörtök) 14:00
Helyszíne: Csákvár - Fornapuszta, Dohányos Ház

Napirend:

1. A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöki köszöntője, napirendi pontok ismertetése;
2. Beszámoló a Közösség 2014. évi működéséről; 2015.évre várható feladatok (előadó: Schunder Tibor elnök)
3. Tagfelvétel (előadó: Schunder Tibor elnök)
4. Tisztségviselők megválasztása (előadó: Móricz Beáta munkaszervezet-vezető)
a, Jelölő és Szavazatszámláló Bizottság megválasztása
b, Elnök, alelnök, elnökségi tagok megválasztása
5. Egyebek

 

A rendezvény hivatalos meghívója innen letölthető.

 

2014. november 24.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság
2014. november 24-28. közötti programjai

 

 

2014. november 20.

SÁRKERESZTES TÖRTÉNETE CÍMŰ KÖNYV ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA - Sárkeresztes, 2014.12.21.

Sárkeresztesért Egyesület
Fejlesztés megnevezése: Sárkeresztes története

Fejlesztés leírása:
A projekt során megjelenő kiadvány Sárkeresztes történelmi és művészeti értékeinek bemutatását teszi lehetővé Sárkeresztes Község Önkormányzata, szakemberek és a lakosság bevonásával. A település több mint 800 éves múltra tekint vissza. Az egyesület szervezésében számos előadás, terepi bejárás is foglalkozott már Sárkeresztes történetével. A tervezett kiadványban az eddig elhangzott történeti-régészeti előadások anyagát dolgozták fel szakemberek bevonásával. A kiadványban szerepelnek a régi 'Keresztesek', továbbá a helyi földrajzi nevek gyűjteménye, történetekkel, visszaemlékezésekkel és a település jelene is. A kiadvány kivitelezését papír- és digitális adathordozóra készült, 1000 példányszámban, ami alkalmas a helyi érdeklődés kielégítésére, valamint különböző, a települést népszerűsítő rendezvényekre. A 'Keresztesi Esték' rendezvénysorozat keretén belül meghívnánk a kiadvány szerkesztésében résztvevőket, hogy tartsanak kutatásaikkal kapcsolatban leletanyaggal gazdagított, vetített képekkel illusztrált előadást, amely egyúttal promócióként is szolgálna a tervezett kiadvány számára.

 

 

2014. november 19.

Tájékoztató fórum - Szár, 2014.11.25.


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy az ÚMVP Darányi Ignác Terv III. és IV. tengely (LEADER) keretében támogatásban részesült szervezetek projektjeinek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat.

 

Ezúton tájékoztató fórumra hívjuk, melyen az alábbi témákban hallhatnak tájékoztatás:

– Mire kell figyelni a megvalósítás során? (pl. építési napló vezetése, ÉNGY tételek felhasználásának dokumentálása, elszámolások, stb.)
- Projektzárás – elszámolások, helyszíni szemlékről tudnivalók;
- Fenntartási kötelezettség
- Elektronikus kifizetési kérelem benyújtása – meghatalmazások kezelése


A tájékoztató fórum időpontja:
2014. november 25. (kedd) 14.00 óra
Helyszíne: Szári Közös Önkormányzati Hivatal Tanácsterme
(2066 Szár, Rákóczi Ferenc utca 68.)

 


2014. november 18.

LEADER fejlesztéshez kapcsolódó rendezvény
Peoni Kft. - Vértesszőlős
Látványtechnikai eszközbeszerzés versenyképesség javításhoz

Rendezvény helyszíne: Budapest, Öntő 6/2

Időpont: 2014. december 18. 11.00 óra

Cégünk a Peoni Kft.2002 óta foglalkozik látványtechnikai speciális effektek kivitelezésével illetve pirotechnikai eszközök értékesítésével. A speciális effekteket falunapokon, sport rendezvényeken, koncerteken, fesztiválokon, céges eseményeken, televíziós műsorokban alkalmazzuk. Az elmúlt 10 évben folyamatosan fejlődő eszközparkkal igyekszünk megfelelni a mindig változó igényeknek.
A pályázat segítségével beszerezni kívánt „Aquasermo” egy olyan csúcstechnikát képviselő eszköz, amely jelentősen növeli cégünk versenyképességét. Jelenleg Magyarországon ez a készülék és az alkalmazott technológia újdonságnak számít. Az eszköz 8 darab egyenként 96 szelepet tartalmazó 80 cm-es egységből tevődik össze, amelyek így egy 6,4 m x 4 m -es felületet képeznek melyen a számítógép által vezérelt szelepek az aláhulló víz segítségével jelenítik meg a kívánt feliratot, logót, ábrát.
Az „Aquasermo” segítségével olyan helyzetekre tudunk megoldást kínálni megrendelőinknek, amelyek eddig nem létezett hazai megoldás. A hazánkban rendezett nagyszámú szakmai konferenciára, kiállításra, rendezvényre az eszközt külföldről kellett bérelni. Az eszköz szállítása, felállítása, üzemeltetése szakembereket igényel, így munkahelyet is teremt. Marketing tevékenységként az eszköz bemutatására, népszerűsítésére külön honlapot hozunk létre.

 

 

 

2014. november 13.

Újabb sikeres együttműködés határon túli partnereinkkel

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2014-ben is részt vett három szlovákiai LEADER partner projektjében, melyeket a LEADER program 4.2 jogcím keretén belül a szlovákiai Nyitra Megyei Önkormányzat támogatott. Ezen projektek célja a nemzetközi együttműködés fellendítése a határ menti akciócsoportok között. A projektek eredményeként 3 publikáció készült el:
HACS ®ibrica (SZK) Nyitra Megye támogatásával megvalósult pályázatai
HACS Hídverő (SzK) Nyitra Megye támogatásával megvalósult pályázatai
HACS Alsó Csallóköz (SzK) Nyitra Megye támogatásával megvalósult pályázatai

 

2014. november 10.

'LEADER térségek közötti együttműködés' jogcím keretében az
'Összefogás az értékeink láthatóságáért – azért, hogy nézhető legyen a táj körülöttünk' című projekt nyitó rendezvénye 2014.12.11.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség és a Csákvári Önkormányzati Társulás tagjai szeretettel meghívják Önt a 'LEADER térségek közötti együttműködés' jogcím keretében az
'Összefogás az értékeink láthatóságáért – azért, hogy nézhető legyen a táj körülöttünk' című projekt nyitó rendezvényére 2014. december 11-én 16 órai kezdettel.
helyszín: Csákvár-Fornapuszta, Dohányos Ház

 


 

2014. november 7.

LEADER fejlesztéshez kapcsolódó rendezvény

Természetes Életmód Alapítvány - Történeti Ökológiai Turisztikai Program a Gerecse Natúrpark ölelésében

A rendezvény időpontja: 2014. december 12. (péntek)
A rendezvény helyszíne: 2835 Tata-Agostyán, Ágoston-liget - Ökofalu

 

A rendezvény programja innen letölthető.

 

A részvételi szándékot illetően visszajelzést várnak a bakfitty@t-online.hu-ra.

 

2014. november 6.

LEADER fejlesztéshez kapcsolódó rendezvény

Gyarmatpusztai Technikai és Tömegsport Klub
Fejlesztés megnevezése: Gyarmatpusztai vendégház fejlesztése
Megvalósítás helyszíne: Gyermely-Gyarmatpuszta


Fejlesztés leírása:
A régi, leromlott állapotú, használaton kívüli iskola épületének vendégházzá történő átalakítására pályázott az egyesület, mely később erdei iskolaként is, illetve egyéb táborok alkalmával szálláshelyként működhet. Az épület teljes külső és belső felújítása, valamint vizesblokkal történő bővítése a cél. A fejlesztés építési engedély köteles. Folyamatban van a fejlesztéssel érintett két db terület összevonása eggyé. A szolgáltatások és szálláshelyek kihasználtságát és a térség vállalkozóinak kompetencia növelését elősegítő képzések, rendezvények, tanulmányok szerepelnek.
Mindemellett a marketing tevékenységen belül a település nevezetességeit és a fejlesztések tárgyát bemutató szórólap készítésére is pályáztak.

 

Kompetencianövelő rendezvény

A rendezvény időpontja: 2014. december 7.; 14 óra
A rendezvény helyszíne: 2821 Gyermely, GYARMATPUSZTA, 1134 hrsz

 

 

 

2014. október 30.

A Vértes-Gerecse Közösség követlező elnökségi ülése

2014. november 5. Tarján

 

Napirendi pontok:

1. Tisztújító Közgyűlés előkészítése, Vértes-Gerecse Közösség 2015. évi tagságának megvitatása; (meghívott vendégek: EZER-JÓ Vidékfejlesztési Egyesület)
2. 2014. évi költségvetés alakulása, 2015. évi költségvetés tervezet, 2015. évi feladatok;
3. A LEADER és III. tengelyes pályázatok elszámolásával kapcsolatos határidők;
4. Térségek közötti és nemzetközi pályázat; MNVH pályázat
5, Egyebek (NAK együttműködés, megyei projektek, kiadvány a megvalósult beruházásokról, játszótér pályázatok)

Az elnökségi ülés meghívója innen letölthető.

 

2014. október 28.

LEADER fejlesztéshez kapcsolódó rendezvény

Természetismereti és hagyományőrző előadás Szomorról

2014. november 28. Szomor, Korona Étterem (Szabadság tér 2.)

 

Szomor Jövőjéért Alapítvány
Szomori értékek nyomában, Sziklakápolna és pihenőhely felújítása

Fejlesztés leírása:
A sziklakápolna Szomor külterületén, magántulajdonban található. Mivel a falut érintve halad az országos túrajegyzékben szereplő a Kitörés,-Szomor 10-23-56, valamint, a Turul túra és még számos túraútvonal, ezért természetes volt számunkra, hogy amint lehetőség adódik, felújítsuk ezt a jelentős turisztikai állomást és bemutatható, értékes pihenőhellyé tegyük. A Sziklakápolna bejáratával szemben és mellette köztéri utcabútorokat helyeztünk el: 1db hulladékgyűjtő, 2db pad, 1db információs tábla. Ezáltal fejlesztésünk komplexé vált.
A felújított sziklakápolna, valamint a copf stílusú temetői kápolna mellé információs táblákat is kihelyeztek, melyeken bemutatják a település értékeit és kegyeleti, illetve vallási túraútvonalként ajánlva invitálják a túrázókat Szomorra. Továbbá vállalták, hogy természetismereti és hagyományőrző előadást szerveznek. Ezen a rendezvényen ismeretbővítő és ismeretterjesztő célú, minimum 2 órás tájékoztató előadást is tartanak az elkészült fejlesztésről és a helyi természeti, kultúrtörténeti adottságokról.

 

 

 

2014. október 27.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság
2014. OKTÓBER 27-31. KÖZÖTTI PROGRAMJAI



 

2014. október 22.

Szár Községért Közalapítvány
Pályázat címe: Szár sportcsarnok megújuló energiára alapozott fűtéskorszerűsítése

Kapcsolódó rendezvény 2014. november 22.

Fejlesztés rövid leírása:
A tervezett fejlesztés során a lapos tetejű épületen déli tájolással 50 db PV panel kerül elhelyezésre, és az ezek által termelt elektromos áram felhasználásával, fűtőpatronnal ellátott hőcserélős puffertartályban előállított meleg vízzel korszerűsítették az épület fűtését. A beszerzés része a panelek elhelyezéséhez szükséges alumínium tartószerkezet, kapcsolók, 2 db inverter, valamint az ezekhez kapcsolódó telepítési és elektromos hálózat kiépítésének munkái. A beruházás részeként a megújuló és megújítható energiák felhasználását népszerűsítő rendezvényt bonyolítunk le.

 

A beruházáshoz kapcsolódó rendezvény meghívója innen letölthető:

 

 

 

2014. október 16.

LEADER pályázathoz kapcsolódó fejlesztés

Barack-Virág Kft. - Gyümölcsfeldolgozó létesítése

Kakukkhegyi lekvárium - Sajtótájékoztatóval egybekötött gyármegnyitó

Fejlesztés leírása:
A tervezett fejlesztés során a gyümölcsök feldolgozásához szükséges egyedi gyümölcsfeldolgozó gépsor, eszközök beszerzése és üzembe helyezése történt meg Szomoron.
A telephelyre beszállított, helyben termelt gyümölcsök feldolgozását és értékesítését végzik, mellyel biztosítani tudják az egész éves, folyamatos foglalkoztatást, valamint a termelők számára is lehetőséget nyújtanak gyümölcseik egyéb hasznosíthatóságára. A frissen szedett termelői gyümölcsöt gyümölcsmosón keresztül magozó gépbe helyezik. A kimagozott gyümölcsöt kétféle módon tudják tovább dolgozni.
Az egyik mód, hogy a magozott, aprított gyümölcsből gyümölcslé előállítása történik, enyhe hőkezeléssel, zárt rendszerben való csomagolóanyagba töltéssel. A másik lehetőség, hogy egy hosszabb hőkezeléssel, vákuumos eszköz segítségével lekvár készül belőlük.
A kiszerelés az igényektől függően szintén kétféle lehet: kis illetve lédig.

 

 

 

 

2014. október 16.

Fejlesztési források a vállalkozások számára

 

A 2007-2013-as programozási időszak Mikrovállalkozások fejlesztése és létrehozása támogatási jogcíme nem került nevesítésre a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Programban, ezért a vidéki vállalkozások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretén belül tudnak fejlesztési forráshoz jutni.

Fel szeretnénk hívni a fugyelmet, hogy az alábbi pályázati kiírások jelentek meg.

 

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

http://palyazat.gov.hu/doc/4387

 

A Pályázati felhívás és az Alapadatok innen letölthetők

 

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

http://palyazat.gov.hu/doc/4386

 

A Pályázati felhívás és az Alapadatok innen letölthetők

 

2014. október 16.

LEADER pályázathoz kapcsolódó fejlesztés

Sándortanya Biogazdaság nyíltnapja - 2014. október 12.

 

A Vértes-Gerecse Közösség is meghívást kapott Nagy Sándor őstermelő rendezvényére, melyet Szomódon, a tanyán tartott meg. A rendezvény célja volt, hogy minél többen megismerjék a tevékenységét, a termékpalettájukat. Elsőként mint házigazda, egy rövid vetített előadás keretében mutatta be a gazdaság alakulását, melyet még édesapja hozott létre. Majd halála után vette át a irányítást és a munkát. Így a pályázatokat is figyelemmel kísérte. Elsőként 2012-ben nyert el támogatást a Fiatal Gazda konstrukcióban, ahol a gazdaság bio tanyaként való működését vállalta. Elmondta, hogy a bio minősítés nem egyszerű folyamat, és 3 év kell, mire a Biokontroll Hungária Kft. hivatalosan is engedélyezi a bio minősítést. Így a gazdaságban termelt gyümölcsök – alma, szilva, kajszi – majd csak a következő évtől vállnak „bio”-vá. Majd ismertette a LEADER pályázatban elnyert támogatást is. Ugyan a fejlesztések még folyamatban vannak, a szarvasgomba ültetvénynél még földhivatali egyeztetésekre kell várnia, de a gépeket már sikerült megvásárolnia. A projekt része volt a nyílt nap, a honlapot fogják fejleszteni. A Sándortanya termékeit viszont a tatai termelői piacon már meg lehet vásárolni.
Az előadás után végigsétáltunk a területen, megnéztük a gyümölcsöst, az új gépeket, a zöldségest, és az állatokat is. Juh állománya még csak 4, mivel egy igen különleges fajtát tart Sándor, ami nem rágja meg a fák törzsét. Magyarországon csak 3 helyen tartanak ilyen juhot, melyből az egyik nála található.
A séta után a résztvevőket megvendégelték, és további ilyen alkalmakat szeretnének szervezni, hogy termékeit minél szélesebb körben megismerhessék.

 

2014. október 5.

Meghívó a Szendi Sportegyesület pályázatával kapcsolatos rendezvényre
Pályázat címe: Sportöltöző energetikai fejlesztése napelemekkel, napkollektorokkal
Rendezvények időpontjai:

2014. november 5. és 12.

Fejlesztés rövid leírása:
A megújuló energiaforrás hasznosítása céljából a sportöltöző tetőszerkezetére napelemes és napkollektoros rendszert terveztek. A projekt megvalósítása során 9 db 250 W névleges teljesítményű, polykristályos napelem telepítése történik. A 2,25 kW névleges teljesítményű fotovoltaikus rendszer lefedi a sportöltöző éves energiaszükségletét. A napelem rendszer az épület DNY-i tájolású tetőfelületének 18 m2-t foglalja el. A melegvíz előállításához 3 db vákuumcsöves napkollektort terveztek, amely nyári időszakban 100%-ban biztosítja a fürdéshez szükséges min. 45 °C-os melegvíz ellátást. A telepítésre kerülő napelemes, napkollektoros rendszer működéséről folyamatábra készül, amely az öltöző épületében kerül elhelyezésre. A rendszer működésének ismertetésére alkalmanként előadásokat szervezünk. Az előadások lebonyolítása alkalmanként 2 órás rendezvény keretében történik. A rendezvény első 1,5 órájában folyamatábrákkal, műszaki leírásokkal alátámasztott bemutató, projektor használatával, esetleges kérdések megválaszolásával, majd az utolsó fél órában a külső helyszínen az elemek megtekintésére, esetleges kérdések megválaszolására kerül sor.

 

 

2014. október 3.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2014. OKTÓBER 6-10. KÖZÖTTI PROGRAMJAI
(34/482-409, 06 30/612-4673, nepfoiskola@etata.hu), az előadások általában 17 órakor kezdődnek,
eltérés esetén jelezve)

 

Német és angol nyelvtanfolyam folyamatosan!
A nyelvi programok helyszínei: Tata, Erzsébet tér 13.

 

Jávorka Sándor Mezőgazd. És Élelm. Szakközépiskola ( Tata, Új út 19.)
Erdély története a kezdetektől napjainkig- történelem

X. 06.
Erdély a Honfoglalás korában
Előadó: dr. Türk Attila történész, kandidátus

 

A pszichológia mint tudomány- alkalmazott pszichológia

X. 07.
A pszichodiagnosztika, pszichoterápia tárgya és módszerei
Előadó: Forgó Pál klinikai,- és mentálhigiéniai szakpszichológus

 

Tatai Református Gimnázium (Tata, Kossuth tér 11.)
Vallástörténet VII.- A női szerzetesrendek története

X. 09.
'Boldogasszony iskolája'- A Boldogasszony Iskolanővérek pedagógiai hitvallása, munkássága
Előadó: Gazdag Gyöngyi M. Gemma SSND nővér


Érdeklődni, jelentkezni a fenti telefonszámokon és e-mail címen lehet!

 

2014. szeptember 30.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség szeptemberi hírlevele

 

 

2014. szeptember 30.

Tájékoztató egyes jogcímrendeletekben bekövetkezett változásokról

 

Az alábbi táblázatban megtekinthetik a 2012-es falumegújítás és vidéki örökség megőrzése, valamint a 2013-as LEADER és turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímekben történt változásokat

 

 

 

2014. szeptember 29.

Szüretünnep Vértesszőlősön

Helyszín: Vértesszőlősi Tájház
2014. október 4-én 14.30

 

 

 

2014. szeptember 22.

FALUSI ÉS AGROTURIZMUS ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE - Akkreditált Falusi vendéglátó képzést indít

A képzés célja : szakmai felkészítés, kezdő falusi vendéglátók és vidéki szolgáltatóként tanyagazdaságot, farmgazdaságot működtető magánszemélyek, kis- és mikro vállalkozások számára.

 

A képzés célcsoportja: a falusi vendégfogadók, a falusi turizmus, mint szolgáltatói tevékenység iránt érdeklődők akik most tervezik bekapcsolódásukat a vendégfogadásba, vagy szeretnék ismereteiket elmélyíteni. Ők lehetnek kezdő falusi vendéglátók , ÚMVP nyertes falusi szállásadók, vidéki szolgáltatók, tanyagazdaságot és farmgazdaságot működtető magánszemélyek, őstermelők, kis- és mikro vállalkozások vezetői, munkatársai.

A képzés tervezett helyszínei Október végétől :
• Eger
• Győr
• Báránd - Szarvas
• Budapest
• Pécs

 

A részletes felhívás és a jelentkezési lap a képekre kíttintva letölthető:

 

2014. szeptember 19.

Rendezvénytér ünnepélyes felavatása Gánton

 

Gánton szeptember 7-én, a hagyományos Bányásznaphoz kötődően avatták fel az újonnan elkészült rendezvényteret, melyet a Polgármesteri Hivatal udvarában alakítottak ki.
Gánt Község Önkormányzata 2011-ben adott be támogatási kérelmet a LEADER TK2-ben a „Szabadtéri közösségi terek rendezvényhelyszínek fejlesztése” célterületre, amelyre 5 M Ft támogatást nyert el. A település központjában a hivatal udvara rendezetlen, sáros volt, nem tartották méltónak az egyébként szép, virágos, parkos közterületekkel rendelkező településükhöz. Ezért örültek a megjelent pályázati lehetőségnek. Ezt mondta el Spergelné Rádl Ibolya az ünnepélyen. Megmutatta a falunak, milyen vaskos iratanyag keletkezett az ügyben, és megköszönte a HACS munkatársainak a sok segítséget, amelyet nyújtottunk nekik.

A térköves, színpaddal is ellátott rendezvénytér mostantól a lakosok rendelkezésére áll. Eddig is több elemmel gazdagodott már az udvar, mint ami a pályázatban szerepelt, ezeket a helyiek segítségével tudták megvalósítani. További terveik szerint a színpad egy faszerkezetes fedést is kap majd, és hintát is szeretnének a gyerekeknek felállítani.

A színpadot először 2 operett énekes, majd a Gánti Hagyományőrző Ifjúsági Tánccsoport avathatta fel. A Pátkai Fúvószenekar is műsort adott a rendezvénytéren. A Bányászok emlékére egy erdélyi fafaragó szobrát is felavatták az ünnepély keretében.

 

 

2014. szeptember 18.

Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft. LEADER pályázat keretén belül megvalósuló fejlesztés bemutatása - 2014.10.18.

 

 

2014. szeptember 18.

Virágh Kft. telephelyének átadása 2014. október 18.

 

Projektgazda: Virágh Kft.
A rendezvény időpontja: 2014. október 18.
A rendezvény helyszíne: Szomor, hrsz194/6

 


 

2014. szeptember 17.

Szüreti mulatság Sárkeresztesen 2014. október 18.

 

 

 

 

2014. szeptember 16.

Átadó ünnepségek Tardoson

 

Tardos Község Önkormányzata 2014. szeptember 12-én tartotta a művelődési ház, valamint a templomot övező park átadását. Az ünnepi szentmiséről kilépőknek csak néhány lépést kellett tenniük, hogy részt vegyenek a park átadásán. A helyi Faluvédő Egyesület 2012-ben nyújtott be támogatási kérelmet a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösséghez a vidéki örökség megőrzése jogcímre, mely 14 595 795,- Ft támogatást kapott. Csabán Béla polgármester, Nagy Lajos a Faluvédő Egyesület elnöke, valamint Budai Attila a kőbánya tulajdonosa is szólt az ünneplőkhöz. Mindhárman kiemelték, hogy a park kőmunkái a múltat, jelent, jövőt jelenítik meg, hűek a tardosi hagyományokhoz, és az itt élők kemény munkáját is jelképezik. Miközben a Budai Attila által a községnek ajándékozott díszkútban csobogni kezdett a víz, a helyiek a felújított művelődési ház felé vették az irányt.
A művelődési ház felújítása több lépcsőben, több pályázati forrás, valamint jelentős önerő igénybevételével történt. A Vörösmárvány Alapítvány 2012-ben a falumegújítás jogcímre nyújtott be sikeres pályázatot, melyből (13 334 331,-Ft) a tetőfelújítás, előtető és a nyílászárók cseréje készült el, míg a belső felújítás egy részére a 2013-ban kiírt LEADER harmadik körben nyertek el 3 152 795,- Ft támogatást. Az épületgépészeti munkák, a színpad felújítása, valamint a homlokzati hőszigetelés önerőből készült el.
Köszöntő beszédet mondott Árendás Zoltánné a helyi szlovák önkormányzat vezetője, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, valamint Michl József a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás elnöke, Tata város polgármestere is. Csabán Béla arról szólt, hogy a tardosi ember szinte minden életszakaszában szerepet játszott az épület, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették, építették, gazdagították Tardost és a művelődési házat.
Az ünnepi program zárásaként a polgármester úr – a képviselő-testület által egyhangúlag megszavazott - díjakat adott át. A legnagyobb elismerésként Tardos Község Díszpolgára lett a 78 éves Bélik Mihályné Mária néni, mindenki "védőnénije", valamint a 81 éves Motil László, aki már mindent megírt Tardosról. A Vörösmárvány Táncegyüttes és a Gerecse Népdalkör nagysikerű műsora zárta az estét.

 

2014. szeptember 16.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2014. SZEPTEMBER 15-19. KÖZÖTTI PROGRAMJAI
(34/482-409, 06 30/612-4673, nepfoiskola@etata.hu)

 

Az előadások általában 17 órakor kezdődnek, eltérés esetén jelezve.

Német és angol nyelvtanfolyam folyamatosan!
A nyelvi programok helyszínei: Tata, Erzsébet tér 13.


Művelődési Központ (Tata, Váralja u. 4.)
Egészségünkért-Egészséges életmód

IX. 17.
Az emlőszűrés fontossága: Miért életmentő az emlőrák korai felismerése?
Előadó: Dr. Révész Erzsébet szakorvos, Székesfehérvár

Tatai Református Gimnázium (Tata, Kossuth tér 11.)
A magyar irodalom története II.

IX. 17.
Arany János alkotói gazdagságának gyökerei és kiemelkedő alkotásai
Előadó: Dr. Szörényi László kutató, irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézete


Érdeklődni, jelentkezni a fenti telefonszámokon és e-mail címen lehet!

 

2014. szeptember 16.

Kálvária szoborcsoport avatója Kecskéd, 2014.09.14.

 

A Kecskéd Községért Alapítvány 2013-ban vette kézhez támogatási határozatát, mely a Kálvária-szoborcsoport megújítására és környezetének rendezésére szólt. A munkálatok ezután nem sokkal meg is kezdődtek. Végül 2014 szeptemberében valósult meg a teljeskörű restaurálás és a parkosítás. Bár a nyári sok eső megnehezítette a térkövezést. Az alapítvány nagyon aktív a községben, mert építettek már egy játszóteret, valamint közreműködtek az ifjúsági szálláshely felújításában is.
A szoborcsoport avatóját ünnepi szentmisével kötötték össze a kecskédiek, hiszen templomuk ebben az évben ünnepli építésének 250-dik évfordulóját. Vasárnap a falu apraja és nagyja gyűlt össze a templomban, többen a helyi német nemzetiségi viseletben jelentek meg, és adtak hálát, hogy ismét egy szépen felújított helyszín mellett állhatnak meg, és ünnepelhetnek. A szentmise után a résztvevők a szoborcsoport melletti parkba mentek, ahol Csapucha Tamás, a Kecskéd Községért Alapítvány elnöke ismertette a beruházás részleteit, valamint megköszönte a segítséget is. A Kálvária szoborcsoport a Szent Anna templom mögött, a temető külterületén található. A sziklákat utánzó talapzaton álló kereszt, korpusszal, a sziklán koponya és csontok. A kereszt előtt Mária Magdolna, kétoldalt Szűz Mária és Szent János szobrai. A szoborcsoportot Rizmajer Róbert restaurálta. A szoborcsoport környezetének rendezése az alábbi munkákat fedte le: sétány a templom bal oldalán a szobrokig, térkövezés, füvesítés, parkosítás.
Majd Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke is üdvözölte a kecskédieket, és elmondta, hogy ide mindig örömmel jön, hiszen egyre szépül a falu, ami a jó vezetésnek is köszönhető.
Az ünnepség után a résztvevőket a művelődési házban vendégelték meg.

 

2014. szeptember 12.

Sándortanya Biogazdaság nyíltnapja - 2014. október 12.

 

 

 

2014. szeptember 11.

Vidék Értékeiért Alapítvány - 2014. október 11-i 'a MINDEN A GYAPJÚ KÖRÜL FOROG”' című rendezvénye

 

 

2014. szeptember 11.

Vidék Értékeiért Alapítvány - 2014. október 11-i 'a FA és az EMBER' című rendezvénye

 

 

2014. szeptember 10.

XI. Tata és Térsége Civil Napok

 

 

2014. szeptember 10.

Meghívó - A Fecskepalota megnyitásának (1994) 20. évfordulójára

 

A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 20-án 11 órától
A rendezvény helyszíne: Fecskepalota, 8082 Gánt-bányatelep

 

A rendezvény hivatalos meghívója a képre kattintva letölthető.

 

2014. szeptember 9.

Kecskédi meghívó - 2014.09.14.

 

Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség pályázati forrásának köszönhetően elkészült a Kecskédi Kálvária Szoborcsoport restaurálása és környezetének megújítása. Felszentelésének 250 éves évfordulójára a hívek, támogatók közadakozásából és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával Kecskédi Szent Anna templom felújítása is megtörtént.
Mellékelten megküldjük a Kecskédi Római Katolikus Egyházközséggel közös ünnepség keretében tartandó, a Kecskédi Szent Anna templom és a Kálvária szoborcsoport megáldására és leleplezésére szóló meghívónkat.

 

 

2014. szeptember 4.

Vértesszőlős Község Önkormányzata és a ZEF Consult Kft. által megrendezésre kerülő "SPORTCSARNOK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE NAPELEMEKKEL" című napelemes rendszer bemutatással egybekötött előadása


 

 

2014. szeptember 4.

Dad Község Önkormányzata és a ZEF Consult Kft. által megrendezésre kerülő "MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS FELHASZNÁLÁSA DADON" című napelemes rendszer bemutatással egybekötött előadása


 

2014. szeptember 4.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség 2014. augusztus havi hírlevele

 

A tartalomból:

Szakmai Fórumon vetünk részt Zselickislakon: Vidékfejlesztés 2014-2020

 

Vércse gyümölcsei:

Héregi napközis tábor
Tarjáni Zenei Fesztivál
Floriana Napok, Csákvár – 2014: „Páratlan páros programok”
Társulási Főzőverseny
" Florianától Csákvárig - a Vértes fővárosának története napjainkig" könyv és DVD
Pátkai Templomkert avatója
Száki római katolikus templom felújítására tartott ünnepség
Szákszendi Nyárzáró Fesztivál
Nyári tábor a Vértes Múzeumban
Falunap Bokodon
Várgesztesi napközis tábor

 

Eseményfigyelő és pályázatfigyelő melléklet

 

 

 

2014. szeptember 2.

V. EZT JÓL KISÜTÖTTÜK! SÜTEMÉNYVERSENY 2014. október 26. Szomód

 

A Szomódi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 26-án (vasárnap) jubileumi Süteménysütő versenyt hirdet Komárom-Esztergom megye valamennyi településén.
Bárki nevezhet a házilag készített süteményével a versenyen, ahol neves zsűri értékeli a finomságokat az alábbi kategóriák szerint:
legeredetibb
leghagyományőrzőbb
legszebben szeletelt
legszebb tálalás
legjobb ízhatás
legkülönlegesebb
A süteménnyel együtt a receptet is hozzák magukkal, melyből karácsonyra megyei Süteményes könyv készül.

 

2014. szeptember 1.

XVI. Csókakői Várjátékok 2014.09.05-06.

 

 

2014. szeptember 1.

Vidékfejlesztési Fórum a NAKVI rendezésében Ölbő, 2014. szeptember 9.

 

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Esélyegyenlőségi Programirodájának feladatai közé tartozik, hogy elősegítse a történelmi egyházak vidéki közösségfejlesztésben, esélyegyenlőség biztosításában való minél szélesebb körű szerepvállalását, jó gyakorlatainak elterjesztését. Az egyházak, illetve egyházi szervezetek által képviselt kulturális-, szellemi-, lelki-, szociális és közösségi értékek megismertetése is elősegíti a vidék megújulását, a vidékfejlesztési program céljainak megvalósítását.

A fenti célok megvalósítása érdekében Intézetünk a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal együttműködve 2014. szeptember 9-én közösségi vidékfejlesztési fórumot szervez, amelynek részeként ünnepélyes keretek között kerül átadásra a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Szent Miklós Gyógyfüves Háza. A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A fórumra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a közösségi agrár- és vidékfejlesztés aktualitásai iránt, különösen az egyházak közösség- és vidékfejlesztésben betöltött szerepét, egyházközösségek vidéki termékeit és térségfejlesztő munkáját illetően.

A rendezvény ideje: 2014. szeptember 9.

Helyszíne: Szent Miklós Gyógyfüves Ház (Ölbő, Dózsa György u. 72.)

A fórum részletes programja az alábbi elérési útvonalon található: Szakmai program

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de visszaigazolt regisztrációhoz kötött (a helyszín befogadóképességére való tekintettel korlátozott) létszámban. Jelentkezni 2014. szeptember 5. péntek 12 óráig lehetséges az alábbi linkre kattintva: Jelentkezési lap

A fórum ideje alatt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitasz helyi termék bemutatót és vásárt tart, amelyen lehetőség van megjelenni. Ennek feltételeiről bővebben a rendezvény házigazdája Tuczainé Régvári Marietta (telefon:06 30 9578 921, e-mail:caritas.szombathely.tuczai@gmail.com) nyújt felvilágosítást.

 

2014. augusztus 29.

Tájékoztató fogadónap a Vértes-Gerecse Közösségnél Dadon 2014.09.04.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

Ennek érdekében tájékoztató fogadónapot szervezünk, melynek:

időpontja: 2014. szeptember 4. (csütörtök) 9-16 óráig
helye: Dad, IKSZT, Kossuth u 11.

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, időpont egyeztetés céljából kérjük, jelezze szándékát telefonon (06-70/431-4921), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2014. augusztus 27.

Búcsúbál Szomoron 2014.09.27-28.

 

A rendezvény helyszíne: Szomor, Sportcsarnok (Kastélypark, Mátyás király utca 8.;hrsz61/2)

Programok:

2014. szeptember 27.
15 óra: a 2013-as leader forrásokból felújított stációk és sziklakápolna ünnepélyes átadója
19 óra: a 2013-as leader forrásokból felújított sportcsarnok ünnepélyes átadója
20 órától – 6 ig: bál a Szomor sramli zenekarral

2014. szeptember 28.
9 óra15 perc: Ünnepi Szentmise
16 óra: helyi és környékbeli nemzetiségi csoportok műsorai sportcsarnokban,
17 óra: helyi, környékbeli képzőművészek kiállítása a felújított közösségi házban

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

A rendezvény az alábbi támogatásban részesült projekthez kapcsolódik:

Ügyfél neve: Szomor Község Önkormányzata
Fejlesztés megnevezése: Szomori sportcsarnok, mint közösségi tér felújítása

Fejlesztés rövid leírása:
A Szomori Önkormányzat tulajdonában és fenntartásában lévő sportcsarnok épülete jelenleg igen rossz állapotban van, teljes felújításra szorul.
- A külső fa ablakok cseréje hőszigetelt üvegezésű műanyag szerkezetekre, külső párkányok elhelyezésével.
- A külső csapadékvíz elvezetése az épülettől zárt csővezetéken majd annak elszikkasztása telken belül
- A megsüllyedt viacolor burkolat cseréje
- Részleges külső és belső festési javítási munkák
- A belső ajtók javítása, kisebb átalakításokkal

 

2014. augusztus 18.

Tájékoztató nap a Vértes-Gerecse Közösségnél 2014.08.25.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

 

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, időpont egyeztetés céljából kérjük, jelezze szándékát telefonon (06-70/ 341-2720), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.

 

A konzultáció időpontja:

2014. augusztus 25. (hétfő) 08-16. óra

Helyszíne: Tata, Erzsébet tér 13. kaputelefon: 20.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Megjelenésében bízva, tisztelettel:

Móricz Beáta

Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség

munkaszervezet vezető

 

 

2014. augusztus 13.

„Az ökológiai méhészkedés legjobb hazai gyakorlatainak elterjesztése –
tapasztalatcsere térségek és szereplők között, szaktanácsadók és gazdálkodók
továbbképzésével” c. projekt harmadok rendezvénye 2014.09.13.

 

A LEADER térségek közötti együttműködés (jogcímkód: 6.463.04.01) végrehajtásához nyújtandó támogatás keretében megvalósuló projekt (VfF/2988/1/2013) keretében 2014 szeptember 13-án Csákvárra és Bodmérre rendezvényt szervezünk.

A rendezvény meghívóját ezen a linken érik el.

Üdvözlettel,

Csáki Tamás
tudományos munkatárs/research associate
ÖMKI - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft.

 

 

2014. augusztus 12.

A Simon méhészet technológiai fejlesztése - bemutató rendezvény 2014.09.12

 

Kedvezményezett neve: Simonné Venter Éva
Fejlesztés megnevezése: A Simon méhészet technológiai fejlesztése
Megvalósítás helyszíne: Környe


Fejlesztés leírása:
Simonné vállalkozása méhészeti vállalkozás. 280 méhcsaláddal foglalkozik, elsősorban mézet értékesít. Őstermelő, családi gazdaságban dolgozik. A vállalkozás székhelye Környe, működési területe elsősorban a Vértes-Gerecse Leader Akciócsoport illetékességi területe. A méz feldolgozásához rendelkezik a szükséges eszközökkel, azonban ezek már elavultak, vagy nem felel meg a vonatkozó törvényi előírásoknak. Az anyagmozgatás kézzel történik, kaptáranként történik a mozgatás. Az új univerzális rakodó lehetővé teszi a raklapos mozgatást, amellyel egyszerre 5 kaptár is mozgatható lesz. Ezáltal gyorsabb, hatékonyabb lesz a munka, és fizikailag kevésbé lesz megterhelő.
A projekt konkrét fejlesztése:
A Környe Somlói u. 51 számú telephelyen valósul meg a fejlesztés. A projektben gép, eszköz beszerzését tervezzük, marketingtevékenységgel kombinálva. A projektet rendezvény keretében mutatjuk be.
1.) Pergetőgép beszerzése, 1 db
2.) Fedelező gép beszerzése, 1 db
3.) 1 db AVANT 420 Univerzális minirakodó vásárlása
4.) AVANT 420 Univerzális rakodó tartozékai:
5.) marketing tevékenység: weblap készítés, szórólapok készítése
6.) Projekt rendezvény szervezése, ahol bemutatásra kerül a fejlesztés

 

 

2014. augusztus 7.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség júliusi hírlevele

 

A tartalomból:

Egyesületi hírek:

LEADER Program a 2014-2020 közötti időszakban

Regionális szakmai műhelykonferencia Komáromban

Közös gondolkodás a helyi termelők, piacok népszerűsítése érdekében

Megjelentek a jogcímek kifizetési kérelmeinek 2014. augusztus 1. - 2014. december 31. közötti benyújtási időszakához kapcsolódó MVH közlemények

MVH tájékoztató – másodfokú eljárások lefolytatása

 

Vércse gyümölcsei

Megújult a neszmélyi művelődési ház

Családi nap Csákberényben

Családi nap Kömlődön

Fejlesztések a Tarjáni Ifjúsági Táborban

Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál

Schmidt ABC megnyitója

Sárkeresztesi Falunap

 

Eseményfigyelő és pályázatfigyelő melléklet

 

 


 

 

2014. augusztus 6.

VI. Várgesztesi Várjátékok 2014. szeptember 6.

 

Kedvezményezett neve: Várgesztes Község Önkormányzata
Pályázat címe: Várgesztesi Várjátékok megrendezésének támogatása

Az VI. Várgesztesi Várjátékok 2014. szeptember 6-án, szombaton kerülnek megrendezésre. A rendezvényen fellépnek ismert, és a korábbi várjátékokon sikerrel szereplő egyesületek, alapítványok, művészek, művészeti,- hagyományőrző csoportok, és persze a kistérség kézművesei, vállalkozói. A kérelem tartalmazza a programok, marketing, valamint egy információs tábla költségét.

 

A rendezvény programja innen letölthető.

 

2014. augusztus 5.

BARLANG/GROTTA 2. Út/Utazás - Tata, 2014.08.10.

 

A Kuny Domokos Múzeum tisztelettel meghívja Önt BARLANG/GROTTA 2. Út/Utazás című kiállításának megnyitójára 2014. augusztus 9-én, szombaton, 17 órára a tatai vár törökkori bejárójába.

A kiállítást megnyitja: Kövesdi Mónika művészettörténész

A belépés ingyenes!

 

2014. augusztus 4.

VIII. ŐSZÍ ÍZEK FESZTIVÁLJA - Dunaalmáson

 

2014. szeptember 06-án (szombaton) Dunaalmáson, a Csokonai Parkban és környékén, nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Őszi Ízek Fesztivál.

 

 

2014. július 30.

Rendezvények korszerűsítése eszközbeszerzéssel Szákszend községben - Szákszendi Nyugdíjas Klub

2014. augusztus 30.

 

A tervezett fejlesztés keretében rendezvénysátor beszerzését tervezték. Jelenleg egyesületünk nem rendelkezik a különböző programok, rendezvények megfelelő körülmények között történő lebonyolításához eszközökkel. A beruházás keretében megpályázott rendezvénysátor hozzájárulhat a rendezvények, családi napok, sportprogramok, falunapok megfelelő színvonalon történő megszervezéséhez. Célunk, hogy a szervezett programokkal, eseményekkel kicsit megszínesítsük a nyugdíjasok, idősek napjait.

 

 

 

2014. július 28.

Megjelentek az alábbi jogcímek kifizetési kérelmeinek 2014. augusztus 1. - 2014. december 31. közötti benyújtási időszakához kapcsolódó MVH közlemények

 

120/2014. (VII. 22.) számú MVH Közlemény - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről

118/2014. (VII. 22.) számú MVH Közlemény - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

117/2014. (VII. 22.) számú MVH Közlemény - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

116/2014. (VII. 22.) számú MVH Közlemény - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről


115/2014. (VII. 22.) számú MVH Közlemény - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről

113/2014. (VII.22.) számú MVH Közlemény - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

 

 

2014. július 23.

Ifjúsági tábor felújításához kapcsolódó átadó ünnepség

 

Tarján Község Önkormányzata 2013-ban nyújtott be pályázatot a LEADER-ben meghirdetett Turisztikai fejlesztések a natúrparkok ölelésében című intézkedésre. A pályázat keretén belül megvalósult a tarjáni Nemzetiségi Ifjúsági Tábor főépületének és három kisebb épületének felújítása. A főépület előtti területet térkővel látták el, valamint az épület szigetelést és új nyílászárókat kapott. Az 5 db kisebb épület közül jelen pályázat keretén belül három épület szigetelést kapott, valamint itt is kicserélték a régi nyílászárókat. Megtapasztalva az épületek a nyári nagy melegben is kellemes hűvös klímát biztosítanak a vendégeknek.
A július 19-én megtartott családi napon a résztvevők megtekinthették a felújított épületeket. A polgármester megköszönte a kivitelező, Straubinger József munkáját, valamint az Etáv Kft vezetőjének, Erős Jánosnak a 19 éve folyamatosan végzett munkáját is. A tábor üzemeltetője nemcsak az étkezést biztosítja a vendégeknek, hanem színes programokat is kínál. Így nem csoda, ha tavasztól őszig folyamatosan telt házzal üzemelnek. Elsősorban német nemzetiségi tánc-vagy nyelvi táborokat szerveznek, de voltak már itt tájfutók, csillagászok is.
A családi napon gulyást, sört és üdítőt osztottak, a gyerekeket ugrálóvár és arcfestés várta. A Tarjáni Önkéntes Tűzoltók pedig szerkocsijukat mutatták be az érdeklődőknek.

 


 

2014. július 22.

A Zöld Sziget Kör augusztusi evezős túrája - Mosoni-dunai vízitúra

 

Időpont: 2014 aug.14-17 /csütörtöktől- vasárnapig/

Táv: Vízen a táv: Rajka-Győr 110 km

Indulás: Aug. 14. 08.00 Tata Tavasz u 109., létszámtól függően autókkal, vagy bérelt kisbusszal a rajkai Aranykárász kempingig.

FONTOS!!!

A túra nem katamaránban, hanem szóló 2-4 személyes túrakenukban történik. Ezért csak az jelentkezzen, aki megfelelő evezési gyakorlattal, vízbiztonsággal rendelkezik. Természetesen az úszótudás kötelező!

Fontos tudni azt is, hogy a Mosoni - Dunán több helyen mederrendezés és árvízvédelmi gát javítása történik, így a folyó nem mutatja mindenhol igazi szépségét és veszélyforrás is lehet.

Szálláshelyek: Halászi, Kimle, Dunaszentpál

Egyesület biztosít: kenu, lapát, mentőmellény, zárható műanyaghordó (korlátozott számban).

Egyéni felszerelés: sátor, hálózsák, polifoam, ruházat, evőeszköz, stb.

Tisztálkodási és bevásárlási lehetőség minden nap lesz.

Kempingárak: 1000-1200-Ft/fő/éj

Közös költség: a hajók oda-vissza szállítása

Jelentkezési határidő: Augusztus 04.

Jelentkezés: E-mailben: vigadri60@mailbox.hu

Előzetes megbeszélés: Augusztus 05. /kedd/ 18.00h, 2890 Tata, Tavasz u 109.

Túravezető: Vig Szilveszter

 

2014. július 21.

MEGHÍVÓ
A Pátkai római Katolikus Templom kertjének átadása - 2014. augusztus 20-án a Pátkai Katolikus templom kertjében

 

 

2014. július 18.

Floriana Napok Csákváron

 

 

 

 

2014. július 15.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság ez év októberében gyógynövényismereti tanfolyamot indít

 


 

2014. július 14.

Kömlődi Családi Nap

 

A Kömlődért Közhasznú Egyesület 2013-ban nyújtott be pályázatot a LEADER Vércse események és eszközigényeik fejlesztése intézkedésre. Pályázatuk sikeres lett, így közel 1 000 000 Ft-os támogatásból 33 db sörpad garnitúrát vásároltak. Július 12-én Családi Nap keretében 'avatták fel' őket. A programok reggel 10 órakor kezdődtek a gyerekek számára ügyességi vetélkedővel és kézműves foglalkozásokkal. A délután folyamán Fojtek Mihály, az egyesület elnöke a község történelmét ismertette a résztvevőknek, egybekötve geológiai és természetföldrajzi előadással. Ennek kapcsán hirdették meg a szellemi vetélkedőt is, ahol nemcsak a falu rég elfeledett határrészeinek elnevezése volt a kérdés, hanem a település híres embereinek foglalkozása is. Misi bácsi minden részletre kiterjedően mesélt a faluról, közben régi felvételeket, térképeket is mutatott, melyeken bemutatta a nevezetes helyszíneket. A vetélkedő eredményhirdetését délután tartották.
A Családi napon részt vettek a szomszédos települések képviselői is, köztük pl. a Bokodi Polgárőrök.
A napot közös szalonnasütéssel és tábortűzzel zárták, akik ott voltak, egy kellemes napot tölthettek el együtt.

 

 

2014. július 10.

Várgesztesi ravatalozó és sírkert átadása

 

Várgesztes Község Önkormányzata június 15-én tartotta a hagyományos Falunapot, azaz Csengőnapot, ahol átadásra került több vidékfejlesztési forrásból megvalósított projekt is. A nap szentmisével kezdődött, majd 9 órakor a temetőben került sor a felújított ravatalozó átadására. A Falumegújítás jogcímben nyert el a Várgesztesi Római Katolikus Egyházközség közel 16 000 000 Ft-os támogatást, hogy az épületet megújítsa. Menoni Gabriella polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette a beruházásokat. A rendezvényen Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő is jelen volt, aki a hősökre emlékezve méltatta a kis település munkáját.
A ravatalozó és a sírkert felszentelését Bedy Sándor plébános, Szemeti Ferenc református tábori lelkész végezte el. A sírkertben a II. világháborúban Várgesztesen elesett honvédek külön sírhelye van. A sírkert rendbetételére LEADER-ben sikerült támogatást nyernie az Római Katolikus Egyházközségnek, melynek célja volt a helyi értékek komplex megőrzése.

 


2014. július 09.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség júniusi hírlevele

 

A tartalomból:

Egyesületi hírek:

Közös tájékoztató fórum Császáron

Projektek zárása az év végén!

'A Stájer Vulkanland térség sikertörténetének megismerése' - tanulmányút

 

Vércse gyümölcsei

Szomori Közösségi Ház átadása

Várgesztesi ravatalozó és sírkert átadása

Vértesszőlősi kerékpáros pihenő átadása

Múzeum sétány avatása Vértesszőlősön

Közösségi ház korszerűsítése Vértesszőlősön

 

Egyéb hírek

A vidékfejlesztés jelene és jövője konferencia Kecskeméten

A hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás

Magyarország nyolc operatív programot benyújtott az EU-nak

Tata adott otthont a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénynek

Megkezdődött a „Koccintás 2014"

Eseményfigyelő és pályázatfigyelő melléklet

 

 

2014. július 08.

ZENEI FESZTIVÁL TARJÁN 2014. AUGUSZTUS 08-09-10.

 

A rendezvény LEADER támogatással valósul meg.

Ügyfél neve: Tarján Község Önkormányzata
Fejlesztés rövid leírása:
A 2014-es Zenei Fesztivál színvonalas megszervezését, illetve 60 garnitúra sörpad beszerzését célozza a projekt. A fejlesztés indokoltsága, hogy egyre több érdeklődő vesz részt a rendezvényen, amely megköveteli a magas színvonalú, profi rendezést, illetve az érdeklődők létszámának növekedése igényli a sörpad garnitúra beszerzését.

 

 

2014. július 08.

Nemzetiségi és Sörfesztivál Környén 2014.07.11-14.

 

 

2014. július 02.

Múzeumi tábor 2014. augusztus 4-8.

Kedvezményezett neve: Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület
Fejlesztés megnevezése: Irány Csákvár
Megvalósítás helyszíne: Csákvár


Fejlesztés leírása:
A Csákvárra érkező turisták ritkán vesznek igénybe idegenvezetést útjuk során, s a település történetét és nevezetességeit bemutató irodalom jelenleg még nem található meg egy kiadványban. Így az idelátogatók nem kapnak széleskörű ismereteket Csákvárról. Az emléktáblák is igen szűkszavúan tájékoztatnak névadójukról. A Báraczházi barlang megtalálása a turisták számára külterületi és kissé eldugott elhelyezkedése miatt komoly problémát jelent. Az iránytáblák és információs tábla kihelyezése szükséges.
Csákvár nevezetességei és híres szülöttei tiszteletére állított emléktáblák mellett a pályázó fa alapú, műanyag nyomtatott feliratú táblákat helyez ki, amelyek részletesebb, fontos információkat tartalmaznak a nevezetességről, vagy hírességről. Így az idelátogatók azt elolvasva helyben, lényegre törően tájékozódhatnak. A Báraczházi barlang megtalálását elősegítő iránytáblák szintén fa alapon, műanyag, nyomtatott, irányt jelölő táblák lesznek, amelyekkel egyszerűen és gyorsan megtalálható a látnivaló.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2014. július 02.

Vértesszőlősi kerékpáros pihenő átadása

 

A 'Kerékpáros pihenő' projektzáró ünnepségen a település polgármestere Dr. Nagy Sándor mondott köszöntő beszédet. Az önkormányzat 2013-ban nyújtott be LEADER pályázatot, amely sikeres lett, ennek köszönhetően készült el a pihenőhely. Elmondta, hogy a Tata - Tatabánya városokat összekötő kerékpárút vértesszőlősi pihenőhelyén a kerékpárosok megpihenhetnek a fedett padokon, szomjukat olthatják az ivókútnál és természetesen megtekinthetik a helyi érdekességeket is úgymint pl. múzeum, tájház. A kerékpáros pihenő a vasútállomás közvetlen közelében található.
Megköszönte a projektben résztvevők munkáját, majd átvágta a nemzeti színű szalagot. Ezt követően a közösségi házba invitálta a megjelenteket, érdekes előadás meghallgatás végett.




A közösségi házban Musicz László tartott előadást a Gerecse Natúrparkról, az Által-ér Szövetségről. A natúrparkok létrejötte alulról jövő kezdeményezés eredménye, emberközeli, célja, hogy a természetvédelembe az embert is bevonja.
Natúrparkok 4 fő pillérje:
-természeti és kulturális örökség megőrzése a táj gondozása, ápolása, a táj megőrzésre érdemes karakterelemeinek és a tájértékeknek a védelme, az élőhelyek, fajok fennmaradása és a hozzájuk fűződő tudás és ismeret alkalmazása.
-környezeti nevelés, szemléletformálás
-Vidékfejlesztés: a helyi természeti és kulturális örökségi elemeken, valamint táji adottságokon alapuló, a táji értékeket megőrző, gyarapító helyi társadalmi gazdasági fejlesztések támogatása a helyi közösségek bevonásával (pl. helyi termékek, helyi piacok, megőrzést, bemutatást támogató infrastruktúra fejlesztése, gazdasági együttműködések).
-Turizmus és rekreáció: az érintett táj szépségére, harmóniájára, természeti és kulturális adottságaira, sajátos értékeire, egyediségére építő és azt fenntartó turisztikai és rekreációs kínálat megfogalmazása, a gyógyulást és pihenést elősegítő termékfejlesztés, desztináció építés, turisztikai piacra vitel, együttműködés, közös értékesítés s

A Gerecse Natúrpark 2013-ban jött létre, Magyarországon a legfiatalabb natúrpark. A Gerecse Natúrpark létesítésének alapvető célja, hogy a Gerecse hegység és az ahhoz csatlakozó peremterületek (Duna-völgy, Által-ér völgye, kisalföldi löszvidék, Keleti-Gerecse) vonatkozásában elősegítse a fenntartható és értékőrző tájhasználati formákat, egységes arculatot és marketing támogatást teremtsen a tájra jellemző helyi termékekhez és szolgáltatásokhoz, valamint a környezeti nevelés, oktatás eszközeivel is hozzájáruljon a természeti és kulturális értékek, hagyományok megőrzéséhez.

 

 

2014.07.01.

Település megjelenésének javítása közterületek megújításával - EMVA támogatásból megvalósított beruházás Vértesszőlősön

 

Vértesszőlős Önkormányzata pályázatot nyújtott be 2012. évben Falumegújítás és fejlesztés jogcímben, Település megjelenésének javítása közterületek megújításával projekt megnevezéssel. A projekt két beavatkozási területre koncentrál. Az egyik a Nemzeti Múzeum vértesszőlősi előember-telepe előtt elterülő parkos teresedés, mely a település kiemelt turisztikai attrakciójának kaputérségeként, felvezetőjeként fontos szerepet tölt be a község arculatának meghatározásában. A másik fejlesztési helyszín a temető melletti parkoló és zöldterület, itt szükséges a zöldfelület szépítése, rendezése, ill. kulturált parkolási lehetőség megteremtése a temetőbe érkezők számára. A Vértesszőlősi Előembertelep előterében elhelyezkedő zöldfelület, teresedés és sétány fejlesztésére kerül sor, zöldfelületi megújítással, új sétányburkolat kialakításával, tereprendezéssel, az esztétikus megjelenés és a könnyebb megközelíthetőség érdekében.
A fejlesztés másik része a vértesszőlősi temető melletti zöldfelület rendezése és új parkolóhelyek kialakítása.
A 'Múzeum sétány építése' projektzáró ünnepségen megnyitó beszédet mondott Dr. Nagy Sándor Vértesszőlős község polgármestere, Dr. Csorba László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Vértes László.

 

 


A település polgármestere Dr. Nagy Sándor elmondta, hogy a múzeum bár nem a település birtokában van, nagy lehetőséget jelent a településnek és környékének. Példaként említette Neánder völgyet, ahol kezdetben 170 000 látogató/év kereste fel a leletet, majd pedig ez a látogatói szám lecsökkent 120 000 látogató/évre. Vértesszőlősön is megvan arra a lehetőség, hogy látogatók ezrei nézzék meg Samut. Megköszönte a projektben résztvevők munkáját.
Ezt követően Dr. Csorba László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mondott beszédet, melyben kiemelte, hogy a múlt valódi kézzelfogható jele a vértesszőlősi lelet is.
Vértes László megköszönte a meghívást és elmondta, hogy édesapjának legjelentősebb munkája a vértesszőlősi Samu. Gyerekkorában arra emlékszik, hogy télen tanár emberként dolgozó és viselkedő édesapja nyáron gumicsizmára cseréli az öltönyét. Később ő is csatlakozott az ásatások idején édesapjához. Sajnálatát fejezte ki, hogy olyan korán elment, ha föntről kaphatott volna még 2-3 évet, ki tudja mit tudott volna még tenni, de nem kapott.

 

2014. június 18.

Falunap 2014.07.19-20. Bokod

A Falunap alkalmával kerül sor a "Rendezvény infrastruktúrális fejlesztése Bokodon" című projektzáró rendezvényre szombaton

 

A Falunap programja innen letölthető.

 

 

2014. június 18.

Vegyesbolt létesítése és éttermi konyha modernizálás - átadó ünnepség
Dunaszentmiklós - Q-Beszer Bt.


A Zöld Akác Vendéglő Dunaszentmiklós centrumában, a faluba bevezető főút mentén található, a Templom téren. Az igényesen kialakított vendéglátóhely 40 fős étteremmel, 20 fős különteremmel, 30 fő befogadóképességű fedett terasszal, 30 fős kerthelyiséggel várja egész évben vendégeit.
Az étlap gazdag választékában egyaránt helyet kaptak hagyományosan magyaros ételek, valamint helyi specialitások is. Szívesen vállalják családi-baráti összejövetelek, osztálytalálkozók, rendezvények színvonalas helyszíni lebonyolítását. A több mint 10 éve működő étterem konyhai felszereléseinek egy részét korábbi pályázatokból már modernizálták. Jelen fejlesztés a korábbi fejlesztésekből kimaradt konyhai berendezések modernizálására irányul. Ezáltal a konyha minden igényt kielégítő eszközparkkal fog rendelkezni. A fejlesztés hatására nem csak korszerű, de egészséges, környezetkímélőbb, hatékonyabb így költségkímélőbb módszerekkel készíthetjük a fogásokat. A fejlesztéssel beszerzett konyhai felszerelések: burgonyakoptató, zöldségszeletelő, rúdmixer, szeletelő, robotgép, állványok, polcok, melegen tartó, gáztűzhely, olajsütő, mikrohullámú sütő, hamutartó, gyűjtőedények.
A településen felmerült lakossági igények alapján, ugyanezen épület (Dunaszentmiklós Templom tér) alagsorában 30 m2-en egy klasszikus ABC jellegű vegyeskereskedést szeretnénk nyitni, rugalmas nyitva tartással. Ehhez hűtőket, polcokat, bútorokat szeretnénk beszerezni a forrásból. A fejlesztésekről, valamint az új bolt nyitásáról marketing anyag készítésével, és egy új reklámtábla elhelyezésével értesítjük majd a lakosságot, vendégeinket, ügyfeleinket. A marketing tevékenység megvalósítására is ezen intézkedés forrásait szeretnénk igénybe venni. A fejlesztés megvalósulásakor vállaljuk egy a fejlesztést bemutató rendezvény megtartását.

 

 

 

2014. június 17.

Kerékpáros pihenőhely kialakítása és Múzeum sétány építése projektzáró rendezvény

2014.06.26. és 27.

 

Vértesszőlős Község Önkormányzata Tisztelettel Meghívja Önt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal LEADER PROGRAMJÁN nyertes Kerékpáros pihenőhely kialakítása elnevezésű PROJEKT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE.

Időpont: 2014. június 26. 16.00 óra
Helyszín:Vértesszőlős, Vasúti megállóhely (Valusek u.)

További program:
16.30 – 17.15: Musicz László előadása A Gerecse Natúrpark és az Által-ér völgy természeti értékeiről

Helyszín: Vértesszőlős, Közösségi Ház (Tanács utca 79.)

Szeretettel várunk mindenkit!


Vértesszőlős Község Önkormányzata tisztelettel meghívja, a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével igénybe vehető támogatások jogcímre benyújtott EMVA, Falumegújítás és fejlesztés pályázat, „Múzeum sétány építése” projektzáró rendezvényére.

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum Vértesszőlősi Kiállítóhelye
Időpont: 2014. június 27. 17.00 óra

A megnyitón beszédet mond:


• Dr. Nagy Sándor Vértesszőlős község polgármestere
• Dr. Csorba László Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
• Vértes László
Nemzeti szalag átvágása – Sétány és pihenőhely ünnepélyes átadása

A megnyitó után szeretettel várjuk, a Vértesszőlősi Cool Ball Bowling Clubban tartandó vacsorára.

Kérem, részvételi szándékát - június 25-ig (szerda) -, szíveskedjen jelezni az alábbi elérhetőségeken:
Polgármesteri Hivatal: 06-30/579-3780, e-mail: polg.hivatal@vertesszolos.hu

 


 

2014. június 16.

Biztonságosan Közlekedni Egy Életúton - rendezvénysorozat

 

A Magyar Autóklub idén is útjára indítja a 'Biztonságosan Közlekedni Egy Életúton' rendezvénysorozatot. Mellékelten küldöm a programsorozat tájékoztató füzetét.
A közlekedésbiztonsági program:
· Tatán (2800, Tata, Ring utca 1.) július 1-6.
· Tatabányán (2800, Tatabánya, Bláthy Ottó u. 1.) július 8-13 között kerül megrendezésre.
A program az idei évben 9. évadba lép. A közlekedésbiztonsági rendezvény, mint eddig is a TESCO parkolóban kerül lebonyolításra. A program 40 perces elméleti előadást foglal magában, illetve a gyakorlati foglalkozás a résztvevők számának megfelelően változhat (Kb. 30 -50 perc igénytől függően), így az egész program 1-1 1 órát vesz igénybe mindösszesen. Az oktatást a dél előtti, illetve délutáni órákban is bonyolítjuk (8:30, 10:30, 13:00, 14:30, 15:00 órai kezdettel). Délutánonként a rendezvény teljesen nyitott, gyerekek és felnőttek számára is, szabadidős tevékenységként is.

A résztvevők számára a program teljesen térítésmentes, viszont az utazást egyénileg kell megoldani.
A rendezvény kiemelt célcsoportként kezeli a gyermekeket, hiszen ők a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői, de a jogosítvánnyal rendelkező felnőtteknek is kínálunk preventív programokat. A mobil vezetéstechnikai pálya, KRESZ változások ismertetése, környezettudatos és gazdaságos járműkezelés oktatása, borulás szimulátor és a részeg szemüveg bemutató is színesíti a rendezvényt.
Tisztelettel kérem a szíves támogatását és szervezésbeli segítségét, hogy amennyiben érdekesnek találják a programot az diákok, felnőttek is részt vehessenek ezen az oktatáson.
2014. július 1.-én 10:30- kor Tatán program megnyitó sajtótájékoztatóra kerül sor, melyre kiemelten várjuk a csoportok jelentkezését.
2014. július 8.-én 10:30- kor Tatabányán program megnyitó sajtótájékoztatóra kerül sor, melyre kiemelten várjuk a csoportok jelentkezését.

Timkó Attila
Projekt Menedzser
Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági Szakág
1043. Budapest, Berda József utca 15.
Tel: +(36) 1 345-1630
Mobil: +(36) 20 200-6495
e mail: timko.attila@autoklub.hu
web: www.autoklub.hu

 

2014. június 12.

HAGYOMÁNYŐRZŐ CSALÁDI NAP Csákberényben - 2014.07.12.

 

 

 

2014. június 11.

Családi nap Kömlődön - 2014.07.11.

 

 

2014. június 11.

XVI. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál 2014.07.11-13.

 

 

2014. június 11.

Csengőnap Várgesztesen - 2014.06.15.

 

 

 

2014. június 6.

Várgesztesi napközis tábor 2014 - 2014.07.07-07.25.

 

A tábor időtartama 3 hetes lesz. A tábor központi helye a Faluház, melyben a foglalkozásokat tartják. A klubhelyiségek lehetőséget adnak arra, hogy korcsoportoknak megfelelő ismeretek, foglakozások is szervezhetők. A Faluházban történik a napi négyszeri étkeztetés is, illetve rossz idő esetén sportcsarnokban egyéni és csapatjátékok, ismeretterjesztő és játékfilmek vetítése. A részletes program alapján bárki, bármikor bekapcsolódhat a neki tetsző foglalkozásba.
A program pedagógusok, szakemberek, kézművesek, animátorok segítségével többek közt az alábbiakat tartalmazza:
- Előadások a Vértes- és Gerecse kincseiről (érdekes geológiai képződmények, növény- és állatvilág, vizek védelme),
- A természet- és környezetünk védelmének fontossága, feladataink,
- Bűnmegelőző tájékoztató
- Honfoglalás körülményei, lovaglás, íjászat,
- Kirándulások Majkra, a kamalduli szerzetesek cellaházainak megtekintése, Agostyáni Arborétumba, Tatabányai Bányászati Múzeum és Ipari skanzenbe,
- Sport- és tájékozódási ismeretek és versenyek,
- Találkozás különleges mesterségek képviselőivel,
- Interaktív ismerkedés hagyományos, népi mesterségekkel ezek eszközeivel.

 

 

2014. június 5.

Művelődési Ház átadó ünnepsége Neszmély - 2014.07.05.

 

Neszmély Község Önkormányzata a LEADER programban nyert 4 000 000 Ft-ot a neszmélyi művelődési ház belső felújítása, melynek átadására júliusban kerül sor.

Fejlesztés rövid leírása:
"A projekt célja a település kulturális és közösségi életének központjaként szolgáló művelődési ház belső felújítása. A művelődési ház közösségi tere folyamatos használatban van, míg a további funkciói, helyiségei időszakos használatban vannak, ezért a közösségi tér felújítása mellet döntött az önkormányzat. A felújítás a villanyszerelési rendszer teljes cseréjével indul, korszerű anyaghasználattal és energiatakarékos lámpatestetekkel. A tér épületgépészeti rendszere ugyan korszerűtlen, de használatra alkalmas. A hőlégbefúvó elég hangos, de a rendszer felújítása önmagában meghaladná a pályázat kereteit. Így a tér építészeti felújítása kerül megvalósításra. A falburkolatok a lambérián kívül bontásra kerülnek, mint az álmennyezet is, mely tovább sötétítette az amúgy is kevés fényt kapó teret. Új kazettás álmennyezet készül, a falakat gletteléssel és festéssel látjuk el. A meglévő parketta burkolat felcsiszolásra és lakkozása a tér teljes felújítását eredményezi. Továbbá az öltöző részre egy meglévő helyiségbe zuhanyzási lehetőséget építünk ki, a helyiséget újra csempézzük és járólapozzuk. Az öltözőkbe 2-2 db mosdót helyezünk el."


 

2014. június 4.

Sárkeresztesi Falunap - 2014.07.04-5.

 

Sárkeresztes község önkormányzata a LEADER program keretében kapott támogatást az alábbi rendezvényre.

"Hagyományőrző csoportok találkozója a XXI. sárkeresztesi Falunap keretében

A program célja a társadalmi kohézió erősítése, melyet egy kulturális rendezvény keretében kívánunk megvalósítani. Terveink szerint meghívnánk a Sárkereszteshez közeli települések népdal és néptánc csoportjait, akik a rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kapnának. Kiállítást szervezünk a népi mesterségeket folytató csoportoknak. Főzőverseny keretében bemutathatják a települések egy, hagyományos, tradicionális ételüket. A helyi hagyományőrző csoport szervezésében íjászversenyre hívjuk az érdeklődőket. Az együttműködésbe bevonni kívánt települések: Csákberény, Csákvár, Csókakő, Magyaralmás, Zámoly, valamint ezen települések hagyományőrző csoportjai."

 

 

2014. június 3.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség májusi hírlevele

 

A tartalomból:

Cikluszáró a „VÉRCSE” Közösségnél – Kéz a kézben célba értünk… 3 napos konferencia: 2014. április 23., május 7., 15.

Beszámoló a környei közgyűlésről – Környe, 2014.05.15.

Ausztriai tanulmányút

Tájékoztatók LEADER nyertesek számára

 

Vércse gyümölcsei:

Átadták a héregi Közösségi Házat

Autómosó és raktárépület megnyitója Csákváron

Csákberényi művház átadó

Huszár Kft. fejlesztése Csákberényben

Felavatták Kecskéd új játszóterét

Eseményfigyelő és pályázatfigyelő

 

 

2014. május 27.

Műemlékek és beruházások a Vértesben konferencia
2014. május 30. 13.00 Várgesztes Faluház

A rendezvény meghívója a képre kattintva letölthető.

 

 

2014. május 27.

Felhívás! Nyári napközis táborra, héregi általános iskolás tanulók számára

Héreg önkormányzata 5 napos napközis tábort szervez.
2014. július 1-5-ig

Helyszín: Héreg kultúrház

A tábor hétfőtől péntekig, 9-től 16-óráig működik. A táborban pedagógusok, kézműves, néprajzos egyetemista végzi az oktatást. Tervezünk kézműves foglalkozást , kirándulást, növény és állatismeretet, vetélkedőt, sok mozgásos játékot.
A táborok ideje alatt térítésmentesen ebédet és uzsonnát biztosítunk.

Bővebb információ és jelentkezés az iskolába kiküldött jelentkezési lapon, vagy Héreg Község Önkormányzatánál lehet.

Fogadni 15 gyereket tudunk a jelentkezés sorrendjében.


Telefon: 34 372-665
E-mail: polgarmesterhereg@t-online.hu

2014. május 26.

Vértesszőlős Község Önkormányzata Tisztelettel Meghívja Önt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal LEADER PROGRAMJÁN nyertes Kerékpáros pihenőhely kialakítása elnevezésű projektünk PROJEKT-ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE

 

időpont: 2014. június 26. 16.00 óra

helyszín: Vértesszőlős, Vasúti megállóhely (Valusek u.)

További program:

16.30 – 17.15: Musicz László előadása
A Gerecse Natúrpark és az Által-ér völgy természeti értékei

helyszín: Vértesszőlős, Közösségi Ház (Tanács utca 79.)

 

 

2014. május 26.

Megvalósult beruházás Csákberényben - Huszár Szerszám- és Készülékgyártó Kft.

 

A csákberényi Huszár Szerszám- és Készülékgyártó Kft 2013-ban a Darányi Ignác Terv LEADER jogcímre nyújtott be pályázatot a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösséghez. A „helyi vállalkozások támogatása” intézkedésre sikerrel benyújtott kérelemnek köszönhetően egy futódaruval, és egy CNC vezérlésű esztergával bővítették eszközparkjukat.
Id. Huszár Attila ügyvezető igazgató a május 7-én tartott átadási ünnepségen röviden összefoglalta a cég történetét. Az 1990-ben megalakult Huszár Szerszám- és Készülékgyártó Gazdasági Munkaközösség 3 forgácsoló géppel kezdte meg működését. Az elmúlt 24 év alatt változott a cégforma, bővült a létszám, és a piac igényeinek megfelelően fejlődött, nőtt a géppark is. A gazdasági válság egyik ellenszere – a cégvezető szerint – az „előre menekülés”. A Huszár Kft igazolta a fenti stratégiát, nem „érezték” a válságot. Az átadáson dr. Vécsei László, a község polgármestere méltatta a település legnagyobb foglalkoztatójaként tevékenykedő Huszár Kft-t, annak vezetőjét id. Huszár Attilát, aki minden segítséget megad a községnek, akinek pályázati aktivitása, sikerei motiválják a Csákberényben élő vállalkozókat is támogatási kérelmek benyújtására.
Az átadott fejlesztés 60%-os intenzitása 19 944 007 Ft támogatást jelentett a Huszár Kft-nek. „Az ilyen lehetőségek, pályázatok segítik a mikro,-kis,-és középvállalkozásokat, hogy lépést tudjanak tartani a folyamatosan fejlődő technikával, hogy megfeleljenek az egyre magasabb követelményeknek, igényeknek is” – mondta mintegy zárszóként id. Huszár Attila.

 


 

2014. május 19.

Meghívó tájékoztató fórumra

2014. június 3. (kedd) 10.00 óra
Helyszíne: Császár, IKSzT (2858 Császár, Váci M. utca 1.)

A Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség, és a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület közös tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy az ÚMVP Darányi Ignác Terv III. tengely Turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások keretében támogatásban részesült szervezetek projektjeinek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat.

A rendezvényen részt vesznek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Regionális Kirendeltségének munkatársai is, akik a felmerülő kérdésekre is válaszolnak.

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2014. május 15.

Festőtábor 2014 - Tardoson

 

A tábor 5 napos (2014.06.16 (hétfő) - 2014.06.20 (péntek), minden nap 9-16 óráig tart

 

 

2014. május 13.

A Gerecse élővilága, a Gerecse Natúrpark lehetőségei a turisztikában - 2014.05.12.

LEADER pályázathoz kapcsolódó rendezvény

 

Nieszner József polgármester úr köszöntötte a megjelenteket, bemutatta az előadót és a rendezvény célját. Pályázatban vállalták, hogy a turistaház felújításához kapcsolódóen rendezvényt is szerveznek, mely a mai nap került megtartásra.

Musicz László tartott előadást a ’Turistaház fejlesztése Héregen’ elnevezésű pályázatban vállalt rendezvény keretében.

Az első részben a Gerecse élővilágáról, majd a Gerecse Natúrpark lehetőségeiről a turisztikában témákban hallhattak tartalmas tájékoztatót a megjelentek.

 


 

2014. május 11.

Játszótér átadó Kecskéden - 2014.05.09.

 

A Kecskéd Községért Alapítvány 2012 novemberében nyújtott be támogatási kérelmet a Falumegújítás-és fejlesztés jogcímben játszótér kialakítására. Kérelmük sikeres lett, a támogatási határozatot 2013. júniusában kapták meg. Ezután hamarosan meg is kezdődtek a munkálatok, a tereprendezés, majd a játszótéri eszközök kihelyezése. A községben már van egy játszótér, így a kivitelezési munkákat ugyanaz a vállalkozás végezte el. Az Öreg-tó partján, csodálatos környezetben 1 db 4 tornyú mászóvár, 2 személyes rugós játék, mérleghinta, hinták, homokozó, fészekhinta, 2 db focikapu került kihelyezésre. A pályázati támogatáson felül helyi vállalkozók is segítették a munkát, ők az ünnepségen emlékplakettet vehettek át. Az óvodás és az iskolás elsős osztály vehette birtokba pénteken délután a játszóteret. A programot színesítette az oroszlányi tűzoltók bemutatója, palacsinta evés és egy ünnepi torta is. A résztvevőket Csapucha Tamás, az alapítvány elnöke köszöntötte, majd az ünnepélyes szalagátvágás után egy pohár pezsgőre hívott meg mindenkit.
A gyerekek pedig egész délután élvezhették az új játszóteret és a nekik készített programokat.

 

 

2014. május 11.

Megszépült Héregen a Közösségi Ház - ünnepélyes átadó 2014.05.04-én volt

 

A Héregi Kálvin Alapítvány 2013-ban nyújtott be LEADER pályázatot a Vértes-Gerecse Közösséghez. A pályázatuk sikeres lett, így ennek keretében elkészült az egyház tulajdonában lévő, régi iskolaépület rekonstrukciója. Az ünnepségen Dékán János, az alapítvány elnöke elmondta, hogy az épület az 1870-es években épült, iskolaként. Egészen 1960-ig iskolaként is működött, majd utána raktárként és magtárként is funkcionált. A református egyházközség 1990-ben igényelte vissza, azóta közösségi épületként használják. Kisebb felújításokat mindig elvégeztek rajta, de ez a LEADER pályázat segített abban, hogy a teljes felújítását elvégezzék. A nyílászárókat kicserélték, szigetelték a teljes épületet, a külső akadálymentesítést önrészből valósították meg. Az épületben rendszeresen énekkari próbákat, megbeszéléseket tartanak, megtöltik élettel.
Az ünnepi istentiszteleten Steinbach József püspök hirdette az igét. Majd a Héregen élő Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó előadóművészek lelkigyakorlatát hallgatgatta meg a népes közönség. A település aktív lakosai, hiszen ott vannak minden megmozduláson, szeretettel beszélnek a községről, a lakosságról, a közösségről.

 

 

 

2014. május 10.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség áprilisi hírlevele

 

A tartalomból:

 

Döntés a turisztikai jogcímben beérkezett kérelmekről

Fontos információk LEADER pályázaton nyertes szervezetek részére

Cikluszáró a "VÉRCSE" Közösségnél

Beszámoló a térségi tanulmányútról

Vércse gyümölcsei:

Kömlődi ifjúsági szálláshely

Fazekasok és kórusok ha találkoznak...

Tanösvény felújítása Tata-Agostyán, Ágoston ligetben

Megyei vidékfejlesztési tanulmányok MNVH támogatással

Eseményfigyelő és pályázatfigyelő

 

2014. május 9.

Betyárnap Csákberényben

2014 május 24.

 

2014. május 9.

Meghívó a Vértes-Gerecse Közösség Tájékoztató Fórumára

2014 május 20. kedd 14.00. óra
Helyszín: Vértessomló, Művelődési Ház
2823 Vértessomló, Kultúr köz

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy 2014. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

További információ: 70 /341-2720

 

2014. május 7.

Meghívó a Vértes-Gerecse Közösség Közgyűlésére

Környe, Művelődési Ház2014.05.15.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

Időpontja: 2014. május 15. (csütörtök) 16:00

Helyszíne: Környe, Művelődési Ház, Tükörterem

2851 Környe, Alkotmány u. 1.

A napirendi pontok között az alábbiak szerepelnek:

1. Felügyelő Bizottság beszámolója a Közösség 2013. évi működéséről

2. Könyvvizsgálói jelentés;

3. 2013. évi mérleg és közhasznúsági jelentés áttekintése, elfogadása;

4. 2014. évi költségvetés és a tervezett feladatok áttekintése és elfogadása;

5. Beszámoló a 2013. évben támogatott pályázatokról, azok megvalósulásáról;

6. Alapszabály módosítása;

7. Egyebek

 

2014. május 5.

A megújuló energia a mindennapokban - LEADER rendezvény Csákberényben

időpont: 2014. június 4. 12.00 óra

 

A kapcsolódó fejlesztés rövid bemutatása:

A pályázat keretén belül biomassza kazán kerülne beszerzésre a régi helyett a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével. A projektet a Csákberényért Alapítvány fogja megvalósítani Csákberény Község Önkormányzatával történő együttműködés keretén belül. A projekt megvalósításával kapcsolatban az Alapítvány a megújuló és megújítható energiák felhasználását népszerűsítendő egy rendezvényt szervez, melynek időpontja 2014. június 4. 12:00 óra, helyszíne Csákberény, Merán Park 7., a települési Művelődési Ház. A program témája: 'A megújuló energia a háztartásokban és a mindennapokban'. A programra a település lakóit, vállalkozókat, diákokat és minden érdeklődőt várnak.

 

 

2014. április 30.

Vértesszőlős Község Önkormányzatának projektzáró rendezvénye

időpont: 2014. május 30. 17.00 óra
helyszín: Vértesszőlős, Közösségi Ház
A Közösségi Ház korszerűsítése

 

 

2014. április 29.

Vértes-Gerecse Közösség soron következő elnökségi ülése

Várgesztes, Villapark 2014.05.07. 14.30

 

A Vértes-Gerecse Közösség 2014. második közgyűlésének előkészítése érdekében a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség következő elnökségi ülése:


Időpontja: 2014. május 7. szerda 14.30 óra
Helyszíne: Várgesztes, Villapark


Napirendi pontok:

1. Felügyelő Bizottság beszámolója a Közösség 2013. évi működéséről, könyvvizsgálói jelentés;
3. 2013. évi mérleg és közhasznúsági jelentés áttekintése, elfogadása;
4. 2014. évi költségvetés és a tervezett feladatok áttekintése;
5. Alapszabály módosítás;
6. Egyebek

A meghívó innen letölthető.

 

2014. április 24.

Vitányvár legendája rajzpályázat

 

A Vértesi Erdő Zrt., a Vértessomlói Önkormányzat és a Vértessomlói Katolikus Egyházközség több intézménnyel együttműködve szervezi meg az 1. Vértesi Templom Fesztivált 2014. július 5-6-ig Vértessomlón. A fesztivál programja integrálódik a hagyományos búcsú programjába. A fesztivál célja többek között, a Székesfehérvári Egyházmegye Vértesi Esperes körzetén belül lévő települések egységes arculatú standon való bemutatkozása (hagyományok, gasztronómia, művészet, néprajz, műemlékek, sajátosságok). A fesztivál első napján azok a szerzetesrendek (bencés, domonkos, ciszterci, kamalduli,premontrei, kapucinus) mutatkoznak be konferencia keretében, akik az évszázadok folyamán megtelepedtek a Vértesben. A konferencia anyagát DVD formájában juttatjuk el az általános iskolák részére, a helytörténeti oktatás kiegészítőjeként. Ezen a fesztiválon hangsúlyt kapnak a Székesfehérvári Egyházmegye Vértesi Esperes Körzetén belül lévő műemlékek is. Többek között a Vitányvár és a Gerencsérvár is.( Vitányvár és Gerencsérvár legendája: http://www.youtube.com/watch?v=wdLs1XXTlOY Ezeknek a megjelölt váraknak a legendája alapján szeretnénk, ha az általános iskolások rajzokat küldenének be a következő címre: Vértesi Erdő Zrt. 2800 Tatabánya, Dózsakert út 63. 'VITÁNYVÁR LEGENDÁJA' RAJZPÁLYÁZAT” megjelöléssel. A pályázati legenda 4 db A/4-es rajzlapot foglaljon magába! A beküldött rajzok kiállításra kerülnek a Vértesi Templom Fesztiválon. A fesztiválról részletes tájékoztatót a következő elérhetőségen kaphatnak: www.templomfesztival.hu , amely még feltöltés alatt van.
A Vértesi Templom Fesztivál Spányi Antal püspök úr, és a Székesfehérvári Egyházmegye Püspöki Irodájának támogatása mellett jön létre. A szervező intézmények is nagyon szeretnék, ha a Székesfehérvári Egyházmegye Vértesi Esperes körzetének településein belül lévő iskolák vállalnák a pályázaton való részvételt!
A rajzpályázat díjazására a Vértesi Templom Fesztivál idején kerül sor. A díjazottak, a Vértes műemlékeihez kötődő ajándékokat, könyvjutalmakat és okleveleket kapnak.
Beküldési határidő: 2014. május 30.

Másik pályázatunk, egy Néprajzkutatói pályázat, a Vértesi Esperes kerület településeinek részére, szakrális kisemlékek gyűjtésére kéri a hagyományőrző egyesületeket, családokat, egyéneket.

 

 

 

2014. április 24.

Kömlődi ifjúsági szálláshely átadó

A kömlődi Rendezett Életek Világa Alapítvány pályázott 2012. július 31-ig a Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre. Az alapítvány támogatást is nyert az ifjúsági szálláshely kialakítására, melyet 2013-ban végeztek el. A használatbavételi engedélyt 2013. december közepén kapták meg, majd túlestek az MVH-s helyszíni ellenőrzésen is sikeresen.
Az épület felavatására 2014. április 1-én délután 17 órakor került sor, ünnepi istentiszteleten. A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke volt az igehirdető. Szemeti Ferenc, kömlődi református lelkipásztor köszöntötte a meghívott vendégeket, köztük Balogh Zoltán miniszter urat is. Ő beszédében kiemelte, hogy kis település lévén mekkora fejlesztéseket tudott az elmúlt 10 évben az egyházközség megvalósítani. Fontosnak tartotta az ifjúság számára olyan helyek létesítését, melyek közösségi helyként szolgálnak. És ilyen helyszín a jelen ifjúsági szálláshely is.
Bogáth István, kömlődi gondnok ismertette a felújítás lépéseit, megköszönte mindenkinek a munkáját, a tervezőtől kezdve a kivitelezőig. Kiemelte egy német vállalkozó segítségét is, aki nyugdíjas éveire Magyarországra költözött, és a szálláshely összes berendezését adományként hozta a kömlődieknek. Gondnok úr a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetének is köszönetet mondott.
Az istentisztelet után megtörtént az ünnepélyes szalagátvágás, melyet Czunyiné Dr. Bertalan Judit és Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere tett meg. A kömlődiek szeretetvendégség keretében köszönték meg mindenkinek a munkát és a segítséget.

 


2014. április 18.

Vértes-Gerecse Közösség konferencia sorozata - 1. alkalom 2014.04.23. Csákvár

 

Egyesületünk a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat projektötleti felhívásán nyert el támogatást térségi rendezvény megszervezésére. Hasonló tematikával, mint a tavaly szeptemberi 2 napos konferencia, az idén szeretnénk folytatni és bemutatni további jó példaként szolgáló projekteket; vállalkozások, önkormányzatok és civil szervezetek munkáját.

A konferencia mindhárom napjának részletes programját az alábbi képre kattintva letölthetik.

A konferencia időpontjai:
2014. április 23. – Csákvár
2014. május 7. – Várgesztes
2014. május 15. – Környe

A jelentkezést a 34/656-652-es telefonszámon is megteheti.

 

 

2014. április 9.

Természeti és kulturális értékek komplex bemutatása az újonnan alakult Gerecse Natúrparkban! - projekthez kapcsolódó rendezvény 2014.05.23.

 

Kedvezményezett neve: Természetes Életmód Alapítvány
Fejlesztés megnevezése: Természeti és kulturális értékek komplex bemutatása az újonnan alakult Gerecse Natúrparkban
Megvalósítás helyszíne: Tata-Agostyán

Fejlesztés leírása:
A fejlesztés keretében információs táblák kerülnek kihelyezésre az Alapítvány által működtetett ökofalu területén: az ásatás történetéről, a várban lévő Középkor hétköznapjai című kiállításról, a középkori fogadóról, az ispotályról, a tímártelepről, az udvarházról, a megtalált gazdaság történetéről és az elvi rekonstrukció szellemében épülő Árpád kori körtemplomról.
A fejlesztés keretében ismeretterjesztő film készül, mely a Gerecse Natúrpark, Természetes Életmód Alapítvány területéhez kötődő természeti és kulturális értékeinek a megismertetését szolgálja. A film bemutatja az Alapítványhoz kötődő Gerecse Natúrpark egyes területeinek értékeit, mely kiindulópontját jelentheti további filmrészleteknek, melyek a teljes Gerecse Natúrparkot bemutatják. A film bemutatja az Alapítvány programjait, történetét, felkelti a látogató turisták érdeklődését a múltunk iránt, hiszen 800 éves időutazás segítségével mutatjuk be a fentieket.
A filmet egy előadás keretében be is mutatjuk a közönségnek.

 

MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk a Természetes Életmód Alapítvány, Agostyán Ágoston- Ligeti Erdei Iskolájában megrendezésre kerülő rendezvényére, mely során a „Természeti és kulturális értékek komplex bemutatása az újonnan alakult Gerecse Natúrparkban” című projekt keretében elkészült „A megőrzött múlt, megtalált jövő” című film bemutatására. A rendezvény keretein belül lehetőség nyí-lik a film készítőivel való beszélgetésre.
A rendezvény időpontja: 2014. május 23., 10 óra
A rendezvény helyszíne: Agostyán Ágoston- Ligeti Erdei Iskola
Labanc Györgyi
Kuratóriumi elnök

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2014. április 8.

A Gerecse élővilága, a Gerecse Natúrpark lehetőségei a turisztikában - előadás Héreg, 2014.05.12.

 

'Turistaház fejlesztése Héregen' LEADER 2013 pályázatban vállalt természetismereti előadás.
Az előadás címe: A Gerecse élővilága, a Gerecse Natúrpark lehetőségei a turisztikában
Időpontja: 2014. május 12. 18 óra
Helyszíne: Jókai Mór Kultúrotthon 2832 Héreg, Fő út 26.
Szervező: Héreg Község Önkormányzata

 

 

2014. április 8.

LEADER 2013-as pályázatok benyújtásával kapcsolatos változások!!!

 

TÁJÉKOZTATÓ
Tisztelt Leader pályázati nyertesek, Önkormányzati, Civil Partnereink!

2014. április 03-án megjelent a 32/2014. (IV.3.) VM rendelet, amely tartalmazza az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V.22.) VM rendelet módosítását, amely a kifizetési kérelmek benyújtási idejét hosszabbítja meg az alábbiak szerint:
Kifizetési kérelmet január 01-től június 30-ig, valamint augusztus 01-től december 31-ig lehet benyújtani.
Abban az esetben, ha a határozat kézhezvételétől számítva a 6 hónapos, vagy 9 hónapos határidő (kizárólag rendezvény, képzés, tanulmány esetén) akkor telik le, amikor nem áll nyitva kifizetési kérelem benyújtási időszak, akkor a 6 hónap után megnyíló első kifizetési kérelem benyújtási időszak megnyílásától számítva 1 hónapon belül benyújtható a kifizetési kérelem.

Példa:

Támogatási határozat kézhezvétele:
2013. december 20.
Első kifizetési kérelem benyújtásának határideje(6 hónapon belül első kifizetési kérelem):
2014. június 20.

Támogatási határozat kézhezvétele:
2014. január 10.
Első kifizetési kérelem benyújtásának határideje (6 hónapon belül első kifizetési kérelem):
2014. augusztus 31.


Amennyiben kérdésük merül fel a megvalósítással, beruházással kapcsolatban keressék a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetét az alábbi elérhetőségeken:
- Pál Melinda: 70/341-2720 pal.melinda@vercse.hu
- Schamberger Dóra: 70/431-4921 schamberger.dora@vercse.hu

e-mail: munkaszervezet@vercse.hu

 

2014. április 7.

A Huszár Kft. eszközparkjának fejlesztése - LEADER fejlesztés - záróünnepség 2014.05.07.

 

Intézkedés: Helyi termelők, kézművesek, vállalkozások támogatása, helyi termékek, szolgáltatások kialakítása, fejlesztése


Fejlesztés leírása:
A fejlesztés keretében 2 gépre pályáztak. Üzembe helyeztek egy futódarut a nagyméretű egyedi termékek csarnokon belüli mozgatására, illetve egy CNC vezérlésű esztergát, mellyel a precíziós eszközök termékpalettáját tudják tovább bővíteni. A 8 tonnás, egy főtartós, alulfutó macskás, futódaru üzembe állításának célja a nagy egyedi méretű és tömegű munkadarabok üzemcsarnokon belüli mozgatásának biztosítása. A 8 tonna teherbírású, 9 méter fesztávú, 4 méter emelési magasságú eszközt az egyik gyártócsarnokban helyezték üzembe. Az egy főtartós, alulfutó macskás kivitelű, híd mentén elmozdítható függőkapcsolóval vezérelhető, 2 emelési sebességű, fokozatmentes haladást biztosító paraméterekkel rendelkező eszköz, melynek kiválasztásakor a biztonsági követelmények is hangsúlyos szerepet kaptak. A DOOSAN LYNX 300M CNC vezérlésű eszterga pedig a fémmegmunkálás precíziós csúcstechnológiás gépei közé tartozik.

 

 

2014. április 7.

Az Ászár-Neszmélyi Borvidék védett természeti értékei - előadás Baj, 2014.05.07.

 

'Tájékoztató táblák Baj Szőlőhegyre' LEADER 2013 pályázatban vállalt természetismereti előadás.
Az előadás címe: Az Ászár-Neszmélyi Borvidék védett természeti értékei
Időpontja: 2014. május 7. 18 óra
Helyszíne: Közösségi Ház 2836 Baj, Petőfi Sándor utca 69.
Szervező: Eszterházy Szőlő és Bortermelő Közösségi Egyesület

 

 

 

2014. április 7.

A Vértes-Gerecse Közösség soron következő Elnökségi ülése 2014.04.11., Tardos

 

A 2014. január 15-ig benyújtott Turisztikai tevékenységek ösztönzésére beérkezett támogatási kérelmek esetében megszületett az Igazgatói jóváhagyás, így az Elnökség összehívása szükséges.
Az ülés időpontja: 2014. április 11. (péntek) 11:30 óra
Helyszíne: Tardos, Kemencés Fogadó

 

Az Elnökségi ülés meghívója innen letölthető.

 

2014. április 7.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség márciusi hírlevele

 

 

 

2014. április 5.

A Hosszú-völgy természeti értékei, szerepük a Gerecse Natúrparkban Kocs, 2014.05.07.

 

'Természeti és kulturális kincsek Kocson' LEADER 2013 pályázatban vállalt természetismereti előadás.
Az előadás címe: 'A Hosszú-völgy természeti értékei, szerepük a Gerecse Natúrparkban'
Időpontja: 2014. május 7. 14 óra
Helyszíne: Kocs Faluház 2898 Kocs, Komáromi út 5.
Szervező: Kocs Község Önkormányzata

 

 

2014. április 5.

A Gerecse Natúrpark és a Gerecsei Tájvédelmi Körzet természeti értékei Baj, 2014.05.05.

 

'Baj, Királykút pihenőhely felújítása' LEADER 2013 pályázatban vállalt természetismereti előadás.
Az előadás címe: „A Gerecse Natúrpark és a Gerecsei Tájvédelmi Körzet természeti értékei”
Időpontja: 2014. május 5. 17 óra
Helyszíne: Közösségi Ház 2836 Baj, Petőfi Sándor utca 69.
Szervező: Baj Község Önkormányzata

 

 

2014. április 4.

Közösségi ház felújítás Héregen 2014. május 4.

 

Ügyfél neve: Héregi Kálvin Alapítvány
Fejlesztés megnevezése: Közösségi ház felújítás
LEADER 2013
Intézkedés: A Vértes-Gerecse Közösség településein a kulturális és sportélet támogatása

Fejlesztés rövid leírása:
A közösségi ház felújításának célja a létesítmény hőtechnikai szintjének növelése. Ennek érdekében a homlokzati nyílászárók teljes cseréje történt meg. Kívül-belül új műanyag könyöklők és saroktakarók, az ablakok síkján vászonrolók, külső síkján fix szúnyoghálók kerültek elhelyezésre. A beruházás során még a belső terek festését, mázolását, a homlokzati bádogos szerkezetek cseréjét is elvégezték.

 

A rendezvény plakátja innen letölthető.

 

 

 

2014. április 2.

V. Országos Fazekasmester Találkozó 2014.04.12-13.

 

Tisztelettel és szeretettel várjuk Önt, családját, barátait, ismerőseit Komárom-Esztergom megyébe, Naszályra, az V. Országos Fazekasmester Találkozóra, 2014. április 12-13-án

Naszály Község Önkormányzata
2899 Naszály
Rákóczi u. 142.
tel: 34/350-612

 

 

2014. április 1.

Tavaszi erdei túra 2014. április 12.

 

A Zöld Sziget Kör 2014. áprilisi gyalogtúráját ajánlom mindenki figyelmébe:

Dátum: Április 12. szombat
Gyülekezés - Indulás: Tata buszvégállomásról a 9:10-es tardosi busszal a tardosi szövetkezeti boltig.
Tardoson a bányahegyre vezető út sorompójától 10:00h-kor indul a gyalogtúra.
A túra távja, időtartama: ~ 6+6 km, kevés emelkedővel
Túravezető: Herczeg Tímea (06-30-416-92-24)
A túra tervezett útvonala: Tardos – Pusztamarót (pihenővel) – Tardos (Végig a K jelzésen)
Visszaút: Visszaérkezés Tardosra kb. 17h körül, innen a 17:43h-kor induló tatai busszal

Ajánlott: Túracipő - bakancs, réteges öltözet, megfelelő mennyiségű enni és innivaló.

A TÚRÁN MINDENKI SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE VESZ RÉSZT!

Tisztelettel, Oláh András elnök

 

2014. március 31.

Kecskéd - Sporttelep Sportöltöző átadása 2014. 03.21.

 

A Kecskéd Községi Sportkör 2013-ban nyújtott be III. tengely/ Falufejlesztésre támogatási kérelmet. A fejlesztést akkor 14 M Ft-ra becsülték, ehhez EMVA keretből 5 M Ft támogatást tudtak igényelni sportcélú fejlesztésre. A beruházáshoz az MLSZ is egy másik pályázati keretből adott céltámogatást, így tudták ezt a fejlesztést végül megvalósítani Kecskéden, amelyhez az önkormányzat is hozzájárult. Sok helyi lakos, és sportoló végzett önkéntes munkát a sportpálya környezetében, mert a beruházás végül több mint 17 M Ft-ba került, de mindenre nem futotta a támogatásokból sem. Az épület előtti térkövezés teljes egészében társadalmi munkában készült.
Az ünnepélyes átadón Eck Ferenc - a sportkör elnöke - köszöntötte a megjelenteket és a díszvendégeket: Czunyiné dr Bertalan Judit megyei kormánymegbízottat, Popovics Györgyöt a megyei közgyűlés elnökét, Khéner Lászlót az MLSZ megyei igazgatóját, Schuszter Margitot a VÉRCSE vidékfejlesztési közösségtől. Mindannyian szót kaptunk, hogy dicséretünket fejezzük ki a kecskédi összefogáshoz, az itteni fejlesztéshez. Én is elmondtam, hogy Kecskéd nagyon jól szerepelt az elmúlt 7 évben a forrásgyűjtésben, ami 95 M Ft fejlesztési forrást jelent Kecskédnek a vidékfejlesztési keretből. Különösen a civil szervezetek emelkedtek ki, összesen 9 nyertes civil projekt részesült 77,5 M Ft támogatásban az önkormányzati és vállalkozói támogatások mellett.
Az elkészült beruházást Kutschi András plébános áldotta meg, majd a vendégek megtekintették az épületet, és a sportöltözőt.
A sportöltöző fejlesztése során – ami átalakítás, bővítés is volt egyben –a meglévő fűtő berendezéseket új fűtő helyiségbe telepítették, a vizes blokkokat felújították, a termeket kilambériázták. A higiéniai feltételek javítása érdekében új zuhanyzókat helyeztek el az öltözőkben, a bírói öltözőbe WC helyiséget alakítottak ki, és a mozgáskorlátozott látogatókra is gondolva nekik is külön WC-t is építettek ki. Egy szertárt és raktárt is kialakítottak a régi épületben, illetve egy klubszoba is berendezésre került, ahol a sportolók által összegyűlt kupák is megtekinthetők. A régi épület bejárata elé egy szép fenyőgerendás féltetőt készítettek, ezzel együtt a régi lapos tetőt kettős félnyereg-tetővé alakították át. Az átalakítás az épület műszaki állapotát javították, funkcióját kiteljesítette, esztétikailag sokkal szebb lett. Méltó körülményeket teremtettek a játékosoknak és a nézőknek egyaránt, hiszen a sportpálya Kecskéd lakosai életében minden szabadtéri rendezvény helyszínéül szolgál.

Schuszter Margit

 

 

 

2014. március 31.

'Az elmúlt 7 év eredményeinek bemutatása a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség területén' Szakmai tanulmányút

 

Tavaly októberben nyújtott be egyesületünk projektötleti felhívást a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózathoz, melynek eredményét idén januárban közölték.
Tanulmányút keretében szeretnénk megmutatni településeinket és az ott vidékfejlesztési forrásból megvalósult fejlesztéseket a résztvevőknek. A tanulmányútra meghívást kaptak külföldi partnereink is Erdélyből (Csík LEADER Egyesület) és Szlovákiából (Hídverő Társulás, Alsócsallóközi Társulás).
A tanulmányút időpontja: 2014. április 7-11.

A tanulmányút programja innen letölthető.

 

2014. március 31.

Autómosó és raktár épület megnyitója Janó Kft. Csákvár, 2014.04.30.

 

JANO-DIAGNOSZTIKA Kft

Fejlesztés megnevezése: Autómosó és raktárhelyiség kialakítása a Janó-Diagnosztika Kft-nél

Megvalósítás helyszíne: Csákvár

Fejlesztés leírása:
Csákváron a település végén lévő benzinkút melletti, meglévő autószerelő műhely mellett kíván az ügyfél bővítéssel autómosót is kialakítani. Az építési beruházás során épül egy 14,1 x 4,2 = 59,2 m2 alapterületű 2 helyiségből álló épület, mely kézi autómosó és raktárhelyiség funkciókkal rendelkezik majd. Ebből az autómosó területe 46,6 m2, a raktáré 11,6 m2 lesz.
Marketing költségnek 270 db kiadvány elkészítését tervezték.

 

 

 

2014. március 24.

Vértes-Gerecse Közösség - 1% felhasználása

 

Az Egyesület bevallása innen letölthető: 12KOZ - Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról

 

2014. március 24.

Fazekas- és Kórustalálkozó Csákváron 2014.04.26.

 

Ügyfél neve: Csákvár Jövőjéért Közalapítvány
Pályázat címe: „Fazekasok és kórusok, ha találkoznak……”
Intézkedés: Vércse események és eszközigényeik fejlesztése

 

 

 

2014. március 19.

Az ős/kistermelőknek szóló működéssel kapcsolatos, illetve helyi piac létrehozására vonatkozó teljes körű tájékoztató fórum Dunaalmás, 2014.03.24.

 

 

2014. március 18.

'A Tatai medence tiszta vizeiért' című konferencia Tata, 2014.03.21.

 

 

2014. március 11.

Csókakői Vári vásár

A Móri Borvidék TDM Egyesület 2013. június 9-től a téli hónapok kivételével minden hónap második vasárnapján megszervezi a Csókakői Vári vásárt a helyi kézművesek, őstermelők támogatására. A vásáron a Fejér termékeket, helyi termékeket árusítók és egyesületünk tagjai vehetnek részt.
Az áprilistól szeptemberig megrendezésre kerülő vásárokon a kulturális programok mellett kézzel hajtós fa körhinta és népi játékok várják a családokat. A vásáron lehetőséget biztosítunk a környéken tevékenykedő együttesek, tánccsoportok, énekkarok, iskolás csoportok bemutatkozására is.

 

Vásár részletei:
Helyszín: 8074 Csókakő, Vár alatti rendezvénytér

Vásár időpontjai:
- 2014. április 13. 9.00-14.00
- 2014. május 11. 9.00-14.00
- 2014. június 8. 9.00-14.00
- 2014. július 13. 9.00-14.00
- 2014. augusztus 10. 9.00-14.00
- 2014. szeptember 14. 9.00-14.00

 

2014. március 6.

Csákberény - Stift 90 Bt. megvalósult beruházása 2014.03.02.

A Stift 90 Bt. sikeresen nyújtott be pályázatot a Vértes-Gerecse Közösséghez még 2013.-ban a LEADER pályázat keretein belül. A borászattal foglalkozó vállalkozás a Fejér megyei Csákberényben valósítottam meg a fejlesztést.
A piaci igények kielégítése céljából nyújtottak be támogatási kérelmet a bor feldolgozó és tároló kapacitás fejlesztése érdekében.
A pályázati forrásból került beszerzése került 3 db új, 2000 literes koracél tároló erjesztő hűtőköpenyes tartály. Továbbá beszerzésre került 1 db borászati technológiai hőszivattyús folyadékhűtőgép.
A pályázó a beruházás eredményét és magát a vállalkozást egy tájékoztató kiadványban fogja bemutatni, melyre szintén eme LEADER pályázat keretein belül kapott támogatást.
A beruházás megvalósításának zárása is méltó módon került megünneplésre, szintén a támogatásból. 2014.03.02-án helyben került megrendezésre az ünnepélyes átadó rendezvény. A fejlesztéssel elérni kívánt fő cél a jelenlegi partner- vásárlókör bővítése, és a technológia fejlesztést követően az eddig is kiváló minőségű áruk minőségi fejlesztése.

 

 

2014. március 6.

Nemzeti ünnep és IKSZT átadó 2014. március 15-én Naszályon

 

2014. március 4.

Tasam Kft. beruházásának bemutatója - 2014.04.09.

 

Formatizáló körfűrész és faipari gyalugép beszerzése és üzembeállítása projekt ünnepélyes bemutatója

helyszín: Tasam Kft. asztalosüzeme - Tarján, Tatai úti iparterület hrsz.: 705/3

 

 

 

 

2014. március 4.

Megszépült a tardosi művelődési ház

A Tardosi Vörösmárvány Alapítvány a 102/2012. (X. 1.) VM rendelet alapján falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások jogcímre nyújtotta be a támogatási kérelmét a helyi művelődési ház felújítása céljából. A művelődési ház állapota az elmúlt évtizedekben – forrás híján- nem javult. A sikeres pályázatnak köszönhetően 13.334.331,- forintból új fedés került a tetőre, új, műanyag nyílászárók kerültek az elöregedettek helyére, a tetőfedéssel együtt a függőeresz-csatorna, valamint a lefolyócsatornák cseréjére is sor került. 2013. augusztusában fejeződött be a felújítás. Azóta a falu apraja-nagyja már sokat mulatott benne, hiszen a nagyobb lakodalmak, bálok színtere mindig is a helyben ’csak kulturnak’ hívott épület volt, és maradt is. Újabb sikeres pályázat révén, a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében a művelődési ház belső tere is megújul. A pályázó ebben az esetben is a Tardosi Vörösmárvány Alapítvány volt. 3.152.795,- Ft-ból belső festés-, mázolás, villanyszerelés készül, valamint a padlásfödém hőszigetelésével lesz gazdaságosabb a ház fűtése.
Az említett két pályázat sikere nélkül, egy jól gazdálkodó önkormányzat - mint amilyen a tardosi is- nehezen tudott volna megvalósítani ekkora beruházást.

 

2014. február 26.

Megújuló energiák a fenntartható fejlődés szolgálatában című konferencia

Ügyfél neve: Csókakőért Egyesület
Pályázat címe: Napenergetikai fejlesztés Aranyhegyen

Fejlesztés rövid leírása:
39 db-ból álló napelemes rendszer telepítése. A napelem panel 60 cellás polikristályos. Magas minőségű, stabil, és korrózió ellenes eloxált alumínium keret. 3 bypass dióda az árnyékolás okozta veszteségek csökkentése és a forró pont effektus elleni védelem érdekében. Edzett üveg a mechanikai behatások ellen. A napelemeket a fejlesztés helyszínén földre telepítik. A pályázatból beszerzendő hálózati csatlakozású inverter segítségével a megtermelt villamos energiát a hálózatra csatlakoztatva felhasználhatjuk. A fejlesztést követően kívánjuk bemutatni a megvalósult projektet egy konferencia keretében, amely a megújuló energiákat helyezi középpontba.

 

 

2014. február 25.

Figyelem! Monotoring adatszolgáltatási kötelezettség!

Tájékoztató fórum a Vértes-Gerecse Közösségnél- 2014.03.04. (kedd) Szomód

 

Megjelent a 26/2014. (II.17.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014. évi program szintű monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól.

A Vértes-Gerecse Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a monitoring-adatszolgáltatást megfelelően elkészítsék.

 

A fórum időpontja: 2014. március 4. (kedd) 14 óra

Helyszíne: Szomód, Művelődési Ház (2896 Szomód, Fő u. 17.)


Kérjük, hogy a fórumon való részvételüket jelezzék a munkaszervezet@vercse.hu, vagy a 34/656-652-es telefonszámon.

A meghívó innen letölthető.

 

2014. február 25.

Közgyűlés a Vértes-Gerecse Közösségnél- 2014.02.28. (péntek) Kocs, Kúria

 

Az UMVP Irányító Hatósága 2014. február 6-án jelentette meg 5./2014(II.6.) számú Közleményét, mely a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülést és a Helyi Fejlesztési Stratégiához kapcsolódó tervezési terület (HFS tervezési terület) előzetes elismerését szabályozza.
A közlemény értelmében közgyűlés összehívása szükséges, melynek időpontja:
2014. 02. 28. 9 óra
Helyszíne: Kocs, Kúria (Kossuth u. 7.)

 

Meghívó a Közgyűlésre

Előterjesztés a 2013-as évi feladatok teljesüléséről

Előterjesztés a 2014. évre várható feladatokról

Irányító Hatóság 5/2014 (II.6.) Közleménye

 

2014. február 19.

Tájékoztató nap a Vértes-Gerecse Közösségnél- 2014.03.10. Környe

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

Kérjük, hozza magával az eddig meglévő dokumentumokat (szerződések, megrendelések, számlák, stb.,).
Kérdéseit előzetesen is felteheti a pal.melinda@vercse.hu e-mail címen.

Természetesen egyéb kérdésekkel is felkeresheti Pál Melinda munkatársunkat, de elsősorban a pénzügyi elszámolásokat szeretnénk ezen a napon elősegíteni.

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, időpont egyeztetés céljából kérjük, jelezze szándékát telefonon (06-70/ 341-2720), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.


A konzultáció időpontja:
2014. március 10. (hétfő) 08-17 óra
Helyszíne: Környe, Alkotmány u. 1. Művelődési Ház


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2014. február 19.

Monitoring adatszolgáltatási kötelezettség 2014.

 

Tisztelt Önkormányzati, Civil és Gazdasági Partnereink, Tisztelt LEADER, valamint III. tengely pályázati nyertesek!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelent a 26/2014. (II.17.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014. évi program szintű monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól.


link: http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk262014


Megjelent valamint a 27/2014. (II. 17.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól.


link: http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk272014

 

Az ügyfél monitoring adatszolgáltatási kötelezettségét kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül teljesítheti
2014. február 17. és március 19. között.
A linkekre kattintva közvetlenül elérhetőek a közlemények és mellékleteik (kitöltési útmutatók, segédletek, oktató videók).
Kérjük, figyelmesen olvassák el a közleményeket és szíveskedjenek adatszolgáltatási kötelezettségüknek határidőben eleget tenni.
Kérdéseik esetén munkaszervezetünk készséggel áll rendelkezésre. A témában munkaszervezetünk fórumot is szervez, melynek pontos helyéről és idejéről későbbiekben adunk tájékoztatást.
További információ: 34/656-652

 

2014. február 15.

A felújított Szomódi művelődási ház átadása

 

Szomód Község Önkormányzata 2012-ben nyújtott be támogatási kérelmet a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösséghez a művelődési ház felújítására a Falumegújítás-és fejlesztés jogcímben. Az épület idén lett 50 éves, és a megépítése óta még nem esett át nagyobb lélegzetű felújításon. Az önkormányzat 2013 június közepén vette kézhez a támogatási határozatot, mely alapján 13 823 723 Ft (nettó) támogatásban részesült. Az építési munkálatokat ősszel tudták megkezdeni, miután kiválasztották a megfelelő generál kivitelezőt.
A felújítás során az épület funkciója nem változott, hiszen továbbra is a kulturális programoknak ad helyet. Elkészült a homlokzati szigetelés, kicserélték a régi, fa ablakokat. A felújított művelődési házba már akadálymentesen is be lehet jutni, az oldalsó bejárathoz rámpát, és korlátot építettek. Az épület előtti területet is rendezték, hogy egységes képet alkosson. Felújították a régi burkolatot, padot, szemetest, ivókutat helyeztek el. Az önkormányzat bízik abban, hogy a felújított művelődési ház több lakost fog vonzani a rendezvényekre, hiszen kulturáltabb környezetben élvezhetik a programokat.


 

2014. február 5.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség januári hírlevele

 

 

2014. február 2.
Bodmér - Egy különc falu története

 

A 2014 januárjában jelent meg a Pro Vértes kiadásában Bodmér község 700 éves évfordulója alkalmából a Vértesi Natúrpark településeit bemutató monográfiák sorában az első, Bodmér – Egy különc falu története címmel. A könyv megjelenése alkalmából szervezett Bodmér Község Önkormányzata és a Vértesi Natúrpark egy ünnepséget, mely nemcsak a település, hanem a térség szempontjából is meghatározó jelentőségű, hiszen a kiadó Pro Vértes, mint a Natúrpark kezelőszervezete a térség 17 települését bemutató monográfia sorozat kiadását tervezi egységes szempontok szerint, egységes kivitelben.
A Bodmérról szóló könyv mind betűrendben, mind a lélekszám nagyság szerinti sorrendben is az első natúrparki települési monográfiák sorában, melynek az előkészítésében és szerkesztésében központi szerepet játszott a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány. A Natúrpark üzemeltetőjeként, a közalapítvány a megalakulása óta fontos feladatának tekinti a Vértes és környéke történelmének feltárását, kutatását, népszokásainak, hagyományainak, eseményeinek megőrzését, azok szélesebb körben való megismertetését, oktatását, valamint az ezen információkból összegyűjtött publikációkból és képekből állóarchívum gondozását, fejlesztését. Ennek első kézzelfogható eredménye volt 1996-ban a vértes monográfiája az Egy cseppnyi Magyarország című könyv.
A könyv egy igényes, érdekes, alapos kutatómunka gyümölcse, mely a Natúrpark legkisebb települését hivatott bemutatni, mely azonban oly rendkívül érdekes különbözőségeket tud felmutatni a többi környékbeli községhez képest, melyekre sok esetben a mai napig sincs ésszerű magyarázat. Bodmér három szempontból is különc, nagyon rendhagyó a vértesi települések sorában, hiszen köznemesi település, mely az Árpád korban jött létre, roppant kiterjedésű dunántúli, vértesi uradalmak zsellérek, parasztok és uradalmi cselédség lakta falvainak tengerében. Református falu a katolikus falvak tengerében, és színmagyar lakossága szempontjából a környező, Mária Terézia korától betelepített németajkú falvak között.
A Bodmér könyv és az egész tervezett sorozat megjelentetésével a Pro Vértes arra tesz kísérletet, hogy közelebb vigye az emberekhez a saját elődeik megélt történéseit, ennek minden szépségével, gyötrelmével, és felhívja a figyelmet arra, hogy az is lehet szép, gazdag és kedves, ami a közelünkben van, hiszen ahhoz, hogy valamihez érzelmileg közelebb kerülhessünk az első lépcső a megismerés, minden más érzelmi reakció a kötődés, a szeretet, a hazaszeretet ezek után következik. A mai váltózó és széles kapukat kitáró világban véleményünk szerint ennek hatalmas és egyre növekvő jelentősége van így e célból indítottuk el e településtörténeti sorozatot Kovács Jenő polgármester barátunk gondolatával:
'Minden helytörténeti leírás egy finom ecsetvonás a Nemzet történelmi önarcképén.'

 


2014. február 2.

Meghívó - Borászat fejlesztését szolgáló beruházás átadása

Helyszín: Csákberény, Bajcsy Zs. u. 50.
2014. március 2-án vasárnap 15 órakor

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

A projekt megnevezése: A Stift Bt. fejlesztése eszközbeszerzéssel
A projekt rövid leírása:
A vállalkozás a bortermelést a piaci igényekhez igazodva szeretné kialakítani, a technológiát ehhez igazítva beszerezni. A jelentkező vevői igényekhez igazodva szükségessé vált új hűtőköpenyes tároló tartályok és folyadékhűtő beszerzése, melyhez pályázatot nyújtottak be LEADER-ben.
A projekt során beszerzésre kerül 3 db új, 2000 literes koracél AL-INOX tároló erjesztő hűtőköpenyes tartály. A tartály korrózióálló acélból készült, hengeres, álló kivitelben, 4 db lábra helyezve. A tartály alsó és felső részén kúpos görgőzött fedés kerül beépítésre. A tartálytest kétoldali hegesztési eljárással készül, belül élelmiszeripari minőségben csiszolva, kívül szabadon hagyva. Továbbá beszerzésre kerül 1 db borászati technológiai hőszivattyús folyadékhűtőgép. A borászati technológiai hőszivattyús folyadékhűtőgép a kisebb borászatok technológiai hűtés fűtés igényét teljes biztonsággal kiszolgálja.

 

 

 

2014. január 31.

Megjelentek a 2014.02.01-2014.05.31. között benyújtandó kifizetési kérelmekhez kapcsolódó MVH Közlemények, a megfelelő jogcím kiválasztása alatt lévő linken elérhetőek

Vidéki örökség megőrzése:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk32014

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk72014

Falumegújítás:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk82014

Turisztika:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk92014

LEADER:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk132014


A Darányi Ignác Terv Arculati Útmutató az alábbi linken érhető el. Az Útmutató 9. oldalán lévő kis projekttábla (építés esetén A tábla, eszköz/szolgáltatás esetén B tábla) elkészítése szükséges az Önök számára:
http://www.umvp.eu/sites/default/files/Arculati_kezikonyv-1.pdf

Egyben tájékoztatjuk Önöket, hogy jövő héten, február 6-án 10 órakor a vértesszőlősi művelődési házban tájékoztató fórumot tartunk, ahol a kifizetési kérelmekről hallhatnak.

Kérdéseikkel kereshetik a Vértes-Gerecse Közösség munkatársait, Pál Melindát (70-341-2720, pal.melinda@vercse.hu) vagy Schamberger Dórát (70-431-4921, schamberger.dora@vercse.hu)

 

2014. január 23.

Tájékoztató fórum az ÚMVP Darányi Ignác Terv IV. tengely (LEADER) keretében támogatásban részesült szervezetek számára - Vértesszőlős, 2014.02.06.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség, a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület és a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület közös tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy az ÚMVP Darányi Ignác Terv IV. tengely (LEADER) keretében támogatásban részesült szervezetek projektjeinek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat.

 

A fórumon az alábbi témákban hallhatnak tájékoztatás:

- Projektindítás, a projektmegvalósítás folyamata – Mire kell figyelni a megvalósítás során? (pl. építési napló vezetése, ÉNGY tételek felhasználásának dokumentálása, elszámolások, stb.)
- Projektzárás – elszámolások, helyszíni szemlékről tudnivalók;
- Fenntartási kötelezettség
- Elektronikus kifizetési kérelem benyújtása – meghatalmazások kezelése
- a munkaszervezetek tevékenységei – miben tudunk segíteni

A rendezvényen részt vesznek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Regionális Kirendeltségének munkatársai is, akik a felmerülő kérdésekre is válaszolnak.

A közös tájékoztató fórum időpontja:
2014. február 6. (csütörtök) 10.00 óra
Helyszíne: Vértesszőlős, Művelődési Ház (2837 Vértesszőlős, Tanács u. 79.)

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2014. január 23.

A Kákics Kulturális Egyesület a 'Vércse kincse' értékek megőrzése és bemutathatósága célterület 'Az én vidékem gazdagsága' című programjának negyedik klubfoglalkozása. - LEADER program

Időpont: 2014. március 4. 10.00 óra , Zámoly Csanádi Imre Általános Iskola


2014. március 4-én 10. 00 órakor, Zámolyon a Csanádi Imre Általános Iskolában tartjuk a LEADER program által támogatott klubfoglalkozás negyedik előadását, a cimbalom címmel.

Fellépő művészek:
Tárnok Ákos
Lendvai Tibor
Kiss Lajos
Horváth Árpád
valamint
Horváth Gábor
Cimbalmos

A Kákics Kulturális Egyesület utolsó klubfoglalkozáson komplett népzenei élményt szeretne nyújtani. Az egymásra épülő foglalkozásokon megismerkedtünk a hangszerekkel, a népzenei gyűjtés mechanizmusával a műviesedés fogalmával. Bepillantást nyerhettünk a régmúlt paraszti életébe, a zenén előadáson, táncon és grafikákon keresztül.
Az utolsó előadáson megszólal a már megismert tekerőlant, aztán a hegedű, brácsa, bőgő, a kecskeduda, a parasztfurulyák, koboz az ütőgarnon és a Kis Bohák rendszerű cimbalom is.
Előadásunkban most erre fektetjük a legnagyobb hangsúlyt.
Pesovár Ferenc perkátai gyűjtése során számos cimbalmos dallamot talált Paraszt Badi József zenekara előadásában. A cimbalomjátékot visszafogott esztam kíséret jellemezte. A parasztbandák jellegzetessége a cimbalomnál inkább a ritmizálás, tehát a kíséret ritmikus előadásmódja és nem kifejezetten a virtuóz dallamjáték. Ez inkább a polgáriasodottabb zenében alakult ki. Lajta László 1951-57 közötti nyugat-dunántúli gyűjtése során ismerkedett meg Tendl Pál cimbalmos-prímással, aki virtuóz hangszertudású és remek memóriájú muzsikusként vált több tucat instrumentális darab szolgáltatójává.
A más tájegységek zenei hagyományaitól eltérő zenei kultúrát képviselő Tendl repertoárját összegyűjtve Lajta már 1955-ben egy gyűjtemény közreadását tervezte. Későbbiekben Tendl dallamain felbuzdulva más dunántúli tájakon is elkezdett gyűjteni, pl szombathelyen Csejtei Sándor bandáját.
Műsorunkban törekszünk arra, hogy mindkét előadásmódot bemutassuk a gyermekek számára. Dunántúl különböző tájegységeiről játszunk zenekari és szóló cimbalmos gyűjtéseket Horváth Gábor előadásában.

 

 

2014. január 8.

A Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület 2014-es programterve

 

A Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület 2014-es programterve innen letölthető.

 

2014. január 7.

LEADER Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával Gánt-Kőhányáspusztai és Vérteskozmai sírkertek felújítása

 

Vérteskozma község német nemzetiségű lakossága a XVIII. század közepe óta templommal, iskolával és temetővel rendelkezett. Kőhányáspuszta 1928-ig Vérteskozma közigazgatása alatt állt, a puszta német nemzetiségű lakosságával az Esterházy uradalom majorsága volt templommal, iskolával és helyi temetővel. Mindkét település 85 évvel ezelőtt 1928-ban közigazgatásilag a 12 illetve 15 km-re lévő Gánt községhez csatlakozott. Jellegében mindkét lakott település napjainkban üdülőjellegű, hagyományos településszerkezetével, épületeivel.

Az 1988-ban alakult Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület felvállalta együttműködve a tulajdonos Gánt község Önkormányzatával a kitelepített sváb lakosság elhagyott sírkertjeinek gondozását az épített örökség védelme jegyében.

A LEADER Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban 2011-ben lehetőség volt a
'Vércse kincse értékek megőrzése, bemutathatósága' pályázati célterület keretében a 'Vérteskozmai és Kőhányáspusztai sírkert sírköveinek felújítása' megnevezésű pályázat benyújtására.

 

A megvalósult beruházás beszámolója teljes terjedelemben innen letölthető.

 

 

2013. december 20.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség decemberi hírlevele

 

 

2013. december 20.

Karácsonyi hangverseny Vértesszőlősön

 

Szeretettel meghívom Önöket családjukkal, barátaikkal együtt a 2013.12.27-én 18:00 órakor kezdődő, a vértesszőlősi rk. templomban tartandó karácsonyi hangversenyre!

A koncert Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 21. része.
2011-ben örömmel ünnepelhettük a megújult toronysisakot, 2012-ben pedig elkészült a templom alapzat UMVP pályázat által finanszírozott statikai megerősítése. A következő lépés a tetőszerkezet renoválása lesz, reméljük mihamarabb összeáll ennek anyagi háttere is. Segítségüket köszönjük!

Megjelenésüknek nagyon örülnék! Amennyiben lehetséges, kérem, továbbítsák a meghívást barátaiknak, ismerőseiknek!

Addig is kívánok kegyelemteljes Ádventet, áldott Karácsonyt és sikerekben, örömökben gazdag, nagyon boldog Új Esztendőt!

Üdvözlettel:
Szamos Boglárka
szervező

 


 

2013. december 18.

Régiós értekezlet a Vértes-Gerecse Közösségnél - 2013.12.02.

 

A Közép-Dunántúli régió LEADER csoportjai a Komárom-Esztergom megyei Baj községben tartották értekezletüket. Az eseményen részt vett valamennyi akciócsoport munkatársa a régióból, és megvitatták az aktuális vidékfejlesztési kérdéseket, problémákat, és az új pályázati kiírásokat is. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Kirendeltségének osztályvezetője, Umenhoffer Ferencné is előadást tartott a két aktuális jogcímről, tehát a Turisztikai tevékenységek ösztönzéséről és a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatásokról. Utóbbi esetében a falu-és tanyagondoki hálózat fejlesztésére kisbusz vásárlási lehetőség november 25-én este 6 órakor kimerült, míg a 3. célterületben közösségi funkciókat ellátó épület felújítása esetében másnap délben bezárták az elektronikus felületet. Az, hogy esetleg újranyitják, és ismét lehet pályázatot benyújtani, csak attól függ, hogy a beadott kérelmek közül mennyi kerül elutasításra.
Az értekezletre meghívást kapott Hummel Rudolf, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat területfejlesztési osztályvezető helyettese is, aki a megyék új feladatairól, a terület-és vidékfejlesztés kapcsolatáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy december 15-ig mindenki éljen az Operatív Programok véleményezésével. Vázolta a jövő évi tervezés dátumait is, pl. a megyei gazdaságfejlesztési program március végére készül el, melyekben már a konkrét fejlesztési tervek fognak szerepelni, köztük a vidékfejlesztési vonatkozásúak is. A LEADER csoportoknak 2015. év végéig kell elkészíteniük az un. Helyi Fejlesztési Stratégiát, melyhez képzéseket is szerveznek majd.
Szendrői Júlia beszámolt az októberben megalakult LEADER Egyesületek Szövetségéről. Jelenleg a bíróságra való bejegyzés van folyamatban, így akik szeretnének tagok lenni, a 46 alapító tag mellett, azok csak később tudnak belépni. A szövetség tisztségviselőit V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár is fogadta, és támogatja az országos egyesület munkáját. Szeretnék a LEADER imázst még jobban növelni, ezért minta értékű LEADER kezdeményezéseket, projekteket szeretnének egy közös fórumon bemutatni.
Az értekezlet legfontosabb témája a LEADER csoportok jövőt érintő működése, területi lehatárolása volt. Több fórumon, konferencián elhangzott már, hogy újjá kell alakulni, és az újjászervezésnél a megyehatárokat is figyelembe kell venni. Országosan 12 LEADER csoport érintett ebben a kérdésben, melyekre minél hamarabb szeretnék megkapni a választ az akciócsoportok vezetői.
Az ebéd után a Közösségi Ház tetőterében LEADER forrásból kialakított, Helytörténeti Kiállítást nézték meg a résztvevők, majd Schunder Tibor, a Vértes-Gerecse Közösség elnöke és Baj község polgármestere beszámolt faluja eddigi megvalósított, vagy még folyamatban lévő vidékfejlesztési pályázatairól is.

 

2013. december 11.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség novemberi hírlevele

 

 

2013. november 25.

Régiós értekezlet a Vértes-Gerecse Közösségnél - 2013.12.02.

 

A LEADER akciócsoportok rendszeresen találkoznak, hogy megvitasság a szakmai kérdéseket és tájékoztassák egymást az aktualitásokrók. Decemberben a Vértes-Gerecse Közösség látja vendégül a vidékfejlesztési közösségek képviselőit. A rendezvény meghvója innen letölthető.

 

2013. november 25.

A Vértes-Gerecse Közösség Elnökségi ülése - 2013.11.27

 

Az Irányító Hatóság a júniusban benyújtott LEADER pályázatok közül 96 db kérelmet jóváhagyott, melyekről meg kell hozni a döntést. Jelenleg még csak rész rangsorról beszélhetünk, további 3 kérelem még ügyintézés alatt van, melyekről később születhet döntés.

Az elnökségi ülés:

Időpontja: 2013. november 27. (szerda) 10 óra
Helye: Kömlőd, Művelődési Ház

 

Az Elnökségi ülés meghívója innen letölthető.

 

2013. november 25.

FIGYELEM! ÚJ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOK AZ MVH-NÁL

 

A 128/2013. (VII. 30) számú MVH Közlemény szabályozza az új nyomtatványokat, módosítást, képviselő személyében történt változás bejelentést, jelszó igénylést, állandó meghatalmazást, stb.

A közleményhez tartozó mellékletek innen letölthetők.

 

2013. november 21.

Natúrpark Roadshow Tatán - 2013. november 29.

 

Tisztelt Natúrpark Tagjaink! Kedves Partnereink!

Magyarország első natúrparkjának, a kőszegi székhelyű Írottkő Natúrpark magyar és osztrák képviselői érkeznek hozzánk, hogy megismertessék egy határon átnyúló igen sikeres projektjüket és sikereik titkát megosszák velünk. Itt lesz a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke és a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékese is, hogy szintén tippeket adjanak nekünk, a Gerecse Natúrparkot alapítóknak.
A fórumra november 29-én 16 órai kezdettel Tatán, a Városházán kerül sor, az innen letölthető program szerint.

Biztos vagyok benne, hogy a rendezvény rengeteg tanulsággal, pozitív példával fog szolgálni, ezért valamennyi tagunkat és turizmusban érdekeltet, partnerünket szeretettel várjuk a Tatai Vadlúd Sokadalom előestéjén!

Tisztelettel:
Michl József elnök úr nevében is tisztelettel,
Musicz László, titkár, Által-ér Szövetség

 

2013. november 20.

Megjelent a turisztikai tevékenységek ösztönzéséről szóló VM rendelet!

 

Megjelent a Magyar Közlöny 188. számában az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI.14.) VM rendelet

 

A támogatási kérelmeket 2013. november 25. és december 20. között lehet beadni.


A jgszabály teljes szövege elolvasható a Magyar Közlöny 188. számában, mely elérhető innen...


A 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet melléklete teljes terjedelmében innen érhető el.


A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 185/2013 (XI. 20.) számú KÖZELÉNYE az Európai Vidékfejlesztési Alapból turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.

 

 

2013. november 15.

Meghívó - 'Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért' 2013. november 21.

 

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány szeretettel meghívja Önt
az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” című projekt
ünnepélyes nyitórendezvényére és a „Rejtett tájakon” című film premierjére.

Helyszín:
Székesfehérvár, Magyar Király Hotel**** Trónterem
8000 Székesfehérvár, Fő utca 10.

Időpont:
2013. november 21. csütörtök, 09:30 óra

 

Program:
09:30 – 10:00 Köszöntők
Viszló Levente, a Pro Vértes Közalapítvány kuratóriumi elnöke
Markus Dürst, Új Tagállamok Divíziója, Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség (SDC) program menedzsere / helyettes vezetője
Fritz Hirt, a BirdLife Svájc tiszteletbeli elnöke

10:00 – 10:20 Az 'Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért' projekt bemutatása
Előadó: Haraszthy László, Pro Vértes Közalapítvány, projektvezető

10:20 – 10:50 Fejér megye helyi jelentőségű védett területei
Az 'Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért' projekt során a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány koordinálásával megvalósult a helyi jelentőségű természetvédelmi területek ökológiai állapotának felmérése, melyet Fejér megyében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei végeztek el. A konferencián bemutatjuk a Fejér megyei felmérés eredményeit a területek jelenlegi állapotát, a hosszú távú megőrzés és az új területek kijelölésének lehetőségeit.
Előadó: Bukor Zoltán, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér megyei titkára

10:50 – 11:15 Kávészünet

11:15 – 11:45 Értékőrző gazdálkodás Natura 2000 területeken
Bemutatásra kerül a projekt keretében elkészült gyakorlati útmutató, mely a Natura 2000 területek kezeléséhez nyújt segítséget. Egyszerű, konkrét és követhető javaslatokat adunk ahhoz, hogy mit, mikor, hogyan érdemes elvégezni annak érdekében, hogy hosszú távon is megőrizhessük a Natura 2000 területek természeti értékeit.
Előadó: Haraszthy László, Pro Vértes Közalapítvány, projektvezető

11:45 – 12:30 Filmpremier: 'REJTETT TÁJAKON a Dunántúl helyi védett területei'
A filmet rendezte: Karácsony Sándor

12:30 – tól Kérdések és válaszok az elhangzottakkal kapcsolatban

Az előadások után szeretettel várjuk egy hidegtálas ebédre.
________________________________________

Minden résztvevőt megajándékozunk a konferencián első ízben bemutatott film DVD-jével.

 

2013. november 14.

Megjelent a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet

 

A Magyar Közlöny 185. számában megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI.8.) VM rendelet.

Részletesebb tájékoztatás az alábbi linken érhető el:
http://www.ikszt.hu/hirek/megjelent-a-103/2013.-%28xi.-8.%29-vm-rendelet.html

 

2013. november 6.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 2013. NOVEMBERI PROGRAMJAI

 

2013. november 6.

Megalakult a LEADER Egyesületek Szövetsége

 

2013. október 29-én, 62 LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével Tatárszentgyörgy-Sarlóspusztán létrejött a LEADER Egyesületek Szövetsége országos hatáskörű civil szervezet melynek célja a LEADER szervezetek szakmai munkájának segítése.
Az országos ernyőszervezetként működő egyesület vállalja fel a hazai LEADER módszer elveinek megfelelő vidékfejlesztési program szakmai képviseletét, a Helyi Akciócsoportoknál felhalmozódott tudás- és tapasztalat összegyűjtését és megosztását, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósítandó program népszerűsítését. A szervezet további céljai között szerepel az együttműködés a vidékfejlesztéssel foglalkozó állami és önkormányzati szervekkel a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásában, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése a vidékfejlesztés területén.
Az alakuló ülésen részt vett dr. Maácz Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, és Tar Gyula megbízott igazgató, osztályvezető, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet képviseletében.
Az országos szervezet megalakulásában a Magyarországon működő LEADER Helyi Akciócsoportok közel fele, 46 alapító tagszervezet vett részt. Mind a hét magyarországi régió képviselteti magát a megalakult egyesületben, és a szervezethez való csatlakozás lehetősége továbbra is nyitva áll a Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoportok előtt.


Az alakuló közgyűlésen a tagság a LEADER Szervezetek Szövetségének elnökévé választotta dr. Finta Istvánt, a Mecsek – Völgység – Hegyhát Egyesület elnökét. A szervezet alelnöke Rácz Judit a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője, és Gelencsér Géza, Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke. A közgyűlés által választott Elnökség tagjai: Hutvágnerné Kasper Judit munkaszervezet vezető, „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület, Kodák József munkaszervezet vezető, Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület, Szabó Tibor munkaszervezet vezető, Zala Termálvölgye Egyesület, Szendrői Júlia munkaszervezet vezető, Völgy-Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület, Dr. Szemán Ákos munkaszervezet vezető, Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület, Völgyi Tamás titkár, Szinergia Egyesület.
A Felügyelő Bizottság elnöke Bíróné Nagy Csilla munkaszervezet vezető, Hortobágyi LEADER Egyesület, a bizottság tagjai: Dr. Vén Gabriella munkaszervezet vezető, Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület, és Szabó István elnök, Tisza-Tó Térsége LEADER Egyesület.
A LEADER Egyesületek Szövetsége, (rövid nevén LESZ), erősítve a LEADER Helyi Akciócsoportok pozitív megítélésének támogatását Etikai Bizottságot hozott létre, melynek elnöke Dr. Orcsik István, a Hortobágyi LEADER Egyesület elnöke, a testület tagjai: Pál Zoltán elnök, Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület, Hargitai Katalin főtitkár, Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Horváth Márton munkaszervezet vezető, Mecsekvidék Egyesület, Vida Tamás elnök, Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület.

 

2013. november 5.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség októberi hírlevele

 

 

2013. október 17.

Szent Lukács - napi hangverseny - 2013. október 20.

 

Tisztelt Olvasók!
Szeretettel meghívom Önöket családjukkal, barátaikkal együtt a 2013.10.20-án 17:30 órakor kezdődő, a vértesszőlősi rk. templomban tartandó Szent Lukács - napi hangversenyre!

A koncert Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 20. része. A mellékletben megtalálható a részletes program is.
2011-ben örömmel ünnepelhettük a megújult toronysisakot, 2012-ben pedig elkészült a templom alapzat UMVP pályázat által finanszírozott statikai megerősítése. A következő lépés a tetőszerkezet renoválása lesz, reméljük mihamarabb összeáll ennek anyagi háttere is. Segítségüket köszönjük!
Szamos Boglárka szervező


2013. október 16.

Csókakői Vári Vásár - 2013. november 16.

 

 

 

2013. október 16.

Magyar Vidék Napja - 2013. október 26.

 


Lassan közeledik az év vége, amikor egy hét éves költségvetési ciklus zárul az Európai Unió életében. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatások a 2007-2013-as időszakra vonatkozó Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program szerint érkeztek a vidék Magyarországára.

Ilyenkor időszerű visszatekinteni és értékelni az elmúlt éveket, számba venni az elért eredményeket. Ebből az apropóból szerveztünk egy országjáró sorozatot, melynek záró rendezvényét a Magyar Vidék Napján, 2013. október 26-án (szombaton) tartjuk Budapesten, a Millenáris D csarnokában.

NAKVI
Nemzeti Agrárszaktanácsadási,
Képzési és Vidékfejlesztési Intézet
1223 Budapest, Park u. 2.
Tel.: 1 362 8100
http://www.nakvi.hu

 

2013. október 14.

MEGHÍVÓ KONZULTÁCIÓRA

 

A konzultáció időpontja:
2013. október 21. (hétfő) 08-17 óra között
Helyszíne: Tata, Erzsébet tér 13. (kaputelefon: 20), munkaszervezeti iroda


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

Kérjük, hozza magával az eddig meglévő dokumentumokat (szerződések, megrendelések, számlák, stb.,).
Kérdéseit előzetesen is felteheti a pal.melinda@vercse.hu e-mail címen.

Természetesen egyéb kérdésekkel is felkeresheti Pál Melinda munkatársunkat, de elsősorban a pénzügyi elszámolásokat szeretnénk ezen a napon elősegíteni.

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, kérjük, jelezze előtte telefonon (06-70/ 341-2720), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.

 

 

2013. október 8.

M E G H Í V Ó - Konferencia a Móri Borvidék területén elérhető turisztikai attrakciók tükrében
szervező: Csókakőért Egyesület

2013. október 24.

15.00-15.45 A Csókakőért Egyesület helyszíni bemutatója a megvalósult projektekről Helyszín: Csókakő, Aranyhegy, Hrsz. 1006

Helyszín: Csókakő, Művelődési Ház
15.30-16.00 Regisztráció
16.00 -16.15 Megnyitó
16.15-17.00 Vendéglátás, éttermek, szállodák, wellness – Möllmann Erzsébet
17.15-18.00 A térség turisztikai attrakcióinak összehangolása – Zsipi Gyuláné
18.15-19.00 A borturizmus lehetőségei – Horváth Csaba
19.15-20.00 Az állat- és növényvilágban rejlő turisztikai lehetőségek – Viszló Levente
20.00-20.30 Kérdések, válaszok
20.30-20.45 A konferencia zárása

 

 

2013. október 7.

VII. Őszi Zenei Fesztivál
IV. Ezt jól kisütöttük! Süteményverseny –
2013. október 19-20. Szomód, Művelődési Ház

 

 

2013. október 7.

Megjelent a Vértes-Gerecse Köösség szeptemberi hírlevele

 

 

2013. október 3.

Pályázati lehetőség

 

2013 október 31-ig lehet pályázni a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására.

Részletesebb tájékoztatás az alábbi linken olvasható:
http://www.umvp.eu/node/587534

 

2013. október 3.

Gombaismereti kirándulás

Időpont: 2013. október 19. (szombat)

 


Tisztelt Tagság, Kedves Érdeklődők!

Egyesületünk és az agostyáni Bergengócia Óvoda október 19-ei gombász túráját ajánlom mindenki figyelmébe
(A túra két korosztálynak szól és külön-külön útvonalon halad)

Időpont: Október 19. (szombat)

1. Felnőtt gombaismereti túra

Útvonala: Tata – Agostyán - Gorba (autóbusszal), onnan az út két oldalán gyalog vissza Agostyánig (kb. 6 km)
Indulás: 9:10-kor Tatáról a tardosi busszal a Gorbáig (vagy egyénileg autóval)
Vezeti: Liszt András gomba szakellenőr

2. Családi gombagyűjtés
Útvonala: Agostyán, Tojás-hegy
Gyülekezés az agostyáni buszfordulónál 9:30-kor
Indulás: Tatáról a 9:10-es tardosi busszal Agostyánig
Vezeti: Gombik Gabó Óvó néni

A begyűjtött gombák a túra végén Agostyánban kerülnek megvizsgálásra!

A fenti túrán, kirándulásokon közösen begyűjtött gombafajokból kerül megrendezésre a Miskolci Gombász Egyesület, az Agostyáni (Zöld) Bergengócia Óvoda és a Zöld Sziget Kör segítségével az immár XII. alkalommal megrendezendő Gombakiállítás 2013. október 20-21-én (vasárnap-hétfő) az agostyáni Kultúrházban.

Visszaérkezés: a délutáni órákban, (buszok Agostyán - Tata vonalon: 13:32, 15:54)

Mindenki az alkalomhoz illő ruházatban, felszereléssel látogassa a kirándulást és enni, inni a megfelelő mennyiségről gondoskodjon.
Jelentkezés és információ:
Gombik Gabriella 30/691-0018
Liszt András 30/947-1544

Tisztelettel és üdvözlettel, Oláh András elnök
Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület

 

 

2013. október 3.

FELHÍVÁS INFORMATIKAI TOVÁBBKÉPZÉSRE

Helye: Zámoly - Teleház (8081 Zámoly, Rákóczi u. 7.) jelentkezési lap letöltése
Időpont: 2013. október 28.– október 31.

 

A LEADER pályázat keretében elnyert támogatásból 4x3 órás modulokat szervezünk a Vértes-Gerecse térség 6 településére, ahol ingyenesen vehetnek részt az előadásokon az érdeklődők. Most Környén tartunk egyet, amelyre a térségből minden érdeklődőt szeretettel várunk a délután kezdődő képzésre. A csatolt jelentkezési lap kitöltésével, vagy telefonon adhatja meg nevét, elérhetőségeit, a 4. napra vonatkozó igényeit.

INFORMATIKAI TOVÁBBKÉPZÉS TEMATIKA (tervezet)

1. nap: október 28. – hétfő – 8:30 órától
Új és továbbfejlesztett eszközök és programok az informatika területén (Excell, adatbázis kezelő, kiadványszerkesztők), lehetőségek és veszélyek, a számítógép „nyelve” – 3 óra

2. nap: október 29. – kedd - 8:30 órától
Ügyfélkapu – ügyfélsegítési technikák, elektronikus banki utalás, elektronikus aláírás – 1 óra
- Pályázatokkal kapcsolatos elektronikus nehézségek, tapasztalatok, problémák és azok megoldása – 2 óra

3. nap: október 30. – szerda - 8:30 órától
- Vállalkozások ügyei, az adózással összefüggő elektronikus feladatok és nehézségek,
akadályok – 1 óra
- Megrendelések, elektronikus kereskedelmi akciók problémái – 2 óra

4. nap: október 31. – csütörtök - 8:30 órától

A résztvevők egyéb igényei a témában (honlap készítése, prezentáció összeállítása, Internet böngészők, levelező rendszerek, fotók kezelése és szerkesztése, stb.) – 3 óra

További felvilágosítás kérhetnek Schuszter Margittól a margit@vercse.hu e-mail címen, vagy a 06/70 431-4918 vagy a 34/656-652-es telefonszámokon.
Részvételi szándékukat Tatán a munkaszervezeti irodában várjuk a következő elérhetőségeken:

munkaszervezet@vercse.hu, 2890 Tata, Erzsébet tér 13. Telefon: 06/34-656-652.

 

2013. október 3.

Ismét EMVA III. tengelyes Turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázat várható még ősszel.
Az erről szóló rendelet még nem jelent meg, ezért az itt leírtak változhatnak! Figyeljék az érdeklődők folyamatosan honlapunkat, körleveleinket.
A pályázat várhatóan 2013 október 15-től 2013 november 15-ig lesz nyitva. Postai úton lehet majd beadni.

Támogatás vehető igénybe

a) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő falusi szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, szolgáltatásaik fejlesztéséhez (1. célterület);

b) szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő egyéb szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő egyéb szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, szolgáltatásaik fejlesztéséhez, kivéve a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény 1/2. számú melléklete szerinti parti települések (2. célterület),

c) A vidéki térségekben a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet] 3. § (2) bekezdés c) pont 2. alpont szerinti gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, szolgáltatásainak fejlesztéséhez (3. célterület);

d) szálláshelyhez nem kötődő:
da) agroturisztikai szolgáltató tevékenységhez,
db) lovas turisztikai szolgáltatáshoz,
dc) vadászturizmushoz,
dd) erdei turizmushoz,
de) horgászturizmushoz,
df) vízi turizmushoz,
dg) borturizmushoz
kapcsolódó épület, építmény kialakításához, bővítéséhez, átalakításához és eszközrendszer fejlesztéséhez (4. célterület).

A csatolni szükséges mellékletek listája az előző időszakhoz képest nem változik, a legtöbb esetben nem hiánypótolhatóak, a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását vonja magával bármelyiknél a dokumentum hiánya!!!
Építési beruházások esetén csatolandó:
- nem építési engedélyköteles beruházás esetén is!:

- az ügyfél nevére szóló építési tervdokumentáció, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, műszaki leírást. A tervdokumentációt a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével kell ellátni.
- az ügyfél nevére szóló, az illetékes építésügyi hatóság igazolása arról, hogy az építési tevékenység nem építési engedélyköteles, VAGY

- építési engedélyköteles beruházás esetén:

- az ügyfél nevére szóló építési engedély vagy ennek hiányában a hatóság igazolása az építésügyi eljárás megindításáról, és
- az ügyfél nevére szóló, a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat,metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, műszaki leírást; A tervdokumentációt a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével kell ellátni;


A támogatás mértéke:

a) természetes személy, mikro-, kis- vagy középvállalkozás, települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nem közhasznú tevékenységet folytató nonprofit szervezet és
ab) a fejlesztést nem hátrányos helyzetű területen valósítja meg, az összes elszámolható kiadás 60%-a, legfeljebb 16 000 000 forint (ez még elnökségi döntés szerint változhat)
b) nonprofit szervezet, és a beruházás az ügyfél közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, az összes elszámolható kiadás 100%-a, legfeljebb 16 000 000 forint (ez még elnökségi döntés szerint változhat)

Megvalósítás helye:

Az ügyfél lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, telephelye, fióktelepe szerinti LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS területén valósulhat meg. Egy ingatlanra csak egy pályázat érkezhet be.

Legfontosabb előkészítő feladat a kamarai nyilvántartásban szereplő építészekkel a tervdokumentáció elkészítése, amelyben az MVH-ÉNGY rendszerű a költségvetés is elkészül.
Az üzleti terv elkészítése 5 M Ft feletti támogatási igény esetén. A táblázat füleit megnyitva pirossal jelzik a pluszban csatolandó mellékleteket. Nem csatolás esetén pontvesztés! Pontozásnál fontos lesz (de erre kevesebb figyelmet szoktak a pályázók fordítani) a társadalmi felelősség vállalás igazolása (a vállalkozás az elmúlt időszakban (2 non-profit szervezet, iskola, óvoda, önkéntes tűzoltók, nyugdíjas otthon, stb. ahol számszerűsítve kell megadni az adott évre nyújtott támogatást, még ha természetben is adta. Majd újabb két ugyanilyen szándéknyilatkozatot kell bekérni, hogy kit kíván támogatni a következő 5 évben.)

A munkaszervezet az eddigi szokásoknak megfelelően áll pályázni szándékozó ügyfelei segítségére.

 

2013. szeptember 30.

Szent Vendel emlékhely és közösségi tér átadása

 

Vérteskozmán 2013. szeptember 28-án került átadásra a Szent Vendel emlékhely és közösségi tér. Az emlékhely avató ünnepsége a magyar és a német Himnusszal kezdődött. Ezt követően előadók adták elő beszédüket Szent Vendelről, az emlékhely történetéről, majd megtörtént a Szent Vendelt ábrázoló műalkotás leleplezése, amely Petrás Mária keze munkáját dicséri.
Az emlékhely kialakításánál fő cél volt, hogy a feltárt kövek, és egyéb tárgyak autentikus módon beépítésre kerüljenek, megőrizve az utókor számára.

 

 

2013. szeptember 24.

Konferencia a Móri Borvidék területén elérhető turisztikai attrakciók tükrében
Csókakő - 2013. október. 24.

 

A Csókakőért Egyesület 2013-ban nyújtott be pályázatot a LEADER-ben, hogy a csókakői Aranyhegyi farmon turisztikai célú fejlesztést valósítson meg. Elkészült a meglévő faház felújítása, mely vendégek fogadására is alkalmas.
A turisztikailag vonzó terület fejlesztését szolgálja a pihenést, rekreációs célokat nyújtó 50 nm öntisztuló kerti tó csobogóval, növényzettel, világítással. A területen lévő kb. 16 nm faház felújítása: szigetelés, vizesblokk,
nyílászárók cseréje, burkolás, tálalószekrény beépítése gasztronómiai bemutató céljára. Saját fejlesztéseik mellett a térségben elérhető turisztikai attrakciókat egy rendezvény -konferencia keretében kívánják megvalósítani, hiszen vallják, hogy csak partneri együttműködésben lehetnek sikeresek.


2013. szeptember 24.

A Kákics Kulturális Egyesület a „Vércse kincse” értékek megőrzése és bemutathatósága célterület „Az én vidékem gazdagsága” című programjának második klubfoglalkozása
2013. október 24-én 09. 00 órakor, a Csanádi Imre Általános Iskolában (Zámoly, Kossuth L. u. 51.)

 

Fellépő művészek: Szakály Szílvia és Bódi Árpád, valamint Tárnok Gyula festő és grafikus

Az elmúlt foglakozáson a hallgatóság a parasztság elfeledett hangszereivel illetve azok előadásmódjaival ismerkedett meg. A hagyományos paraszti játékmód által keltett muzsika megszerettetése, megismertetése volt ezzel a célunk. Ezen továbbmenve, az ősi gyökerekből táplálkozó zene átiratait hallhatják a résztvevők a következőkben.
A Bartók szakálla című műsor ötletadója Bartók egy fiatalkori fényképe, melyen szakállal látható. A kép a zeneszerző országjáró, népzene gyűjtő időszakában készült. 1931-ben a 44 hegedű-duóban - csodás gyöngyszemekben – foglalja össze Bartók országot járó tapasztalatait. Bár a művek csupán két hegedűre íródtak, mégis ezer szállal kapcsolódnak más kultúrák, más hangszerek, más emberek létéhez. Ebből a rengeteg szálból csillant meg néhányat a szintén csákvári Szakály Szilvia és Bódi Árpád csellóval, hegedűvel, brácsával, furulyával, zenetörténeti és szubjektív véleményekkel kiegészítve, élményszerűvé és érthetővé téve Bartók nem mindennapi zenéjét.01 q

Tárnok Gyula festő, grafikus fejér megyei parasztházakból ihletett képei az egyesület székhelyének folyosóján lesznek láthatóak a nagyközönség számára.
A festő a Budapesti Képző-és Iparművészeti Gimnáziumba, ahol Csebi Pogány István tanítja festésre, rajzolásra és Somogyi József Kossuth díjas szobrászművész keze alatt tanulja a mintázást. Itt a rajzolás és a festés mellett művészi szinten tanulta ki a fotózást.
A 70-es évek hozzák meg jelentősebb akvarell alkotásait és ugyancsak ezt a korszakot fémjelzi számos grafikája szénnel .
Kisebb szünet után a 90-es években, majd főleg nyugdíjba vonulása után kezdett újból festeni, rajzolni. Igen sok ihletet merített külföldi útjaiból. Meghatározó élménye volt két ecuadori útja, melyben a szemlélődő ember jellegzetes Tárnok Gyulai perspektívái képviseltetnek festményein, grafikáin.
A festő a későbbiekben is tartotta a kapcsolatot M. Tóth Istvánnal, egészen a Mester haláláig.
Az évek során mit sem változott a festő kompozícióhoz való viszonya. A csendéletek, utcaképek, portrék ábrázolása alapos szakmaisággal, kimért rezonanciával történik.
A festő paraszti emberábrázolása realisztikusan adja vissza a falusi ember emocionális voltát. A szenvedés, a munka, a nélkülözés, de mindamellett az öröm és a megbékélés arcvonásai olvashatóak le a festő és grafikus képeiről. A kiállítás nézői évtizedeket mehetnek vissza a vidékünk paraszti miliőjébe, oda kaphatnak bepillantást.

Az audió-vizuális program reményeink szerint komplett a vidék múltjába kalauzoló élményt fog nyújtani a hallgatóságnak.

 

 

2013. szeptember 18.

Felhívás Falusi turizmus képzésre!

Helyszín: Neszmély, Launai Miklós Általános Iskola
Időtartam: 2013. 10. 19. – 2013. 11.23. szombati napokon

 

A Móri Borvidék TDM Egyesület Falusi turizmus képzést szervez a Vértes-Gerecse térség területén. A LEADER pályázat keretében megvalósuló képzés célja, hogy a turisztikai ágazatban tevékenykedő vállalkozók, magánszemélyek napi tevékenységéhez szükséges ismereteit karbantartsa, frissítse. Az elnyert támogatásból 5 modulból álló képzést szervez az Egyesület, melyek modulonként 4 órás időtartamban kerülnek megrendezésre. A képzés előadásain az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt.
A képzésen a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség érdekeltségi területén székhellyel, telephellyel rendelkező szervezetek, magánszemélyek vehetnek részt, vállalkozói, civil és önkormányzati szférából egyaránt várunk jelentkezőket, akik szeretnének felkészülni egy minőségi turizmusszolgáltatásra.
A tanfolyamon való részvétel feltétele az előzetes jelentkezési lap kitöltése, mely innen letölthető.

 

A képzés részletei a következők:
Helyszín: Neszmély, Launai Miklós Általános Iskola (2544 Neszmély, Petőfi S. u. 10.)
A tanulmányút a Gerecse környékén tevékenykedő turisztikai szolgáltatókhoz kerül megszervezésre.
Időtartam: 2013. 10. 19. – 2013. 11.23. szombati napokon

 

Képzési blokkok:
1. nap: 2013. október 19-én 9 órától
Mi a turizmus? A falusi turizmus helye, szerepe, sajátosságai a kínálatban – 1 óra
A vendég és vendéglátó kapcsolata – 1 óra
A falusi turizmus intézményrendszere (szakmai szövetség, irányítás, érdekképviselete, kapcsolatai az önkormányzatokkal, kistérség stb.) – 1 óra
Jogi szabályozás, rendeletek, kedvezmények (önálló tevékenység, vállalkozás alapítása, adózás, támogatás) – 1 óra
2. nap: 2013. október 26-án 9 órától
A falusi turizmus alap szolgáltatásai I. – szálláshely – 1 óra
A falusi turizmus alap szolgáltatásai II. – vendéglátás - 2 óra
3. nap: 2013. november 9-én 9 órától
Program és rendezvényszervezés a falusi turizmus keretein belül – 1 óra
Betekintés az idegenvezetés alapjaiba – 1 óra
Marketing az idegenforgalom fejlesztése érdekében – 2 óra
4. nap: 2013. november 16-án 9 órától
Hogyan alakítsunk civil szervezetet? – 1 óra
Önkéntesség a civil szervezeteknél, önkormányzatoknál – 3 óra
5. nap: 2013. november 23-án 9 órától
Tanulmányút – 4 óra
Gyakorlati tapasztalatok, példák, bevált módszerek megismerése (2-3 helyszín megtekintése, bemutatása)

Az elméleti oktatás után a résztvevőknek lehetőségük van fakultatív programon való részvételre, ahol közelebbről megismerkedhetnek helyi falusi turizmussal foglalkozókkal.
A képzésen való részvételről a résztvevők egy tanúsítványt kapnak, melyet az utolsó nap vehetnek át.

 

2013. szeptember 18.

FELHÍVÁS INFORMATIKAI TOVÁBBKÉPZÉSRE - most két helyszínen

Helye: Tardos – Közösségi Ház - jelentkezési lap letöltése
Időpont: 2013. október 7-16.

 

Helye: Környe – Művelődési Ház - jelentkezési lap letöltése
Időpont: 2013. október 28-november 6.

A LEADER pályázat keretében elnyert támogatásból 4x3 órás modulokat szervezünk a Vértes-Gerecse térség 6 településére, ahol ingyenesen vehetnek részt az előadásokon az érdeklődők. A térségből minden érdeklődőt szeretettel várunk a délután kezdődő képzésre. A csatolt jelentkezési lap kitöltésével, vagy telefonon adhatja meg nevét, elérhetőségeit, a 4. napra vonatkozó igényeit, esetleges javaslatát egy másik időpontra vagy más településen szervezendő képzésre.

 

INFORMATIKAI TOVÁBBKÉPZÉS TEMATIKA (tervezet)

1. nap: október 7. – hétfő – 16:00 órától
Új és továbbfejlesztett eszközök és programok az informatika területén (Excell, adatbázis kezelő, kiadványszerkesztők), lehetőségek és veszélyek, a számítógép „nyelve” – 3 óra

2. nap: október 9. – szerda - 16:00 órától
Ügyfélkapu – ügyfélsegítési technikák, elektronikus banki utalás, elektronikus aláírás – 1 óra
- Pályázatokkal kapcsolatos elektronikus nehézségek, tapasztalatok, problémák és azok megoldása – 2 óra

3. nap: október 14. – hétfő – 16:00 órától
- Vállalkozások ügyei, az adózással összefüggő elektronikus feladatok és nehézségek,
akadályok – 1 óra
- Megrendelések, elektronikus kereskedelmi akciók problémái – 2 óra

4. nap: október 16. – szerda – 16:00 órától
A résztvevők egyéb igényei a témában (honlap készítése, prezentáció összeállítása, Internet böngészők, levelező rendszerek, fotók kezelése és szerkesztése, stb.) – 3 óra

 

További felvilágosítás kérhetnek Schuszter Margittól a margit@vercse.hu e-mail címen, vagy a 06/70 431-4918 vagy a 34/656-652-es telefonszámokon.
Részvételi szándékukat Tatán a munkaszervezeti irodában várjuk a következő elérhetőségeken: munkaszervezet@vercse.hu, 2890 Tata, Erzsébet tér 13. Telefon: 06/34-656-652.


 

2013. szeptember 18.

Kapcsolatban vagyunk egymással - LEADER konferencia
Dunaszentmiklós, 2013. szeptember 26.
Csákvár, 2013. szeptember 27.

 

A Vértes-Gerecse Közösség 2013-ban 'ünnepli' megalakulásának ötödik évfordulóját. Ezt az alkalmat szeretnénk ünnepélyessé tenni, bemutatni eddigi munkánkat, eredményeinket, bemutatni a pályázati forrásokból (III. tengely és LEADER) megvalósult fejlesztéseket.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezési lap innen letölthető.

 

 

2013. szeptember 12.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség augusztus havi hírlevele

 

 

2013. szeptember 11.

XXVI. Baráti Lovas-találkozó

Héreg 2013. október 12-13.

A Baráti Lovas Kör 26. alkalommal rendezi meg idén hagyományőrző lovas találkozóját. A rendezvény évek óta két napon zajlik. A Baráti Lovas Kör a lovas versenyeken kívül minden évben szórakoztató műsorokat is szervez a közönség részére, a helyi társadalmi szervezetekkel összefogva. A lovas találkozó alkalmas arra is, hogy a térség minden korosztálya számára megfelelő, és elsősorban hagyományőrző programokat szervezzen, és biztosítson. Idén a Lovas Napok keretein belül néhány LEADER község bevonásával bemutatják a Gerecse környéki sokszínű nemzetiség hagyományait is.

 

2013. szeptember 11.

Természet Kincsei
2013. szeptember 14-én
Kézműves, - és kedvezményes dísznövényvásár az Agostyáni Arborétumban!

 

 

2013. szeptember 11.

X. Tata és Térsége Civil Napok - 2013. szeptember 12-28.

 

 

 

2013. szeptember 11.

Mikoviny Sámuel emlékének megőrzésére szervezett XVIII. ÁLTAL-ÉR Vízitúra - 2013. október 5., Szombat

Program: Akik vízi járművüket már előző nap a helyszínre kívánják szállítani, azok a Berta Malom
kertjébe betárolhatják azokat.
8.00 – 11.00 Regisztráció
9.00 Ünnepélyes megnyitó
9.15-től Vízre szállás
11.00-től érkezés Dunaalmásra a nagy zsiliphez, ahol a Révalmási Tutajosok 'Vendégmarasztaló – babgulyással' várják a résztvevőket. A beérkezés után az ebédosztásnál folyamatosan történik az Emléklapok átadása!

Helyszín/Indulás: Berta Malom (Tata), itt történik a regisztráció!

Táv: 13 km

Időtartam: min. 1,5 óra

Nevezési díj: A vízi-túrán 2000 Ft/fő a nevezési díj, amely magában foglalja a következőket:
- Nevezési és regisztrációs díjat,
- 1 db emblémás póló díját,
- Oklevelet,
- Vendégmarasztaló babgulyást Dunaalmáson
(Az ebéd a regisztrációnál kapott karszalaggal érvényes, egy adagra szól, és ha esetlegesen elfogy, akkor minden esetben visszafizetjük az árát. Ha marad, akkor természetesen lehet repetázni!)

További információ: Mocsi Ádám 70/385-7981 vagy Oláh András 20/596-48-80, 30/549-2006
zoldszigetkor@gmail.com, www.zszk.hu
FONTOS!

Figyelmeztetjük azokat, akik most jönnek először, hogy a kb. 13 km-es vízi túráinkon a résztvevők közül néhányan borulni szoktak!
Potenciális veszélyhelyek: A vasúti híd és az 1-es út alatti betonozott szakasz, Barcza duzzasztó, zsilipek, műtárgyak a térképen jelzett helyeken! (Száraz ruháról és vízhatlan hordóról kéretik gondoskodni!)
Az alkoholfogyasztás befolyásolja a teherbíró képességet és veszélyes lehet az evezés során!
Ne fogyasszuk alkoholt és vigyázzunk a magunk és mások testi épségére!
Az Által-ér mederrekonstrukciós munkálatai miatt a cél a 10-es útnál lévő zsilip előtti gátszakasz! (JPG képen jelölve – www.zszk.hu) Kérünk mindenkit az óvatos kikötésre!

Mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán!


Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület

 

2013. szeptember 10.

2013. szeptember 13-14-15-én tartandó XIV. Naszályi Napok

 

 

2013. szeptember 3.

Tájékoztató fórum és sajtótájékoztató Környén - 2013.09.12.

 

MEGHÍVÓ Sajtótájékoztatóra


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2013. szeptember 12-én 14 órai kezdettel sajtótájékoztatót tart a környei Művelődési Házban (2851 Környe, Alkotmány u. 1.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.
A sajtótájékoztató célja, hogy bemutassuk az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Darányi Ignác Tervének eredményeit a 2007-2013 közötti időszakban. A Vértes-Gerecse Közösség elnöke beszámol a vidékfejlesztési források alakulásáról, a pályázati lehetőségekről és az elért eredményekről. A sajtótájékoztatón 4 szervezet részére jelképes oklevél átadás is történik.

A sajtótájékoztatóval kapcsolatban bővebb információt kérhetnek a Közösség munkaszervezetétől a 34/656-652-es telefonszámon, vagy a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen.

MEGHÍVÓ Tájékoztató Fórumra

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengely (LEADER) keretében támogatásban részesült szervezetek projektjeinek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a majdani pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat.

Az Ön által képviselt szervezet támogatási határozatban részesült, melyhez ezúton is gratulálunk és tisztelettel meghívjuk a fórumra, melyen az alábbi témákban hallhatnak tájékoztatás:

- Projektindítás, a projektmegvalósítás folyamata – Mire kell figyelni a megvalósítás során? (pl. építési napló vezetése, ÉNGY tételek felhasználásának dokumentálása, elszámolások, stb.)
- Projektzárás – elszámolások, helyszíni szemlékről tudnivalók;
- Fenntartási kötelezettség
- Elektronikus kifizetési kérelem benyújtása – meghatalmazások kezelése
- Vértes-Gerecse munkaszervezet tevékenységei – miben tudunk segíteni.

A rendezvényen részt vesznek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Regionális Kirendeltségének munkatársai is, akik a felmerülő kérdésekre is válaszolnak.

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:
2013. szeptember 12. (csütörtök) 14.30 óra
Helyszíne: Környe, Művelődési Ház (2851 Környe Alkotmány u. 1.)


 

2013. augusztus 27.

Térségi Utazás Kiállítás 2013. szeptember 7. Csókakő

 

 

2013. augusztus 27.

Csákvári Önkormányzati Társulás 2013. 09. 28-án megrendezésre kerülő főzőversenye

 

 

2013. augusztus 27.

XV. Csókakői Várjátékok

 

 

 

2013. augusztus 27.

MVH hírlevél 80. szám, 2013. augusztus 26.

 


Ütemesebb kifizetést tesz lehetővé az új szabályozás!
2013-08-22
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja a figyelmet, hogy egyes beruházási támogatásoknál háromhavonta lehet kifizetési kérelmet beadni, így akik ezt augusztus végéig megteszik, a december 31-ig tartó időszakban két kifizetési kérelmet is benyújthatnak!

Megkezdődik a 2013. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó első körös adategyeztetés folyamata
2013-08-21
Felhívjuk a Tisztelt Gazdálkodók figyelmét, hogy 2013. augusztus 21-én megkezdődik az egységes kérelmek keretében igényelt területek keresztellenőrzése alapján a hivatal által előállított adategyeztető végzések kipostázása.

Önellenőrzési lista is segíti a kérelembenyújtást a hamarosan induló kertészeti gép támogatásnál!
2013-08-13
Kertészeti gépek és technológiai berendezések beszerzésére támogatási kérelmeket 2013. augusztus 15-én 8 órától kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.
Határidő: támogatás kérelmet forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. október 18-án 18 óráig lehet benyújtani elektronikus úton.

Közlemények

 

153/2013. (VIII. 22.) számú MVH közlemény
2013-08-23
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről.
Határidő: kifizetési kérelmet 2013. december 31. lehet benyújtani elektronikus úton.

 

152/2013. (VIII.22.) számú MVH Közlemény
2013-08-22
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.
Határidő: támogatási kérelmet 2013. szeptember 1.- 2014. június 30. között lehet benyújtani postai úton.

 

151/2013. (VIII.22.) számú MVH Közlemény
2013-08-22
Az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről.
Határidő: az 1. célterületre vonatkozóan a kérelmet a legkésőbb 2013. augusztus 21-én lezáruló és a benyújtást megelőzően pénzügyileg rendezett képzések vonatkozásában 2013. szeptember 1. – október 31. között lehet benyújtani elektronikus úton.

 

150/2013. (VIII. 22.) számú MVH Közlemény
2013-08-22
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2013. évi támogatás igényléséről.
Határidő: a támogatási kérelmet 2013. szeptember 1. és szeptember 30. között lehet benyújtani postai úton.

 

149/2013. (VIII.21.) MVH Közlemény
2013-08-21
A genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatás (állati génmegőrzés támogatása) igénybevételéhez kapcsolódó részleges visszavonási szándék bejelentéséről és a bejelentéshez rendszeresített nyomtatványról szóló 105/2013. (VI. 24.) számú MVH Közlemény módosításáról.

 

148/2013. (VIII. 21.) számú MVH Közlemény
2013-08-21
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 91/2013. (VI. 06.) MVH közlemény módosításáról.

 

147/2013. (VIII. 15.) számú MVH közlemény
2013-08-16
A méhcsaládok pusztulásával kapcsolatos közösségi programokra igénybe vehető pénzügyi hozzájárulás felhasználásának szabályairól szóló 10/2013. (II. 28.) VM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített nyomtatványokról.
Határidő: pénzügyi hozzájárulás kifizetése iránti kérelmet legkésőbb 2013. november 30-ig. lehet benyújtani postai úton.

 

146/2013 (VIII.15.) MVH Közlemény
2013-08-15
A genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatás keretében a 2013. évi kifizetési kérelem benyújtásáról.
Határidő: kifizetési kérelmet 2013. szeptember 1. és szeptember 30. között lehet benyújtani postai úton.

 

145/2013. (VIII. 14.) MVH közlemény
2013-08-14
A 138/2013. (VIII. 5.) számú MVH közlemény (a továbbiakban: Közlemény) módosítása vált szükségessé a Közlemény mellékletét képező dokumentumok módosítása és új dokumentum közzététele miatt.

 

144/2013. (VIII. 09.) MVH Közlemény
2013-08-12
Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti vízi környezet védelmével kapcsolatos Támogatások Kifizetésének igényléséről.
Határidő: kifizetési kérelmet 2013. szeptember 1. és 2013. szeptember 30. között lehet benyújtani postai úton.

 

 

2013. augusztus 14.

V. Várgesztesi Lovagi Játékok

 

A rendezvény történelmi játék, mely 2013. szeptember 14-én 10:00 – 19:00 között kerül megrendezésre a várgesztesi várban és a várréten.

 

 

2013. augusztus 7.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség július havi hírlevele

 

 

 

2013. augusztus 6.

Átadták a szári sírkertet


„Sokszor jártam körbe a bozót mellett és csodáltam meg a régi sírköveket. Egyiken-másikon az évszám is olvasható volt valamennyire. A szeméttároló mellett láttam egy fényképes gyerek sírkövet, Schlégl Mártonét és arra gondoltam, hogy el kellene vinni onnan, nehogy megsérüljön. Legközelebb már hiányzott a tetejéről a kereszt. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy mielőbb keresni kell forrást ezeknek az értékeknek a biztonságba helyezésére.
A Szár Község Német Kisebbségi Oktatásáért és Kultúrájáért Egyesület által jutottunk el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Leader pályázatához, ahol 3.600.000,-Ft-ot sikerült nyerni 50 db sírkő megtisztítására és egy parkosított területen való felállítására. A Leader pályázatok utófinanszírozásúak ezért a fenti összeget az Önkormányzat előlegezte meg Egyesületünknek.
Az első lépés a szép kövek és az emlékpark helyének kiválasztása volt. Ahányszor körbe jártuk, annyiszor találtunk még és még arra érdemes sírkövet, aminek mindenképpen a parkban lenne a helye. Igyekeztünk különleges formájú és tartalmú köveket kiválasztani. Ez volt a legnehezebb munka, mert szívünk szerint valamennyi követ felállíttattuk volna.
A sírköveket magas nyomású vízsugárral mosták le. Ez lehet akár két évszázados szennyeződés is. Amikor megláttuk az első megtisztított követ a kőfaragó mester úr műhelyében, bizony elcsodálkoztunk. A tisztítás csodát művelt. A kövek újszerűek, a betűk - ha rájuk süt a nap - olvashatóak lettek.
A kövek lemosásával egyidőben a kertészek is elkezdték a bozót kiirtását és a tereprendezést.
A sírkövek felállítása és a parképítés is nagyon izgalmas és látványos munka volt.

 

És íme az eredmény!
Emlékparkunkban 3 darab 18., 16 db 19., és 31 db 20. századból való sírkövet állítottunk fel.
Az emlékpark legrégebbi darabja a középen álló nagy sírkő, amit Annamaria Starkbauerin Schäfmeisterinnek állítottak. 45 évesen 1744-ben halt meg a hölgy. A kő tetején eredetileg egy obeliszk vagy kereszt lehetett.
Nagyon érdekesek még az 1782-ben, 1797-ben és 1803-ban elhunyt Krentzin vagy Grentzin család 3 tagjának sírköve. Érdekességük, hogy a neveket mindegyiken némi eltéréssel vésték.
A legdöbbenetesebb az a dupla sír, amelyiket Franz és Maria Klébert emlékére állítottak bánatos szüleik. Mindketten 1905-ben haltak meg, a kisfiú január 12-én, a kislány június 7-én az egyik gyermek 7, a másik 3 éves volt.
Láthatjuk, hogy az emlékparkunk nem csak köveket őriz, hanem életeket, sorsokat a mi közösségünk múltjának egy darabját.”
A beszámolót Krupánszki Mihályné, a Szár Község Német Kisebbségi Oktatásáért és Kultúrájáért Egyesület képviselője készítette.

 


 

 

2013. július 31.

LEADER rendezvények - kistérségi utazás kiállítások

 

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelyben (LEADER) meghirdetett a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség területén a Turisztikai szolgáltatások, fejlesztések támogatása elnevezésű célterületére a Vértes-Gerecse Közösség nyújtott be pályázatot 'Közös marketingtevékenységek a Vértes-Gerecse térség turisztikai szolgáltatói érdekében' címmel. A pályázatot a 2 TDM szervezettel közösen valósítja meg, melynek egyik részeleme kistérségi utazás kiállítások lebonyolítása.

Az egyik a Tata és Környéke TDM Egyesület szervezésében kerül megvalósításra 2013. augusztus 31-én a Hilltop Borünnep keretében Neszmély- Melegeshegyen.
A másikat 2013. szeptember 7-én a Móri Borvidék TDM Egyesület rendezi meg Csókakőn a Várjátékhoz kapcsolódóan.

A későbbiekben az elkészült plakátokról részletesebben tájékozódhatnak az érdeklődők.

 


 

2013. július 26.

MEGHÍVÓ!

A Komárom - Esztergom Megyei Önkormányzat és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat fórumot tart „A 2014-20-as Vidékfejlesztési program és a KEM-i Területfejlesztési koncepció tervezetének bemutatása” címmel, 2013. július 30-án 08.30-tól a Megyeháza Nagytanács termében

A konferencia programja innen letölthető.

Részvételi szándékukat legkésőbb 2013. július 28-áig szíveskedjenek jelezni a komaromemegye@nakvi.hu e-mail címre.

A fórumra hozzák magukkal településük, intézményük, szervezetük bemutatkozó kiadványait, promóciós eszközeit.

 

A rendezvényen a Vértes-Gerecse Közösség is képviselteti magát.

 

2013. július 22.

MEGHÍVÓ!
Vízitúra terv Pakstól- Mohácsig, a Gemenci erdei mellékágakkal

Időpont: 2013. augusztus 29-szeptember 01-ig
Indulás: Augusztus 29-én 07.29- es vonattal Tatáról, Kelenföldön át Sárbogárdig ( 2790 Ft ) , onnan busszal Paksig.
Visszaút: Mohácsról busszal Bátaszékig, onnan Sugovica expresszel Kelenföldig ( 3430 Ft ) , majd Tatáig ( 1300 Ft ) Érkezés: 21.23-kor
Szállás: kemping, vadkemping
Egyesület biztosít: kenut, lapátot,mentőmellényt, zárható műanyag hordót
Egyéni felszerelés: sátor, hálózsák, stb.
Étkezés: lehetőleg minden este közösen főzünk, a napközbeni étkezést egyénileg kell megoldani.
Közös költségek: hajószállítás és felszerelés szállítás oda-vissza, esti közös főzések
Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 23.
Előzetes megbeszélés: augusztus 25. (vasárnap) 16.00 Tata Tavasz u 109.
Túravezető: Böl Gábor
Jelentkezés: Vig Szilveszter tel: 30/9355-845
júl. 15 - 20-a között 16.00-20.00-ig
júl. 22 - aug. 03-ig 08.00-11.00-ig
aug. 05 - 10-ig 16.00-20.00-ig
aug.12 - 23-ig 08.00-11.00-ig
vasárnaponként: egész nap

Kérem, hogy aki eddig jelentkezett, újra tegye meg!

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt és az eszközökben keletkezett károkat minden esetben köteles megtéríteni!

Mindenkit szeretettel várunk!

 

2013. július 12.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség június havi hírlevele

 

 

2013. július 4.

XV. Kocsitoló Fesztivál 2013. július 12-13-14.

 

 

2013. július 3.

Hídverő Napok - Csallóközaranyos

 

 

 

 

2013. június 26.

LEADER pályázók figyelmébe!!! - pályázat felfüggesztése

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Irányító Hatóság közleményében a mai napon (2013.06.26.) 20:00 órai hatállyal felfüggesztteti a Vértes-Gerecse Közösség területén a LEADER pályázatok benyújtási lehetőségét mind a gazdaságfejlesztésre, mind a szolgáltatásfejlesztésre irányuló projektek kapcsán.
Amennyiben újra lehetőség nyílik pályázatok benyújtására, tájékoztatni fogjuk Önöket.
(feltöltve 2013.06.26. 16.15.)

 

2013. június 12.

LEADER pályázók figyelmébe!!!

 

Az Irányító Hatóság a tegnapi napon tett közzé egy felhívást azoknak a LEADER Akciócsoportnak, akik érintettek a dunai árvíz miatt, hogy az ügyfelek esélyegyenlőségére való tekintettel halasszák el a HBB üléseket és döntéseket legkésőbb a veszélyhelyzet elmúltáig.
A Vértes-Gerecse Közösség Elnöke azt a döntést hozta, hogy figyelembe véve az érintett települések érdekeit is, egységesen minden - HVS-hez illeszkedő - projekt-adatlapot benyújtó szervezet részére a 2013. június 25-ei HBB ülés után küldi ki a támogató nyilatkozatot. Egyben tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2013. 06. 14. rendkívüli HBB ülés elmarad.
Kérjük mindazon szervezeteket, hogy akik már nyújtottak be projekt-adatlapot a Vértes-Gerecse Közösséghez, hogy a pályázatuk feltöltését csak 2013. június 25. után kezdjék meg az elektronikus felületen. A HBB támogató nyilatkozat nélküli pályázatok elutasításra kerülnek.
Az MVH által készített Közleményben megtalálható az elektronikus felület feltöltésével kapcsolatos útmutató, ennek tanulmányozása mindenképpen fontos a megfelelő pályázathoz.

Köszönettel:

Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete

 

 

2013. június 10.

FELHÍVÁS 2013. ÉVI TÁBOROZÁSRA A Vértes-Gerecse területén

A vándortábort több helyszínen tervezzük, ahol különböző szakmai programokon vehetnek részt az érdeklődők, különösen a 16-25 éves korosztály.
A Vértes-Gerecse projekt célja olyan 5 napos bentlakásos tábor megszervezése - és megfelelő számú érdeklődő esetén 2013. augusztusban lebonyolítása - amely a térségben már elismert és nagy tapasztalattal rendelkező előadókra, táborvezetőkre épít. Mindig a témának leginkább megfelelő helyszínen töltenek el az érdeklődők 1-2 napot, ahol a gyakorlatban azonnal megtekinthetik az elméletben megismert információkat.
A táborban a részvétel ingyenes a programokra, illetve a szállás tekintetében félpanziós ellátással.

 

TÁBOR TEMATIKA (tervezet)

Érkezés egyénileg Csákvárra, a Dohányos házba. - Szállás elfoglalása, ismerkedés 8 órától

1. nap: 2013. augusztus 26. (hétfő)
9:00 óra - Előadás: természetvédelmi kezelések keretében előadás a fajvédelemről, fészekőrzésekről, a parlagi sas, a kerecsensólyom, a vándorsólyom és a réti sas szerepe és fontossága a Vértesi Natúrparkban.
Ebéd
Gyakorlat: az előadáson említett fészkek ellenőrzése, madármegfigyelés a Zámolyi medencében, esetleg madárgyűrűzés.
Vacsora
A Vértesi Natúrpark bemutatása (Geszner-ház), a Természettudományi Kiállítás megtekintése, a nap értékelése.

2. nap: 2013. augusztus 27. (kedd)
Reggeli 8 órától
9:00 - Előadás: a Pro Vértes természetgazdálkodási tevékenységeinek ismertetése.
Ebéd
Gyakorlat: a tevékenységek bemutatása: őshonos magyar állatfajták megtekintése, a legeltetéses állattartás bemutatása a Százados- tanyán.
Vacsora
Filmvetítés a természetgazdálkodási programhoz kapcsolódóan. A nap értékelése.

3. nap: 2013. augusztus 28. (szerda)
Reggeli, csomagolás 8 órától
9:00 - Busszal átutazás Tata-Agostyánba a 4., 5. nap helyszínére. Közben Majkon és Csókakőn pihenő, látnivalók megtekintése, kapcsolódó előadások meghallgatása.
Csókakőn a település és a vár megtekintése idegenvezetéssel, előadás az önkormányzat szerepéről a vidék fejlesztésében. Majd Bognár Gábor borturisztikai szakértő bemutatója és 1-2 falusi turizmus szálláshely megtekintése, beszélgetés a házigazdákkal.
Majkon a Kamalduli Remeteség megtekintése, és kiegészítő előadás az épített örökség védelméről, a civil szervezetek szerepéről a műemlékvédelemben.
Érkezés este busszal Agostyánba. Szállás elfoglalása, vacsora, a nap értékelése.

4. nap: 2013. augusztus 29. (csütörtök)
Reggeli 8 órától
9:00 - Séta „utcai ruhában a középkorba” – Bajra az ásatásokhoz.
Ebéd
Ismerkedés a gyógynövényekkel, a gyűjtés praktikái, a teakészítés tudománya.
Vacsora
A nap értékelése.

5. nap: 2013. augusztus 30. (péntek)
Reggeli 8 órától
9:00 - Szelíd energiák a gyakorlatban – előadás és bemutató a megújuló energiahasznosításról.
Ebéd
Kézműves foglalkozások természetes, újrahasznosítható anyagokból.
Vacsora a tábortűz mellett. A nap és a hét értékelése. (szülőket is szeretettel látunk, mert ezen az estén már nincs szállás biztosítva)


Várjuk mindazoknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének ezen a programsorozaton, illetve a táborban. Jelentkezni lehet 1-2 napra is, vagy az 5 napra egyaránt.
További felvilágosítást Schuszter Margittól kérhet az alábbi telefonszámon: 06/70 431-4918. Részvételi szándékukat Tatán a munkaszervezeti irodában várjuk a következő elérhetőségeken: munkaszervezet@vercse.hu, 2890 Tata, Erzsébet tér 13. T.: 06/34- 589-849.

 

2013. június 7.

MVH Közlemény LEADER rendelethez - megjelent!

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megjelentette a LEADER pályázatok benyújtásához kapcsolódó közleményét (91/2013.(VI.6.) MVH Közlemény). Ebben szabályozzák a pályázatok elektronikus benyújtást, valamint az elektronikus felülethez is találnak útmutatót.
A közlemény és mellékletei innen letölthetők.

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a közlemény az egyéb költség elszámolását is engedi a 23/2007.(IV.17.) FVM rendelet 3. sz. mellékletében szereplő költségek alapján.

 

 

2013. június 3.

CSÓKAKŐI VÁRI VÁSÁR
2013. június 9-én 9-14 óráig

 

 

2013. június 3.

Szent Iván - éji hangverseny Kocson
2013. június 28-án 18 órakor

2013. május 29.

Nemzeti Összetartozás Napja - Germely
2013. június 1. szombat

 


 

2013. május 23.

Megjelenet a LEADER rendelet

 

A Magyar Közlöny 79. számában megjelent a 35/2013 (V.22.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

 

2013. május 23.

LEADER TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség szeretné tagjait, ügyfeleit és a lakosságot személyesen is tájékoztatni a 2013-ban megjelenő LEADER pályázati lehetőségekről, és ezzel elősegíteni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely keretében a LEADER pályázatok előkészítését.

 

A tájékoztató időpontja:
2013. június 4. (kedd) 17:00 óra

 

Helyszíne: Vértesszőlős – Művelődési Ház
(2837 Vértesszőlős, Tanács u. 59.)

 

TÉMA:
A HVS felülvizsgálata után 2013. májusban kiírásra kerülnek a ciklus utolsó LEADER pályázatai. Ezzel kapcsolatban tájékoztatás a rendeletről, a Vértes-Gerecse Akciócsoport speciális HVS intézkedéseiről (pályázati kiírások), a pályázatok benyújtásával kapcsolatos eljárásrendről, teendőkről.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2013. május 22.

Vendégségben a múzeumban - Szomód 2013

 

 

 

2013. május 22.

LEADER TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség szeretné tagjait, ügyfeleit és a lakosságot személyesen is tájékoztatni a 2013-ban megjelenő LEADER pályázati lehetőségekről, és ezzel elősegíteni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely keretében a LEADER pályázatok előkészítését.

 

A tájékoztató időpontja:
2013. május 27. (hétfő) 16:30 óra

 

Helyszíne: Csákvár – Polgármesteri Hivatal nagyterme
(8083 Csákvár Szabadság tér 9.)

 

TÉMA:
A HVS felülvizsgálata után 2013. májusban kiírásra kerülnek a ciklus utolsó LEADER pályázatai. Ezzel kapcsolatban tájékoztatás a rendeletről, a Vértes-Gerecse Akciócsoport speciális HVS intézkedéseiről (pályázati kiírások), a pályázatok benyújtásával kapcsolatos eljárásrendről, teendőkről.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2013. május 15.

VÁLTOZOTT A LEADER BENYÚJTÁSI IDŐSZAK

 

Az alábbiakban közöljük az Irányító Hatóság tájékoztatását, miszerint 2013. június 17-től lehet LEADER pályázatokat benyújtani.

'Tájékoztatom Önöket, hogy a LEADER rendelet kihirdetési engedélyezésének elhúzódása miatt, IH vezetői döntés alapján a pályázat benyújtási időszak június 3. helyett június 17-én kezdődik annak érdekében, hogy a kihirdetést követően rendelkezésre álljon a tervezett felkészülési idő . A pályázatokat változatlanul forráskimerülésig de legkésőbb augusztus 31-ig lehet majd benyújtani.'

 

2013. május 6.

FELHÍVÁS 2013. ÉVI TÁBOROZÁSRA

 

A Vértes-Gerecse projekt célja olyan 5 napos bentlakásos tábor megszervezése - és megfelelő számú érdeklődő esetén 2013. augusztusban lebonyolítása - amely a térségben már elismert és nagy tapasztalattal rendelkező előadókra, táborvezetőkre épít. A vándortábort több helyszínen tervezzük, ahol különböző szakmai programokon vehetnek részt az érdeklődők, különösen a 16-25 éves korosztály. Mindig a témának leginkább megfelelő helyszínen töltenek el az érdeklődők 1-2 napot, ahol a gyakorlatban azonnal megtekinthetik az elméletben megismert információkat.
A táborban a részvétel ingyenes a programokra, illetve a szállás tekintetében félpanziós ellátással.

 

A tábor tervezett tematikája innen letölthető.

 

2013. május 6.

Dalostalálkozó és helytörténeti kiállítás megnyitó


2013. április 27-én tartották a baji német nemzetiségi lakosság betelepítésének ünnepségét. Ezen alkalomból dalostalálkozót szerveztek a helyi iskola tornatermében. A rendezvény keretében került sor a községtörténeti könyv bemutatására és a Közösségi Ház tetőterében kialakításra került Helytörténeti gyűjtemény avatására is.
A dalostalálkozón részt vett a helyi dalkör, Bokodiné Kovács Katalin vezetésével. Fellépet a Dunaszentmiklósi Német Nemzetiségi Dalkör és a Szári Német Nemzetiségi Dalkör. Tánccsoportok is színesítették a rendezvényt, fellépet a szári német Nemzetiségi Tánccsoport, a baji Napköziotthonos Óvoda és Bölcsöde Katica csoportja, a Szent István Általános Iskola tánccsoportja.
A résztvevők a műsor közben fogyaszthatták a finom baji süteményeket és borokat. A műsor után került sor a könyv bemutatására, melyet Schunder Tibor polgármester és Tóth Krisztina a könyv szerzője mutatott be. A könyv írója elmondta, hogy a gyűjtőmunka során ismerte csak igazán meg a falut, eddig is tudott róla, hogy van, de nem ismerte a múltját és a történetét. Az ő munkáját nagyban segítette Zách Elemérné, Teri néni, aki gyűjtötte a régi iratokat és emlékeket.
Majd ezt követően mindenki átvonult a Közösségi Házba, ahol a polgármester és Schmidtmayer Richárd a tatai Kuny Domokos Múzeum megbízott igazgatója avatta fel a helytörténeti gyűjteményt. Polgármester úr elmondta, hogy egyelőre telefonos bejelentkezés alapján lehet majd megtekinteni a kiállítást.

 

 

2013. május 6.

Tábori és Pályázati felhívás - XXII. Nyári Természetismereti tábor


XXII. Nyári Természetismereti Nomád Tábor

Ha szívesen gyönyörködsz a Természet szépségeiben, ha szeretsz kirándulni, sátrazni, beszélgetni, ha szeretnél eltölteni tíz remek napot egy remek társaságban, akkor köztünk a helyed!

Ideje: 2013. júl. 12-21 (péntek-vasárnap)(10 nap)
Helye: Szomódi lőtér - tó v. Szomódi Les-hegy
Megközelítés: Autóval, kerékpárral
Részvételi díj: 15.000 HUF (pályázóknak ingyenes, feltételeket lásd a mellékletben)
Érdeklődni: Fejlécben található elérhetőségeken

A Hagyomány Kötelez:
Nálunk az egészen fiatal általános iskolásoktól a fiatalos nyugdíjasokig mindenki megtalálja a saját korosztályát. A tábor nomád jellegű: sátrakban alszunk, és helyben főzünk az avar kori tűzhelyünkön, amit mi magunk építünk. Itt biztosan találsz az érdeklődésednek megfelelő feladatot, a szakmai munka ugyanis több csoportban zajlik. A botanikus – geológus, a vízvizsgáló és az állattanos csoportban megismerheted a vidék természeti értékeit, és hozzád hasonló érdeklődésű emberekkel köthetsz barátságot. Szórakozásra is bőven akad lehetőség: túrázás (gyalog vagy kerékpárral), múzeumlátogatás, és előadásokat is hallhatunk. Az estéink is jó hangulatban telnek, a tábortűz mellett beszélgetünk, zenélünk, megosztjuk egymással élményeinket.

Amit mindenképp hozz magaddal:
Sátor, hálózsák, polifoam, zseblámpa, zsebkés, tisztálkodási eszközök, evőeszközök (kanál, villa, pohár, mélytányér/műanyag v. zománcos), 10 napra elegendő váltás ruhanemű, cipők, hosszú-rövid nadrág, gyógyszer (amit állandóan szedsz, és ebben az esetben a táborvezetőnek tudnia kell arról, milyen természetű a betegség), határozókönyvek (az érdeklődésnek megfelelően), gyűjtő eszközök, írószerszám, füzet, egy fél napra elegendő hidegélelem a megérkezéskor, naptej, szúnyog-kullancs riasztó.

Ami még jöhet:
1 üveg jóanyád megunt tavalyi lekvárja, gyümölcs és zöldség (amiből annyi van nálatok, hogy már a kutyának sem kell) - a közösbe, társasjáték, labda (habár nem ez lesz a fő kikapcsolódás).

Ami nem jöhet:
Rádió, magnó és egyéb zajkeltő és figyelemelterelő eszközök, édességek, szörpök, kólák, rágó. Látogatókat (még a szülőket sem) nem szívesen fogadunk, mert megzavarják a tábor napi munkáját. Ha mégis ragaszkodnak hozzá, akkor délután jöjjenek, de ajándékot (süti, gyümölcs) akkor hozzanak csak, ha abból mindenkinek jut!

 

Tábori felhívás

Pályázati felhívás

Pályázati adatlap

 

2013. április 29.

Konzultációs lehetőség a kifizetési kérelmekkel kapcsolatban 2013.05.13. (hétfő) Tata


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.
Kérjük, hozza magával az eddig meglévő dokumentumokat (szerződések, megrendelések, számlák, stb.,).
Kérdéseit előzetesen is felteheti a pal.melinda@vercse.hu e-mail címen.
Természetesen egyéb kérdésekkel is felkeresheti Pál Melinda munkatársunkat, de elsősorban a pénzügyi elszámolásokat szeretnénk ezen a napon elősegíteni.

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, kérjük, jelezze előtte telefonon (06-70/ 341-2720), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.


A konzultáció időpontja:
2013. május 13. (hétfő) 08-17 óra között
Helyszíne: Tata, Erzsébet tér 13. (kaputelefon: 20), munkaszervezeti iroda

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2013. április 29.

Tájékoztató fórum a kifizetési kérelmekkel kapcsolatban 2013.05.06. (hétfő) Szár


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER, valamint III. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítását követően a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

A fórum időpontja:
2013. május 6. hétfő, 16.00. óra
Helyszín: Szár, Művelődési Ház
2066. Szár, Rákóczi Ferenc utca 102.

 

2013. április 21.

Natúrpark Konferencia a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, valamint a Gerecse Natúrpark közös szervezésében


Helyszín: Tata, Eötvös József Gimnázium díszterme

Időpont: 2013. április 23. (kedd)

A Gerecse Natúrpark, mint a legifjabb hazai natúrpark, egyúttal a Magyar Tájdíj ezévi nyertese egy konferenciát és tájsétát szervez.

A rendezvény ingyenes, az előtte-utána való napokon nyíló fakultatív programok pedig némi térítési díjért nyújtanak kellemes kikapcsolódást mindenkinek.

A rendezvény programja innen letölthető.

 

2013. április 19.

II. Csákberényi Rétes Fesztivál

2013. április 27. szombat

 

 

2013. április 19.

Meghívó Sárkeresztesre - LEADER fejlesztés ünnepélyes átadása

2013.05.19.

 

Sárkeresztes Község Önkormányzata a 'Vércse Klub' és 'Vércse Sarok' LEADER pályázat keretében elkészült beruházás ünnepélyes avatását tervezi a Pünkösdi Napok alkalmábó,l 2013. május 19-én 14 órai kezdettel.

 

Az ünnepség keretében a 'Vércse Klub' kialakított konyhájában bemutatják és meg is kóstoltatják a sárkeresztesi tejtermeléshez kapcsolódó gasztronómiai hagyományokra jellemző ételeket.

 

A 'Vércse Sarok' vitrinjeiben kiállításra kerülnek a sárkeresztei mellet a környező települések korabeli jellemző foglalkozásával kapcsolatos régi eszközök, tárgyak, fényképek és felelevenítésre kerülnek dr. Gelencsér József néprajzkutató előadásában a korábbi humoros 'falucsúfoló' elnevezések, és az azokhoz kapcsolódó népszokások.

 

A rendezvényre szeretettel várják a Vértes-Gerecse Közösség valamennyi települését.

 

 

2013. április 11.

'Vendégségben a Múzeumban' című programsoroza első alkalma a tatai Német Nemzetiségi Múzeumba

2013.04.26.

 

 

2013. április 11.

Gyermelyi Majális 2013.04.30-05.01.

 

 

 

2013. április 11.

Szent György Heti Vigasságok 2013.04.24-28.

 

Móri Szent György-heti Vigasságok
Mór a Bakony és a Vértes hegység közti völgyben fekvő, 15000 lakosú, szép természeti környezettel körülvett, műemlékekben gazdag kisváros. A magyar történelmi borvidékek egyike, amely európai hírnevét a XVIII. században telepített szőlő- és borfajtának, a 'Móri Ezerjó'-nak köszönheti.
A rendezvény a Mórra látogató vendégek és a helybeliek számára egyaránt kínál sokszínű kulturális, gasztronómiai és borászati programokat.

 

Április 24. (szerda)

17 óra 'Így készítem én…' fafaragó kiállítás Csöregi Márton, Láng György és Szarka Pál munkáiból
Helyszín: Lamberg-kastély, Kisgaléria
18 óra Varga Gábor Farkas grafikusművész kiállítása
Látogatható: 2013. április 24. - május 5.
Hétköznap: 15-16 óráig, hétvégén: 10-12 és 15-17 óráig.
Hétfőn a kiállítás zárva tart.
A kiállítás április 27-én, szombaton 9-17óráig megtekinthető!
Szervező: Képző-és Iparművészeti Szabadiskola Alapítvány
Egyéb időpontokban kérem telefonáljon:+3630/4021044
Helyszín: Park Galéria

Április 25. (csütörtök)
14.30 óra Gyermekrajz pályázat eredményhirdetése
Helyszín: Lamberg-kastély, Olvasóterem
18 óra Made in Hungária - a Magyarock Dalszínház előadásában
Belépődíj: 1500,-Ft
Jegyek elővételben április 9-től vásárolhatóak a Lamberg-kastélyban a könyvtárban. Információ: 06/22/407-138
Helyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház

Április 26. (péntek)
9 óra Borverseny – a Móri Borvidék gazdáinak boraiból (zárt szakmai program)
Helyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház
17 óra 'Keljen dalra minden ember…' II. Városi Kórustalálkozó
Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidőközpont
19 óra Borverseny eredményhirdetése
Borász bál- játszik: Tutti zenekar
Információ: Móri Borvidék Hegyközsége 06/30/2844-478, 06/30/2777-177
Helyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház

Április 27. (szombat)
Programok a Lamberg-kastély parkjában


9.00 'EZERJÓ FAKANÁLFORGATÓ' borral készülő ételek országos főzőversenye
Díszvendég: Knézy Jenő sportriporter
Jelentkezés a Borbarát Hölgyek Egyesületénél az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: borbarat.holgyek@freemail.hu tel: 06/30/651-9284
12.00 órától Zsűrizés, nyilvános kóstolás
Értékes díjakkal és jó hangulattal várunk minden jelentkezőt!

10 -16 óráig Szent György napi kézműves vásár, éremverés
10-16 óráig A Lamberg-kastély állandó tárlatai ingyenesen megtekinthetőek
Helytörténeti gyűjtemény, Sváb szoba és kamra, Ezerjó Pince-galéria, Vasarely-szoba
10-18 óráig Pintér Balázs szobrászművész kiállítása
10 óra Móri Ifjúsági Fúvószenekar koncertje
10.30 óra Művészeti csoportok fellépése
11 óra Kvircedlisütés kóstolással
13.00 Lovagi torna az Edelweiss Tánccsoport és a Móri Középkori Hagyományőrző Egyesület szervezésében
15 óra A főzőverseny eredményhirdetése
16 óra 'Száll a dal'- Monó Manó zenekar interaktív műsora, családoknak, óvodás-és kisiskolás gyerekeknek
19 óra Heaven Street Seven koncert
21 óra Doors emlékzenekar koncert

Április 28. (vasárnap)
18 óra Dumaszínház
Lorán Barnabás (Trabarna), Rekop György
Belépőjegy: 1500,-Ft
Jegyelővétel: 2013. április 2-től a Lamberg-kastélyban
Helyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház

Április 30. (kedd)
Májusfa-álllítás
Szervező: Móri Borvidék TDM Egyesület
Helyszín: Fogadó az Öreg Préshez

2013. április 9.

MVH hírlevél 68. szám, 2013. április 8.

 

65/2013 (IV. 5.) számú MVH közlemény
2013-04-05
A tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről.
Határidő: a támogatási kérelmet 2013. május 15-ig kell benyújtani postai úton.

Egységes Kérelem: A szankciómentes támogatás feltétele a minőségi kérelemkitöltés és a határidőben történő igénylés
2013-04-04
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a korábbi években bevezetett minőségi monitoringot a 2013. évi egységes kérelem kitöltési időszakában is elindítja. A szolgáltatás célja az igénylések pontosságának növelése.

63/2013. (IV. 2.) számú MVH Közlemény
2013-04-02
Az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán igénybe vehető kamattámogatásról szóló 120/2012. (XI. 23.) VM rendelet szerinti támogatások lehívásáról.

Módosult a 2012/2013. végrehajtási évben a varroa atka elleni védekezésben támogatott gyógyszerek listája
2013-04-02

62/2013. (III. 29.) MVH Közlemény
2013-03-29
Az őstermelői igazolvány szám változásának az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő bejelentésével kapcsolatos tudnivalókról.

Újabb támogatások kifizetését kezdi meg az MVH
2013-03-29
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) fél milliárd forintot meghaladó támogatást hagyott jóvá 3500 ügyfél részére termeléstől elválasztott, történelmi bázis alapú extenzifikációs szarvasmarhatartás és hízottbikatartás támogatása jogcímekben. A gazdák számlájára április első hetében érkeznek meg az összegek.

 

2013. április 4.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség március havi hírlevele

 

A tartalomból:

Elnökségi ülés Bajon

Tájékoztatók a HVS felülvizsgálatról Vértesbogláron és Vértesszőlősön

LEADER előzmények és várható irányvonalak a HVS 2013. évi felülvizsgálatához

Pályázatokban vállalt kötelezettségek

Pályázatfigyelő melléklet

Eseményfigyelő melléklet

 

 

2013. április 2.

Vértes-Gerecse Közösség Elnökségi ülés és Közgyűlés áprilisban


A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata és elfogadása, valamint a közgyűlés előkészítése érdekében a soron következő Elnökségi ülés
időpontja: 2013. április 11. 14 óra
helyszíne: Környe, Művelődési Ház.

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2012. évi beszámolója, valamint a 2013. évre tervezett feladatok áttekintése, elfogadása és a felülvizsgált Helyi Vidékfejlesztési Stratégia elfogadása végett szükséges a közgyűlés összehívása.
A közgyűlés időpontja:

2013. április 11. (csütörtök) 16:00
Helyszíne: Környe, Művelődési Ház, Színházterem
2851 Környe, Alkotmány u. 1.

 

2013. március 26.

HVS felülvizsgálati és LEADER fórumok


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálati időszakában is szeretné tagjait, ügyfeleit és a lakosságot személyesen is tájékoztatni, és ezzel elősegíteni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely keretében a LEADER pályázatok előkészítését.

A vértesboglári tájékoztató időpontja:
2013. március 27. (szerda) 15 óra
Helyszíne: Vértesboglár, Művelődési Ház - IKSZT (8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 7.)

A vértesszőlősi tájékoztató időpontja:
2013. április 2. (kedd) 16:30 óra
Helyszíne: Vértesszőlős, Művelődési Ház (2837 Vértesszőlős, Tanács u. 79.)

 

A 'Projektötlet adatlap' kitöltésével osszák meg velünk fejlesztési céljaik elérése érdekében jelenlegi elképzeléseiket, ötleteiket.

A Projektötlet adatlapokat a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címre jutatthatják el elektronikusan, postán pedig a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetéhez (2890 Tata, Erzsébet királyné tér 13.)

 

 

2013. március 26.

FELHÍVÁS - FALUSI TURIZMUS KÉPZÉS


A Móri Borvidék TDM Egyesület Falusi turizmus képzést szervez a Vértes-Gerecse térség területén. A LEADER pályázat keretében megvalósuló képzés célja, hogy a turisztikai ágazatban tevékenykedő vállalkozók, magánszemélyek napi tevékenységéhez szükséges ismereteit karbantartsa, frissítse. Az elnyert támogatásból 5 modulból álló képzést szervez az Egyesület, melyek modulonként 4 órás időtartamban kerülnek megrendezésre. A képzés előadásain az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt.
A képzésen a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség érdekeltségi területén székhellyel, telephellyel rendelkező szervezetek, magánszemélyek vehetnek részt, vállalkozói, civil és önkormányzati szférából egyaránt várunk jelentkezőket, akik szeretnének felkészülni egy minőségi turizmusszolgáltatásra.
A tanfolyamon való részvétel feltétele az előzetes jelentkezési lap kitöltése.

A képzési felhívás, a tematika és a jelentkezési lap is innen letölthető.

 

2013. március 26.

Húsvéti Hangverseny Vértesszőlősön 2013.03.31.

 

 

2013. március 14.

MVH hírlevél 65. szám, 2013.március 12.

 

Ön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 65. számát olvassa.
Hírlevelünkben az elmúlt hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit gyűjtöttük össze.

 

Egy hetük maradt a kérődző szerkezetátalakítási támogatással érintett gazdálkodóknak nyilatkozattételi kötelezettségre
2013-03-11
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ismételten felhívja ügyfelei figyelmét, hogy megjelent az MVH 48/2013. (II.25) számú közleménye a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának 2012. évi igénybevételéhez kapcsolódó feltételek teljesítéséről.
Határidő: A nyomtatvány benyújtásának határideje: 2013. március 15., mivel azonban a benyújtási idő utolsó napja munkaszüneti napra esik, így a nyilatkozat végső benyújtási határideje 2013. március 18.

52/2013. (III. 8.) számú MVH közlemény
2013-03-08
Az egyes EMVA-ból finanszírozott beruházási jellegű támogatások kifizetése iránti kérelmek hiányos elektronikus benyújtása esetén kiírt hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre felhívó végzés alapján benyújtandó dokumentumok rendszeresítéséről.

Hamarosan indul az Egységes Kérelem beadása: figyelem, csak jogszerű földhasználó nyújthat be kérelmet!

2013-03-08
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) a 2013. évi Egységes Kérelem keretében benyújtandó egységes területalapú támogatás (SAPS), agrár-környezetgazdálkodási támogatás (EMVA-AKG), kedvezőtlen adottságú területek támogatása (KAT) illetve Natura 2000 gyepterületek támogatása jogcímekkel kapcsolatban elengedhetetlen a kérelmezett területek földhasználati jogviszonyának rendezése.

Figyelem! Fogytán vannak a borszőlőültetvények telepítéséhez szükséges – telepítési jogtartalékba helyezett – újratelepítési jogok
2013-03-07
Borszőlő ültetvényt telepíteni kizárólag érvényes telepítési engedély birtokában lehet, amelyeket Magyarországon a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal állít ki az ügyfél kérelme alapján. A telepítési engedély kiadásának feltétele, hogy a termelő rendelkezzen érvényes újratelepítési joggal.
Határidő: Az újratelepítési jog vásárlása iránti kérelmet 2013. január 14. – 2013. április 30. között kell benyújtani postai úton.

Lezárásához közeledik a 2012-es EU Élelmiszersegély Program
2013-03-06
Az EU Élelmiszersegély Program keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek 2012. márciusban kezdték meg és idén március közepén fejezik be a 2012-es Programhoz kapcsolódó élelmiszerek eljuttatását a rászorulók részére.

2013. március 14.

FELHÍVÁS - MÉDIAISMERETI TRÉNING - LEADER rendezvény


A Vértes-Gerecse Munkaszervezet tagjai és a településeken helyi TV/újság készítői részére - a Vértes-Gerecse Közösség célkitűzéseire alapozva - valósul meg továbbképzés annak érdekében, hogy az érintettek tudatosabban, még felkészültebben, egységes szemlélettel tekintsék át a média területeit, és szerezzenek jártasságot a filmezés világában, önálló munkavégzéshez megfelelő ismeret birtokába jussanak. A munkaszervezet tagjain túl civil kívülálló érdeklődők is bekapcsolódhatnak a képzésbe.
A képzés célja, megvalósítása
Az élet különböző területein dolgozó személyek új kompetenciát szerezzenek az újságírás, operatőri szakma, vágás területén, a készített nyersanyagokat feldolgozzák, „tv képessé” tegyék. E cél - törekvés - megvalósításához a visszacsatolásos tréning adja a megfelelő keretet, amely biztosítja az elméleti ismeretek megerősítését és gyakorlati alkalmazását egyaránt. A program a továbbképzés tartalmát és módszereit tartalmazza spirálisan egymásra építve, a továbbképzési folyamatban az elmélet feldolgozását, e tevékenységhez szükséges gyakorlati kiegészítő feladatmegoldással.
A továbbképzés 5 nap időtartamú. 1 modul 5 óra.
A továbbképzési csoport létszáma 8-10 fő. A képzés gyakorlati része korlátozott létszámban, illetve feltételekkel vehető csak igénybe, mivel a technikai háttér biztosítását csak 8 fő részére tudjuk megoldani. Viszont az elméleti részeken történő részvétel lehetősége adott, illetve a gyakorlati elemeket a résztvevők saját eszközzel (kamera, stb.) tudják végezni.
A képzést olyan szakemberek tartják, akik maguk is rendelkeznek a megfelelő kompetenciákkal.
A képzési helyszín mellett külső helyszíneket is igénybe veszünk – élő forgatás és stúdiólátogatás céljából saját és más márkájú eszközökkel gyakorolva.
A képzést befejező személy megismeri a közösségi televízió és rádióműsor készítés teljes vertikumát, képes lesz önállóan szerkesztett hang és video anyagot készíteni. A képzés végére rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amelyek birtokában szabályosan és sokoldalúan tudja a közösségi tévézés adta lehetőségeket kihasználni.
A képzésben alkalmazott módszerek
Az egyes témakörök feldolgozása frontális, munkáltató jellegűek, vagyis az ismereteken túl feladatokat is tartalmaznak, amelyek megoldása fontos a továbbképzés sikere érdekében. Az a célunk, hogy minden elméleti ismeret a résztvevőknek szóljon, s így alkalmazásképes legyen, ezért fontos a kérdések, problémák, vitatémák felvetése, a képzésben résztvevők igényeinek figyelembe vétele. A tréning során a reális médiaismeret kialakítása fontos, hisz a résztvevők képzés utáni munkája az elkészített anyagok a nyilvánosság számára készülnek.
A képzés végére elkészül egy-egy hang és képanyag, amely résztvevők vizsgamunkájának felel meg. A képzés zárónapján a résztvevők oklevelet kapnak, valamint 1-1 példányt a vizsgamunkájukból.

TEMATIKA - 5 alkalommal 5-5 órás modulokban
1. modul: Technikai háttér (tervezett időpont, helyszín: 2013. 04.18-án 13 órától – Baj, IKSZT)
- A megfelelő eszközpark megismerése, jártasság szerzés a napi használatban.
- Eszközhasználat (kamera, állvány, mikrofon, mikroport, plánok, svenk, khran, fahrt) gyakorlása saját és más típusú eszközökkel.

Elméleti és gyakorlati feldolgozás.
„Otthoni” feladat az eszközhasználat gyakorlása.
2. modul: Sajtótörténet – média ismeret (tervezett időpont, helyszín: 2013. 04. 25-én 13 órától – Baj, IKSZT
- A két modul között eltelt időben az egyéni felvételek megtekintése, konzultáció a hibákról, tapasztalatokról.
- Elméleti témakörök feldolgozása. A kommunikáció alapjai, sajtójog, média, médiumok – fogalommagyarázat.
- Műfajismeret: cikk, interjú, riport, műfaji besorolás.
- Az írott sajtó, a rádiózás, helyi TV, közösségi TV
A modul gyakorlata: interjúkészítés.
„Otthoni” feladat az interjúzás gyakorlása.
3. modul: Technikai ismeretek a gyakorlatban (tervezett időpont: 2013. május. – pontos helyszín és időpont még kiválasztás alatt)
Az első két modulban elsajátított ismeretek forgatási helyszínen történő begyakorlása.
A modul gyakorlata: Rendezvényen interjúkészítés, filmfelvétel az eseményekről.
4. modul: Vágás, szerkesztés (tervezett időpont, helyszín: 2013. 05. 16-án 13 órától – Mór, TV stúdió)
- A 3. modulban elkészített nyersanyag feldolgozása, szerkesztése.
- Feldolgozásra kerülő témakörök: forgatókönyv,szkript, vágás, effektek.
Elméleti és gyakorlati feldolgozás.
5. modul: archiválás, sokszorosítás, közzététel, terjesztés, honlapokon történő elhelyezés (tervezett időpont, helyszín: 2013. 05. 23-án 13 órától – Baj, IKSZT)
- Fényképek, régi dokumentumok, régi hang és képanyagok archiválási módszerei.
- Az elkészített műsoranyagok terjesztése: jogi ismeretek, technikai feltételek, közzététel szabályai, lehetőségei.
Elméleti és gyakorlati feldolgozás.
A modul gyakorlata: régi fotó archiválása, az elkészült video anyag DVD-re másolása, elhelyezése az Interneten.
Zárás: az elkészített vizsgamunkák értékelése. Oklevélosztás.

 

 

2013. március 8.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség február havi hírlevele

 

A tartalomból:

Kifizetési kérelmekkel kapcsolatos tájékoztató fórum Kecskéden és Kocson

A Vidéki örökség megőrzése és a Falumegújítás jogcímek

Előkészületek a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER Terv átdolgozásához

Felhívás - Médiaismereti tréning

Gerecse Natúrpark – névhasználati cím adományozó ünnepség

Megyei Vidékfejlesztési Információs Pont

Pályázatfigyelő melléklet

Eseményfigyelő melléklet

 

 

 

2013. március 6.

Zöld Sziget Kör márciusi ünnepi Által-ér gyalogtúrája

2013. március 17.

Útvonal: Tatabánya – Tata (vonattal) – Által - ér mente – Dunaalmás (busszal vissza) – Tata – Tatabánya (A Mikoviny Emléktúra gyalogos teljesítése)

 

Indulás: Vonattal Tatabánya 8:13 - Tata nagyállomás 8:23.
Innen séta a Berta malom melletti hídig, itt gyülekező és 9h-kor indulás!

Az Által-ér partján végigsétálunk Tatától a Dunáig.

 

Visszaút Dunaalmásról:
Busszal Dunaalmás - Tata - Tatabánya útvonalon az esztergomi busszal, 11:58-kor, vagy 12:58-kor.

 

Túravezető:
Mocsi Ádám (érd. munkaidőben: 70/385-7981)

 

A túra kb. 13 km, emelkedő nélkül (végig lefelé megyünk), könnyen leküzdhető.

Mindenki az alkalomhoz illő ruházatban, felszereléssel látogassa a kirándulást és enni, inni a megfelelő mennyiségről gondoskodjon.

Házi kedvenceket kérjük otthon hagyni.

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt!

 

2013. február 28.

Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referensei

Február elsején 15 megyében, megkezdték munkájukat a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referensei. A referensek fő feladata a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) megyei szintű képviselete. Ennek részeként információs pontot működtetnek, Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekben bemutatják a Hálózat aktuális havi tevékenységét, illetve megyei sajtókapcsolatok ápolásával elősegítik annak nyilvánosságát. Kapcsolatot tartanak a hálózati tagokkal, és aktívan hozzájárulnak a tagság bővüléséhez. Megyéjükben támogatják az MNVH vidékfejlesztési projektötleteinek megvalósulását, a projektötletek benyújtásához információs segítséget nyújtanak a lehetséges partnereknek, szúrópróbaszerűen ellenőrzik a támogatást nyert projektötletek megvalósulását, a megvalósultakról adatbázist készítenek, és jó gyakorlatokat gyűjtenek. Megyei szinten továbbépítik és hálózatosítják az MNVH programjait. Intenzíven tartják a kapcsolatot a Hálózat Tanácsának megyei tagjaival. Régiós szinten, az adott régió többi megyéje referenseinek együttműködésével időről időre összehívják a Tanácsot, amely rendezvényeken segítik a tagokat, hogy bekapcsolódjanak az MNVH programjaiba. Rendszeresen részt vesznek a referensek számára meghirdetett és ajánlott képzéseken, országos szakmai rendezvényeken. Megyei szinten támogatják a vidékfejlesztési tervezést, különös tekintettel a 2014–2020-as európai uniós költségvetési időszakra vonatkozólag, és elősegítik a rendezvényeken való részvételt a vidékfejlesztés szereplői számára.

Komárom-Esztergom megyében Mocsi Ádám (Természetvédelmi mérnök; Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület elnökségi tagja) került kiválasztásra. Az ő programját olvashatjuk a fentebb leírtak mellett.

A megyei MNVH információs központ irodáját Tatán kívánom működtetni egy civil szervezeteket fogadó irodaházban. Tata város Komárom-Esztergom megye központjában fekszik ez által a távolabbi településeken élők is könnyű szerrel megközelíthetik a már egyébként is ismert irodát.
A 2013.02.01.-2013.12.31.-tartó munkaprogramomban széleskörű figyelem felhívási tevékenységet kívánok folytatni a magyar vidékről alkotott pozitív megítélés erősítése érdekében. Különböző rendezvényeken és fórumokon kívánom népszerűsíteni és bemutatni az MNVH tevékenységét és programjait. Részt kívánok venni a referensek számára meghirdetett és ajánlott képzéseken, országos szakmai rendezvényeken, tapasztalatcseréken, valamint minden releváns rendezvényen, ily módon is népszerűsíteni a programot. Ezáltal saját magamat is fejleszthetem, valamint információval is szolgálhatok – szolgáltathatok az érdeklődő partnereknek.
A helyi és a megyei szintű sajtóorgánumokban is prezentálni kívánom a programot:
- Megyei rádiókban riport
- Megyei, helyi, környékbeli újságokban cikkek megjelenítése (megyei lapok, helyi települések lapjai)
- Nemzeti park kommunikációs csatornáinak felhasználása
- Megyei és helyi egyesületek és szervezetek, elektronikus tájékoztatása
- Tourinformok (TDM), Önkormányzatok, Járási hivatalok, Kistérségi társulások, Natúrparkok, Helyi Akciócsoportok tájékoztatása
- Közép- és Felsőfokú iskolák tájékoztatása
- Honlapokon való megjelenítés
Együttműködés-építést kívánok végrehajtani, ami által a különböző szférák és szervezetek megismerhetik egymás. Így kölcsönös támogatásban és együttműködési programokban vehetnek részt a szereplők. A térségen belüli kohézió így erősödhet és a szinergikus hatás növekedhet.
További feladatok és célok: adatbázis létrehozása/karbantartása, regisztrációs folyamat ismertetése, segítése, közvetlen információnyújtás az MNVH programjairól. A tevékenységükben a vidékfejlesztéshez kiemelten kapcsolódó önkormányzatok, civil- és nonprofit szervezetek, intézmények és vállalkozások megismerése, kapcsolatfelvétel és konkrét együttműködések generálása a szervezetek között.
A munkaprogram részét képezi a megyei vidékfejlesztéshez kapcsolódó szervezetek (összes szférából) együttműködésének generálása, amit előtte egy adatbázis készítés előz meg. Itt össze kívánom gyűjteni az összes megyei releváns szervezet (civil, önkormányzat, vállalkozás, oktatási intézmény, állami intézmény – hatóságok) adatát és egy rendezett információ halmazba integrálni.

A munkaprogram következő (állandó jellegű – folyamatos) része, illetve feladatai:
- A megyei MNVH információs központ irodájában a vidékfejlesztési projektötletek megvalósulásának folyamat-támogatását biztosítanám, ami a megyei pályázók – partnerek munkáját jelentősen megkönnyítené.
- A 'Vidékfejlesztők és Tervezők Hálózati Együttműködése' program kistérségi párbeszéd-fórumainak megszervezését kívánom elvégezni (valamennyi kistérségben, a központilag kidolgozott módszertan szerint), közre kívánok működni a regionális tervezői munkacsoport munkájában, beszámolni az eredményekről, a kapcsolt információs felületeket gondozni, részt venni a 2014-20-as tervezéssel kapcsolatos szakmai eseményeken, valamint tervezési folyamatot segítő javaslatokat megfogalmazni.
- A MNVH Tanácsa megyei tagjaival való intenzív kapcsolattartást kívánok folytatni, az MNVH programjaiba történő bekapcsolódásuk segítése végett. A tanács tagjaival régiós szinten rendszeresen (2-3 havonta történő) össze kívánom hívni (3 megyei referens kooperációjával) amely biztosíthatja a tanácstagok munkájának szervesülését.
- Nemzeti Vidékstratégiában foglalt feladatokhoz kapcsolódó szakmai eszmecserék, képzések, helyi tervezési fórumok és fejlesztési műhelyviták lebonyolítása.
- A Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt vidékfejlesztési programjainak támogatása, szakmai-tudományos alapú figyelemmel kísérése.
- Részvétel az Európai Vidékfejlesztési Hálózat munkájában.

 

2013. február 20.

MVH hírlevél 62. szám, 2013. február 18.

Ön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 62. számát olvassa.

Figyelem!
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az www.mvh.gov.hu oldalon az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban.

Kérődző szerkezetátalakítási programban részt vevő ügyfeleink figyelmébe!
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal értesíti a kérődző szerkezetátalakítási programban részt vevő ügyfeleit, hogy a - Vidékfejlesztési Minisztérium által sajtóközleményben jelzett – vonatkozó rendelet módosításának közlönyben való megjelenését követően a Hivatal is kihirdeti közleményét.

Tejtermelők, tejfelvásárlók figyelem!
2013-02-15
Határidő: Megjelent 42/2013.(II. 13.) számmal a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta térítésmentes igénylésének feltételeiről szóló MVH Közlemény, a benyújtási időszak vége március 29.

Indul a kötelező E-monitoring adatszolgáltatás!
2013-02-13
Február 13-tól kezdődően egy hónap áll az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatást kapott ügyfelek rendelkezésére, hogy teljesítsék adatszolgáltatási kötelezettségüket. Az adatszolgáltatás kiterjed minden meghirdetett támogatási formára és csak elektronikusan nyújtható be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felé.
Határidő: a támogatott ügyfél 2013. évben február 13. és március 12. között monitoring célú adatszolgáltatásra kötelezett.

42/2013. (II.13) számú MVH Közlemény
2013-02-13
A nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről.
Határidő: kérelmet a közlemény kihirdetésétől a rendelkezésre álló keret kimerüléséig, de legkésőbb 2013. március 29. lehet benyújtani postai úton.

41/2013. (II.12.) számú MVH Közlemény
2013-02-12
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2013. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól.
Határidő: a támogatott ügyfél 2013. évben február 13. és március 12. között monitoring célú adatszolgáltatásra kötelezett.

40/2013. (II.12.) számú MVH Közlemény
2013-02-12
A fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről.
Határidő: kifizetési kérelmet támogatási határozat jogerőre emelkedésétől számított két évig, de legkésőbb 2014. november 20-ig. lehet benyújtani postai úton.

 

A köznevelési rendszer 2013. január 1-jétől történő átalakulásának hatásai az iskolagyümölcs-program 2012/2013. tanévi végrehajtására
2013-02-12
A köznevelési intézmények jelentős része 2013. január 1-jétől állami fenntartásba, a 2012. szeptember 1-én megalakult Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányítása alá került.

 

2013. február 20.

Monitoring -adatszolgáltatási kötelezettség

 

Ismét elérkezett a monitoring-adatszolgáltatási kötelezettség időszaka. Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013-ban február 13-tól március 12-ig van lehetőségük elkészíteni a monitoringot, melyet az MVH oldalán keresztül, elektronikus úton tehetnek meg. A csatolt levélben részletesen olvashatják, hogy az egyes jogcímek esetében milyen adatokat kell szolgáltatni.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az adatszolgáltatás elmulasztása bírságot von maga után!
Kérdéseikkel keressék a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetét a már ismert elérhetőségeken.

2013. február 20.

Munkaszervezet elérhetőségében történt változás

 

Megváltozott a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezeti irodájának telefonszáma, így a munkatársakat az alábbi számon érhetik el: 34/656-652
A mobil elérhetőségek változatlanok.

 

2013. február 7.

Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (II. 5.) számú MVH Közlemény

 

 

2013. február 7.

MVH hírlevél 60. szám

 

Ön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 60. számát olvassa.
Hírlevelünkben az elmúlt hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit gyűjtöttük össze.

 

Figyelem!
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az www.mvh.gov.hu oldalon az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban.


34/2013. (I. 31.) MVH közlemény
2013-01-31
Egyes EMVA-ból finanszírozott intézkedések vonatkozásában megjelent MVH közlemények módosításáról.

Figyelem: Február 1-től csak elektronikus úton nyújthatók be kifizetési kérelmek számos beruházási támogatásnál!
2013-01-31
Határidő: a kifizetési kérelmet kizárólag elektronikus úton 2013. február 1. és május 31. között lehet benyújtani.

33/2013. (I. 30.) számú MVH Közlemény
2013-01-30
A 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 25/2012. (II. 7.) MVH Közlemény módosításáról.

Fizeti a támogatást az induló gazdálkodóknak az MVH
2013-01-30
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte a támogatások kifizetését azon fiatal gazdálkodóknak, akik a támogatási összeg 90 %-ára vonatkozóan kifizetési kérelmet nyújtottak be.

32/2013. (I. 30.) számú MVH Közlemény
2013-01-30
A varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatásáról szóló 26/2012. (II. 7.) MVH Közlemény módosításáról.

31/2013. (I. 25.) számú MVH Közlemén
y
2013-01-28
Az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram alapján nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatások támogatástartalmának nyilvántartásba vételi eljárásáról.

 

2013. február 7.

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány 2013. évi eseménynaptárának közzététele

 

Tagszervezeteink és partnereink által szervezett rendezvényeket, eseményeket szívesen megjelentetünk és hírdetünk a honlapon.

 

A Pro Vértes Közalapítvány 2013. évi eseménynaptára innen letölthető.

 

2013. február 1.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség január havi hírlevele

 

 

 

 

 

2013. január 24.

LEADER kifizetési kérelem formanyomtatványai

 

Szeretnénk értesíteni Önöket, hogy megjelentek a LEADER jogcímhez kapcsolódó kifizetési kérelmek új formanyomtatványai, továbba maga a közlemény.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kifizetési kérelmeket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapunk keresztül lehet csak benyújtani. Ennek módjáról a 2013.01.31-én Kecskéden megrendezésre kerülő fórumon részletes tájékoztatást kapnak.

Amennyiben a fórumon részt kívánnak venni, kérjük, jelezzék előre mely szervezettől hány fő vesz részt, ezzel is megkönnyítve a lebonyolítást. Kérjük, hogy legkésőbb 2013. 01. 29-ig szíveskedjenek részvételi szándékukat jelezni a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen.

Továbbá kérdés esetén keressék Pál Melindát és Schamberger Dórát a már ismert elérhetőségeken.

Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete

 

2013. január 24.

A Gerecse Natúrpark névhasználati cím adományozó ünnepsége

2013. február 1.

 

Elérkeztünk a Gerecse Natúrpark létrehozásának legfontosabb állomásához, a natúrpark névhasználati cím miniszteri elismeréséhez.
Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr február 1-én Tatán, az Eötvös József Gimnázium dísztermében adja át az oklevelet valamennyi alapítónak (összesen 29 önkormányzat és 18 gazdasági-társadalmi szervezet képviselőjének).
Az eseményen kerül sor a Magyar Táj Díj ünnepélyes eredményhirdetésére is, valamint az ehhez kapcsolódó kiállítás megnyitójára.

A rendezvény meghívója és programja innen letölthető.

Megtisztelő megjelenésében bízva, várjuk az eseményen!

Tisztelettel:

Michl József elnök nevében is:

Musicz László
titkár
Által-ér Szövetség

2013. január 23.

'Komplex környezettudatos viselkedés - lakossági és civil képzés' - LEADER rendezvény

Helyszín: Magyary Zoltán Művelődési Központ (Tata, Váralja u. 4.)


Időpont(ok): A képzés előadásai szombati napokon 8-12 óra között zajlanak
2013.02.23.
2013.03.02.
2013.03.09.
2013.03.16.
A részvétel díjmentes
Információ: Mocsi Ádám (06/70/385-7981)(www.zszk.hu) Zöd Sziget Kör
A Részvétel korlátozott, ezért jelentkezési sorrendben történik a regisztráció.
A résztvevők az előadások végén oklevelet kapnak.
Mindenkit szeretettel várunk! A meghívó innen letölthető.

 

2013. január 16.

Tájékoztató fórum a 2012. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely (LEADER) keretében támogatásban részesült szervezetek számára

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2012. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely (LEADER) keretében támogatásban részesült szervezetek projektjeinek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat.
A kifizetési kérelmek benyújtásának időpontja 2013. február 1-től május 31-ig tart.


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:

2013. január 31. (csütörtök) 14.00 óra

Helyszíne: Kecskéd, Művelődési Ház (2852 Kecskéd, Fő u. 1.)

 

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2013. január 16.

Tájékoztató fórum a 2012. évben a Darányi Ignác Terv III. tengely (Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, Turisztikai tevékenységek ösztönzése) keretében támogatásban részesült szervezetek számára

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2012. évben a Darányi Ignác Terv III. tengely (Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, Turisztikai tevékenységek ösztönzése) keretében támogatásban részesült szervezetek projektjeinek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a majdani pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat.


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:
2013. február 7. (csütörtök) 14.00 óra
Helyszíne: Kocs, Faluház (2898 Kocs, Komáromi u. 5.)

A rendezvény meghívója innen letölthető.

A fórumhoz kapcsolódó tájékoztató levél innen letölthető.

 

2013. január 16.

Vidéki örökség és Falumegújítás jogcímek kérdések-válaszok 2. hét

 

A Vidéki örökség jogcímre beérkezett kérdések és válaszok innen letölthetők (2.hét).

 

A Falumegújítás jogcímre beérkezett kérdések és válaszok innen letölthetők (2.hét).

 

2013. január 5.

Hosszú téli esték következő előadása

 

 

2012. december 21.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség december havi hírlevele

 

A tartalomból:


Elnökségi ülés Tardoson
Döntés a a Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, valamint
a Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímekről

Rekord mennyiségű támogatási kérelem érkezett be a Vidéki
örökség megőrzése és a Falumegújítás jogcímekre

Mi minden történt 2012-ben?
Részletek az éves beszámolóból

Az általunk összeállított 2013. évi képes naptárral kívánuk a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete nevében békés, boldog ünnepeket és sikerekben gazdag új évet!


 

 

 

2012. december 15.

Jótékonysági hangverseny Vértesszőlősön 2012.12.27-én

 

Tisztelt Olvasók!

Szeretettel meghívom Önöket családjukkal, barátaikkal együtt a 2012.12.27-én 17:30 órakor kezdődő, a vértesszőlősi rk. templomban tartandó karácsonyi hangversenyre!

Díszvendég: PITTI KATALIN Liszt-díjas operaénekes, Érdemes Művész

A koncert Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 18. része. A mellékletben megtalálható a részletes program is.
Tavaly örömmel ünnepelhettük a megújult toronysisakot, idén pedig elkészült a templom alapzat UMVP pályázat által finanszírozott statikai megerősítése. A következő lépés a tetőszerkezet renoválása lesz, reméljük mihamarabb összeáll ennek anyagi háttere is. Segítségüket köszönjük!

Megjelenésüknek nagyon örülnék! Amennyiben lehetséges, kérem, továbbítsák a meghívást barátaiknak, ismerőseiknek!

Addig is kívánok kegyelemteljes Ádventet, áldott Karácsonyt és sikerekben, örömökben gazdag, nagyon boldog Új Esztendőt!

Üdvözlettel:
Szamos Boglárka
szervező

 

2012. december 10.

Karácsonyi Bejgli-túra

 

Tisztelt Tagság, Kedves Érdeklődők!


Egyesületünk karácsonyi Bejgli-túráját ajánlom mindenki figyelmébe:


Időpont: December 26. (szerda)


Útvonal: (Tata - Tatabánya - Szárliget vonattal) - Kőrösi Csoma Sándor forrás - Nagyegyháza - Öreg kőszikla tető - Óbarok - (Tatabánya - Tata)


Indulás: Tatáról személyvonattal 7:29-kor (7:40 Tatabánya) - Szárligetre 7:50h, innen 8h-kor indulás


Visszaindulás: Óbarokról autóbusszal (12:47h - Tatabánya buszvégállomás 13:23, vagy 14:35h - Tatabánya buszvégállomás 15:11, amelyiket elérjük)
Tatabányáról Tatára busszal 13:45-kor továbbindulás


Túravezető: Oláh András

A gyalogtúra kb. 10-12 km, kevés emelkedővel, mindenki számára leküzdhető!
Mindenki az alkalomhoz illő ruházatban, felszereléssel látogassa a kirándulást és enni, inni a megfelelő mennyiségről gondoskodjon!

A megunt karácsonyi bejgliket és forralt borokat a kiránduláson megkóstoljuk!
A kirándulásra mindenkit szeretettel várunk!

Információ: Oláh András-06-20-596-48-80

Tata, 2012-12-07.

Tisztelettel és üdvözlettel, Oláh András

 

2012. december 6.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség november havi hírlevele

 

A tartalomból:

Elnökségi ülés december 10-én: döntés a mikrovállalkozás fejlesztés és turisztikai pályázatokról

Vércse gyümölcsei:

Informatikai továbbképzések valósultak meg Kocs, Tarján, Csákvár helyszíneken

Kempo képzés Csákváron

Pályázati pénzből fejlesztett a tardosi Slon Kft.

Átadták Kocson a Református Templomban a kiállítóteret

Márton-napi rendezvény Gyermelyen

Temetői sírkert átadása, megáldása Tarjánban

András-napi vigasság Kocson

LEADER pályázatból megvalósult fejlesztés Zámolyon
Pályázatfigyelő melléklet
Eseményfigyelő melléklet

 

 

 

2012. december 4.

Megjelent az MVH hírlevél 55. száma, 2012.december 3.

 

Befejezte az idei előlegfizetéseket az MVH
2012-12-03
Megérkeztek a számlákra a területalapú támogatási előleg második körének összegei, illetve elindult a különleges tejtámogatás második körének kifizetése.

 

Tájékoztató
2012-11-30
Tájékoztató a szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatás igénybevételi eljárásának változásáról.

 

Megkezdődött a Halastavi Környezetgazdálkodási Program támogatásainak kifizetése
2012-11-29
A Halastavi Környezetgazdálkodási Program keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vissza nem térítendő támogatással részlegesen kompenzálja az extenzív halastavakat üzemeltetők önként vállalt környezetgazdálkodásból eredő többletköltségeit és kieső jövedelmeit.

 

Cukorrépa-termelők kapnak támogatást
2012-11-29
November 30-ig fizeti ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a cukorrépa-termelők 2012. évi nemzeti kiegészítő támogatását, melyet a 2011-ben megtermelt cukorrépa mennyisége után kaphatnak a gazdálkodók. A 170 termelőt érintő támogatás keretösszege 1 180 millió forint, 5,65 euró répatonnánként.

 

Elindult a juh-és kecske elektronikus jelölésre vonatkozó támogatások kifizetése
2012-11-29
November 30-ától több mint 72 millió forintot utal közel 3000 gazdálkodónak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés támogatás keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

 

170/2012. (XI. 29.) MVH közlemény
2012-11-29
A működési alapok támogatásának igénybevételéről.

 

169/2012. (XI. 28.) számú MVH Közlemény
2012-11-28
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet alapján nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről.
Határidő: jogerős támogatási határozattal rendelkező ügyfelek 2012. december 31-ig jogosultak kifizetési kérelmet benyújtani.

 

Kérődző szerkezetátalakítási program – állategység lekérdező alkalmazást indít az MVH
2012-11-28
Felhívjuk a kérődző szerkezetátalakítási programban részt vevő ügyfeleink figyelmét, hogy a képzési, illetve foglalkoztatási feltételek teljesítéséhez szükséges állategység meghatározását segítő alkalmazást indít az MVH.

 

Újabb milliárdok az élelmiszeripari feldolgozók beruházásainak támogatására
2012-11-28
Lezárult a mezőgazdasági termékek értéknövelése jogcím keretében 2012-ben benyújtott támogatási kérelmek elbírálása. Az élelmiszeripari feldolgozók összesen újabb 7,9 milliárd forint támogatáshoz jutnak. A döntések kipostázását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte.

 

168/2012. (XI. 26.) MVH Közleménye
2012-11-26
A szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet alapján a 2014. pénzügyi évre kifizethető támogatási keretösszeg közzétételéről.

 

Hamarosan lejár az első kifizetési kérelem benyújtásának meghosszabbított határideje!
2012-11-23
Határidő: az első kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló határidő – a rendeletben foglalt feltételek teljesülése esetén – 2012. december 31-ig hosszabbodott meg.

 

Tájékoztató a borszőlőültetvények kivágásának, telepítésének, illetve pótlásának és fajtaváltásának engedélyezési eljárásról
2012-11-22

 

Figyelem: Hamarosan lejár a megvalósítási határidő egyes beruházásoknál!
2012-11-20
Figyelemfelhívás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 56/2012. (VI. 22. ) VM rendelettel érintett ügyfelek részére.
Határidő: az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházások esetében 2012. december 17-én lejár a meghosszabbított megvalósítási határidő.

 

Újabb milliárdok a fiatal mezőgazdasági termelőknek
2012-11-16
Lezárult a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához nyújtandó támogatások elbírálása, a döntés nyomán az induló gazdálkodóknak újabb 11,6 milliárd forint támogatásról szóló döntést postáz ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal(MVH).

 

167/2012. (XI.16.) számú MVH Közlemény
2012-11-16
A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg 90 %-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási feltételeiről.
Határidő: A kifizetési kérelmet a támogatási kérelemnek helyt adó határozat kézhezvételét követő 90 napon belül kell benyújtani.

 

166/2012. (XI. 14.) számú MVH Közlemény
2012-11-14
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 155/2012. (X. 5.) MVH közlemény módosításáról.

 

165/2012. (XI. 14.) számú MVH Közlemény
2012-11-14
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból falumegújításra és –fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 156/2012 (X. 5.) MVH közlemény módosításáról.

 

2012. november 29.

Megjelent az Irányító Hatóság közleménye a Falumegújítás jogcímmel kapcsolatban

 

Megjelent az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 114/2012 (XI. 27.) számú Közleménye - A Falumegújítás, -fejlesztés intézkedés keretében épületek, építmények belső felújításáról

 

2012. november 29.

EMVA / ETHA záró konferencia

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett, a 2014-2020-as EMVA / ETHA programalkotási folyamattal kapcsolatos térségi tervezési fórumsorozat eredményeit összegző záró konferenciára 2012. december 5-én kerül sor Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeum konferenciatermében (Budapest, Vajdahunyadvár).
A rendezvény hivatalos meghívója és programja innen letölthető.

 

2012. november 28.

Megjelent a Vidékfejlesztési Miniszter rendelete az előleg igénybevételéről

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. 11. 22-én megjelent a vidékfejlesztési miniszter 118/2012. (XI.22.) VM rendelete az EMVA-ból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási előlegfizetésről.

 

2012. november 26.

András-napi vigasság

 

November 30-án András napja van, ezért a népi kalendáriumban novembert Szent András hava néven illették. Ez az advent kezdete, a mulatságok vége. A kocsi Hagyományőrző Egyesület november 24-re olyan programot szervezett, mellyel - minden bizonnyal - évente fogunk találkozni. Az Aranykocsi Néptáncegyüttes előadásában 'A kis gömböc' című népmese táncszínházi változatát láthatták az érdeklődők, akik teljesen megtöltötték a kocsi Faluház színháztermének nézőterét. A magas színvonalú előadás értékét tovább emelte a minden tekintetben, és jó értelemben vett profi kísérőzenekar, Szalonna és bandája. A vastapssal jutalmazott produkció után a falu apraja-nagyja átvonult a Faluház aulájába, és éjszakába nyúlóan nótáztak, táncoltak. A talpalávalót, és a nótázáshoz a zenét itt is Szalonna és bandája szolgáltatta, akiket már ismerősökként fogadtak a Kocsiak. Jó volt látni a tizenéves arcokon nótázás, tánc közben a mosolyt, jókedvet! Valószínűleg nyitott fülekre talál a tánccsoport műsor utáni gyerekeket 'hívó szava' is. Szép este volt.

 

 

 

2012. november 23.

Pályázati pénzből fejlesztett a tardosi Slon Kft.

 

A Komárom-Esztergom megyei Tardoson két élelmiszerboltot működtet az 1994-ben erre a célra két helyi fiatalember által létrehozott vállalkozás. Lehetőségeik szerint folyamatosan bővítették, korszerűsítették üzleteiket. Az EMVA mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázatra nyújtottak be kérelmet környezetbarát technológia, biztonságtechnikai eszközök, valamint digitális mérlegek beszerzésére. 2011-ben megkapták a támogatási határozatot, melynek hatására megvásároltak 2 db hűtőkamrát, 1 db aggregátort, 2 db digitális mérleget, valamint a biztonsági rendszerhez kamerákat, videorendszert. Varga Gábor a vállalkozás egyik tulajdonosa kiemelte, hogy az eszközök beüzemelésétől számított 2 hónapon belül már a támogatáshoz is hozzájutottak. Ezek a minőségi fejlesztések emelték a szolgáltatás értékét, és egy újabb munkalehetőséget teremtettek a községben. Eddigi - pozitív - pályázati tapasztalataik alapján továbbra is figyelemmel kísérik az ilyen irányú lehetőségeket.

 

 

 

 

 

2012. november 23.

Temetői sírkert átadása, megáldása Tarjánban

 

A Római Katolikus Egyház tulajdonában lévő tarjáni temető történelmi, jellemzően a XIX században használt része az ezredfordulóra az egyéni gondozás hiányában kezelhetetlenné, ápolhatatlanná vált. A temető gondnoki feladatait jelenleg a Polgármesteri Hivatal vállalja fel, ezért a Tarjáni Plébánia a terület gondozásának megoldhatósága, a kultúrtörténeti értékeket képviselő sírkeresztek megőrzése érdekében 2008-ban megkezdte a több lépcsőben kialakítandó, elhagyott temetőrész rendezését. Ezért nyújtott be az önkormányzat 2011-ben pályázatot a LEADER 'Vércse kincse értékek megőrzése' jogcímre. Idén tavasszal megkapták a támogatási határozatot. A templom kapujától a sírokig térburkolat készült, 92 db keresztet helyeztek el, melyek a svábok betelepülésének irányába mutatnak, valamint 5 db pihenőpadot is kihelyeztek. A projekt keretében megújult sírkertben az elhelyezett sírkövek, az értékes kultúrtörténeti relikviák megóvása volt a cél, melyek az adott korszak helyi nemzetiségi, hitéleti és kőfaragó- ipartörténeti sajátosságainak egyedi emlékeit őrzik. 2012. november 01-én Mindenszentek ünnepén került sor az ünnepélyes átadásra, illetve a sírkert megáldására. Marx Ernő polgármester, és Dr. Árendás Tamás plébániai elnök szavai után Szabó Zoltán atya megáldotta a sírkertet. Olyan, a közérdeklődés számára is bemutatásra alkalmas emlékhely alakult ki, amely Tarján község egyéb látnivalóinak sorába is beilleszthető, amivel példaszerűen valósult meg a múlt, a helyi nemzetiségi gyökerek értékeinek megóvása, s amely egyúttal támogatja a további nemzedékek identitásának megőrzését, erősítését.

 

 

 

2012. november 22.

LEADER pályázatból megvalósult fejlesztés Zámolyon

 

2012. november 07-én a Los Andinos Kulturális Egyesület klubfoglalkozásának első előadására voltunk hivatalosak. A foglalkozás közönségét a helyi általános iskolások alkották, akik szép számmal jelentek meg az eseményen. A Kákics együttes színvonalas előadásával szórakoztatta a megjelenteket. Zenés történetek keretében ismertették meg a gyerekeket a hangszerek történetével,. Pályázaton nyert támogatásból egy tekerőlantot vásárolt az egyesület. Melyet Varró János mutatott be a közönségnek. A több mint 3 millió forintos támogatásból más hangszer beszerzését is tervezik. Több történetet hallhattunk zenés előadásuk során. A gyerekek nagyon élvezték az előadást, hisz az együttes őket is bevonta egy-egy elmesélt történetbe.

 

 

 

 

2012. november 13.

Sváb hagyományőrző családi nap Móron

 

2012. november 13.

Figyelem! Már lehet pályázni a 2013. évi NEA működési támogatásra

 

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a jövő évi működési támogatásokra (a NEA keretre) most kell pályázatot benyújtani 2012. december 11-ig.

A 2012. évi pályáztatás lezárásával egy időben meghirdették az újabb működési fordulót is. A döntés következménye, hogy a 2013. márciusban záruló működési támogatási időszak után kezdődő újabb működési időszak kezdetére eredményt lehet hirdetni. Ezzel a civil szervezetek működése kiszámíthatóbbá válik, az egész társadalom számára fontos munkájukat annak ismeretében folytathatják majd, hogy tisztában lesznek a rendelkezésükre álló támogatási forrással.
Emellett az idén - a korábbi NEA pályázat kapcsán - benyújtott dokumentumok újbóli beadására sem lesz szükség: nem kell új regisztrációs nyilatkozatot, számviteli beszámolót leadni. (Az utóbbi érvényességének feltétele, hogy az a 2011. évre vonatkozzon.) A jogszabályi garanciák azt is lehetővé teszik, hogy azon szervezetek, amelyek számviteli beszámolójukban pontosan kimutatták, hogy mennyi adományt kaptak magánszemélyektől, vállalkozásoktól, automatikusan támogatásban részesüljenek.
A pályázatok beadására 2012. december 11-éig van lehetőség, egy-egy civil szervezet 250.000-4.000.000 Ft támogatásban részesülhet.
A pályázati munkát segítik a minden megyében elérhető Civil Információs Centrumok is.
További információk a döntésekről, pályázati kiírásokról a www.civil.kormany.hu oldalon érhetők el.
A nyerteseknek gratulálunk, és minden civil szervezetnek eredményes pályázást kívánunk!
Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság


Pályázaton elnyerhető összeg: 250.000,- Ft-tól 4.000.000,- Ft-ig
Kiíró: Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumai
Pályázati kiírás: http://civil.kormany.hu/admin/download/f/a5/50000/20121110_NEA-13-M_KIIRAS.pdf
Pályázati útmutató: http://civil.kormany.hu/admin/download/0/b5/50000/20121110_NEA-13-M_UTMUTATO.pdf
Benyújtás módja: Elektronikus (EPER)

 

2012. november 13.

Figyelem! Beadási határidő változás!

 

Megjelent a Magyar Közlönyben is a Falumegújítás- és fejlesztés, valamint a Vidéki örökség megőrzése jogcímek esetében a beadási határidő módosítása.

2012. november 30-ig lehet benyújtani a pályázatokat.

 

2012. november 13.

Zámolyi Betlehemes - LEADER rendezvény

Időpont: 2012. december 14.

Helyszín: Zámoly, Művelődési Otthon

 

'A házról-házra járó, jókívánságos köszöntők ma jóformán alamizsnagyűjtésnek látszanak, de nem lehettek-e régen az évszakok fordulópontjaira figyelmeztető, szinte rituális jellegű társadalmi események? A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó. A régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen viszonzott tőle telhetően. A sok ünnepi, névnapi köszöntő egy melegebb, barátságosabb, testvéribb, emberszeretőbb népélet emléke.'
/Kodály Zoltán, a Jeles Napok bevezetőjében, 1952./

E gondolatok szellemében állítottuk össze karácsonyi műsorunkat, melyben az egymást követő dalokat egy történet fonalára fűztük fel. A már Zámolyon több éve feléledő szokásnak elkészítettük a színpadi változatát, remélve, hogy a fiatalok közül még több betlehemező kísér minket december hűvös estéin a zámolyi utcákon. A mesélő - felidézve gyermekkorát - megemlékezik arról a decemberi napról, amikor nagyapja egy poros, fából készült betlehemet vett elő ládájából. Miután letisztogatta, ölébe vette unokáját, és a kályhában ropogó tűz mellett mesélni kezdett. Szavai nyomán a kisfiú számára megelevenedik a régmúlt idők karácsonyi szokásának emléke. Ebbe a történetbe ágyazódnak dalaink. Kíséretül olyan hangszereket választottunk, amelyek igen népszerűek voltak a paraszti zenében, többek között a bőrduda, a moldvai koboz és kaval, és a különböző furulyák. A közismert dalok - mint a 'Mennyből az angyal' vagy a 'Pásztorok keljünk fel' - mellett kevésbé ismert dallamok is felcsendülnek, többek között egy altatódal, amelyet a bölcsőcskében Mária énekelt a kis Jézusnak. A műsorban közreműködik Varró János citerán és tekerőlanton. Valamint Lendvai Judit énekkel és Gula Miklós.
Zenés műsorunk közös énekléssel zárul, felidézve egy magyar bölcsőcske játék búcsúdalát.

Tárnok Ákos
Los Andinos Kulturális Egyesület

 

2012. november 8.

A Zöld Sziget Kör novemberi gyalogtúrája (katt a képre...)

 

2012. november 6.

Karácsonyi Koncert - LEADER rendezvény

Időpont: 2012. december 8.

Helyszín: Héreg, Kultúrotthon

 

16. alkalommal kerül megrendezésre Karácsony előtti ünnepek hangulatát felidézve a helyi kultúrotthonban a KARÁCSONYI KONCERT.
Ezen a rendezvényen falunk kicsi gyermekeitől a felnőtt korosztályig zenei tehetségével bemutatkozik sok-sok egyén.
A gyermekek hozzák a szüleiket, nagyszüleiket, a rokonokat.
A felnőtt zenészek a helyi és a szomszédos falvakból a barátaikat. Ez a kulturális rendezvény erősíti a falu összefogó, összetartó képességét, hisz a rendezvényre családok, vállalkozók süteménnyel, borral , pálinkával hozzájárulnak a rendezvény sikeréhez.
Erősíti a szomszédos falvakkal a kistérségen belül a kapcsolatot. A községünkből elköltözött egykori lakosok visszatérnek erre a rendezvényre, s ezzel a kötődést is erősítik.
Ez az alkalom arra is lehetőséget nyújt, hogy az iskola növendékei , kiemelkedő zenei tehetségei a zeneiskolában tanultakat a lakosságnak, szüleiknek ,diáktársaiknak bemutassák.


Hagyományőrző Egyesület Héreg

 

 

2012. november 6.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség október havi hírlevele

 

2012. november 5.

Márton-napi újbor ünnep a Gyermelyért Faluvédő Egyesület szervezésében- LEADER rendezvény
Időpont: 2012. november 10.

Helyszín: Gyermelyi Általános Művelődési Központ (Gyermely, Iskola utca 10-12.)

 

 

2012. október 30.

Nemzetközi delegáció látogatott a Vértes-Gerecse Közösséghez

A Vértes-Gerecse Közösség 2011-ben vette fel a kapcsolatot a szlovákiai Hídverő Társulással. Azóta sikeresen megvalósítottuk közös programunkat, mely az idén májusban zajlott le egy 3 napos szakmai tanulmányút keretében, melyre a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattól kaptunk támogatást. Azóta a két szervezet folyamatosan kapcsolatban van egymással, további közös pályázatokat keres, és szeretne megvalósítani. Így volt lehetőségünk megszervezni azt a konferenciát is, amire a Visegrádi Alapból nyert el támogatást a szlovák fél, a Vértes-Gerecse Közösség pedig, mint szervező és fogadó partner vett részt a projektben. A projekt részeként október 17-én Dunaradványban (SK) találkozott a 4 ország egy szakmai workshop-on, ami a bemutatkozással kezdődött. Csehországból érkező hölgy az országban alkalmazott termék védjegyről, a védjegy bevezetéséről, annak előírásairól beszélt, a lengyel kolléga egy klaszter-hálózat kiépítésén dolgozik, a szlovákok hozzánk hasonlóan a LEADER forrásokat szeretnék minél hatékonyabban lehívni. Ők több LEADER csoportot is képviseltek.
A projekt másnap, október 18-án konferenciával folytatódott Tatán a Kiss Hotelben, ahová több szervezet is meghívást kapott. Elsőként Ing. Arch. Viera Juricová tartott előadást a Nyitra megyei LEADER csoportokról, valamint a szlovákiai vidékfejlesztési támogatásokról. Ott sorozatosan alakulnak meg a LEADER csoportok, nem egyszerre, ezért a támogatás is más formában jut el hozzájuk. Önálló stratégiát készít ugyan minden csoport, de az ottani vidékfejlesztési minisztérium nem minden stratégiát hagy jóvá, ezért azok a csoportok csak kisebb összegű vidékfejlesztési forrásokat tudnak igénybe venni közvetlenül a megyétől.
Marcin Jablonski Lengyelországban végzi munkáját és klaszterek kialakításával foglalkozik. Több nemzetközi projektben részt vett már, és szívesen segít a magyar-lengyel-cseh-szlovák (V4 országok) együttműködésében is. Csehországból Kateřina Čadilová mutatta be a térségek és termékek védjegy rendszerét, milyen előnyökkel járnak, milyen lehetőségeket tartogatnak azoknak, akik használják is a térségi védjegyeket. Látványos kiadványában az ország több régiójában, térségében hasonló megjelenésű, de mégis más emblémákat alkalmaznak az adott térség eladható 'termékeire'. A frissítő szünet után a magyarországi tapasztalatokat mutattuk be a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja, valamint a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet-vezetőivel. Végül pedig a szervezők, a szlovákiai LEADER csoportok mutatkoztak be a konferencia résztvevőinek. Elsőként az Alsó-Csallóközi Társulás részéről, majd a Hídverő Társulás részéről Duka Gábor Karva község polgármestere beszélt, végül egy nemrég alakult LEADER csoport - ®ibrica - elnök asszonya mutatta be szervezetét.
Pénteken a delegáció két Vértes-Gerecse településre látogatott, Tardosra és Vértestolnára, ahol megtekintették a vidékfejlesztési forrásokból megvalósított tájházakat is, valamint ismerkedtek a magyarországi települések működésével, mindennapjaival.
Reméljük, hogy lesz alkalma az egyesületnek további nemzetközi együttműködésekben is részt venni, ezért a kapcsolatot szeretnénk fenntartani nemcsak a Hídverő Társulással, hanem a most megismert új szervezetekkel is.


 

2012. október 25.

Márton-napi újbor ünnep a Gyermelyért Faluvédő Egyesület szervezésében- LEADER rendezvény
Időpont: 2012. november 10.

Helyszív: Gyermelyi Általános Művelődési Központ (Gyermely, Iskola utca 10-12.)

A Gyermelyért Faluvédő Egyesület 1994-től szervezi Gyermely község bor gasztronómiai rendezvényeit. Mindig jeles szakmai előadók bevonásával tartjuk meg programjainkat, melyek napjainkra jelentősen hozzájárultak a kulturált és igényes borfogyasztáshoz.
Márton napi ünnepélyünk állandó programjai: előadások a bor kultúrtörténetéről, egy-egy borvidék vagy borosgazda bemutatkozása, hagyományos libalakoma, majd az esték végén zene közös énekléssel, beszélgetésekkel.
Célunk: bemutatni vendégeinkkel, hogy tudatos választással megismerhetjük a borok különleges, gazdag ízvilágát, valamint, hogy a magyar borok fogyasztását népszerűsítsük.
Bízunk benne, hogy rendezvényünkkel segítjük a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség borainak ismertségét és elismertségét, a helyi gazdák szakmai fejlődését, a faluközösség kulturált és mára már hagyománnyá vált télköszöntő szórakozását.

 

2012. október 25.

400 ÉVES A KOCSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
1612-2012

2012. október 28-án, vasárnap de. 10 órától ünnepi istentiszteletet tartunk a református templomban.
Az istentisztelet keretében megemlékezünk a 495 éves reformációról, és felavatjuk a 400 éves gyülekezetünk történetét valamint tárgyi emlékeit bemutató kiállítást.

 

 

2012. október 25.

FELHÍVÁS INFORMATIKAI TOVÁBBKÉPZÉSRE

Helye: Csákvár - Gróf Esterházy Móric Általános Iskola
8083 Csákvár, Szabadság tér 8.

Időpont: 2012. november 19-22

A LEADER pályázat keretében megvalósuló képzés célja, hogy tagszervezeteink alkalmazottai, a térségben élő vállalkozók, magánszemélyek a napi tevékenységükhöz, munkájukhoz szükséges számítógépes ismereteit karbantartsa, frissítse.

A képzési felhívás és a jelentkezési lap innen letölthető.

 

2012. október 24.

András Napi Vigasság - LEADER rendezvény

Időpont: 2012. november 24.

Helyszín: Kocs, Faluház

 

 

2012. október 19.

'Szent Lukács napi' jótékonysági hangverseny Vértesszőlősön

 

Tisztelt Olvasók!

Szeretettel meghívom Önöket családjukkal, barátaikkal együtt a 2012.10.28-án 17:00 órakor kezdődő, a Vértesszőlősi Kisboldogasszony Plébániatemplomban tartandó 'Szent Lukács napi' jótékonysági hangversenyre!

Díszvendég: KERTESI INGRID operaénekes

A koncert - hosszabb szünetet követően - a Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 17. része. A mellékletben megtalálható a részletes program is.
Tavaly örömmel ünnepelhettük a megújult toronysisakot, idén pedig elkészült a templom alapzat UMVP pályázat által finanszírozott - ugyan nem látványos, de annál szükségesebb - statikai megerősítése.

Megjelenésüknek nagyon örülnék! Amennyiben lehetséges, kérem, továbbítsák a meghívást barátaiknak, ismerőseiknek!

Üdvözlettel:
Szamos Boglárka
szervező


 

2012. október 16.

Konzultációs lehetőség Tatán


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

Kérjük, hozza magával az eddig meglévő dokumentumokat (szerződések, megrendelések, számlák, stb.,).
Kérdéseit előzetesen is felteheti a pal.melinda@vercse.hu e-mail címen.

Természetesen egyéb kérdésekkel is felkeresheti Pál Melinda munkatársunkat, de elsősorban a pénzügyi elszámolásokat szeretnénk ezen a napon elősegíteni.

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, kérjük, jelezze előtte telefonon (06-70/341-2720), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.


A konzultáció időpontja:
2012. november 05. (hétfő) 08-17 óra
Helyszíne: Tata, Erzsébet tér 13. (kaputelefon: 20), munkaszervezeti iroda


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2012. október 15.

Visegrádi Alap konferencia Tatán


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2011 óta partnere a szlovákiai Hídverő Társulásnak, akik a Visegrádi Alapban sikeresen pályáztak egy együttműködési projektre. Ennek a projektnek egy részét Magyarországon, egyesületünkön keresztül bonyolítják le. A projekt része egy nemzetközi konferencia, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar partnerek mutatkoznak be, mutatják be működésüket, vidékfejlesztési tapasztalataikat, LEADER-rel kapcsolatos meglátásaikat.

A konferencia időpontja: 2012. 10. 18. (csütörtök) 14 óra
Helyszíne: Tata, Hotel Kiss (2890 Tata, Bacsó Béla u. 54.)

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. október 8.

Megjelentek az MVH közlemények


A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megjelentette 2012. 10. 05-én két közleményét a Falumegújítás- és fejlesztés, valamint a Vidéki örökség megőrzése jogcímekkel kapcsolatban. A közlemények tartalmazzák a pályázati formanyomtatványokat, betétlapokat és a kitöltési útmutatót is.

 

102/2012. (X. 1.) VM rendelet
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

156/2012.(X.5.) MVH Közlemény - Falumegújítás-és fejlesztés

103/2012. (X. 1.) VM rendelet
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe veheto támogatások részletes feltételeiről

155/2012.(X.5.) MVH Közlemény - Vidéki örökség megőrzése

 

2012. október 8.

Tájékoztató fórum Dadon


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2012. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely keretében még fennmaradt forrásokat a térségben tevékenykedő szervezetek minél hatékonyabban tudják terveik megvalósításához igénybe venni.


Napirend:
Tájékoztató a III. tengely keretében kihirdetésre került Falumegújítás-és fejlesztés, és a Vidéki örökség megőrzése jogcímekről.


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:
2012. október 24. (szerda) 14.00 óra
Helyszíne: Dad - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT)
2854 Dad, Kossuth u. 11.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2012. október 5.

VI. Őszi Zenei Fesztivál - Szomód

2012. október 20-21.

 

 

2012. október 2.

Los Andinos Kulturális Egyesület 'Az én vidékem gazdagsága' című programjának első klubfoglalkozása - LEADER rendezvény

Időpont: 2012. november 7.

Helyszín: Csanádi Imre Általános Iskola ( Zámoly, Kossuth L. u. 51)

 


 

2012. szeptember 27.

Tájékoztató fórum Gánton


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2012. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely keretében még fennmaradt forrásokat a térségben tevékenykedő szervezetek minél hatékonyabban tudják terveik megvalósításához igénybe venni.


Napirend:
Tájékoztató a III. tengely keretében kihirdetésre kerülő Falumegújítás- és fejlesztés, és a Vidéki örökség megőrzése jogcímekről.


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:
2012. október 3. (szerda) 14.00 óra
Helyszíne:Gánt - Művelődési Ház
8082 Gánt, Béke tér 20.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2012. szeptember 26.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség szeptember havi hírlevele


A tartalomból:

Falumegújítás és –fejlesztés, valamint Vidéki örökség megőrzése jogcímek Beadási időszak: 2012. október 15-november 15.

Konzultációs lehetőség a kifizetési kérelmekről - Vértesboglár, 2012. október 10.

Régiós értekezlet Halimbán

Új arculati kézikönyv nyertes pályázóknak

MVH ügyfél nyilvántartási rendszer - új formanyomtatványok

Vércse gyümölcsei: Ifjúságvédelmi tábor Csákberényben; IV. Várgesztesi Lovagi Játékok; Tardosi szlovák emlékház
Pályázatfigyelő melléklet
Eseményfigyelő melléklet

 

2012. szeptember 25.

Konzultációs lehetőség a kifizetési kérelmekről - Vértesboglár 2012. október 10.

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség kihelyezett konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely és IV. tengely keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

Kérjük, hozza magával az eddig meglévő dokumentumokat (szerződések, megrendelések, számlák, stb.,).
Kérdéseit előzetesen is felteheti a pal.melinda@vercse.hu e-mail címen.

 

Természetesen egyéb kérdésekkel is felkeresheti Pál Melinda munkatársunkat Vértesbogláron, de elsősorban a pénzügyi elszámolásokat szeretnénk ezen a napon elősegíteni.

 

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, kérjük, jelezze előtte telefonon (06-70/341-2720), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.


A konzultáció időpontja:
2012. október 10. (szerda) 08-14 óra
Helyszíne: Vértesboglár, Művelődési Ház - IKSZT (8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 7.)


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


2012. szeptember 21.

MVH Ügyfélnyilvántartási rendszer változásai - új nyomtatványok 2012. október 1-től!

Az MVH honlapján megjelent az MVH Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerébe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 85/2011. (VI. 01.) számú Közlemény módosításáról szóló 146/2012. (IX. 18.) MVH Közlemény.

A közlemény tartalmazza az ügyfél-nyilvántartáshoz kapcsolódó új nyomtatványokat, amelyek nem tartalmaznak év- és verziószámot.

Az MVH a régi nyomtatványokon beérkező kérelmeket csak október 1-ig fogadhatja el, ezért kérünk mindenkit, hogy aki regisztráltatni szeretne az MVH-nál, vagy módosítani szeretné korábbi regisztrációját, az már az új nyomtatványokon tegye megy.

A közlemény az alábbi elérési útvonalon található:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1462012

 

2012. szeptember 19.

Megyenap 2012.

2012.09.22. Csákberény, Orondpuszta

Rendező: Fejér Megye Önkormányzata; Csákberény Önkormányzata


Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
Védnök: Dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott

9.00 A Fejér Megyei Közgyűlés ünnepi ülése
Házigazdaként köszöntőt mond: Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Vécsei László, Csákberény polgármestere


Egész napos fakultatív programok:
- állatsimogató - folyamatos ingajárat
- állatmenhely - örökbefogadási lehetőség

 

 

2012. szeptember 17.

Tájékoztató a Falumegújítás és a Vidéki örökség megőrzése jogcímekről

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. szeptember második felében jelenteti meg új rendeletként, külön jogcímenként a Falumegújítás-és fejlesztés és a Vidéki örökség megőrzése fejlesztéseket. A támogatási kérelmeket így 2012. október 15-november 15. között lehet benyújtani a területileg illetékes LEADER HACS-hoz, így a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösséghez is. Mindkét jogcím esetében egy pályázó egy projekt esetében maximum 16 millió Ft-ot tud igényelni. A jogcímeken belül viszont önálló célterületek találhatók, melyekre akár önmagában, de egyszerre két célterületre is nyújthatnak be támogatási kérelmet.

A Falumegújítás-és fejlesztés jogcím az alábbi célterületeket tartalmazza:
1. célterület: helyi vagy országos védelem alatt nem álló, a település megjelenésében szereppel bíró alábbi épületek, épületrészek külső és az épület rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén belső felújítására, korszerűsítésére, új épületrész kialakítására
2. célterület: a település környezetét és megjelenését javító fejlesztésre
3. célterület: alapvetően a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítése feltételeinek javítása céljából új piacok létrehozására, meglévők fejlesztésére, bővítésére, az előírásoknak történő megfeleltetésére kapcsolódóan:
4. célterület: kültéri, közcélú feladatokat ellátó játszóterek kialakítására, meglévők korszerűsítésére, a játszótéri eszközök biztonságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelően, valamint
5. célterület: sport-, bmx-, gördeszkapálya kialakítására, fejlesztésére

A Vidéki örökség jogcím az alábbi célterületeket tartalmazza:
Célterületek:
1. célterület): helyi vagy országos védelem alatt álló építmény, építményrész esetén
aa) az építmény, építményrész külső felújítására,
ab) az építmény, építményrész rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az építmény, építményrész belső felújítására, korszerűsítésére,
ac) az építmény, építményrész rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az építmény közvetlen megközelítését szolgáló gyalogutak kialakítására,
ad) építmény rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén parkoló kialakítására,
ae) az építményhez, építményrészhez kapcsolódó zöld felület rendezésére, létrehozására, felújítására,
af) az építményhez, építményrészhez kapcsolódó kerítés kialakítására, felújítására;
2. célterület: a természeti és a történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítására, kialakítására
ba) természeti és történelmi látnivalók bemutatását elősegítő, már meglévő útvonal mentén új pihenőhelyek létesítésére, meglévők felújítására,
bb) természeti és történelmi látnivalók közvetlen környezetének rehabilitációjára;
3. célterület: az a) és b) pont alapján megvalósított fejlesztéssel összefüggésben helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő intézkedések megvalósítására (a továbbiakban:
ca) tanösvény, tematikusút, túraútvonalak kialakítására,
cb) tájékoztató kiadványok készítésére a helyi természeti és történelmi értékekről, a környezet védelméről,
cc) helyi természeti, történelmi és kulturális értékekről, környezet védelméről táblák készítésére és elhelyezésére;
4. célterület: építmény, építményrész helyi védetté nyilvánítása érdekében a helyi építmények felmérésére, a helyi védettségről szóló önkormányzati rendelet előkészítésére amennyiben az így védetté nyilvánított építmények közül legalább egy építmény felújítása megvalósul

A Vértes-Gerecse Közösség a két jogcímmel kapcsolatban tájékoztató fórumot is szervez, melynek pontos időpontját és helyszínét a későbbiekben tesszük közzé.
Kérdéseikkel forduljanak bizalommal a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetéhez a 34/589-849-es telefonszámon, vagy a munkaszervezet@vercse.hu e-mail címen.

 

2012. szeptember 13.

Mikoviny Sámuel emlékének megőrzésére szervezett XVII. ÁLTAL-ÉR Vízitúra
Időpont: 2012. október 6. szombat


 

2012. szeptember 13.

XXV. Jubileumi Baráti Lovastalálkozó - LEADER rendezvény
Időpont: 2012.10.13-14.

Helyszín: Héreg

XXV. Jubileumi Baráti Lovastalálkozó
Ebben az esztendőben 25. alkalommal rendezzük meg községünkben a Baráti Lovastalálkozót
Az elsőt 1987-ben szerveztük az akkori lótartók és baráti körük kezdeményezésére. Gyönyörű időben családias hangulatban zajlott ez a találkozó és akkor megfogalmazódott az igény a folytatására. Minden évben nagyobb létszámban és színesebb programokkal bővült a találkozó. 1992-ben úgy döntöttünk, hogy egyesületet hozunk létre mely 45 fő alapító taggal alakult meg. Céljainként a környékbeli lótartók a ló és lovassport iránt szimpátiát érzők összefogására, kezdeményezéseik felkarolása és a lovaskultúra fejlesztése érdekében. Az egyesület három megye lovasait fogja össze Komárom Esztergom Megye, Fejér és Pest megye lovasait. Ezenkívül a Magyar Lovaskörrel karöltve Héregen raktuk le a gazdaversenyek alapjait, dolgoztuk ki szabályzatát, mely alapján már az ország különböző pontjain rendeznek versenyeket. Egyesületünk hagyományőrző csoportja, mely a paraszti világ nagyon kemény hétköznapjait és ünnepeit hivatott bemutatni az ország különböző pontjain mutatkozott már be, és elismerésül rengeteg trófeát gyűjtött be, pl. Szilvásvárad, Mezőhegyes, Szarvas, Zalaegerszeg. Rendezvényeinken a versenyeken kívül rengeteg bemutató programot szervezünk, amely a lovaskultúránk hagyományait és persze a legújabb tartási, idomítási és sport célú felhasználását mutatja be.
Ebben az esztendőben számos verseny és kulturális program várja az idelátogatókat. A program keretén belül kerül átadásra a Leader pályázati forrásból nyert szabadtéri színpad is.
Minden versenyzőt, nézőt érdeklődőt szertettel várunk.

 

 

2012. szeptember 13.

FELHÍVÁS POLGÁRŐR ÖNVÉDELMI KÉPZÉSRE
2012. október 27-28. között
Helyszín: Publo Étterem és Panzió
8083 Csákvár, Szent Mihály tér 12.

 

 

2012. szeptember 6.

MVH hírlevél 50. szám

Ön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 50. számát olvassa.

141/2012. (IX.04.) számú MVH Közlemény
2012-09-04
A szőlőültetvény újratelepítési jogok telepítési jogtartalékból – a 2012/2013. borpiaci év őszi időszakában – történő értékesítéséről.
Határidő: az újratelepítési jog vásárlása iránti kérelmet 2012. szeptember 14. – 2012. október 19. között lehet benyújtani postai úton.

 

140/2012. (VIII. 31.) számú MVH közlemény
2012-09-03
A mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető támogatás feltételeiről és a kérelembenyújtáshoz rendszeresített formanyomtatványokról.

139/2012. (VIII. 31.) számú MVH Közlemény

2012-08-31
A cukorrépa-termelők 2012. évi nemzeti kiegészítő támogatásáról.
Határidő: a támogatási kérelmet 2012. szeptember 3. - 2012. október 1. között lehet benyújtani postai úton.

138/2012 (VIII. 31.) számú MVH Közlemény

2012-08-31
A szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet szerinti nyomtatványokról és a 2012/2013. borpiaci évben kifizethető támogatási keretösszegről.

Termelői csoportok kapnak támogatást

2012-08-30
A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás keretében nagyságrendileg 568 millió forint kifizetését kezdi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az elkövetkezendő hetekben.

137/2012. (VIII.29.) számú MVH Közlemény
2012-08-29
A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről.
Határidő: 2012. évre kötött szaktanácsadási szerződésre vonatkozó támogatási kérelmet – a 2012. szeptember 8. – október 8-a közötti gyűjtési időszakot követően - 2012. október 9-től – 2012. október 23-ig lehet benyújtani postai úton.

Halastavi Környezetgazdálkodási Program kifizetési kérelme

2012-08-28
Határidő: a 2011. szeptember 1-jétől 2016. augusztus 31-ig tartó támogatási időszak esetében a kifizetési kérelmeket 2012. szeptember 1-30. között lehet benyújtani postai úton.

136/2012. (VIII. 21.) számú MVH Közlemény
2012-08-22
Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti vízi környezet védelmével kapcsolatos támogatások kifizetésének igényléséről és a monitoring adatszolgáltatás részletes feltételeiről.
Határidő: a 2011. szeptember 1-jétől 2016. augusztus 31-ig tartó támogatási időszak esetében a kifizetési kérelmeket 2012. szeptember 1-30. között lehet benyújtani postai úton.

135/2012. (VIII. 21.) számú MVH Közlemény

2012-08-21
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2012. évi támogatás igényléséről.
Határidő: a támogatási kérelmeket 2012. szeptember 1. és szeptember 30. között lehet benyújtani postai úton.

2012. szeptember 4.

40 éves a tardosi Vörösmárvány Táncegyüttes

Augusztus 25-én Tardoson, a Művelődési Házban ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját a Vörösmárvány Táncegyüttes.


14 órától érkeztek a meghívott vendégek,- a megyénkben lévő szlovák települések önkormányzatának vezetői - akiket ünnepélyes keretek között fogadtak a szervezők. A program bevezetéseként az 'aktív' táncosok emlékfát ültettek, azon társaik mementó- jaként, akik nem élhették meg ezt a napot. Ezután leleplezték Moser Ernő fafaragó művész tardosi táncosokról mintázott alkotását, melynek talapzata és háttere - illően a helyhez - vörösmárvány volt. 16.00. órakor kezdetét vette az ünnepi műsor. Az előadás nagyobb részében a jelenleg is rendszeresen táncoló fiatalokat láthattuk, de tapsolhattunk az óvodások és az 'idősebb' generáció produkciójának is. Vendégként a tarjáni Forgatag Tánccsoport mutatta meg, hogy milyenek a német táncok, Gútay Jánosné egy erdélyi balladát adott elő, a Gerecse Népdalkör pedig szlovák, és magyar dalokkal szórakoztatta a közönséget. A talpalávalót a Kincső zenekar szolgáltatta. A műsor végén a táncosok megajándékozták Nagy Imréné Ibolyát, Nagy Imrét megköszönve az áldozatos munkájukat. Ibolyától több 'régi' táncos megkapta az Örökös tagságról szóló oklevelet. Zárásként a meghívott, illetve a fellépő vendégek nyújtották át ajándékaikat a 41. évébe lépő tánccsoport vezetőinek. Nem feledkeztek meg a táncosok azokról sem, akik munkájukkal, vagy anyagilag segítették ennek az ünnepnek a megvalósulását. A nézők - akik teljesen megtöltötték a művelődési házat - vastapssal jutalmazták a tardosi táncosokat. A hivatalos program zárása a vacsora volt, melyről a Nyugdíjas Klub, míg a jó hangulat biztosításáról a helyi borosgazdák gondoskodtak. Mindenki - aki látta a műsort -élményekkel gazdagodva térhetett haza.

 


 

2012. szeptember 3.

Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület 'Tata kerülő' Kerékpár Túrája
- Tatai Civil Napok - alkalmából

Időpont: Szeptember 22. Szombat, 09.00-től
Gyülekező: 08.45-kor
Helyszín/Indulás: Tata - Geológiai Múzeum
Táv: 15 km
Időtartam: min. 2 óra


Jelentkezés / Túravezető információ: Mocsi Ádám 70/385-7981 zoldszigetkor@gmail.com
„A város legszebb pontjait és látnivalóit érintő útvonal mindenki számára ajánlott, mivel teljesítéséhez az általános erőnlét bőségesen elegendő. Ne versenyezzen az idővel. Adjon lehetőséget magának a kerékpáron ülve, hogy be tudja fogadni a természeti és kultúrtörténeti értékek e gazdag tárházát.” forrás: tatai tdm

Részvételi szándékukat és kerékpár igényüket kérem, előre jelezzék!
Tisztelettel, Mocsi Ádám


2012. augusztus 31.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség augusztus havi hírlevele


A tartalomból:

Elnökségi ülés – Falumegújítás és –fejlesztés, valamint Vidéki örökség megőrzése jogcímek ősszel újra megnyílnak

Turisztikai tevékenység ösztönzése jogcímre beérkezett pályázatok

Jó hír a pályázóknak, akik elmulasztották benyújtani tavaly december végéig az első kifizetési kérelmüket

Új arculati kézikönyv nyertes pályázóknak

Tájékoztató fórumot tartottunk a kifizetési kérelmekről Héregen

Szakmai úton Nyitrán
Pályázatfigyelő melléklet
Eseményfigyelő melléklet

 

2012. augusztus 29.

XIII. Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozó - LEADER rendezvény
Időpont: 2012.09.29.

Helyszín: Csákvár

 

 

2012. augusztus 29.

Vendégségben a Múzeumban 2012. programsorozat Dunaszentmiklós
Időpont: 2012.08.31.

 

 

2012. augusztus 27.

Gyermelyi Falunap 2012.
Időpont: 2012.09.07-08.

 

 

2012. augusztus 22.

Szüreti felvonulás és bál Baj 2012. - LEADER rendezvény
Időpont: 2012.09.22.

Helyszín: Templom előtti tér és iskola udvara

 

 

2012. augusztus 21.

Vérteskozmai Kulturális események 2012. - LEADER rendezvény
Időpont: 2012.09.29.

Helyszín: Templom

 

 

2012. augusztus 16.

Figyelem! Új arculati kézikönyv nyertes pályázóknak


Megjelent a 97/2012 (VIII.15.) IH Közlemény 'A Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében támogatásban részesült kedvezményezettek tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségeiről' címmel.
Az arculati kézikönyv és a kapcsolódó vektorgrafikus állományban letölthető file-ok az alábbi linkeken érhetők el:

http://www.kormany.hu/download/1/e2/a0000/97-2012%20IH%20kozlemeny.zip#!DocumentBrowse

http://www.kormany.hu/hu/dok?source=5&type=401#!DocumentBrowse

 

2012. augusztus 14.

IV. Várgesztesi Lovagi Játékok

Időpont: 2012. augusztus 25.
Helyszín: Vár és Faluház


 

2012. augusztus 14.

Kecskédi Lovasnap

Időpont: 2012. szeptember 8.
Helyszín: Kecskédi lovaspálya (sportpálya mellett)


 

2012. augusztus 7.

Megjelent a Vértes-Gerecse Közösség július havi hírlevele


A tartalomból:

Mikrovállalkozások fejlesztése és létrehozása - beérkezett pályázatok

Tájékoztató fórumot és fogadóórát szerveztünk a Turisztikai jogcímről Kocson

Augusztus elsejétől ismét lehet benyújtani kifizetési kérelmet

Új arculati elemek az EMVA-projekteknek

Jól sikerült az első képzésünk

Vércse Gyümölcsei - Programok, fejlesztések Sárkeresztes, Héreg, Magyaralmás, Pusztavám, Környe, Kocs településeken

Pályázatfigyelő melléklet
Eseményfigyelő melléklet

 

2012. augusztus 6.

Sörédi Falunap - LEADER rendezvény

Időpont: 2012. augusztus 25. (szombat)
Helyszín: Művelődési Ház (Söréd, Rákóczi u. 54.)


A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. július 27.

Vértes-Gerecse Közösség rendkívüli elnökségi ülése.
Időpontja: 2012. augusztus 1. (szerda) 10 óra
Helyszíne: Tata, Munkaszervezet irodája
2890 Tata, Erzsébet tér 13.

A meghívó innen letölthető.

 

2012. július 27.

Fenntartható vidékfejlesztés a családi kisgazdaságokra alapozva c.
Közép-magyarországi regionális fórum
Időpont: 2012. aug. 30-31.

Helyszín: Szentendre, Szentendrei-sziget

 

A részletes program innen letölthető.
A jelentkezési lap innen letölthető.

 

 

2012. július 25.

Vörösmárvány Táncegyüttes jubileumi műsora
Időpont: 2012.08.25.

Helyszín: Tardos, Művelődési Ház (Rákóczi u. 14.)

 

 

2012. július 24.

Megjelentek az MVH-s kifizetési kérelmekre vonatkozó közlemények

107/2012. (VII. 20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

 

98/2012. (VII. 20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

 

97/2012. (VII. 20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

 

96/2012. (VII. 20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének igényléséről

 

95/2012. (VII. 20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

 

2012. július 19.

Pályázati konzultáció Vértesbogláron

Helye: Vértesboglár - Művelődési Ház - IKSZT
8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 7.

Időpont: 2012. július 24. (kedd) 10-14 óra

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség kihelyezett konzultációs lehetőséggel szeretné elősegíteni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely keretében a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2012. évben kiírt pályázat elkészítését.

Hozza magával az eddig elkészített pályázatot (formanyomtatványok, mellékletek).
Kérdéseit előzetesen is felteheti a margit@vercse.hu e-mail címen.

Természetesen egyéb kérdésekkel is felkeresheti Schuszter Margit munkatársunkat Vértesbogláron, de elsősorban a július 31-ei határidős pályázatok minél gördülékenyebb és precíz benyújtását szeretnénk ezen a napon elősegíteni.

Amennyiben szeretne a lehetőséggel élni, kérjük, jelezze előtte telefonon (06-70/431-4918), hogy a torlódásukat el tudjuk kerülni.

 

2012. július 12.

Ifjúságvédelmi tábor - LEADER rendezvény
Időpont: 2012.08.13-2012.08.18.

Helyszín: Csákberény település sportpálya

 

 

2012. július 4.

Nyári napközis tábor tarjáni általános iskolás diákok számára - LEADER rendezvény
Tarjáni Általános Iskola, 2012. augusztus 10-31.


A napközis tábor hétköznapokon 8-16 óráig működik, ahol pedagógusok, kézműves végzik az oktatást. Terveznek kirándulást, vetélkedőt, mozgásos játékot. A táborok ideje alatt térítésmentesen tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítanak.
Bővebb információ: Palatin Anna 30/4422615
Jelentkezés a Tarjáni Általános Iskolában, jelentkezési lapon.

 

 

2012. július 4.

21. Zenei Fesztivál Tarján - LEADER rendezvény
Tarján, 2012. augusztus 17-18-19


A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. június 29.

A tatai Zöld Sziget Kör projektnyitó rendezvénye - LEADER

Kulturális és természeti értékek megismerésére irányuló közösségi kerékpár túrák a Vértes-Gerecse Akciócsoport területén
Szomód, 2012. július 28. 14.50


 

2012. június 28.

Kömlődi Falunap - LEADER rendezvény
Kömlőd, 2012. augusztus 3-4.


A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. június 25.

Hagyományőrző Családi Nap - LEADER rendezvény
Csákberény, 2012. július 28.


A Csákberényért Alapítvány az idei évben is megrendezi a Falunapot, mely a 'Hagyományőrző Családi Nap' címet kapta. Helyszín: új focipálya.

 

2012. június 22.

Megjelent a 79/2012. (VI. 20.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

A közlemény, valamint a kapcsolódó mellékletek az MVH honlapjáról letölthetők.

 

2012. június 21.

MEGHÍVÓ
Tájékoztató Fórumra - 52/2012. (VI.8.) VM rendeletről, a Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímről

2012. július 4. (szerda) 17.00 óra
Helyszíne: Kocs – Faluház ( 2898 Kocs, Komáromi u. 5.)

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2012. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely keretében még fennmaradt forrásokat a térségben tevékenykedő szervezetek, önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak, vállalkozók és magánszemélyek minél hatékonyabban tudják terveik megvalósításához igénybe venni.

A meghívó innen letölthető.

Segédlet a pályázni szándékozóknak innen letölthető.

 

2012. június 20.

Caákvári kempo tábor - LEADER rendezvény
2012. július 22 - 28. között kerül megrendezésre

Helyszín: Publo Étterem és Panzió

 

2012. június 20.

Vértes kincsei nyári tábor - LEADER rendezvény
2012. július 23 - 27. között kerül megrendezésre

Szervező: A Tardosi Vörösmárvány Alapítvány
Helye: Gánt Gránás Turistaház

A tábor programja innen letölthető.

2012. június 19.

Retye-Rutya tábor - LEADER rendezvény
2012. július 23. – augusztus 10. között kerül megrendezésre

Csákberény-Söréd-Csókakő

Immáron negyedik alkalommal várjuk az egész retyerutyát
- kicsit, nagyot, szomszédot, rokont, unokát, barátot -,
hogy együtt múlassuk az időt a nyári szünetben.
S ha már összejöttünk, ne tétlenkedjünk!
Sok érdekes és hasznos dolgot lehet majd itt csinálni ...

 

2012. június 19.

Hétpróba tábor Csókakőn - LEADER rendezvény

2012. július 15- augusztus 15. között kerül megrendezésre

A 'Vércse kincse' értékek bemutathatósága c. LEADER pályázati projekt keretében megvalósuló Hétpróba tábor Csókakőn 2012. július 15. és augusztus 15. között kerül megrendezésre vasárnaptól szombatig tartó heti turnusváltásokban.
A Hétpróba tábor célja a Kárpát-medence hagyományainak megőrzése. Ennek érdekében kézműves foglalkozásokra (bőrözés, agyagozás), lovaglásra, íjászatra, barantázásra, stb. kerül sor a tábor keretein belül.

 

 

2012. június 18.

MVH Hírlevél 44. szám 2012. június 18.

 

Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az www.mvh.gov.hu oldalon az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban.

 

76/2012 (VI.14.) számú MVH Közlemény
2012-06-15
A mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás igényléséről.
Határidő: 2012. június 22. és július 23. között támogatási kérelmet lehet benyújtani postai úton az MVH területileg illetékes megyei kirendeltségéhez.

 

Tájékoztató
2012-06-13
Anyatehéntartás támogatás igényléséről.
Határidő: 2012. június 1. és 2012. július 31. között támogatási kérelmet kell benyújtani postai úton az MVH területileg illetékes megyei kirendeltségéhez.


75/2012. (VI. 12.) MVH közlemény
2012-06-12
A 2012/2013. tanévi iskolagyümölcs-programban való részvételre jóváhagyott szállítókról.


A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai
2012-06-12


Figyelem! Módosult az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet
2012-06-12
Határidő: 2012. június 30-ig lehet támogatási kérelmeket benyújtani mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére az ügyfél beruházás helye szerinti illetékes LEADER HACS levelezési címére.

 

Az MVH megkezdte a dohány történelmi bázis alapú támogatás kifizetését
2012-06-08
Június 12-én összesen több mint egy milliárd forintot utalását kezdi meg az érintett mintegy ezer gazdálkodónak a dohány történelmi bázis alapú támogatás keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

 

2012. június 12.

Megjelent az EMVA Turisztikai tevékenységek ösztönzése című rendelet

Pályázatok benyújtása: 2012. július 1-31.

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. június 8-án jelentette meg az EMVA Turisztikai tevékenységek ösztönzése című rendeletét, melyben a vidéki településeken igényelhetnek támogatást turisztikai célú fejlesztésekre.
A támogatási kérelmeket postai úton 2012. július 1-31. között lehet benyújtani a területileg illetékes LEADER Akciócsoporthoz, jelen esetben a Vértes-Gerecse Közösséghez. (2890 Tata, Erzsébet tér 13.)
A támogatási kérelmeket az akciócsoport bírálja el.
A maximum igényelhető támogatás a Vértes-Gerecse Közösség területén: 16 000 000 Ft.

52/2012 (VI.8.) VM rendelet innen letölthető.

Támogatás vehető igénybe:
- falusi szálláshelyek kialakítására, bővítésére, korszerűsítésére, szolgáltatások fejlesztésére
- egyéb szálláshely kialakítására, bővítésére, korszerűsítésére, szolgáltatások fejlesztésére (szálláshely-szolgáltatás céljára hasznosított önálló épület, vagy épületrész, ahol a szobák száma legfeljebb 8, az ágyak száma legfeljebb 16)
- ifjúsági szálláshely kialakítására, bővítésére, korszerűsítésére, szolgáltatások fejlesztésére
- szálláshelyhez nem kötődő turisztikai szolgáltatások fejlesztésére

Elszámolható kiadások:
- építési munka
- szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök (legfeljebb a támogatási összeg 50%-ig)
- fa telepítése (horgászati célú fejlesztés, falusi és egyéb szálláshely esetén)
- minősítési eljárás díja
- egyéb elszámolható kiadások
- szoftver licencek ellenértéke.

Pályázatot nyújthat be:
- természetes személy (60% támogatás intenzitással)
- mikro-kis-és középvállalkozás (60% intenzitással)
- települési önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás (60% intenzitással)
- nonprofit szervezet (ha közhasznú, akkor 100%, ha nem közhasznú, akkor 60%)
- egyház (60% intenzitással)

Mivel a rendelet sok információt tartalmaz, és a fejlesztések meghatározása eléggé összetett, ezért amennyiben érdeklődnek a pályázati lehetőség iránt, vagy már konkrét elképzeléseik vannak, abban az esetben keressék a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetét a már ismert elérhetőségeken. (www.vercse.hu, munkaszervezet@vercse.hu, 34/589-849)

 

2012. június 12.

XIV. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál

Időpont: 2012. július 13-15.

 

Kocs Község Önkormányzata 2012. július 13-15 között rendezi meg a XIV. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivált a 'kocsi kocsit' készítő mesterek emlékére.
A már komoly hagyományokkal rendelkező versenyre június 25 -ig várják a női és férfi csapatok jelentkezését. Nemcsak szűkebb hazánkból, hanem a megyehatárról túlról és külföldről is.
A jelentkezési lap valamint a versenyszabályzat letölthető a www.kocsitolo.eoldal.hu honlapról.

2012-es fesztivál egyben a 'Hazaváró II. éve', amire szeretettel várunk minden Kocsról elszármazottat és egyben szeretnénk köszönteni a "hazaérkezőket", várjuk jelentkezésüket azoknak, akik már nem itt élnek, de gyökereik településünkhöz kötődnek.
A 'hazaváróra' jelentkezni a www.kocs.hu weboldalon lehet.

A versenyen kívül szórakoztató programok várják az ide látogatókat. A szervezők gondoskodnak arról, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot.
Fellépnek neves énekesek, lesz horgászverseny, főzőverseny, fogathajtó bemutató, játszóház, kiállítások, régi ételek kóstolója és még sok más fergeteges esemény.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! - a szervezők

 

2012. június 11.

Vízitúra a Zöld Sziget Körrel!

Időpont: 2012. június 23-24.

 

Vízitúra útvonala: Ráckevei - dunaág teljes hossza, 57 km

Utazás: Lehetőség szerint autóval, az autók zárt helyen otthagyhatóak.

Szállás: Szigetcsépen, sátorban (elméletileg ingyenes).

Költségek:
Hajószállításhoz, utánfutó és ha szükséges kenu kölcsönzéshez hozzájárulás, kb: 1000-1500 HUF

Ráckevéről HÉV vissza: 560 HUF

 

Jelentkezési határidő, és megbeszélés: jún. 17-e 18.00, 2890 Tata, Tavasz u 109.

Túravezető, információ: Vig Szilveszter 06/30-9355-845 vagy 06/20-9916-139 (hétfő, szerda, péntek: délelőtt, a hét többi napján egész nap).

2012. június 6.

Környei Nemzetiségi és Sörfesztivál - LEADER rendezvény

2012. július 6-8. között kerül megrendezésre

A Környei Nemzetiségi és Sörfesztivál több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkezik, látogatószáma a három nap alatt megközelíti a 15 000 főt. A program során a helyi egyesületek, kulturális csoportok, civil szervezetek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. A három nap során a szervező önkormányzat igyekszik valamennyi korosztály igényeit kielégíteni a programkínálat tekintetében. A kulturális programok mellett fontos helyet foglalnak el a sportrendezvények, a hagyományőrző csoportok bemutatkozásai, de a fesztivál kiváló alkalmat biztosít a partnerkapcsolatok ápolására is. A szórakoztatáson kívül Környe legnagyobb közösségformáló rendezvénye is egyben a Nemzetiségi- és Sörfesztivál.
Mivel a vendégek száma évről-évre emelkedik, ez a szervezők számára egyfajta kötelezettséget is jelent, hogy minden esztendőben színvonalas, értékeket közvetítő programokkal várják az idelátogatókat.

 

 

 

2012. június 5.

Római Katolikus Egyházközség tábora Pusztavámon - LEADER rendezvény

A tábor 2012. július 5-10. között kerül megrendezésre

A Római Katolikus Egyházközség (Pusztavám Kossuth L. u. 33) idén is megrendezi szokásos nyári táborát
2012 július 5-10-ig.

Minden általános és középiskolás gyerkőcöt szeretettel hívnak és várnak a szervezők!
Ez egy igazán király tábor lesz!

 

A tábor programja innen letölthető.

 


2012. június 4.

Kovácsok Tábora Kocson - LEADER rendezvény

A tábor 2012. július 12-16 között kerül megrendezésre a Kocsi Múzeumnál

Kocs Község Önkormányzata 2012. július 12-16 között a Kocsi Múzeumnál ötnapos, Vércse tábor - nyári bentlakásos foglalkoztató, a Magyarországi Kovács míves Céh képviselőivel közös tematikus tábort szervez.

 

A tábor célja:
a résztvevő fiatalok, a helyi közösség összetartozásának erősítése, a helyi kocsigyártó hagyományok megismerése, megmentése, továbbvitele.

A Kocsi Múzeum kocsiszínében felállított kovács műhelyekben három munkacsoportban zajlik a munka.
A gyakorlati képzést kiegészítik az esti órákban, a Múzeumban sorra kerülő előadások, amelyek a kocsi fejlődéstörténetéről, Kocs és az ötödik kerék kapcsolatának legendájáról szólnak.
A gyakorlati foglakozások során a tábor fiatal résztvevőit megismertetik a kovács mesterség alapjaival, és bevonják Őket a kocsi alkatrészek elkészítésének munkáiba is..
Várjuk mindazokat a 13- 16 év közötti fiatalokat, akik szívesen részt vennének ezen a programon.
Az Önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően a tábor programjain való részvétel, a szállás, háromszori étkezés ingyenes.

Felvilágosítás kérhető:
Kocs Község Önkormányzata: 34/ 471-273, 06 30 64 02 963

A tábor programja innen letölthető.

 

2012. június 4.

Újra nyílik a Zöld Forrás, 85 millió forintra lehet pályázni


A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti a Zöld Forrás pályázatot: összesen 85 millió forintot kaphatnak a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek. A pályázatokat május 31-étől június 30-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy jelentkező legalább 300 ezer, legfeljebb 2 millió forintot igényelhet.
A civil szervezeteknek kiemelkedő szerepük van abban, hogy teljesüljenek a Nemzeti Környezetvédelmi Program célkitűzései, a Zöld Forrás pályázat ezt a feladatvállalást segíti. Támogatást azok a környezet- vagy természetvédelmi célú közhasznú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) kaphatnak, amelyek a tavalyi évről közhasznúsági jelentést fogadtak el. A pályázati kiírást a minisztérium a zöld szervezetek képviselőinek közreműködésével készítette el, így az még rövidebb és egyszerűbb, mint az elmúlt években.

A tárca célja a Kárpát-medence jó környezeti állapotának megóvása, a létünket biztosító természeti erőforrások megőrzése. A Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly összesen 116 millió forinttal segítette 107 civil szervezet munkáját.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)


A pályázati kiírás itt tekinthető meg:

http://www.kormany.hu/download/5/72/90000/ZF2012Palyazati_Felhivas.pdf

2012. június 1.

Alternatív napközis tábor Szákszenden - LEADER rendezvény

A tábor 2012. június 25. és 2012. július 13. közöt kerül megrendezésre Szákszenden

A tábor fő célja, többek között hogy a gyermekek megismerjék lakó és közvetlen környezetük sokszínűségét, környezeti sajátosságait, történelmét, lehetőségeit. Lényeges szerepet kap a test egészsége mellett az egészséges lelki nevelés is.

 

A tábor programja innen letölthető.

 

Információ és jelentkezés: az Öveges József Általános iskolában: 2856. Szákszend, Száki u. 95., tel: 34/371-515, villámposta: oveges.alt.isk@oveges-szakszend.sulinet.hu

 

2012. június 1.

XIV. Kocsitoló Fesztivál 2012- LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. július 13-14-15-én kerül megrendezésre

 

Kocs Község Önkormányzata 2012. július 13-15 között rendezi meg a XIV. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivált a "kocsi kocsit" készítő mesterek emlékére.

A már komoly hagyományokkal rendelkező versenyre június 25-ig várják a női és férfi csapatok jelentkezését. Nemcsak szűkebb hazánkból, hanem a megyehatáron túlról és külföldről is.

A jelentkezési lap, valamint a versenyszabályzat letölthető a www.kocsitolo.eoldal.hu és a www.kocs.hu honlapról .


2012-es fesztivál egyben a "Hazaváró II. éve" , amire szeretettel várunk minden Kocsról elszármazottat és egyben szeretnénk köszönteni a "hazaérkezőket", várjuk jelentkezésüket, azoknak, akik már nem itt élnek, de gyökereik településünkhöz kötődnek.


A "hazaváróra" jelentkezni a faluhaz@kocs.hu e-mail címen lehet.


A versenyen kívül szórakoztató programok várják az ide látogatókat. A szervezők gondoskodnak arról, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot.


Fellépnek neves énekesek, lesz horgászverseny, főzőverseny, fogathajtó bemutató, játszóház, kiállítások, régi ételek kóstolója és még sok más fergeteges esemény.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. június 1.

Széchenyi Programiroda konferencia

2012. június 13.

 

Időpont: 2012. június 13. 10.00 – 14.00 óra (regisztráció: 9.15 órától)
Helyszín: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, Nagytanácsterem
Tatabánya, Fő tér 4.
Megközelítés: Klikkeljen ide!
SZPI információs vonal: 06 20 339 9064

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a konferencia programját a mellékelt fájlban találja, PDF formátumban.*

A konferencia alatt a Széchenyi Programiroda fejlesztési tanácsadói információs pultnál várják az érdeklődőket, ahol készséggel válaszolnak a pályázatokhoz kapcsolódó kérdésekre.

A rendezvény programja innen letölthető.

 

2012. június 1.

2012. ÉVI TATAI MAGYARY KONFERENCIA

2012. június 8.

 

Tata Város Önkormányzata, és a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság tisztelettel meghívja K-E Megye településeinek polgármestereit, jegyzőit, önkormányzati képviselőit és a népfőiskola, valamint az érdeklődő civil szervezetek tagjait a hagyományos Magyary Zoltán (1888-1945) emlék-konferenciára, amelynek keretében
„A MAGYARY PROGRAMRÓL - MAGYARY VÁROSÁBAN”
gondolat jegyében kerülnek megvitatásra az aktuális közigazgatási szakmai kérdések.

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. május 31.

Vérteskozmai Kulturális események 2012. Hagyományos Falunapi Megemlékezés - LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. július 7-én kerül megrendezésre

 

Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület 2012. július 7-én hagyományos falunapi megemlékezést tart, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Program:

16 óra: Templomi hangverseny
különböző zeneművekből
előadó: Modrián József hegedűművész
kíséri: Kovács Kálmán zongoraművész

19 óra: Szári Örökség Egyesület tánckarának bemutatója
az Ezredéves emlékműnél.
Bográcsos közös vacsora
Utcabál

 

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. május 24.

XV. Magyaralmási Csutkatábor - LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. június 24-29. között kerül megrendezésre

Helyszíne: Általános iskola

 

Magyaralmás nyári gyermektábora ebben az esztendőben jubileumi évfordulót ünnepel. Ez a vakáció lesz a 15. alkalom, hogy a Csutkatábor lakói együtt múlatják az időt. A környezet szépsége, a tábor fantasztikus programjai, itt élők vendégszeretete garancia a felhőtlen táborozásra. Visszatérő táborozóink már tudják, a hét programjai minden évben más és más témakört dolgoz fel. A XV. Csutkatábor az olimpiai játékok sokszínűségét tükrözi majd. A tevékeny alkotó munka mellett, délutánonként szórakoztató programok teszik még élménygazdagabbá az együtt töltött napokat. Akik eljönnek most sem fognak csalódni, mert a Csutkatábor nyújtotta élmények, egy életre szólnak!

 

A tábor programja innen letölthető.

A tábor plakátja innen letölthető.

 

2012. május 24.

Héreg önkormányzata háromhetes napközis tábort szervez - LEADER rendezvény

Felhívás !


Nyári napközis táborra, héregi, tarjáni és vértestolnai általános iskolás tanulók számára

 

A táborozás két helyszínen zajlik:

Az első hét június 25-29-ig
Témája: hagyományos kézművesség, gyerekek által készíthető játékok, hangszerek.
Helyszín : Héreg kultúrház.

 

A második hét július 2- 6-ig
Témája: hagyományos kézművesség,
Gyerekek által készíthető játékok, hangszerek. Az indiánok világa.
Helyszín: Héreg Királykút.

 

A harmadik hét július 9-13-ig
Témája: Őseink kézművessége mindennapi tárgyaik.
Helyszín: Héreg kultúrház

 

A táborok hétfőtől péntekig, 8-17óráig működnek. A táborban pedagógusok, kézműves, néprajzos egyetemista végzi az oktatást. Tervezünk kirándulást, növény és állatismeret, vetélkedőt, sok mozgásos játékot.

 

Bővebb információ és jelentkezés az iskolákban kiküldött jelentkezési lapon, vagy Héreg Község Önkormányzatánál lehet.
Telefon: 34 372-665
E-mail: polgarmesterhereg@t-online.hu

 

2012. május 22.

Mikrovállalkozásk létrehozásaés fejlesztése - MVH közlemény

Az MVH honlapján kihirdetésre került az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2012. (V. 21.) számú MVH Közlemény.

 

2012. május 22.

NATURA FESZTIVÁL MAJKON 2012. június 10.

1000 éve alapította Szent Romuáld a kamalduli rendet

 

A szellem, a lélek és a test egészségéért ajánljuk fesztiválunkat mindenkinek
ott, „ahol az imák égig érnek”.


Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek lanttal, kürtzengéssel, hárfával, dobbal, körtánccal, zengő cintányérral!
(150.zsoltár)


10 órától kezdődően kézműves vásár, természetgyógyászok, ökopiac, vásári komédia
gyermek foglalkozások, népzene-néptánc, zenebohóc , ÁHI jóga és Nordic Walking bemutató várja a kedves látogatókat.
Biovásár, kistermelői piac, bioélelmiszerek minden mennyiségben.

 

A részletes programokat megtekinthetik a www.nemzetimuemlek.hu, a www.oroszlany.hu, valamint a www.montecorona.hu oldalakon.

 

 

2012. május 21.

FAZEKASNAP CSÁKVÁR 2012 – LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. június 23-án kerül megrendezésre

Helyszíne: Csákvár, Szent Mihály tér és a Gróf Esterházy Móric Ált Isk. közötti terület, Vértes Múzeum, Fazekas Emlékház

A rendezvény témája a csákvári fazekasság hagyományának életben tartása. A megvalósítás érdekében kézműves kirakodóvásárt, kézműves, elsősorban fazekas foglalkozást szervezünk. Elindítottuk a Csákvár fazekasság története című vetélkedőnket, amelynek döntője ezen a napon lesz és a kistérségből érkező csapatok versenyeznek. A fazekas kiállítók számára szakmai előadást és beszélgetést szervezünk. a Vértes Múzeumben pedig helyet biztosítunk a 20 éves dr. Kresz Mária Alapítvány jubileumi kiállításának.

Csákvár Község Önkormányzata

 

 

2012. május 16.

7 milliárd forintra pályázhatnak a mikrovállalkozások


Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetik el, mely mikrovállalkozások kaphatnak támogatást a Darányi Ignác Terv európai uniós keretéből. A Vidékfejlesztési Minisztérium így erősíti meg, hogy a forrás biztosan azokhoz a pályázókhoz kerüljön, akik a legtöbbet tehetik a helyi gazdaság fellendítéséért. Az akciócsoportok csaknem 7 milliárd forint sorsáról határozhatnak. Pályázni június 1-30. között lehet.
A mikrovállalkozásoknak kiírt pályázaton az 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű településeken működő vagy induló cégek kérhetnek támogatást. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65%, egyébként 60%.
2011-ben a minisztérium átdolgozta a LEADER Programot, és hatékonyabbá, eredményesebbé tette a lebonyolítását; ezzel a rendelkezésre álló fejlesztési források legjobb kihasználását is biztosítja a tárca.
A Helyi Akciócsoportok a LEADER Program végrehajtására jöttek létre, amely gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldását segíti. A HACS-ok maguk dönthetnek arról, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. A szervezetekben a közigazgatás, a vállalkozók és a civil szervezetek is képviseltetik magukat.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

A támogatási kérelmeket postai úton, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösséghez lehet benyújtani 2012. 06. 01-től 06. 30-ig.
- pályázhatnak: már működő vagy induló mikrovállalkozások, egyéni vállalkozók vagy magánszemélyek
- támogatás vehető igénybe: eszközbeszerzésre, építési munkákra, felújításra, bővítésre, kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre, minőségirányítási rendszer bevezetésére, egyéb kiadásokra és szoftver licencek ellenértékére
- minőségirányítási rendszer, egyéb kiadás és a szoftver önállóan nem szerepelhet egy támogatási kérelemben
- támogatás intenzitása: 60%
- maximum igényelhető támogatás: 16 000 000 Ft
- kisléptékű infrastruktúra esetében maximum 10 000 000 Ft, minőségirányítási rendszer kiépítése esetében maximum 2 500 000 Ft igényelhető
- a költségvetést az MVH által rendszeresített Gépkatalógus és Építési Normagyűjtemény alapján kell összeállítani
- amennyiben nem találhatóak meg ebben a két gyűjteményben a költségek, tételek, abban az esetben két db hasonló műszaki tartalommal rendelkező árajánlat csatolása szükséges (az árajánlatoknak szigorú tartalmi szempontjai vannak, melyet a rendelet is felsorol, ezért felhívjuk a figyelmet ennek pontos áttanulmányozására!)
- a támogatási kérelemhez mellékelni kell:
1. pénzügyi terv (MVH formanyomtatványa)
2. gépekről, eszközökről műszaki leírás
3. két árajánlat (ha nem ÉNGY és Gépkatalógus)
4. teljes bizonyító erejű magánokirat arról, hogy az ügyfél jogosult a beruházást megvalósítani az ingatlanon, és a fenntartási időszak végéig használni, abban az esetben, ha nem saját tulajdonú ingatlanon valósítja meg a fejlesztést
5. térképmásolat
6. 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap
7. építési engedélyköteles beruházás esetén: ügyfél nevére szóló jogerős és érvényes építési engedélyt, vagy igazolást a hatóságtól az eljárás megindításáról+tervdokumentáció (építész tervező aláírásával)
8. nem építési engedélyköteles beruházás esetén: igazolás az illetékes építéshatóságtól+tervdokumentáció (építész tervező aláírásával)
- amennyiben a felsorolt dokumentumok valamelyike hiányzik, vagy nem megfelelően került csatolásra, nincs lehetőség hiánypótlásra! – ezért felhívjuk a figyelmet valamennyi dokumentum áttekintésére a pályázat benyújtása előtt

A Vértes-Gerecse Közösség szeretné elősegíteni, hogy megfelelő pályázatok kerüljenek benyújtásra. Ennek érdekében tájékoztató fórumot szervezünk 2012. 05. 24-én 15 órai kezdettel Bajon az IKSZT (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) épületében (2836 Baj, Petőfi S. u. 71.) épületében.
Kérjük, amennyiben lehetőségük engedi, jelezzék a munkaszervezet felé a fórumon való részvételüket. Köszönjük!
Amennyiben kérdésük van a pályázati kiírással kapcsolatban, keressék a munkaszervezetet a már ismert elérhetőségeken (34/589-849, vagy munkaszervezet@vercse.hu , Schuszter Margit 70/431-4918) vagy honlapunkon: www.vercse.hu

Letöltések:

A 47/2012. (V. 11.) számú VM rendelet innen letölthető.

A 71/2012. (V. 21.) számú MVH Közlemény innen letölthető.

 

 

2012. május 16.

A Vértes-Gerecse Közösség 2012. évi első közgyűlése

 

Időpontja: 2012. május 24. (csütörtök) 16:30
Helyszíne: Baj, Polgármesteri Hivatal
2836 Baj, Petőfi S. u. 50.

Napirend:

1. A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöki köszöntője, napirendi pontok ismertetése;
2. Felügyelő Bizottság beszámolója a Közösség 2011. évi működéséről
3. Könyvvizsgálói jelentés;
4. 2011. évi mérleg és közhasznúsági jelentés áttekintése, elfogadása;
5. 2012. évi költségvetés és a tervezett feladatok áttekintése és elfogadása;
6. Tájékoztató a 2011-ben benyújtott LEADER pályázatokról és az idei évre várható kiírásokról;
7. Beszámoló a 2011. évben támogatott pályázatokról, azok megvalósulásáról;
8. Egyebek

A meghívó innen letölthető.

 

2012. május 16.

A Vértes-Gerecse Közösség következő elnökségi ülése

 

Időpont: 2012. 05. 21. (hétfő) 13 óra
Helyszín: Dad, Polgármesteri Hivatal (Fő u. 21.)

Napirendi pontok:
1. Felügyelő Bizottság beszámolója a Közösség 2011. évi működéséről
2. Könyvvizsgálói jelentés;
3. 2011. évi mérleg és közhasznúsági jelentés áttekintése, elfogadása;
4. 2012. évi költségvetés és a tervezett feladatok áttekintése;
5. Működési költségek átcsoportosítása, felosztása 2015-ig;
6. Beszámoló a 2011. évben benyújtott, támogatott pályázatokról, azok megvalósulásáról;
7. Egyebek

 

2012. május 9.

MEGHÍVÓ
A tatai Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület 20 éves fennállásának Ünnepi Közgyűlésére
valamint fotó és emléktárgy kiállítására


Helyszín: Magyary Zoltán Művelődési Központ
Időpont: 2012. 05. 19. Szombat, 17.45h

2012. május 8.

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség áprilisii hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

 

A tartalomból:

- Elnökségi ülés Csókakőn - döntés a LEADER pályázatokról

- Felhívás informatikai képzésre

- Felhívás 2012. évi táborozásra

- Országos LEADER találkozó Kismaroson

- Bemutatkozik Szomor

- Vércse gyümölcsei - Eszközbeszerzés a Technogalla Bt-nél

- Pályázatfigyelő melléklet

- Eseményfigyelő melléklet

 

 

2012. május 2.

MVH Hírlevél 38. szám, 2012. május 2.

 

Figyelem!
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az www.mvh.gov.hu oldalon az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban.


Információk vis maior bejelentésről
2012-05-02
Az alábbiakban szeretnénk felhívni figyelmüket a 2012. évi egységes kérelemhez kapcsolódóan benyújtásra kerülő vis maior bejelentésekkel kapcsolatosan:

 

Új támogatási jogcím
2012-05-02
2012. április 27-én a Magyar Közlönyben megjelent a vidékfejlesztési miniszter 41/2012 számú, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló rendelete. A rendelet a megjelenést követő napon lép hatályba.
2012. április 28-tól a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás jogcímre a kérelem benyújtható.

 

63/2012. (IV. 27.) számú MVH Közlemény
2012-04-27
Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások igénybevételéről
Határidő: A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak: 2012. május 2. és 2012. május 31.

 

FIGYELEM! Módosul a LEADER kifizetési kérelmek benyújtásának helye!
2012-04-27
A LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről szóló 54/2011. (VI.10.) VM rendelet 2.§ (1) bekezdése értelmében a nem egyesületi formában működő Helyi Akciócsoportoknak egyesületté kell átalakulniuk.
2012. május 2-ától a kifizetési kérelmeket az érintett Helyi Akciócsoportok helyett az ügyfél lakóhelye vagy székhelye szerinti MVH regionális illetékességű kirendeltséghez kell benyújtani.

 

62/2012. (IV. 27.) MVH Közlemény
2012-04-27
A mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről
Határidő: A támogatási kérelem benyújtásának ideje: 2012. május 1. - június 30.

 

Erdészeti potenciál helyreállítása – 32/2008 FVM rendelet
2012-04-27

 

Segít a minőségi monitoring szolgáltatás
2012-04-26
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) portálján április 3-án nyílt meg a 2012. évi egységes kérelembeadó felület, így már több mint 3 hete fogadja a kérelem benyújtását kezdeményező ügyfeleket.

 

Módosult a zöldség-gyümölcs ágazatra vonatkozó közösségi szabályozás
2012-04-26
2012. április 5-én lépett hatályba a zöldség-gyümölcs ágazatra vonatkozó közösségi szabályozás végrehajtási rendeletének módosítása.

 

61/2012. (IV. 26.) MVH Közleménye
2012-04-26
A szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet alapján a 2011/2012. és a 2012/2013. borpiaci évekre kifizethető kiegészítő támogatási keretösszeg közzétételéről.

 

Erdőszerkezet átalakítása – ismertető 139/2009 FVM rendelet
2012-04-26
Határidő: 2009. évi támogatási kérelmeknél az első kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak idén lejár!

 

60/2012. (IV. 25.) MVH közlemény
2012-04-25
A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás kifizetésének igényléséről szóló 81/2011. (V. 25.) számú közlemény módosításáról.

 

Nem termelő mezőgazdasági beruházások támogatása
2012-04-25
A támogatás célja a nem termelő beruházások révén a vidéki táj megőrzése, az egyedi tájérték fenntartása, a növény- és állatvilág fajgazdagságának növelése földhasználati intézkedések (sövénytelepítés, mezővédő fásítás, gyeptelepítés) vagy eszközbeszerzések (természetes alapú kerítés, madárvédelmi berendezések) megvalósításával.

 

A kárenyhítési hozzájárulás befizetését az MVH határozata alapján kell teljesíteni!
2012-04-24
Határidő: A kárenyhítési hozzájárulás törvényben rögzített beérkezési határideje szeptember 15.

2012. április 26.

XIII. Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok - LEADER rendezvény

Időpont: 2012. június 1-3.

 

Vértessomló Önkormányzata a civil szervezetek közreműködésével Nemzetiségi Falunapokat szervezett első alkalommal 2000-ben, a Milleneum jegyében, hagyományteremtő céllal. Eddigi tapasztalataink pozitívak, 2012-ben ez a rendezvénysorozat már XIII. alkalommal kerül megrendezésre. A találkozók alkalmával a dunántúli régióhoz tartozó különböző német nemzetiségi csoportok hagyományőrző tevékenységét kívánjuk egymásnak bemutatni. Ezzel a rendezvényünkkel szeretnénk még élő hagyományainkat prezentálni, legyen az dal, tánc, zene vagy a szép viselet.

 

 

 

2012. április 25.

Orbán napi megemlékezés 2012. május 27-én Bajon - LEADER rendezvény

 

Az Eszterházy Szőlő és Bortermelő Közösségi Egyesület 2012. május 27-én is megrendezi az Orbán napi megemlékezést. Ennek keretében először a helyi plébános hálaadó megemlékezést tart a baji Szőlőhegyben felállított Orbán szobornál. Az Egyesület vezetője a tavaszi időjárástól függően, ha jó termés ígérkezik, akkor borral locsolja az Orbán szobrot. Ezt követően a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület Énekkara műsort ad. A műsort követően a helyi gasztronómia különlegességeivel megvendégeljük a híveket, a fellépőket és a helyi egyházközség képviselőit. Minden borosgazda a saját borát hozza magával, és a programra érkező vendégeket helyi készítésű borokkal, süteményekkel kínáljuk.

A rendezvény meghívója innen letölthető.

 

2012. április 25.

NEMZETISÉGI FALUNAP SZOMOR – LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. május 27-én kerül megrendezésre

Helyszíne: Szomor- Kastélykert-Sportcsarnok


XXI. alkalommal kerül megrendezésre Szomoron a Nemzetiségi Falunap. Rendezvényünk célja a hagyományok ápolása, felelevenítése, átadása az ifjúságnak. Természetesen a hagyományápolás mellett szeretnénk helyben biztosítani a kulturált szórakozás, kikapcsolódás lehetőségét biztosítani a község lakosságának. Az elmúlt több mint két évtized során nemcsak a helyi, hanem a környező és távolabbi nemzetiségi települések hagyományőrző egyesületei, zenekarai, népdal- és néptánc csoportjai léptek fel falunapunkon. Két évvel ezelőtt mi rendeztük a Komárom-Esztergom Megyei Nemzetiségi Együttesek XVIII. találkozóját. Minden évben így az idén is színes, változatos programokat kínálunk a falu és valamennyi érdeklődő részére.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk Pünkösd vasárnapján Szomorra!
Német Nemzetiségi Önkormányzat

 

 


2012. április 23.

100 ÉVES A HÉREGI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET - LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. május 26-án kerül megrendezésre
Helyszíne: Héreg Sportpálya, Művelődési Ház

 

Az 1912-ben alakult héregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. E rendezvény keretében célunk, hogy, megemlékezzünk e jelentős eseményről. Az egész napos rendezvényen népszerűsíteni szeretnénk az önkéntes tűzoltói tevékenységet a fiatalság körében és meg szeretnénk erősíteni az egyesület tagságát.
Az elmúlt 100 esztendő még fellelhető tárgyait, képeit felkutatjuk és kiállítást szervezünk belőle.
Rendezvényünkre meghívjuk a németországi Langweid település tűzoltóit, akiktől az elmúlt évek során 2 tűzoltó autót kaptunk. Meghívjuk a szlovákiai testvértelepülésünk Imely község önkéntes tűzoltóit, valamint a környező települések egyesületeit és háziversenyt szervezünk részükre. Hivatásos tűzoltók bevonásával tűzoltó bemutatót tartunk. A sportpályán és környékén rendezzük a tűzoltó versenyeket, sportversenyeket, főzőversenyt. A művelődési házban a délutáni óráktól a helyi művészeti csoportok, az óvodások az iskolások fellépésével kulturális műsort szervezünk, sztárvendégek közreműködésével. Az estet fáklyás felvonulással zárjuk a hősi emlékművekhez, ahol megemlékezünk a „ Hősök napjáról”.

 

 


2012. április 18.

Sport- és Egészségnap - LEADER rendezvény

A rendezvény 2012. május 18-19-én kerül megrendezésre.

Helyszíne: Gyermely, Sportcsarnok

 

A Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Sport- és Egészségnap hiánypótló, sokak által régen várt rendezvény, amely a falu sportéletének minden szereplőjét megmozgatja, összefogja. Nem titkolt cél továbbá olyan résztvevők bevonzása, akik eddig nem, vagy csak alkalmanként voltak aktivizálhatóak. Ennek érdekében színes, változatos programot tervezünk, ahol sokféle mozgásformával lehet ismerkedni, ezeket kipróbálni. A meglévők mellé újdonságokat is kínálunk. Emellett célunk a figyelmet az egészséges táplálkozás felé fordítani: a zöldség-, gyümölcsfogyasztásra, és a tészta, mint helyi specialitás reformételekben való felhasználására helyezzük a hangsúlyt.

Célunk továbbá a lakosság számára a legfontosabb szűrési lehetőségek (koleszterin- és vércukorszint legalább 50 fő számára) biztosítása a helyi egészségügy bevonásával. Az egészségmegőrzés mindenkit érintő és érdeklő témáját egyúttal közösségépítésre is felhasználjuk e kellemes együtt töltött nappal.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendező: Gyermely Község Önkormányzata.

 


2012. április 18.

MVH Hírlevél 36. szám, 2012. április 16.

Figyelem!
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az www.mvh.gov.hu oldalon az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban.

 

Tisztelt Ügyfeleink!
Az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatban folyamatosan jelentetünk meg információs anyagokat. Kérjük, rendszeresen figyeljék honlapunkat!

 

NVT Mezőgazdasági területek erdősítése (132/2004. FVM rendelet)
2012-04-16
Változás az előző évekhez képest nem történt.
Támogatási kérelem benyújtása nem lehetséges.
CSAK a korábbi években elbírált támogatási kérelmek jogerős határozati alapján igényelhető az egységes kérelem keretében kifizetési kérelem.

Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítás 2012 (29/2010 (III.30.) FVM rendelet)
2012-04-16
2010-ben már elindult a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítás jogcím, azonban vannak olyan ügyfelek, akik nem léptek be a programba két éve.

Különleges rizstámogatás (19/2012 (III.6.) VM rendelet)
2012-04-13
Új támogatási jogcím 2012-ben a különleges rizstámogatás, ugyanakkor nem igényelhető már ebben az évben termeléshez kötött nemzeti kiegészítő rizstámogatás.

32/2012. (IV. 2.) VM rendelet
2012-04-12
Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről

 

Területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített bogyós támogatás (33/2012 (IV.2.) VM rendelet)
2012-04-12
Új támogatási jogcím 2012-ben a málna-, és földieper termelők részére a területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített bogyós gyümölcs támogatás. Ugyanakkor nem igényelhető már ebben az évben a feldolgozó ipari célú málna és földieper termesztés támogatása.


2012. április 13.

A Vértes-Gerecse Közösség következő elnökségi ülése

 

Időpontja: 2012. április 18. (szerda) 10.00 óra
Helyszíne: Csókakő, Művelődési Ház
8074 Csókakő, Kossuth u. 41.

Napirendi pontok:

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. LEADER - Versenyképesség fejlesztés, technológia korszerűsítés a Vértes-Gerecse térségben - beérkezett kérelmek értékelése, támogatási rangsor felállítása
2. LEADER - Vércse tanulmányok - fenntarthatóság, önellátás, és térségi összefogás - beérkezett kérelmek értékelése, támogatási rangsor felállítása
3. LEADER - Vércse - humán erőforrás és kapacitásfejlesztés - beérkezett kérelmek értékelése, támogatási rangsor felállítása
4. Forrásátcsoportosítás a LEADER célterületeken belül
5. 2012. évi költségvetés alakulása, Akciócsoportok működésével kapcsolatos információk
6. Együttműködés a szlovákiai Hídverő Társulással és a Regionálna rozvojová agentúra Komárno szervezettel
7. Egyebek

 

2012. április 10.

A Zöld Sziget Kör Egyesület áprilisi munkatúráját ajánljuk mindenki figyelmébe!


Turistajelzés-festéssel egybekötött gyalogtúra (Sárga-jelzés karbantartás):
Időpont: 2012. április 15. vasárnap
Útvonal: Baj – Koldusszállás - Alsógallai vasútállomás (kb: 15 km)
Találkozó-indulás: Baj, Polgármesteri Hivatal előtt (Petőfi S. u. 50.), a templom mellett 8.00h-kor
Túravezető (információ): Vig Szilveszter (06/20 -99-16-139)
A túra egész napos munkakirándulás, melyhez minden szükséges eszközt biztosítunk.

Rossz idő/eső/ esetén, a kiírás április 21-ére, szombatra érvényes!
(tájékoztatás a túravezetőnél kérhető)

Mindenki az alkalomhoz illő ruházatban, felszereléssel látogassa a kirándulást és enni, inni a megfelelő mennyiségről gondoskodjon!

Tisztelettel, Oláh András

2012. április 1.

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség márciusi hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

A tartalomból:

- Mi újság a LEADER pályázatokkal?

- Elnökségi ülés Környén

- Ismét lehet pályázni Mikrovállalkozás kialakítás és fejlesztésre, valamint Turisztikai tevékenységek kialakítására, fejlesztésére

- Bemutatkozik Szomód

- LEADER pályázati kiíráson a 'Vércse események' célterületre pályázatot benyújtó szervezetek kötelezettségei

- Vércse gyümölcsei - Vértestolna - Római Katolikus templom felújítása

- Változások a civil szervezetek működését befolyásoló jogszabályokban, támogatási forrásokban

- Amit a 'Darányi Ignác Terv'-ről tudni kell

- Pályázatfigyelő melléklet

- Eseményfigyelő melléklet

 

 

 

2012. március 26.

Vértesszőlősi Kisboldogasszony Plébániatemplom - virágvasárnapi hangverseny

2012.04.01-én 17:00 óra

A koncert Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 16. része.
Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

 

 

2012. március 24.

Baji Német Nemzetiségűek betelepítésének ünnepélye - LEADER rendezvény

A rendezvény egy napos 2012. április 28-án 16 órától 24 óráig tart

Helyszíne: Szent István Általános Iskola tornaterme, Baj, Béke utca 2.

 

A Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület 2012. április 28-án rendezi meg a Baji Német Nemzetiségűek betelepítésének ünnepélyét, mely térségi összefogásban megvalósuló, a hagyományos értékeket előtérbe helyező kulturális, hagyományőrző program.

 

A rendezvény programjában a megemlékezésen kívül szerepel még a helybeli iskolások és óvodások zenés, táncos műsora, valamint a helybeli és környékbeli kultúrcsoportok vendégszereplése.


Az ünnepséget megelőző héten a Szent István Általános Iskolában 2012. április 23-28-ig Német Nemzetiségi Hetet szerveznek, melynek keretében a gyermekek megismerkedhetnek a magyarországi németek hagyományaival. A Nemzetiségi Hét programjai között szerepel a Közösségi házban található nemzetiségi gyűjtemény megtekintése a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület tagjainak kíséretében, akik élményszerűen, korabeli történeteket mesélve mutatják be a gyermekeknek a gyűjtemény darabjait, a régi korok emlékét őrző berendezési tárgyakat, szerszámokat, ruhákat, fényképeket, dokumentumokat. A Német Nemzetiségi Hét keretében az iskolások megismerkedhetnek a magyarországi németek kézműves és földműves hagyományaival, bepillantást nyerhettek a hagyományos ételek és sütemények készítésének titkaiba, valamint szőlőtermesztés és borászkodás hagyományos módszereit is megismerhetik. A Német Nemzetiségi Hét a Baji Német Nemzetiségűek betelepítésének ünnepélyével zárul 2012. április 28-án.
A programra érkező vendégeket helyi készítésű borokkal, süteményekkel fogadják, s bemutatásra kerülhetnek a helyi kézművesek alkotásai is.

2012. március 24.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is megrendezi országos szemétgyűjtő akcióját

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyolcadik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját 2012. április 23-án. A Föld Napja alkalmából szervezett eseményre ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság.

A felhívás innen letölthető.

 

2012. március 21.

Meghívó - Tájékoztató fórum Vértesbogláron

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2012. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengely keretében még fennmaradt forrásokat a térségben tevékenykedő szervezetek, gazdálkodók minél hatékonyabban tudják terveik megvalósításához igénybe venni.

- Általános tájékoztató a III. tengelyes jogcímekkel kapcsolatban (elsősorban Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, Turisztikai tevékenységek ösztönzése);
- Nyertesek számára elszámolások, kifizetési kérelmek összeállítása, fenntartási kötelezettség; (2012. május 31-ig)
- Vértes-Gerecse munkaszervezet tevékenységei – miben tudunk segíteni

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:

2012. április 3. kedd 17.30 óra
Helyszíne: Vértesboglár, Művelődési Ház - IKSZT

(8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 7.)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2012. március 21.

MVH Hírlevél 32. szám, 2012. március 20.

Segédlet az iskolatej támogatási összeg kiszámításához (2012. március-április időszak)
2012-03-19

Figyelem: teljes körűvé vált az új mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer!
2012-03-14
2012. március 10-ével lépett hatályba a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 21/2012. (III. 9.) VM rendelet, ami az agrárkár-enyhítési rendszer részletszabályait határozza meg.
Határidő: Fontos átmeneti rendelkezés, hogy a 2011. november 1. és a 2012. március 10. közötti időszakban bekövetkezett káresemények bejelentésére 2012. március 26. napjáig van lehetőség!

Újratelepítési jogok értékesítése borszőlőültetvények telepítéséhez
2012-03-14
Az MVH felhívja az ültetvény-telepítésre készülő gazdálkodók figyelmét, hogy a 2012. március 19. és 2012. május 31. közötti időszakban ismét lehetőség nyílik újratelepítési jog vásárlására a központi jogtartalékból.
Határidő: Az újratelepítési jog vásárlása iránti kérelem benyújtásának ideje 2012. március 19. – 2012. május 31.

Tájékoztató
2012-03-14
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 21/2012. (III. 9.) VM rendelet kihirdetéséről, valamint a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezelését szolgáló, 2012. évtől hatályos rendszer egyes jellemzőiről.
Határidő: Fontos átmeneti rendelkezés, hogy a 2011. november 1. és a 2012. március 10. közötti időszakban bekövetkezett káresemények bejelentésére a vhr. hatálybalépését követő 15 napon belül, azaz 2012. március 26. napjáig van lehetőség!

40/2012. (III. 13.) MVH Közlemény
2012-03-13
A szőlőültetvény újratelepítési jogok telepítési jogtartalékból – a 2011/2012. borpiaci év tavaszi időszakában – történő értékesítéséről.
Határidő: Az újratelepítési jog vásárlása iránti kérelem benyújtásának ideje 2012. március 19. – 2012. május 31.

2012. március 20.

FIGYELEM! LEADER pályázati kiíráson a Vércse események célterületre pályázatot benyújtó szervezetek kötelezettségei

Azok a szervezeteknek, akik LEADER eseményre pályáztak a 2011. év végén megnyílt LEADER kiíráson, az alábbi kötelezettségeket kell teljesíteniük annak érdekében, hogy ne essenek el a támogatástól.


Tudjuk, hogy még csak befogadó végzést kaptak, de ezek után már saját felelősségre meg lehet valósítani a rendezvényt, viszont ebben az esetben is szükséges az alábbiak megvalósítása.


Ezekre azért érdemes figyelni, mert nem teljesítésük esetén az MVH csökkentheti, vagy akár teljes egészében vissza is vonhatja a támogatást!!!

 

A jogszabályi kötelezettségek között szerepel, hogy jelen esetben a Vértes-Gerecse Közösségnek el kell juttatni a rendezvény témáját, helyszínét és időpontját, melyet a Vértes-Gerecse honlapján (www.vercse.hu) is meg kell jeleníteni legkésőbb a rendezvény időpontját megelőző 30. napig, valamint a meghívót és a meghirdetés dokumentációját is el kell juttatni hozzánk.
Ezzel kapcsolatban szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy legalább 48 órával a fenti határidő előtt juttassák el hozzánk a dokumentumokat, elektronikus formátumban az alábbi e-mail címre:
munkaszervezet@vercse.hu
A levél tárgyába tüntessék fel: LEADER rendezvény dokumentációja FONTOS!
Csak azokat az anyagokat tudjuk felrakni a honlapra, melyeket Önök eljuttatnak hozzánk, ezek minőségéért és tartalmáért természetesen a rendezvény szervezője a felelős.
Csak elektronikus anyagok feltöltését vállaljuk, papír alapúét nem.
Az elektronikus meghívó, plakát lehet jpg, pdf, doc kiterjesztésű anyag, ezeket tudjuk kezelni.

 

A további előírásokról lentebb olvashatnak.


A 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről részletezi a 8. pontjában a kötelezettségeket.
12. §
(4) Az ügyfél köteles
a) a rendezvényről az illetékes LEADER HACS-ot (Vértes-Gerecse) értesíteni, ezzel egyidejűleg a rendezvény témájának, helyszínének és időpontjának a rendezvény megvalósítási időpontját megelőző 30. napig az illetékes LEADER HACS (Vértes-Gerecse) honlapján történő közzétételéről gondoskodni, valamint
b) a meghívót és a meghirdetés dokumentációját a rendezvény időpontját megelőzően legkésőbb 30 nappal az MVH kirendeltségének, valamint az illetékes LEADER HACS-nak (Vértes-Gerecse) megküldeni.
(5) Az ügyfél a rendezvény megtartásáról köteles a rendezvény lezárást követően 10 napon belül
írásbeli emlékeztetőt készíteni és azt megküldeni az illetékes LEADER HACS-nak (Vértes-Gerecse Közösség 2890 Tata, Erzsébet királyné tér 13.), valamint a
kifizetési kérelemmel együtt benyújtani az illetékes MVH kirendeltségnek.
Az emlékeztető tartalmazza
a) a rendezvény helyszínét, időpontját,
b) a célcsoport megjelölését,
c) a rendezvény céljának és eredményének rövid bemutatását,
d) legalább 10 darab, a rendezvény főbb programjait és a rendezvényen elhelyezett arculati elemeket
bemutató dátumozott fotót, valamint
e) az illetékes LEADER HACS-nak (Vértes-Gerecse) a rendezvényről való értesítését bizonyító dokumentumot.
(6) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget az (4) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a
jóváhagyott támogatás mértékét az MVH 5%-kal csökkenti.
(7) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget az (5) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a kifizetési
kérelem elutasításra kerül.

13. § (1) Az e jogcím keretében támogatható rendezvény, illetve rendezvénysorozat
megvalósításának határideje a támogatási határozat kézhezvételét követő 24 hónap.
(3) A támogatás további feltétele, hogy az ügyfél a rendezvény helyén az Európai Mezőgazdasági
Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK
tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 2006. december 15-i
1974/2006/EK rendelet VI. melléklet 3.1., valamint a 4. pontja szerinti szlogent, a LEADER HACS és
az EU-logót, valamint az ÚMVP logóját (a továbbiakban együtt: arculati elemek) feltüntesse.
(4) Amennyiben az ügyfél a (3) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatott
tevékenységre vonatkozó utolsó kifizetési kérelmének összege a támogatási határozattal jóváhagyott
összeg 5%-ával csökkentésre kerül.

A kötelező arculati elemekről bővebben itt olvashatnak, illetve innen letölthetik a logókat:
http://www.umvp.eu/?q=kedvezmenyezettek-figyelmebe-frissitve

 

2012. március 19.

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség februári hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

A tartalomból:

- Energiaműhely Vértesszőlősön

- Bemutatkozik Szárliget

- Vércse gyümölcsei - Megvalósult pályázatok Tardoson és Dadon

- Pályázatfigyelő melléklet

- Eseményfigyelő melléklet

 

 

2012. március 13.

A Vértes-Gerecse Közösség következő elnökségi ülése


Időpontja: 2012. március 20. kedd 14.00 óra
Helyszíne: Környe, Polgármesteri Hivatal

Napirendi pontok:

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. LEADER pályázatokkal kapcsolatos információk
2. Fejlesztési források felszabadulása a III. tengely kapcsán; Mikrovállalkozások fejlesztése, és a Turisztikai tevékenységek ösztönzése támogatási jogcímrendeletek várható megjelenése
3. 2012. évi költségvetés alakulása, Akciócsoportok működésével kapcsolatos információk
4. Egyebek

2012. március 9.

Energiaműhely Vértesszőlősön 2012.02.29.

 

A Vértes-Gerecse Közösség Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában kiemelten szerepel a megújuló energiák hasznosítása.
2011-ben az alábbi települések írtak alá szándéknyilatkozatot, melyben kifejezték azon szándékukat, hogy elkötelezettek a fenntartható energiagazdálkodás mellett:
Söréd, Bokod, Dunaalmás, Kocs, Naszály, Szár, Újbarok, Vértesboglár, Vértessomló, Vértesszőlős, Tardos.
2011-ben az alábbi településeken készültek felmérése: Naszály, Vértessomló, Söréd, Vértesszőlős, Kocs.
A fórum céljai között szerepelt, hogy további lehetőségeket tárjon fel a megkezdett program továbbvitelére, valamint Vértesszőlős Község Önkormányzatának példáját mintául véve gyakorlati megoldásokat kínáljon a települések számára. A téma iránt érdeklődő települések számára egy szakmai tájékoztató fórum előkészítése, a térségi szakemberek véleményének kikérése.
A fórumon az alábbi személyek, illetve szakmai szervezetek képviseltették magukat:
Hojka János - egyéni vállalkozó
Láng Tamás - gazdálkodó
Mihalovits András - Tatai Távhő
Mürkl Levente Tata Város - Polgármesteri Hivatala
Keresztesi József - Tata, Magyari Zoltán NFT
Hermanucz Péter - ETE-TESZ
Zovits Tamás - Regio Council Kft.
Tamás Péter - e.v. enenergetikai szakértő
Dr. Nagy Sándor - Vértesszőlős Község Önkormányzata
Csesznegi Richárd - YESA Central Europe
Gyurácz Németh Iván - M27 ABSOLVO
Szakály Tamás - M27 ABSOLVO
Schamberger Dóra - Vértes-Gerecse Közösség
Dorogi László - Hő-Cső Max kft.
Dely László - ETE-TESZ
Móricz Beáta - Vértes-Gerecse Közösség

 

 

A legfontosabb cél egy olyan modell kidolgozása, mely aztán más térségekben is hasznosítható.

Az ökotérség szempontjai között szerepel:
max. 30-50 km-es körzetben gazdaságos az alapanyagok szállítása; 5-8 éven belül megtérülő beruházásokra van szükség; olcsó tüzelőanyag biztosítása; az alkalmazott technológia, illetve fejlesztések a munkahelyteremtést is szolgálják.
Ezekhez szükségesek háttértanulmányok, döntés-előkészítő anyagok.


Vértesszőlős mintatelepülés lehet, hiszen 27 tonna aprítékot gyűjtöttek be a településen; napenergia hasznosítást terveznek, új kazánok beszerzése folyamatban van, energianövény ültetvények telepítése szintén a tervek között szerepel, mindezek 5 év alatt megtérülnek, ha pedig az állami támogatást is figyelembe veszik, akkor gyakorlatilag 1-2 év alatt megtérül a beruházás.


A megbeszélésen képviseltette magát a YESA osztrák közhasznú szervezet is, melyet az osztrák környezetvédelmi minisztérium hozott létre. Osztrák cégek számára szeretnének piacot teremteni, valamint a partner szervezetek számára feltárni a lehetőségeket.
Jelenleg 13 projekt előkészítésében vesznek részt Magyarországon.
Lehetőségek: 85%-os támogatás önkormányzatok, 50%-os támogatás privát beruházások számára.
Jelenleg a szolnoki kistérség felmérését végzik, március végére tesznek javaslatot a döntéshozók felé. Alapvetően nyugat-európai mintákat akarnak hozni.
A döntés-előkészítő fázist saját költségből állják: adatokat kérnek be, melyek alapján 8-10 oldalas összegzést készítenek, döntés-előkészítő anyagot állítanak össze.
Képzéssel is foglalkoznak:
A projekt indítással párhuzamosan indítanak képzéseket: döntéshozók számára egy rövidebb képzés; szakemberek számára részletesebb, átfogóbb képzés; nyelvi képzés.

A fórumon részt vett szakmai szervezetek, vállalkozások egyetértettek abban, hogy szakmailag tudnák segíteni a programot, be tudnak kapcsolódni a munkába.
A fórum zárásaként felmerült, hogy a Vértes-Gerecse Közösség települései számára szükséges szervezni egy tájékoztató fórumot, ahol bemutatásra kerülnének az itt elhangzottak és tovább léphetne a projekt.

2012. március 5.

A Zöld Sziget Kör márciusi gyalogtúrája és kerékpáros kirándulása (katt a képre...)

 

 

 

2012. március 5.

A Zöld Sziget Kör márciusi rendezvénye

„Külföldön – messze földön járt tagjaink képes élménybeszámolói” címmel új előadássorozatot indítunk.

 

Minden hónap második péntekén 18.00 kezdettel!

I. Előadás:
Varga Zoltán (geológiai technikus, tárlatvezető):
Peru – „A turistautaktól távol"

Helyszín: BorDó Ház , Tata, Fazekas u. 4.

Időpont: 2012. március 09. péntek 18.00

Belépő: 200 HUF (Melyet a terembérletre és előadói ajándékra fordítunk)

Információ: Mocsi Ádám (06/70/385-79-81)

Tata, 2012. 03. 01.


Tisztelettel és üdvözlettel, Oláh András

Mindenkit szeretettel várunk!

2012. február 29.

FIGYELEM! MONITORING ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG!!!

 

Amennyiben az Önök szervezete is monitoring adatszolgáltatás teljesítésére kötelezett, felhívjuk figyelmét, hogy a Vértes-Gerecse Közösség tájékoztató fórumot szervez.


A fórum időpontja: 2012. március 6. 17:00
Helyszíne: Baj, IKSZT


A fórumra várunk mindenkit, akinek kérdése van a monitoring adatszolgáltatással kapcsolatban!

 

A fórum meghívója innen letölthető.

2012. február 17.

FIGYELEM! ISMÉT MONITORING ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG!!!

 

Tájékoztatjuk nyertes pályázóinkat, hogy megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 28/2012. (II. 10.) számú Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2012. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól.

 

A közlemény kimondja, hogy minden az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból:
- ÚMVP III. tengely (Turisztikai tevékenységek ösztönzése, Falumegújítás és -fejlesztés, Vidéki örökség megőrzése)
- IKSZT
- tanyabusz
támogatott szervezet köteles monitoring adatszolgáltatását nyújtani. A kötelező éves monitoring adatszolgáltatás benyújtásának határideje 2012. február 13- 2012. március 12-ig, elektronikus úton.


FIGYELEM! A 28/2012. MVH Közlemény szerint az adatszolgáltatási kötelezettség nem terjed ki a LEADER jogcímben, valamint a Mikrovállalkozások létrehozása és –fejlesztése jogcímben nyertes pályázókra.

 

Mikortól áll fenn az adatszolgáltatási kötelezettség?
A támogatási határozat meghozatalát vagy a szerződés megkötését követő évtől kezdődően áll fenn, a határozat meghozatalát vagy a szerződés megkötését követő nappal kezdődő időszakra vonatkozóan.

 

Hány monitoring adatszolgáltatást kell benyújtani a 2012. évben?
Figyelem! Ha egy szervezetnek több nyertes pályázata is volt, akkor valamennyi nyertes pályázatra vonatkozóan, külön-külön kell monitoring adatszolgáltatást nyújtani!!!

Részteletesebb információt Tájékoztató levelünkben olvashatnak.

 

2012. február 13..

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség januári hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

A tartalomból:

- Évnyitó elnökségi ülés Bajon

- Fórum Vértesbogláron

- LEADER pályázatok ügyintézése

- Vállalkozói fórum Kocson

- Vércse gyümölcsei

- Eseményfigyelő melléklet

 

 

 

 

2012. február 8.

KIFIZETÉSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSA 2012. február 1- május 31.
Megjelentek a kifizetési kérelmek benyújtásához szükséges MVH közlemények és formanyomtatványok, melyek innen letölthetők.

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 8/2012. (I. 20.) számú Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről - és kapcsolódó dokumentumok

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 9/2012. (I. 20.) számú Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzése nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről - és kapcsolódó dokumentumok

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 6/2012. (I. 20.) számú Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására  és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről - és kapcsolódó dokumentumok

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2012. (I. 20.) számú Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről - és kapcsolódó dokumentumok

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 19/2012. (I. 20.) számú Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER intézkedések esetében nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről - és kapcsolódó dokumentumok

 

2012. február 6.

A Zöld Sziget Kör 2012. évi túraterve (katt a képre...)

 

 

 

 

2012. február 3.

A vállalkozókat köszöntötték - Vállalkozói Fórum Kocson


Idén január 27-én került megrendezésre a Vállalkozói Fórum, melyen most is szép számmal voltak jelen a kocsi székhelyű vállalkozások vezetői. A szervezők több érdekes előadást szerveztek az eseményre. Bódis Jánosné, a település polgármester asszonya köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte a vállalkozások fontosságát, valamint a helyi gazdasági é sközösségi életben betöltött szerepüket, majd ismertette a 2011. évben megvalósult önkormányzati beruházásokat és az új településrendezési tervet.
A meghívott előadók között voltak:
Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott (Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal), aki kiemelte a kormányablakok és a jövő évben felálló járási rendszer jelentőségét, melynek eredményeként az ügyintézés könnyebbé, egyszerűbbé válik a vállalkozók számára is.
Popovics György, megyei közgyűlési elnök a megyei önkormányzatok megváltozott szerepköréről tájékoztatta a megjelenteket. A megye fő tevékenysége a jövőben a terület- és vidékfejlesztés lesz, melyben számít a vállalkozások együttműködésére, javaslataira.
Karácsonyi Norbert a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatóságának igazgatója a 2012-ben életbe lépett, elsősorban az SZJA-t és a béren kívüli juttatásokat érintő változásokról tájékoztatta a megjelenteket.
Juhász József a KEMKIK vezetője a kamarai törvény változásairól számolt be. Felhívta a vállalkozók figyelmét a kötelező kamarai regisztrációra, mely február elejétől elektronikusan is elérhető lesz, valamint ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nyárra összeáll egy olyan nagy adatbázis, mely lehetővé teszi a pályázatokhoz való segítségnyújtást.
Dr. Sári András az MgSzH részéről a kistermelők lehetőségeiről és kötelezettségeiről tartott részletes előadást, mely nagyon hasznos volt, lévén Kocs elsősorban mezőgazdasági jellegű település.
Végül, de nem utolsó sorban Móricz Beáta, a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezet-vezetője tájékoztatta a megjelenteket a 2012-ben elérhető vidékfejlesztési pályázati lehetőségekről, kiemelve a Mikrovállalkozások létrehozása és -fejlesztése, valamint a Turisztikai tevékenységek ösztönzése célterületeket. Ismertette az akciócsoport elérhetőségét, valamint az ingyenese elérhető szolgáltatásokat, kiemelve a pályázati tanácsadást és a kifizetések összeállításának segítését.
Az előadássorozatok közben került sor a vállalkozók köszöntésére, ajándékok átadására.
Az est vacsorával és önfeledt beszélgetéssel zárult.

 

2012. január 31.

Fórum Vértesbogláron - 2012. január 17.

 

Vértesbogláron minden évben tartunk fórumokat. Időnként mi szervezzük az IKSZT épületébe, de van amikor az IKSZT munkatársai felkérésének teszünk eleget. Most ez a kettő egybe esett. Az akciócsoportot Schuszter Margit képviselte:
'A fórumon 7 érdeklődő – részben helyi lakos, illetve régi ügyfeleink vettek részt. Az új érdeklődőkre való tekintettel az előadás az Eu-s és hazai rövid történeti ismertetőjével kezdődött, amely kapcsán eljutottunk a HACS megalakításához, a vidékfejlesztési stratégia megírásához. Beszéltem az egyesület 4 éves munkájáról, a munkaszervezet feladatairól. Összefoglaltam a III. és IV. tengely intézkedéseit, az eddigi fejlesztésekre is kitértem, valamint a kiadványokra, amelyek elkészültek ezeknek a megvalósult fejlesztéseknek bemutatására.
A jelenlegi helyzet már konkrét kérdéseket vetett fel, amely főleg a LEADER kérelmek elbírálási idejéről és a felmerült problémákról szólt.
A jövővel kapcsolatban ismertettem a legújabb fejleményeket, amelyek éppen a múlt héten kerültek az elnökség előtt is terítékre. Konkrétan a forrásátcsoportosítást tudtam ismertetni és a várhatóan majd tavasszal megjelenő mikrovállalkozások és turisztikai fejlesztések esetén a HACS speciális pontozási szempont módosító javaslatáról beszéltem.
Ismertettem, hogy tavasszal a gazdaságélénkítő intézkedések megjelenésére lehet számítani, a falufejlesztés és vidéki örökség onnan számítva kb. fél év múlva (ígéret szerint szeptember, október) jelenik meg ismét, és több mint valószínű, hogy a 7 éves ciklusban utoljára. Hogy LEADER pályázásra lesz-e még egy körben lehetőség, az attól függ, mennyi forrás marad a mostani kötelezettségvállalások után.
A résztvevők többször kérdeztek az előadás közben, elsősorban pedig azt kritizálták, hogy a program nem olyan „líderszerű”, mint az unió más országaiban, még mindig nem érzékelni az összefogást, bár vannak fejlemények. A pályázói kedvre pedig egyértelműen azt állapították meg, hogy nagyon túlbonyolított a rendszer, pályázatíró segítsége nélkül nem tudnak, vagy csak nagyon körülményesen tudnak pályázni a vállalkozók, még akkor sem, ha a HACS mindent elkövet a tanácsadás szintjén. Pár milliós támogatás esetén nehéz még a pályázatírókat is megfizetni. Másik nagy gond az utófinanszírozásban és a kifizetésekkel van. Már az önkormányzatok sem tudják segíteni a civileket, hogy meg tudják valósítani a kisebb projektjeiket. A hitelfelvétel pedig teljesen elképzelhetetlen lett napjainkra.
A fórum végén kiosztottam azt az összefoglalót, amelyet közhasznúsági jelentésekből és elnökségi ülések anyagaiból állítottam össze.'

 

2012. január 17.

Vértes-Gerecse Közösség Elnökségi ülése

 

A Vértes-Gerecse pályázati forrásainak áttekintése, valamint a pályázatokkal kapcsolatos információk megtárgyalása érdekében került sor a Vértes-Gerecse Közösség elnökségi ülésére 2012. január 12-én Bajon.

 

Napirendi pontok

1. Fejlesztési források tervezése/átcsoportosítása a III. tengely kapcsán
2. Értékelési szempontrendszer áttekintése, módosítása - Mikrovállalkozások fejlesztése, és a Turisztikai tevékenységek ösztönzése támogatási jogcímrendeletek kapcsán
3. LEADER pályázatokkal kapcsolatos információk (alapjogosultsági elutasítások, ütemterv, várható előzetes helyszíni szemlék száma, rendezvény és tábor szemlék száma, kisértékű pályázatokkal kapcsolatban felmerült problémák, kérdések)
4. Hitelfelvétel
5. 2011. évi közhasznúsági beszámoló szakmai része
6. Egyebek

Az elnökség az alábbiak szerint döntött a III. tengelyes források felosztásáról: (katt a képre)

 

 

 

2012. január 17.

Ismét táncház Szárligeten január 28-án!
Részletek a plakáton.

 

2012. január 11.

Meghívó - Tájékoztató fórum Vértesbogláron

Program III. és IV. tengely keretében még fennmaradt forrásokat a térségben tevékenykedő szervezetek, gazdálkodók minél hatékonyabban tudják terveik megvalósításához igénybe venni.

- Általános tájékoztató a III., IV. tengelyes jogcímekkel kapcsolatban;
- Projektindítás, a projektmegvalósítás folyamata – Mire kell figyelni a megvalósítás során?
- Projektzárás – elszámolások, helyszíni szemlékről tudnivalók;
- Fenntartási kötelezettség
- Vértes-Gerecse munkaszervezet tevékenységei – miben tudunk segíteni.


A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórumának időpontja:
2012. január 17. kedd 18.00 óra
Helyszíne: Vértesboglár, Művelődési Ház - IKSZT (8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 7.)

A Meghívó innen letölthető.

 

2012. január 11.

LEADER hiánypótlások

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség már elkezdte a LEADER hiánypótlások kiküldését, melyet előre láthatóan 2012. január 31-ig be is fejez.

A pályázóknak papír alapon kell telejsíteniük a hiánypótlást, melyhez a vonatkozó MVH közleményben találhatják meg a szükséges dokumentumokat, illetve letölthetik innen:

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2011. (IX. 20.) számú KÖZLEMÉNYE
Az MVH közlemény mellékletei innen letölthetők (zip formátumban). Ezeket a dokumentumokat lehet használni a hiánypótláshoz!!!

 

2012. január 6.

MVH regisztrációs szám igénylés - új formanyomtatvány

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, valamint a Vértes-Gerecse Közösséghez is csak MVH-s regisztrációs számmal rendelkező magánszemélyek, illetve szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet, illetve pályázatot!!!

Az MVH-s regisztrációs számot a G001-es formanyomtatvánnyal lehet igényelni (2012.01.01-től új fajta nyomtatvány!), melyhez van kitöltési útmutató is.

A telephelyek, fióktelepek bejelentésére a G003-as nyomtatvány (2011.06.27-től új fajta nyomtatvány!) szolgál.

 

2012. január 6.

Meghívó Újévi Koncertre
A Szomódi Német Kisebbségi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt és családját az Újévi Koncertre, melynek


Időpontja: 2012. január 8. (vasárnap) 17 óra

Helyszíne: Szomód, Művelődési Ház


Fellépnek:

Az Óvoda és az Iskola német nemzetiségi tánccsoportja

valamint a

Szomódi Fúvószenekar


Mindenkit szeretettel várnak!

 

2011. december 23.

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség decemberi hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

A tartalomból:

- Lezárult a LEADER pályázatok benyújtása

- Évzáró Elnökségi és Felügyelő Bizottsági Ülés

- Nemzeti Vidékfejlesztési Nap Budapesten

- Megújult a Dunántúl egyik legnagyobb temploma - felújították a Kocsi Református Templomot

- Sárkeresztes - református templom tornyának felújítása - A gondviselés munkája - hálaadás Sárkeresztesen

- 2011. december 31-ig kell kifizetési kérelmet benyújtani az idén támogatási határozatban részesült ügyfeleinknek!

- Pályázatfigyelő mellékletek

- Ízelítő az eddig megvalósult Vércse gyümölcseiből

 

 

2011. december 21.

Évzáró Elnökségi és Felügyelő Bizottsági ülés


2011. december 16-án tartotta a Vértes-Gerecse Közösség vezető testülete idei utolsó, egyben évzáró ülését.
Schunder Tibor elnöki köszöntése után Bódis Jánosné, a Felügyelő Bizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket az egyesület pénzgazdálkodásáról, a működési és fejlesztési források felhasználásáról, valamint a 2012. évre tervezett költségvetésről.
A jövőre nézve 2012. és 2013. évekre várható nagyobb volumenű munka, ugyanis be kell fejezni a LEADER-t, kiírásra fog kerülni a Falumegújítás és Vidéki örökség megőrzése, majd a Mikrovállalkozás és Turisztika jogcímek is. Mindezek elő kell készíteni, a kérelemkezelést lefolytatni, valamint el kell látni az eddigi feladatokat is: HVS felülvizsgálat, tájékoztatás, monitoring, fórumok, projektek nyomon követése – megvalósult projektek bemutatása, kifizetési kérelmeknél segítségnyújtás, vidékfejlesztési program népszerűsítése stb.
Ez a két év azért is ilyen fontos, mert 2013. végéig kell a forrásokat lekötni, azaz ami addig nem kerül az IH, illetve az akciócsoportok által kiosztásra, az sajnos „elvész”. Továbbá készülni kell a 2014-2020. közötti időszak előkészítésére is.
Az akciócsoportok indulásakor a 147/2007 (XII. 4.) FVM rendelet 1.sz. melléklete szabályozta a felhasználható működési források nagyságát, mely gyakorlatilag a fejlesztési forrásokkal állt arányban.
Ezt később az Irányító Hatóság módosította és 2011-ben jelentősen csökkentette az akciócsoportok működési forrásait.
Ez a Vértes-Gerecse esetében 56%-os forráselvonást jelentett. A Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége, illetve a Közgyűlés 2011. augusztus 29-én ezen új forrásokat figyelembe véve módosította a 2011-re tervezett költségvetést, melynek így a kiadási oldala 40 323 000,- Ft lett, melynek teljesülése a jelenlegi állás szerint 37 000 000,- Ft körül fog alakulni. Így 63 809 181,- Ft marad a 2012-2015. közötti időszakra, a 2012-es évi költségvetés működési oldala pedig 28 000 000,- Ft-ra tervezhető.
Ezek után az ÚMVP III. tengely második körben támogatást nyert pályázatokról esett szó, melyeknél az egyik legfontosabb szempont, hogy legkésőbb 2011. decemberében be kell nyújtani az első kifizetési kérelmet.
Az Irányító Hatóság folyamatosan küldi az elszámolások után fennmaradt támogatási összegeket, melyek a következő körben ismét kipályáztathatók lesznek.
Több tagszervezete is jelezte belépési szándékát az egyesületbe, melyre 2012. első negyedévében lesz lehetőségük, hiszen várhatóan akkor fog ülésezni a Közgyűlés:
Szomód Német Kisebbségi Önkormányzat
Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület
Szár Község Német Kisebbségi Oktatásáért és Kultúrájáért Egyesület
Szomódi Helytörténeti és Történelmi Hagyományőrző Közhasznú Egyesület.

 

 

Lezárult a LEADER pályázatok benyújtása
A VM közreműködésének köszönhetően minden pályázó lehetőséget kapott arra, hogy sikeresen benyújthassa a már megkezdett pályázatát. A Vértes-Gerecse Közösség 10 db célterületet hirdetett meg 480 000 000 Ft-os keretösszeggel, melyekre 2011. december 5-ig rekord mennyiségű, összesen 194 db pályázat érkezett be az elektronikus rendszeren keresztül. A munkaszervezet decemberben már megkezdte a pályázatok ügyintézését, formai, tartalmi ellenőrzését, a hiánypótlásokat és az előzetes helyszíni szemléket viszont már csak a jövő évben bonyolítja le, melyre három hónap áll a rendelkezésre.

2011. december 20.

Vértesszőlősi Kisboldogasszony Plébániatemplom - jótékonysági hangverseny

2011.12.27-én 17:30 óra

A koncert Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 15. része.
Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

 

 

2011. odecember 20.

MVH Hírlevél 23. szám, 2011. december 16.

Általános tájékoztató a Nemzeti Diverzifikációs Program jogcímeivel kapcsolatosan.
2011-12-16
Határidő: A Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) keretében megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 144/2009. (XI. 4.) FVM rendelet alapján mind a hat NDP jogcímen 2012.01.01-31. között kifizetési kérelem benyújtási időszak nyílik.

Támogatási kérelem benyújtási időszak nyílik januárban, a mezőgazdasági utak fejlesztés jogcímhez.
2011-12-16
Határidő: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 111/2011. (XI.24.) VM rendelet alapján támogatási kérelem benyújtási időszak nyílik 2012.01.01-01.31. között.

Támogatási kérelem benyújtási időszak nyílik januárban, a kertészet korszerűsítés jogcímhez.
2011-12-16
Határidő: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2011. (XI.8.) VM rendelet alapján támogatási kérelem benyújtási időszak nyílik 2012.01.01-01.31. között.

Támogatási és kifizetési kérelmek benyújtása a szakktanácsadási jogcím keretében.
2011-12-16
Az 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelettel meghirdetett szaktanácsadás jogcím keretében 2012. januárjában mind támogatási, mind kifizetési kérelem gyűjtési időszak nyílik.
Határidő: A támogatási kérelmek benyújtási időszaka 2012. 02. 01. - 15., míg kifizetési kérelmeket 2012. 03. 04. és 19. között lehet beadni.

Befejezte az MVH a Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére beérkezett támogatási kérelmek ügyintézését.
2011-12-16
A Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (IV.28.) VM rendelet alapján 2011.06.15-2011.07.15 benyújtási időszakban beérkezett támogatási kérelmek ügyintézését a Hivatal bejezte.

 

Tájékoztató a 2012. január 1-től érvényes Kombinált Nómenklatúra (KN) kódokról
2011-12-15

Tájékoztató a Halastavi Környezetgazdálkodási Program kapcsán a kérelembenyújtás megkönnyítését célzó információk megjelentetéséről
2011-12-15
A 2011. december 7-én Budapesten a MAHAL szervezésében, illetve 2011. december 9-én Szarvason a MASZ szervezésében tartott közgyűléssel egybekötött tájékoztatókon az MVH által ismertetésre került a Halastavi Környezetgazdálkodási Program (HKP) mint a halastavakat üzemeltetők részére fennálló újabb pályázati lehetőség.

Figyelemfelhívás az EMVA-ból társfinanszírozott beruházási támogatást igénylő ügyfelek részére
2011-12-12
Figyelem! Számos ügyfelünk esetében lejár az építési beruházások megvalósítására rendelkezésre álló 3 év!

Halászati árbevétel igazolása
2011-12-12
A 175/2011. (XI. 30.) számú MVH közlemény II. pontja értelmében a halászati árbevétel összegét a beszámoló adatok mellet analitikus nyilvántartással is igazolni kell, melyet a közlemény 4. számú melléklete szerinti formanyomtatványon kell megküldeni az MVH Központi Szerve részére.

Tejtermelők kapnak támogatást
2011-12-09
Megkezdte a 2011. évi különleges tejtámogatás második felének kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

175/2011. (XI. 30.) MVH Közlemény
2011-12-07
Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti vízi környezet védelmével kapcsolatos támogatások igénybevételének részletes feltételeiről
Határidő: támogatási kérelmet 2011. december 1. és december 31. valamint 2012. augusztus 1. és augusztus 31. között lehet benyújtani.

2011. december 16.

A gondviselés munkája - hálaadás Sárkeresztesen
Jakab Sándor


Nagy öröm tölti el szívünket, mert épülhettünk és szépülhettünk a mostani válságos időkben. Ez nem tőlünk van. Ezért hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze 2011 okt 3-án. És megtelt templomunk. Az Úr felindította a szíveket, hogy felújítsuk a sárkeresztesi református templomot és ezért hálát is adjunk. Mindez Isten gondviselő műve volt.
A férfi vagy női munka során is Ő támogatott és hordozott minket. Övé a dicsőség, az áldás és a hálaadás is. Ő kezdte el a jó munkát és Ő is fejezi be. Akkor is amikor, sok adakozó támogatott és sok bátorító szó hangzott el, hogy merjünk pályázni, merjünk nagy dolgokra vállalkozni és adományokat gyűjteni a mostani szűkös időkben is. Mert már nagyon ráfért az utolsó felújítás időpontjától, 1984-től a fel nem újított templomunkra, a felázott vakolatrészekre a felújítás.

Öröm volt látni, hogy milyen lendülettel haladt a munka aug. 1 és okt. 15 között. Felbuzdult a közösség is, és íme, láthatóvá vált, hogy együtt megoldhatjuk azt a feladatot, amit külön-külön, vagy egyedül nem végezhetnénk el. Bensőségessé, meghitté vált községünk templomunk felújításával.

 

 

De hitéletünk is. Ezzel együtt istentiszteleti helyünk és közösségünk is megújult, a hálaadás által is. A Kádártai Református Énekkar és a székesfehérvári Csomasz Tóth Kálmán Énekkar lelki felüdülést és adventi élményt sugárzott a szívekbe. Igét hirdetett: főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Bizonyságtétele kitért arra, hogy a gravitáció törvényeit is legyőzi szerető Istenünk, akinek a karja és keze kifogja a szabadesésben levőket. Dr. Huszár Pál főgondnok és Kovács János egyházmegyei gondnok urak bíztató köszöntései után pályázati ismertetés következett. A templom felújítási munkálatokról Jakab Sándor lelkipásztor beszélt. Köszönetet mondott a sárkeresztesi szorgos közösségnek a templomfelújításra nyújtott erkölcsi, imádságos és anyagi támogatásért, mert ők biztosították a harmonikus és kitartó felújítást. 2011-ben 1.619.000 ft.-t adakoztak a hívek a templom felújításra (előző években is adakoztak a jótékonysági bálok alkalmával, így indíthattuk el a pályázatot). A kifizetési kérelem elkészült, elektronikus úton nyújtottuk be. Pályázati forrásból 14.999.913 forintra telne, ha reménység szerint fizet az MVH. Kiadtunk egy emléklapot és képeslapot is. Ezzel is jelezzük, hogy milyen nagy esemény a templomfelújítás munkálata közösségünk számára. Sok adomány és tárgyi felajánlás is érkezett, mert a pályázati keretbe sok minden nem fért bele. Ezek az adományok Isten dicsőségére érkeztek, munkálatok formájában is. Pl. új templom ajtók, küszöb burkolat, ablakok, világítás, toronyóra, villámhárító, területrendezés, szeretetvendégségek. Még minden munkálat nincs felsorolva, sem elvégezve, de jó reménységgel vagyunk, hogy lesz adakozó és pl. a templom ajtók fölé járó eresz is elkészül. Jakab Sándor lelkipásztor köszönetet mondott a Dunántúli Református Egyházkerületnek, hogy kedvezményes hitelt nyújtott és az Ann-tony kft által pontos szakmai témamenedzselésben részesített. Köszönet járt Keresztes László gondnok úrnak, aki a cégekkel együtt, a Székesfehérvári Építőipari Kft.-vel és az asztalos munkákat végző Vántos családdal sok pótmunkával és adakozással a minőségi kivitelezésre helyezték a hangsúlyt. Köszönet jár a sárkeresztesi Önkormányzatnak, aki a nyílászárók cseréjét támogatta és a Konzulens 9000 szolgáltató cégnek és Batári Anettnek, aki sok adminisztrációs munkát végzett. Köszönet járt a korábbi gondnokoknak és presbitereknek is, akik bátorították a felújítást végzőket. A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösségnek és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban megvalósuló pályázati lehetőségért is köszönet jár. Akárcsak a vidéki örökség megőrzését támogató, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki területekbe beruházó Európai Uniónak és a Magyar Köztársaság Kormányának is.

 

 

Az eredeti tervek helyett a köszönetnyilvánítás és ajándékosztás a templomban történt meg, tudomásul vétel miatt. Öröme teljes lett a felújítási munkálatokban elfáradt közösségnek. Felemelő volt hallani a bíztató igéket, igehirdetést, köszöntéseket, imádságokat. A Csomasz Tóth Kálmán Énekkar fellépése felindította, buzdította a szíveket: érdemes volt a harc, az Atya megáldja a hitből fakadó áldozatokat és jó cselekedeteket. A kedves asszonytestvérek által készített finom ételek, sütemény és a szeretetvendégség, meg a vidám és jó beszélgetések is megsokszorozták erőnket. Adventi ünnepség, szeretetvendégség a sárkeresztesi közösségi házban zajlott (Kossuth Lajos u. 9.).
A szerző az egyházközség lelkipásztora

 

2011. december 7.

Vértesszőlősi Falukarácsonyra 2011.12. 17.

 

Vértesszőlős Község Önkormányzata tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a hagyományos Vértesszőlősi Falukarácsonyra 2011.12. 17-én 16 órai kezdettel, melyet az Általános Iskola új épületében és udvarán tartanak!

 

 

Az iskolás gyerekek adventi vására 16.30-tól az új épület földszinti tantermeiben kerül megrendezésre, a kézműves vásár az új iskolaudvaron.
Az új épületben mézeskalács-sütés lesz, a régi épület előtt forralt bor, tea, valamint káposztás lángos, sült kolbász, főtt virsli, sült gesztenye várja a vendégeket!

Ünnepi műsor:
16.00 Megnyitó, köszöntő
16.05 A tatai Szent Ferenc Plébániatemplom Kórusának műsora
16.25 - 17.30 Vásár
17.30 Vikidál Gyula fellépése
18.30 A Zimozeleny Asszonykórus karácsonyi dalcsokra


 

2011. december 7.

A gyeremelyi adventi eseménysorozat következő állomása:

„Gyertek velünk Betlehembe...”

Écsi Gyöngyi karácsonyi koncertje a Gyermelyi Református templomban 2011.12.08. 18 óra

 

 

 

A képre kattintva a meghívó letölthető az adventi eseménysorozatról:

 

 

2011. december 7.

Adventi vásár Zámolyon

 

 

2011. december 2.

"HOZZÁD KIÁLTOK URAM, ÉS EZT MONDOM: TE VAGY OLTALMAM, TE VAGY OSZTÁLYRÉSZEM..."

142. ZSOLT, 6

Meghívó hálaadó istentiszteletre

„A mennynek Istene, Ő ad jó szerencsét nékünk, és mi, mint az Ő szolgái...építünk...” Nehémiás 2, 20.

 

A Sárkeresztesi Református Egyházközség presbitériuma meghívja Önt és kedves családját hálaadó istentiszteletre Sárkeresztesre, amely 2011 december 3-án, d.u. 15 órától kezdődik a sárkeresztesi református templomban.

Igét hirdet: főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Énekkari fellépés után pályázati ismertetés következik. A templomfelújítási munkálatokról Jakab Sándor lelkipásztor beszél. Köszönetnyilvánítás, adventi ünnepség, szeretetvendégség a sárkeresztesi közösségi házban d.u. 16 órától kezdődik (Kossuth Lajos u. 9.).

 

A Vértes-Gerecse Közösség ezúton is gratutál a sikeres fejlesztéshez!

 

2011. december 2.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban IX.

Megjelent az ÚMVP Irányító Hatóságának 128/2011. (XII.01.) sz. Közleménye a 76/2011. (VII.29.) VM rendeletben meghatározott benyújtási határidőről.

 

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 128/2011 (XII. 1.) közleménye

 

Ezzel kapcsolatban az MVH az alábbiakról tájékoztatta az ügyfeleket.

 

LEADER kérelem beadásával kapcsolatos kérdéseket a portálon tudnak feltenni az ügyelek, a web3@mvh.gov.hu-n már nem.


A 149-es Közlemény 8. sz. mellékletében a Segédlet az elektronikus felület használatához című dokumentum ír a hibákkal kapcsolatos kérdés feltevés lehetőségről, illetve az Ügyfélkapun is van lehetőség kérdezni. Az Ügyfélszolgálat az elektronikusba továbbítja a kérdéseket, viszont kérjük, hogy a szakmai kérdéseket a leader@mvh.gov.hu-ra küldjék.

2011. december 2.

Pályázati felhívás LEADER akciócsoport újraalakítására

Megjelent a LEADER Helyi Akciócsoportok újraalakításáról szóló 127/2011. (XII.01.) ÚMVP IH Közlemény (pályázati felhívás).

 

Az IH Közlemény jelenleg csak két volt LEADER HACS területét érinti!

 

2011. november 30.

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség novemberi hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

A tartalomból:

- LEADER pályázattal kapcsolatos információk

- Legyen Ön is a Vértes-Gerecse Akciócsoport tagja!

- Felhívás nyári táborra és informatikai képzésre

- 2011. december 31-ig kell kifizetési kérelmet benyújtani az idén támogatási határozatban részesült ügyfeleinknek!

- Vértessomló - ravatalozó felújítás

- Bemutatkozik szákszend

- Esemény és pályázatfigyelő mellékletek

 

 

 

2011. november 29.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban VIII.

A pályázatokat 2011. szeptember 30. és november 15. között, valamint 2011. november 29-től december 5-én 18 óráig –, amely két intervallum egy támogatási kérelem benyújtási időszaknak minősül – elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül az MVH által rendszeresített és honlapján közzétett formanyomtatványon kell az MVH-hoz benyújtani.

 

e-LEADER BENYÚJTÁS - 2011 GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

 

Ezzel kapcsolatban az MVH az alábbiakról tájékoztatta az ügyfeleket.

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt, hogy megjelent a 76/2011 (VI.29) VM rendelet módosítása, amely alapján 2011. november 29. 0:00 és 2011. december 05. 18:00 között ismételten lehetőség nyílik LEADER pályázatok elektronikus beadására. A hivatkozott időszak a megelőző benyújtási időszak meghosszabbítása, így lehetőség van a már beadott pályázatok módosítására, valamint új pályázatok beadására is.

Kérjük, hogy amennyiben a november 15-én lezárt időszakban Ön már benyújtotta pályázatát, de az még nem teljes vagy esetleg hibás adatokat tartalmaz, akkor módosítsa, illetve csatolja a kimaradt dokumentumokat, valamint pótolja, illetve javítsa a hiányzó vagy téves adatokat. Amennyiben a 2011. október 1. - november 15. közötti benyújtási időszakban pályázatot nem nyújtott be, erre is lehetősége nyílik a december 5.-ig meghosszabbított beadási időszakban.

FIGYELEM!
• Kizárólag a Helyi Bíráló Bizottság által kiállított támogató nyilatkozat csatolásával nyújtható be pályázat.
• Azokban az esetekben, ahol 30 napnál nem régebbi dokumentum (bírósági kivonat, tulajdoni lap, hatósági bizonyítvány, stb.) csatolását írja elő a vonatkozó jogszabály a benyújtási időszak meghosszabbításától függetlenül ügyelni kell arra, hogy a csatolt dokumentum megfeleljen ennek a kritériumnak.

A zökkenőmentes kitöltés és benyújtás érdekében kérjük, tanulmányozza át a vonatkozó MVH közleményeket és útmutatókat (www.mvh.gov.hu), továbbá a jelen levelünk mellékleteként megküldött gyakran ismétlődő kérdések (GYIK) listáját, amit a korábbi ügyfélkérdések alapján állítottunk össze.

FONTOS!
Javasolt a pályázatot a beadási időszak első felében feltölteni és beadni az ügyfélkapun keresztül. Kérjük, a helyes működés érdekében mielőtt megnyitja a felületet, minden esetben törölje a böngésző előzményeit.

Sikeres pályázást kívánunk!
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

 

2011. november 25.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban VII.

November 29. és december 5. között lehet beadni a LEADER pályázatokat!

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) soron kívül módosította a LEADER pályázatok beadásáról szóló rendeletet, hogy azok is benyújthassák kérelmeiket, akik az elektronikus rendszer túlterheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni. November 29. és december 5. között 7 napjuk lesz az érintetteknek a pályázatok feltöltésére.

 

A Magyar Közlöny 2011. november 24. számában már megjelent a LEADER benyújtási határidő módosítása.

Magyar közlöny • 2011. évi 138. szám 33 288. oldal

15. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 20. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A pályázatokat 2011. szeptember 30. és november 15. között, valamint 2011. november 29-től december 5-én 18 óráig –, amely két intervallum egy támogatási kérelem benyújtási időszaknak minősül – elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül az MVH által rendszeresített és honlapján közzétett formanyomtatványon kell az MVH-hoz benyújtani. A pályázathoz csatolandó dokumentumokat szkennelt formában kell csatolni a pályázathoz.”

2011. november 21.

Magyarországi Falumegújítási Díj 2011 - Az I. bírálati forduló eredményei

 

Lezárult a Magyarországi Falumegújítási Díj 2011. I. bírálati fordulója. Az állami főépítészek elnökletével, a regionális fejlesztési ügynökségek, a LEADER Helyi Akciócsoportok, és a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) Falutagozatának képviselőiből megalakult zsűrik elvégezték a beérkezett, összesen 22 pályázat regionális szintű bírálatát.
A regionális beosztás a főépítészi illetékességi területek szerint történt. Ez a tervezési statisztikai régiókhoz képest annyi változást jelentett, hogy a Közép-Dunántúlon (és a Nyugat-Dunántúlon) a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) nélküli régió pályázatait bírálták el, míg a Dél-Dunántúlon közös zsűri alakult, Dél-Dunántúlhoz hozzávéve a BKÜ-t is.
A zsűrik a pályázati kiírásban megadott szempontok szerint pontozták a pályaműveket, konszenzussal meghatározták a régiók első és második helyezettjeit, egyben továbbjutóit az országos szintű bírálatra, ahol a belügyminiszter és a vidékfejlesztési miniszter által kinevezett, a két tárca, az állami főépítészek, a MUT és a Magyar Építőművészek Szövetségének képviselőiből álló szakértői bizottság dönt a pályázók végső sorrendjéről. A pályázó településekről írásos értékeléseket készítettek.
A regionális zsűrik javaslatot tettek a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által felajánlott 1-1 millió forint felosztására is.
A Falumegújítási Szakértői Bizottság megkezdi a továbbjuttatott települések helyszíni bejárását, konzultációkat, lehetőleg minden továbbjutó, de legalább a regionális első helyezettek esetében.

Az eredmények innen letölthetők:

 

 

2011. november 17.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban VI. Ismét lesz lehetőség a pályázatok benyújtására!!!

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium tekintetbe vette azt a sok-sok e-mailt, hibajelzést, melyet a pályázatot benyújtani szándékozók jeleztek és ismét megnyitja a LEADER benyújtási felületet 7 napra (IH Közlemény innen letölthető). Először a vonatkozó rendeletet módosítja, majd ennek hatályba lépése után 7 nap lesz ismét a benyújtásra, módosításra, esetleges javításokra, kiegészítésekre. Itt szeretnénk megköszönni, hogy sokan jelezték felénk a problémájukat, a benyújtással kapcsolatos észrevételeket.

 

Természetesen amint rendelkezésünkre áll újabb információ e-mailen azonnal jelezzük.

 

Többen is érdeklődtek e-mailen, hogyan tudják megnézni, illetve kinyomtatni a benyújtott pályázatot. Nos a pályázatot feltöltő magánszemély ügyfélkapujának értesítési tárhelyébe érkezik meg az értesítés, mely magát a benyújtott pályázatot is tartalmazza. Ezt kell a számítógépre lementeni .xml formátumban. Miután ez megtörtént az MVH-s felületre megyünk, mintha pályázatot szeretnénk benyújtani, és a KR dokumentum nyomtatása funkcióval kikeressük a számítógépünkre lementett .xml dokumentumot, majd a nyomtatás gombra kattintunk. Ezután, kis idő elteltével .pdf formátumban nyílik meg a benyújtott pályázat, melyet .pdf formátumként mentsünk le a számítógépünkre, hogy a későbbiek folyamán is rendelkezésre álljon. (Hasonló módon jutunk hozzá, mint a meghatalmazáshoz, azt is így kellett kinyomtatni.)
Fontos! Ha szeretnénk, hogy az ügyfélkapunkon megmaradjon az .xml dokumentum, akkor az értesítési tárhelyből rakjuk át a tartós tárhelybe, ellenkező esetben 30 nap után automatikusan törlődik a rendszerből.

 

Kapcsolódó cikk:

„A VM intézkedett, hogy mindenki beadhassa LEADER pályázatát"
2011. november 16. 16:11

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) soron kívül módosítja a LEADER pályázatok beadásáról szóló rendeletet, hogy azok is benyújthassák kérelmeiket, akik az elektronikus rendszer túlterheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni. A módosított jogszabály hatálybalépése után 7 napjuk lesz az érintetteknek a pályázatok feltöltésére.

A pontos időpontról az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága közleményben fogja tájékoztatni a pályázókat, a LEADER Helyi Akciócsoportokat pedig közvetlenül is értesíti.

A LEADER pályázatokat szeptember 30. és november 15. között kizárólag elektronikusan lehetett benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A hivatal elektronikus rendszerébe szeptember 30-tól november 14-ig 1984 darab pályázatot töltöttek fel, míg az utolsó 24 órában 5572 pályázat érkezett. A túlterhelés miatt a rendszer lelassult, ez okozhatott problémát a kérelmek beadásakor.”

2011. november 17.

Meghívó - 15 éve gurul az Aranykocsi 2011.11.26.


Az Aranykocsi Néptáncegyüttes szeretettel meghívja Önt a 15 éves Jubileumi Gálaműsorára!
Az est közreműködői lesznek:
Aranykocsi Néptáncegyüttes táncosai
Berecz András Mesemondó
Magyar Állami Népi Együttes zenekara
(Pál István Szalonna és Bandája)
2011.11.26. 17 óra
Kocs ÁMK(Faluház)

 

2011. november 17.

Meghívó - Gyermekjátékok őszi foglalkozás 2011.11.25.

 

 

2011. november 16.

Lezárult a LEADER pályázatok beadása

Az országosan meghirdetett LEADER programra a pályázatok benyújtására nyitva álló időszak 2011. november 15-én éjfélkor lejárt.

Sajnos a rendszer nem tudott megfelelően működni, számos telefont kaptunk ezzel kapcsolatban.

Kérjük, szíveskedjenek jelezni, hogy ki az, aki esetleg nem tudott benyújtani a rendszer hibájából pályázatot, hogy az adatokat közvetíthessük az MVH, illetve az IH felé.

Kérem, azt is jelezzék, ha bármi észrevételük van, milyen hibákat észleltek, ez a későbbiek folyamán a kérelemkezelésnél is fontos lehet.

A visszajelzések azért is fontosak, hogy lobbizhassunk az így elúszott pályázatok miatt.

 

A visszajelzéseket az alábbi e-mail címre várjuk: moricz.beata@vercse.hu.

 

2011. november 16.

Csákvár Kupa - gyermek kempo karate verseny

A KEMPO HSE Csákvár várja az érdeklődőket a 2011.11.20-án Csákváron, a sportkombináltban (8083 Csákvár, Vöröskapu út) tartandó 9. Csákvár kupa gyermek kempo karate versenyre.
Nagy örömünkre szolgál, hogy idén már a Leader pályázaton megnyert szőnyegen és a pályázaton megnyert védőfelszerelésben fognak a gyerekek versenyezni.

Üdvözlettel:
Takács Attila
Kempo HSE


2011. november 16.

Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség októberi hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

 

 

2011. november 9.

Nagy az érdeklődés a LEADER pályázati lehetőségek iránt

Az országosan meghirdetett LEADER program a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség térségében is igen népszerű. A kétfordulós pályázatra az első fordulóban összesen 243 db projekt ötlet érkezett be, melyek megfeleltek a térségi követelményeknek. A LEADER program 480 millió Ft-os keretére az első körben 591 millió Ft-os igény érkezett be, de természetesen ahhoz, hogy ezek forráshoz jussanak el kell készíteni a pályázatokat, melyeket 2011. november 15-ig lehet elektronikusan benyújtani.
Szép számmal érkeztek be kézművesek és helyi termelők, hagyományőrző és közösségépítő civil szervezetek, valamint önkormányzatok fejlesztési elképzelései, a két legnépszerűbb célterület pedig a „Szabadtéri közösségi terek, rendezvény helyszínek fejlesztése” és a „Vércse kincse'' értékek megőrzése, bemutathatósága volt.

A Falumegújítás és fejlesztés, valamint a Vidéki örökség megőrzése jogcímekre váróknak pedig jó hír, hogy 2012. februárjában lesz lehetőségük pályázatot benyújtani parkosításra, épületek felújítására, játszóterek és helyi piacok kialakítására.

2011. november 9.

Fogyatékosok világnapja 2011.

"Együtt másokért" gálaest

Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

 

katt...

 

 

2011. november 7.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban V.

 

Valamennyi LEADER pályázó figyelmébe ajánljuk az MVH által a pályázóktól, akciócsoportoktól érkezett kérdésekre adott válaszokat melyek innen letölthetők:

 

Kérdések-válaszok I.

Kérdések-válaszok II.

Kérdések-válaszok III.

Kérdések-válaszok IV.

Kérdések-válaszok V.

 

2011. október 24.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban IV.

FIGYELEM! - LEADER HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁS

 

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 119/2011 (X. 21.) számú Közleménye

Az Irányító Hatóság az ügyfelek érdekét és az esélyegyenlőséget szem előtt tartva a LEADER pályázat benyújtási időszakot 2011. november 15-ig meghosszabbítja!!!

 

2011. október 10.

MVH Hírlevél 18. szám, 2011.október 7.

Ön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 2011. évi 18. számát olvassa.
Hírlevelünkben az elmúlt két hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit gyűjtöttük össze. Korábbi hírleveleinket itt olvashatja.

Helyreigazítás
Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy az előző, 17. számú hírlevélben tévesen jelent meg a 144/2011. (IX. 16.) MVH közleményhez kapcsolódóan határidőre való figyelemfelhívás, mert a közlemény nem tartalmaz határidőt. A hibáért elnézésüket kérjük. MVH

 

Tejtermelők figyelem!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a tejkvótával kapcsolatos kérelmeket és jelentéseket 2011. november 1-től a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft címére (1450 Budapest, Pf.31.) kell postázniuk.

 

Általános tájékoztató az ÚMVP beruházási jogcímekkel kapcsolatosan
2011-10-07
„Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 90/2011. (X. 3.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet módosításáról, továbbá

160/2011 (IX. 29.) MVH Közlemény
2011-09-29
Az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről
Határidő: A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak: 2011. október 1. – 2011. október 31.

159/2011. (IX. 29.) számú MVH Közlemény
2011-09-29
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2011. évtől benyújtandó támogatás részletes feltételeiről és a támogatás 2011. évi kifizetésének igényléséről szóló 36/2011. (III.22.) számú közlemény módosításáról

158/2011. (IX. 28.) MVH Közlemény
2011-09-29
Az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről
Határidő: A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak: 2011. október 1. – 2011. október 31.

156/2011. (IX. 28.) számú MVH Közlemény
2011-09-30
A 149/2011. (IX. 20.) számú MVH Közlemény módosításáról

Szeptember 30-án reggel 8.00 órakor nyílik a LEADER!
2011-09-29
Határidő: Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy az EMVA IV. tengely LEADER pályázatok benyújtására 2011. szeptember 30 - 2011. november 2. között van lehetőség.

157/2011. (IX. 28.) számú MVH Közlemény
2011-09-28
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII.29.) VM rendelet alapján kihirdetett pályázati felhívás keretében nyújtandó támogatások vonatkozásában a benyújtási időszak kezdetéről
Határidő: A pályázatokat 2011. szeptember 30. és október 31. között lehet elektronikus benyújtaniaz ügyfélkapun keresztül.

Fagykár-enyhítés: megkezdődtek a kifizetések!
2011-09-28
Az ültetvényekben 2011 májusában bekövetkezett fagykárok enyhítését szolgáló egyszeri csekély összegű (de minimis) támogatásra összesen 5345 termelő nyújtott be kérelmet a szakigazgatási szervként eljáró megyei kormányhivatalok közreműködésével a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Mielőbbi benyújtás – gyorsabb kifizetés
2011-09-27
Kedvezően változtak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási támogatások kifizetése iránti kérelem benyújtásának időszakai.

 

2011. október 10.

Vértesszőlősi Kisboldogasszony Plébániatemplom - jótékonysági koncert

2011.10.16-án 18:00 óra

A koncert Vértesszőlős római katolikus templomának és orgonájának felújítására szervezett jótékonysági hangversenysorozat 14. része, méltó megünneplése a megújult toronysisaknak.
Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

 

katt...

 

2011. október 7.

LEADER - A pályázatok benyújtásával kapcsolatos fórum/oktatás

 

2011. szeptember 30 - 2011. november 2-ig van lehetőség a LEADER pályázatok benyújtására kizárólag elektronikus úton, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elektronikus rendszerén keresztül.
A Vértes-Gerecse Akciócsoporthoz sok projekt-adatlap érkezett be, és sokan nem tudtak meghatalmazást adni az Akciócsoportnak a feltöltésre, ezért szeretnénk lehetőséget biztosítani számukra, hogy megismerkedjenek az elektronikus felülettel, illetve tájékoztatást kapjanak személyes konzultáció keretében a benyújtandó dokumentumokról.

 

A LEADER pályázatok feltöltésével kapcsolatos oktatás az alábbi időpontokban és helyszíneken kerül megrendezésre:

 

Időpontja: 2011. október 13. csütörtök 17.00 óra
Helyszíne: Vértesboglár - IKSZT
8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 17.

 

Időpontja: 2011. október 20. csütörtök 17.00 óra
Helyszíne: Tardos - Közösségi Ház
2834 Tardos, Rákóczi F. u. 19.

 

A fórum/oktatás menete a következő:
1. MVH regisztráció és jelszó igénylés
2. Meghatalmazás kitöltése a felületen
3. LEADER pályázat feltöltése, módosítása
4. Célterületenkénti ismertető a csatolandó mellékletekről
5. Egyéb további teendők, tudnivalók

 

FIGYELEM! A részvétel regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy amennyiben szeretne részt venni a tájékoztatón, akkor szíveskedjen egy válasz e-mailben jelezni (megjelölve a helyszínt is, hogy melyik fórumon szeretne részt venni!!!) ugyanis a termek befogadó képessége korlátozott. Jelentkezni a moricz.beata@gmail.com e-mail címen lehet.

 

2011. október 7.

Kifizetési kérelem fórum

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2011. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER, valamint III. tengely program keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása során a lehető leghatékonyabban hívhassák le a támogatásokat, a pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.

Az Önök által képviselt szervezet, támogatási határozatban részesült és lehetősége van 2011. július 1 - 2011. december 31. között kifizetési kérelem benyújtására, ezért tisztelettel meghívjuk az ezzel kapcsolatos tájékoztató fórumra, melyen az alábbi témákban hallhatnak tájékoztatást:

1. A kifizetési kérelmek összeállítása – mire kell figyelmet fordítani;
• A kifizetési kérelemhez csatolandó dokumentumok (pl. építési napló, ÉNGY tételek felhasználásának dokumentálása, árajánlatok csatolása, számlákkal kapcsolatos követelmények stb.)
• Projektzárás - elszámolások, helyszíni szemlékről tudnivalók;
• Fenntartási kötelezettség;
2. Általános tájékoztató a LEADER jogcímekkel, célterületekkel kapcsolatban;
3. Egyedi kérdések megvitatása.

Időpont: 2011. október 11. 15.00 óra
Helyszín: Pusztavám, Művelődési Ház
8066 Pusztavám, Petőfi Sándor u. 1.

 

További információ: 34/589-849

 

2011. október 7.
V. Őszi Zenei Fesztivál - V. Musikfest im Herbst
II. Ezt jól kisütöttük! - II. Es wurde gut gebacken! Kuchenwettbewerb
2011. október 15-16. - 15-16. oktober 2011.
Szomód, Művelődési Ház - Sammet, Kulturhaus

 

katt...

 

katt...

 

 

 

2011. október 7.

A Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottságának következő ülése

 

A Helyi Bíráló Bizottságot elfogadott ütemtervének megfelelően a soron következő HBB ülés:

 

Időpontja: 2011. október 19. szerda 10.00 óra
Helyszíne: Baj, Polgármesteri Hivatal
Baj, Petőfi S. u. 50.

Az ülés menetrendje.

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. Döntés a beérkezett projekt adatlapokról

2. Egyebek

 

A Meghívó innen letölthető.

 

2011. október 3.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban III.

FIGYELEM! A 90/2011. VM rendelet módosította a  Leader rendeletet, így  helyi termék fogalmát is az alábbiak szerint:

 

10. § (1) Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-tõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: R3.) 1. § (1) bekezdés 7. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:

„7. helyi termék: a LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén honos, vagy ott megtermelt, elõállított termék, vagy a LEADER Helyi Akciócsoport által – az adott célterületében – helyi termékként meghatározott hagyományos termék;”

 

(2) Az R3. 11. § (2) bekezdés helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés c) pontjától eltérően az önálló tevékenységet végző magánszemély természetes személynek, valamint az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló VM rendeletben meghatározott falusi szálláshelyet üzemeltető természetes személynek nem kell vállalnia, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának idõpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát.”

 

2011. szeptember 22.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban IV.

Megjelent a LEADER rendelethez kapcsolódó MVK közlemény és mellékletei, melyen innen letölthetők:

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2011. (IX. 20.) számú KÖZLEMÉNYE és mellékletei

 

2011. szeptember 22.
A kömlődi református templom megújulása és a Trianon emlékmű leleplezése

 

 

2011. szeptember 22.

A Pro Vértes Nonprofit Zrt. az idei évben immár XII. alkalommal rendezi meg a Hagyományos Mihály - napi Lovas és Pásztortalálkozót 2011. október 1-jén (szombaton) 9 órától Csákváron, a Berényi út melletti Csikóakolnál.

 

" Szent Mihálykor Hideg szél fúj, esik is, Esterházy gulyásának, Nincsen szűre, fázik is. "

A rendezvény legfőbb célkitűzése, hogy elődeink ételei, szokásai, eszközeiés ezeket bemutató szavak ne csak múzeumokban és szótárakban, hanem a mindennapi életben is megőrzésre kerüljenek. A rendezvényen a látogatók így nemcsak finom ételeket és szórakozást találhatnak, hanem megelevenednek előttünk a hagyományos pásztor és lovas élet csaknem elfeledett mindennapjai is.

Programok:

Fogathajtás: pónifogat,- kettesfogat, - népifogat

Gulyás és csikósprogramok:
- gulyás bemutató (pányvavetés, nyúldobás, karikás bemutató)
- lovas ügyességi bemutató
- csikósbemutató
- szilaj gulya beterelése lóháton a Csikóakolhoz

Gyerekprogramok:
- népi játékok (lepényevő verseny, ördöglakat nyitogatás)
- bojtár totó
- gulyásbojtárok ötpróbája (karikásütés, nyúldobás, pányvavetés,
bálahömbölgetés, pulicsalogatás)
- fürge kismalac és kecskegidafogó verseny

Gasztronómiai kínálat:
- pásztorétel főzőverseny
- kolbászsütés
- helyi mező - és erdőgazdasági termékek vására (szalámi, kolbász, méz,
sajt, lekvár)

Kulturális programok:
- kézműves kirakodóvásár
- néptáncbemutatók, népdalénekesek, színpadi programok
- élő zene
- fergeteges Mihály - napi gulyásbál

Egyéb programok
- pusztabuszos kirándulás a szilaj szürkemarha gulyához
- őshonos állatok bemutatója
- Geszner-házban lévő Természettudományi Kiállítás megtekintése

Egész nap büfével, szürkemarha húsból és rackajuhból készült pásztorétel
különlegességgel várjuk kedves vendégeinket!

Pro Vértes Nonprofit Zrt.
8083 Csákvár, Kenderesi u. Geszner-ház
Tel.: 22/354-420
E-mail: provertes@provertes.hu
Web: www.provertes.hu

 

2011. szeptember 20.

Két korcsoportban, Forgószél illetve Garabonciás címmel hon- és népismereti versenyt hirdet a Hagyományok Háza. A Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásának köszönhetően a versenyen való részvétel térítésmentes.

 

Hon- és népismereti versenyt hirdet a Hagyományok Háza a 2011/2012-es tanévben. Olyan diákok jelentkezését várják, akik izgalmas, szórakoztató feladatok megoldásán keresztül szívesen elmélyítenék hon- és népismereti tudásukat, illetve szívesen megismerkednének a magyar népi kultúra gazdag, sokszínű világával. A vetélkedő egyes témaköreit a versenyzők önálló gyűjtő-kutatómunka révén dolgozzák fel, két korosztályi csoportban (5-6. osztályosok és 7-12. osztályosok).

 

A Forgószél elnevezésű vetélkedőt 5. és 6. osztályos tanulók részére hirdetik meg. Idei témaköre a „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” – Gyümölcsök a magyar paraszti kultúrában címet viseli. A verseny három részből áll. Az első és a második rész levelező, míg a harmadik részen – amely egyben a döntő is – már személyesen is megjelennek a versenyzők. A feladatlapokat  interneten, e-mailben küldi el a Hagyományok Háza a résztvevők számára, de a honlapról is letölthetők lesznek. A kijavított feladatlapot postán illetve e-mailben juttatják vissza az iskolákba, vagy az egyéni versenyzőknek. Ebben szerepelnek majd az újabb feladatok és az elért pontszámok is, amelyek a honlapon szintén megtekinthetők lesznek. A döntőbe a harminc legjobb eredményt elért versenyző juthat be, akik közül tizenöten nyári jutalomtáborozáson vehetnek részt.

 

A Garabonciás címmel meghirdetett versenyre 7-12. osztályos diákok jelentkezhetnek . Az esztendő során három olyan feladatlapot kapnak a jelentkezők, amely egyéni gyűjtő-kutatómunkát igényel. A feladatlapokat pontozással értékelik, két korcsoportban (7-9. osztályosok és 10-12. osztályosok). A legjobbak a vetélkedő végén könyvjutalomban részesülnek, és részt vehetnek egy nyári jutalomtáborozáson is, kutatásaikról pedig rövid előadásban számolhatnak be a Forgószél döntőjének ideje alatt.

 

Jelentkezési határidő: 2011. október 5. A jelentkezési lap letölthető a Hagyományok Háza honlapjáról.

 

2011. szeptember 20.
Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség augusztusi hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

 

 

2011.szeptember 20.

A Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottságának következő ülése

 

A Helyi Bíráló Bizottságot elfogadott ütemtervének megfelelően a soron következő HBB ülés:

 

Időpontja: 2011. október 5. szerda 10.00 óra
Helyszíne: Pro Vértes Alapítvány: Boglártanya - Erdei Iskola
Vértesboglár külterület

Az ülés menetrendje.

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. Döntés a beérkezett projekt adatlapokról

2. Egyebek

 

A Meghívó innen letölthető.

 

2011. szeptember 19.

Szomódi szüreti felvonulás és bál

Szomód Község Önkormányzata, a Német Kisebbségi Önkormányzat és a Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület szeptember 24-én nosztalgia szüreti felvonulást és bált szervez.

 

A szüreti felvonulásra várják csoportok, egyesületek, utcák, baráti társaságok jelentkezését. Előnyt jelent, ha a jelentkezők feldíszített járművel (lovaskocsi, traktor, kistraktor, stb.) érkeznek. A legszebben, legötletesebben díszített jármű jutalomban részesül.

A magyar ruhások mellett bármilyen jelmezest szívesen várnak.

A szüreti felvonulás 15 órakor indul a Művelődési Ház elől. A felvonulók a Várhegy utcában (kisboltnál), a Fő utcában (református templomnál) és a Tatai utcában (Pannon Takaréknál) állnak meg.

A bál 20 órakor nyitótánccal kezdődik.

A belépőjegy ára 1000 Ft. A bálra a jegyek elővételben megvásárolhatók a Yo-Zanti Vendéglőben, amely magában foglalja az asztalfoglalást is.

Aki kedvet érez ahhoz, hogy ennek a szép hagyománynak részese legyen, részt vegyen a felvonuláson, jelentkezzen szeptember 18-ig Sziliné Laub Évánál (30/233-1458) vagy Schamberger Dóránál (30/401-1942).

 

 

2011. szeptember 19.

Ismét Várgesztesi Lovagi Játékok

 

 

2011. szeptember 19.

Boglárka-túra - erdei futás és gyalogtúra

 

Vértesboglár község Önkormányzata új időpontban, 2011. szeptember 24-én megrendezi a "Boglárka-túra" - erdei futás gyalogtúra versenyt.

Szeretettel várunk minden mozgást szerető, természetkedvelő ifút és éltes személyt, családokat, baráti társaságokat rendezvényünkre, amely a Vértes egyik legszebb túraútvonalán kerül megrendezésre (Vértesboglár, Nagy-legelő, Kúti-földek, Fáni-völgy, Vérteskozma, Kis-Tábor-hegy, Farkastorok, Boglártanya, Vértesboglár útvonalon).

Az alábbi versenyszámokban várjuk az indulókat:

*       21 km-es és 10 km-es (vagy akár 21+10 km-es) távokon terepfutás (aszfalton, földutakon és erdei utakon) junior, felnőtt és senior kategóriákban,
*       21 km-es és 10 km-es távokon gyalogtúra,
*       családi túra (Hosszú-árok és Boglártanya érintésével).

Rajt: 10 órakor a Művelődési Ház elől. (Alkotmány u. 7.)

Érkezés: minden távon legkésőbb 14 óráig.

 

2011. szeptember 15.

F E L H Í V Á S!

 

Az ÁLTAL-ÉR Tata - Dunaalmás között, 1747-ben Mikoviny Sámuel által tervezett és építtetett szakaszán,

 

2011. október 1-jén szombaton megrendezésre kerülő:

 

Mikoviny Sámuel emlékének megőrzésére szervezett

XVI. ÁLTAL-ÉR Vízitúrán történő részvételre!

 

A vízi-túrán 1300 Ft/fő a nevezési díj. A nevezésnél kitöltött és leadott, aláírt nevezési lap ellenében bárki részt vehet. Túrakenuval, kajakkal, vagy bármilyen vízi járművel, melyen a célig meg tudja oldani a lejutást! Mentőmellény viselése 14 év alatt kötelező, 14 év felett ajánlott! A veszélyes szakaszoknál segítők biztosítják a lejutást, valamint a www.zszk.hu honlapon közzétett térképekkel segítjük a tájékozódást. Érdemes a Google-Earth-ön, a http://maps.google.hu/ oldalon a műholdképeket megtekinteni.

 

A nevezési díj magában foglalja a következőket:

- Nevezési és regisztrációs díjat,

- 1 db emblémás póló díját,

- Oklevelet,

- Vendégmarasztaló babgulyást Dunaalmáson

 

Az ebéd a regisztrációnál kapott karszalaggal érvényes, egy adagra szól, és ha esetlegesen elfogy, akkor minden esetben visszafizetjük az árát. Ha marad, akkor természetesen lehet repetázni!

 

Figyelmeztetjük azokat, akik most jönnek először, hogy a kb. 13 km-es vízi túráinkon a résztvevők közül néhányan borulni szoktak! Potenciális veszélyhelyek: A vasúti híd és az 1-es út alatti betonozott szakasz, Barcza duzzasztó, zsilipek, műtárgyak a térképen jelzett helyeken! (Száraz ruháról és vízhatlan hordóról kéretik gondoskodni!)

A nagy mennyiségű alkoholfogyasztás befolyásolja a teherbíró képességet és veszélyes lehet az evezés során!

Mértékkel fogyasszuk, vigyázzunk a magunk és mások testi épségére!

FIGYELEM: Az Által-ér mederrekonstrukciós munkálatai miatt a cél a tavalyi évtől a 10-es útnál lévő zsilip előtti gátszakasz! (JPG képen jelölve) Kérünk mindenkit az óvatos kikötésre!!!

Mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán!!

 

 

A XVI. Mikoviny Sámuel Általér Vízitúra Programja:

 

TALÁLKOZÁS: 2011. október 1-jén (szombaton) 8:00-tól Tatán, a Berta Malomnál, itt történik a regisztráció!

Akik vízi járművüket már előző nap a helyszínre kívánják szállítani, azok a Berta Malom kertjébe betárolhatják azokat.

 

800 – 1100 Regisztráció

900 Ünnepélyes megnyitó

915-től Vízre szállás

1100-től érkezés Dunaalmásra, ahol a Révalmási Tutajosok „Vendégmarasztaló – babgulyással” várják a résztvevőket.

 

A beérkezés után az ebédosztásnál folyamatosan történik az Emléklapok átadása!

 

További információ:

 

Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület, Oláh András

06-20-596-48-80, vagy 06-30-549-2006, zoldszigetkor@gmail.comwww.zszk.hu

 

Letölthető dokumentumok:

Mikoviny Által-ér evezőstúra térképek.zip
16. Mikoviny emléktúra Meghívó 2011.10.01..doc

Mikoviny Sámuel.doc

2011. szeptember 15.

A Zöld Sziget Kör szeptemberi túrája

 

Időpont: 2011. 09. 17. (szombat)
Találkozó: Tata, Művelődési ház, parkoló 08.15-kor
Indulás: 8:30-kor
Útvonal: Tata - Veszprém – Herend - Úrkút – Ajkacsinger - Tata
Visszaérkezés: a késő délutáni órákban
Túravezető leírása: Veszprémben találkozunk, majd először Herenden állunk meg, egy tó partján miocén csigákat gyűjthetünk. Majd Úrkúton a csárdahegyi őskarsztot nézzük meg, gyűjthetünk mangánércet. Kb. 1-1 órás időtartam. Ajkacsingerben a bányamúzeumot nézhetjük meg kb. 14 00-ig. Itt van még eocén tanösvény is. A múzeumi belépő ~300 ft./fő.

Személyautókkal megyünk, így aki részt szeretne venni a túrán autóval, vagy utasként, jelentkezzen Mocsi Ádámnál a 06/70/385-79-81-es telefonszámon, hogy minél jobban ki tudjuk használni a férőhelyeket.

Fényképezőgépet is érdemes hozni.
A gyalogtúra néhány km hosszú, bárki számára leküzdhető

Túravezető: Dékán Péter (geológus)

Tisztelettel: Mocsi Ádám (06/70/385-79-81)

 

2011.szeptember 11.

A Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottságának következő ülése

 

A Helyi Bíráló Bizottságot elfogadott ütemtervének megfelelően a soron következő HBB ülés:

 

Időpontja: 2011. szeptember 21. szerda 10.00 óra
Helyszíne: Zámoly, Teleház
Zámoly, Rákóczi u. 7.

Az ülés menetrendje.

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. Döntés a beérkezett projekt adatlapokról

2. Egyebek

 

A Meghívó innen letölthető.

 

2011. szeptember 5.

FIGYELEM!!! HATÁRIDŐ LEADER!!! SÜRGŐS!!! 2011. SZEPTEMBER 5. - postára adás ideje

 

Figyelem! A LEADER pályázatoknál 2011. szeptember 5-én lezárul a kisértékű célterületekre a Projekt Adatlapok beadása. Ez a határidő azt jelenti, hogy legkésőbb szeptember 5-én (hétfő) postára kell adni tértivevényes küldeményként, vagy személyesen be kell hozni a Projekt Adatlapokat a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetéhez. A munkaszervezet hétfőn hosszabbított nyitva tartással, reggel 8.00-tól este 18.00-ig várja az ügyfeleket.

 

postai cím:
Vértes-Gerecse Közösség
2890 Tata, Erzsébet királyné tér 13.

 

A Vértes-Gerecse térségben 3 db kisértékű célterület van, melyek:

Versenyképesség fejlesztés, technológiai korszerűsítés a Vértes-Gerecse térségben
Célterület azonosító: 1 025 796

„A  Vértes-Gerecse  településein  a  gazdaságélénkítés  érdekében  vállalkozások  létrehozására,  fejlesztésére,  kiegészítő  jövedelemszerzési lehetőségek  biztosítására  vehető  igénybe  támogatás.  Olyan  fejlesztések  támogathatók,  amelyek  a  térség  adottságaira,  hagyományaira építenek, a szektorok közötti partnerséget erősítik, a helyi igényeket elégítenek ki, innovatívak, környezetbarát technológiát alkalmaznak.”

Jó lehetőség mikrovállalkozások, egyéni vállalkozók (vagy leendő egyéni vállalkozók számára) eszközbeszerzése, nem építés engedély köteles beruházások megvalósítására, marketing tevékenységre.

maximális támogatás: 1.000.000,- Ft
--------------------------------------------------------

"Vércse Kincsei" nyomában
Célterület azonosító: 1 025 802

„A települések történelmének, hagyományainak felkutatása, szerkesztése és/vagy megjelentetésük különböző formában (könyv, CD/DVD, film, hanganyag) a  helyi  civil  szervezetek  és  a  lakosság bevonásával. A feltárt hagyományok újjáélesztése érdekében az újbóli bemutathatóság támogatása.   Hagyományőrző   csoportok   célterületnek   megfelelő   projektjeinek   támogatása.  Néprajzi  és   helyi  speciális  kultúrtörténeti gyűjtemények, Vércse kincse sarok kialakítása.”

Jó lehetőség hagyományőrző csoportok számára, hogy fellépő ruhát készítsenek, vagy a település történetét, hagyományait bemutató kiadvány készüljön el.

maximális támogatás: 1.000.000,- Ft
---------------------------------------------------------

Vércse események (rendezvények támogatása)
Célterület azonosító: 1 025 819

Támogatás vehető igénybe
„Térségi összefogásban megvalósuló, a hagyományos értékeket előtérbe helyező kulturális, hagyományőrző,  lovas, íjász, sportlövész, horgász, hobbi állat programok támogatása. A rendezvények megszervezése és  lebonyolítása, infrastruktúra kialakítása. Rendezvényhez szükséges marketing tevékenység lebonyolítása. A közösségi élmény és összetartozás erősítése, a település megtartóerejének növelése.”

maximális támogatás: 250.000,- Ft

Tehát a szeptember 5-i határidő ezen három célterületet érint, az összes többi (további hét darab) határideje, mármint ami a Projekt Adatlapok leadását illeti, 2011. szeptember 29.

A levéhez csatolva küldjük a három, kisértékű célterület adatlapját, valamint a kitöltendő Projekt Adatlapot, és a kapcsolódó LEADER kritérium rendszert, hiszen a Projekt Adatlap 7. pontjában kell kifejteni, hogy a fejlesztés miként felel meg az adott célterülethez tartozó LEADER kritériumoknak. Ez a Projekt Adatlap legfontosabb pontja, melynek tartalmas kitöltésére mindenképpen fordítsunk időt, ugyanis az ún. Helyi Bíráló Bizottság ezt a pontot vizsgálja, és csak akkor adja ki a pályázat benyújtásához szükséges támogatási döntést, ha megfelelően bemutatják, hogy fejlesztésünk miként felel meg mind a 4 db LEADER kritériumnak!!!

Akkor is érdemes Projekt Adatlapot benyújtani, ha még nem teljesen biztosak abban, hogy be tudják nyújtani a majdani LEADER pályázatot, nem baj, ha a Projekt Adatlapból nem lesz pályázat, viszont Projekt Adatlap benyújtása nélkül biztosan nem tudnak majd pályázatot benyújtani!!!

 

További kérdés esetén keressék a Vértes-Gerecse munkaszervezetét.
Tel. 34/589-849
vagy a honlapon megtalálható mobilszámokon

 

2011. augusztus 30.

A Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottságának következő ülése

 

A Helyi Bíráló Bizottságot elfogadott ütemtervének megfelelően a soron következő HBB ülés:

 

Időpontja: 2011. szeptember 9. péntek 10.00 óra
Helyszíne: Vértessomló, Teleház
Vértessomló, Ady u. 30.

Az ülés menetrendje.

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. Döntés a beérkezett projekt adatlapokról

2. Egyebek

 

A Meghívó innen letölthető.

 

2011. augusztus 22.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban III.

LEADER 2011 újabb tájékoztató fórumok helyszínei, időpontjai:

 

Időpont: 2011. 08. 30. (kedd) 18:00
Helyszín: Magyaralmás, Faluház (Iskola u.)

 

2010. augusztus 11.

XIII. Csókakői Várjátékok

 

Két napra a középkorba varázsolja vissza a látogatókat a XII. Csókakői Várjátákok rendezvénysorozat.
A több mint hétszáz éves vár falai között hagyományőrző csoportok, lovagrendek elevenítik fel a középkor különböző évszázadait, korhű környezetben és ruhákban tekinthetők meg a haditorna bemutatók, a lovagi tornák és párviadalok, de közben a közönség megismerheti a korabeli táncokat, zenéket is. Emellett lesz minden, ami a jó hangulathoz kell, kézműves kirakodó vásár, mesterségek utcája, a borvidék borainak bemutatója, könnyűzenei koncertek, vidám, humoros előadások és végül tűzijáték.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

bővebb információ: www.csokako.hu

 

 

 

2011. augusztus 22.

A móri Borvidék TDM Egyesület nyílt pályázati felhívása Turisztikai Desztináció Menedzser munkakör betöltésére (képre kattintva letölthető)

 

 

2011. augusztus 19.

A Vértes-Gerecse Közösség Elnökségi és Közgyűlése

 

A Vértes-Gerecse soron következő közgyűlésének előkészítése érdekében kerül sor a következő elnökségi ülésre, melynek meghívója innen letölthető.

 

Időpontja: 2011. augusztus 29. hétfő 16.30 óra
Helyszíne: Várgesztes, Művelődési Ház
2824 Várgesztes, Arany J. u. 47.


Napirendi pontok:

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

  1. Beszámoló a Vértes-Gerecse Közösség eddigi működéséről

  2. Költségvetés módosítása

  3. LEADER pályázati lehetőségek áttekintése

  4. Egyebek

 

 

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség az Irányító Hatóság előírásainak megfelelően az alapszabály módosítása után, 2011. augusztus végéig ismételt közgyűlést tart, melynek meghívója innen letölthető.

 

Időpontja: 2011. augusztus 29. (hétfő) 17 óra
Helyszíne: Várgesztes, Művelődési Ház
2824 Várgesztes, Arany J. u. 47.

 

Napirend:

  1. Tagfelvétel

  2. Beszámoló az egyesület és a munkaszervezet eddigi tevékenységéről, eredményeiről

  3. Felügyelő Bizottság beszámolója

  4. 2011. évi költségvetés módosítása

  5. Az egyesület vezető tisztségviselőinek megerősítése

  6. Egyebek

 

2011. augusztus 19.

A Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottságának következő ülése

 

A Helyi Bíráló Bizottságot elfogadott ütemtervének megfelelően a soron következő HBB ülés:

 

Időpontja: 2011. augusztus 29. hétfő 16.00 óra
Helyszíne: Várgesztes, Művelődési Ház
2824 Várgesztes, Arany J. u. 47.

Az ülés menetrendje.

Elnöki köszöntő, napirendi pontok ismertetése

1. Döntés a beérkezett projekt adatlapokról

2. Egyebek

 

A Meghívó innen letölthető.

 

2011. augusztus 19.

Megalakult a Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottsága

 

A Vértes-Gerecse Közösség elnöksége 2011. augusztus 19-én megtartott ülésén megalakította a Helyi Bíráló Bizttságot, melynek tagjai:

 

Schunder Tibor – elnök

Beke László – alelnök
Csabán Tibor – tag
Dr. Kovács György Zoltán – tag
Dr. Vécsei László – tag
Kiss Ferenc –tag
Kunkli Ferenc –tag
Mészárosné Hőbe Ildikó – tag
Nagy György – tag

Sümegh István – tag
Végh Konrád – tag
Viszló Levente – tag

 

Bőhm Lívia –póttag
Menyhárt István – póttag

 

A HBB tagok egyhangúlag elfogadták a HBB ütemtervét az alábbiak szerint:

 

2011.08.29. hétfő HBB ülés – döntés a beérkezett projekt adatlapokról
2011.09.09. péntek HBB ülés – döntés a beérkezett projekt adatlapokról, a kisértékű projektek lezárása, utolsó döntési kör
2011.09.21. szerda HBB ülés - döntés a nem kisértékű projektekről
2011.10.05. szerda HBB ülés – döntés a nem kisértékű projektekről, utolsó HBB ülés

 

2011. augusztus 17.

Figyelem! Változott néhány LEADER nyomtatvány!

Az ÚMVP IV. tengelye, azaz a LEADER program végrehajtásában közreműködő Helyi Bíráló Bizottság Eljárásrendjén az Irányító Hatóság módosításokat, illetőleg pontosításokat hajtott végre a Helyi Bíráló és Monitoring Bizottság eljárásrendjében és formanyomtatványain.

 

A HBB eljárásendjét képező 1. 2., 4., 5. sz. mellékletek is módosultak, valamint alkalmazásra kerül a 6.sz melléklet.

 

A módosított formanyomtatványok innen letölthetők:

 

Projekt adatlap - 20110817 módosított

 

Átadás-átvételi jegyzőkönyv - 20110817 módosított

 

HBB eljárásrend - 20110817 módosított

A módosított IH közlemény az alábbi linken keresztül érhető el:

http://www.kormany.hu/download/8/bd/40000/IH%2099.%20k%C3%B6zlem%C3%A9ny.zip#!DocumentBrowse

 

Az eljárásrendben az alábbi fontosabb módosításokat, pontosításokat eszközölték:

 


A módosítás helye


A módosítás tartalma

II. A Helyi Bíráló Bizottság feladata

Kikerült az eljárásrendből annak kötelezettsége, hogy az eljárásrend megjelenését követő 5 napon belül küldje meg az SZMSZ-t a HBB. 5 napon túl is megküldhető, a beküldési kötelezettség nem szűnt meg.

 

Az HBB SZMSZ-ét kizárólag a HBB tagjainak kell elfogadni.

III.3 A tagság mandátuma

Pontosítva az utolsó előtti bekezdés

IV.2. A HBB döntéshozatali eljárása

Hiánypótlásra a LEADER HACS munkaszervezete szólítja fel a az ügyfelet.

IV.3. A HBB ülései

Az ülés időpontja mellett a helyszínéről is értesíteni kell az IH-t és az MVH-t.

 

A HBB ülés időpontja és a HBB tagok számára megküldött kiértesítés között eltelt időpontig beérkezett hiánypótoltatott projekt adatlapokat tárgyalhatja a HBB. Ezt is csak abban az esetben, ha erről SZMSZ-ben rendelkezik a HBB.

IV.4. Előkészítő adminisztráció

Törlésre került az a rendelkezés, melynek alapján a projekt adatlapok nem vihetők ki a munkaszervezet irodájából.

IV.5. Döntéshozatal

Kiegészítésre került az okirat aláírására vonatkozó rendelkezés.

 

Korrigálásra került a kiküldendő okirat darabszáma, illetve a kiküldés legkésőbbi időpontja.

IV.6. Jogorvoslat

Több ponton módosult, melyhez kapcsolódóan új formanyomtatvány kerül alkalmazásra.

IV. Összeférhetetlenség

Kikerült az eljárásrendből az ügyfél összeférhetetlenségi nyilatkozatánakkötelezettsége.

VI.Szankció

Módosításra került a szankcionálható késedelem és annak lehetséges mértékei.

VII. Adatvédelem

Módosult a titoktartásra vonatkozó rendelkezés.

 

2011. augusztus 16.

Vértesszőlős Község Önkormányzatának augusztus 20-ai ünnepi rendezvénye

 

 

2011. augusztus 16.

A Várgesztesi Dalkör 20 éves jubileumi  programja

 

 

2011. augusztus 16.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban II.

LEADER 2011 újabb tájékoztató fórumok helyszínei, időpontjai:

 

Időpont: 2011. 08. 25. (csütörtök) 16:00
Helyszín: ÁMK Iskola, 2821 Gyermely, Iskola u. 10-12.

 

2011. augusztus 10.

Részletes tájékoztató a LEADER pályázatokkal kapcsolatban

 

A Vértes-Gerecse Közösség területén meghirdetett célterületekről és a
célterületekkel kapcsolatos tudnivalókról

 

A LEADER kritériumokhoz való illeszkedés vizsgálatának módja:

A Helyi Bíráló Bizottság által vizsgált LEADER kritériumok

A Helyi Bíráló Bizottság eljárásrendje

 

A projekt javaslatot benyújtó ügyfelek kötelezettségei:

Tájékoztató a projekt adatlapok és pályázatok benyújtásáról
A projekt adatlap formanyomtatványa letölthető formában;
Átadás-átvételi formanyomtatvány;

 

Az eljárásban kötelezettségként előírt határidőkről.

Benyújtási határidők

Az első HBB ülés időpontja

A projekt adatlap HBB-nek történő utolsó benyújtási időpontja

Az utolsó HBB ülés időpontja

Kisértékű projektre benyújtott projekt adatlapok esetén

2011.08.18.

2011.09.05.

2011.09.09.

Nem kisértékű projektre benyújtott adatlapok esetén

2011.08.18.

2011.09.29.

2011.10.05.

 

Pályázatok benyújtása:2011. szeptember 30 – 2011. október 31.
HACS munkaszervezet megbízása a feltöltésre: 2011. szeptember 9.

 

LEADER 2011 tájékoztató fórumok helyszínei, időpontjai:

 

2011. augusztus 11. csütörtök 10:00 Csákvár, Polgármesteri Hivatal
2011. augusztus 11. csütörtök 15:00 Söréd, Polgármesteri Hivatal
2011. augusztus 15. hétfő 17:00 Héreg, Művelődési Ház
2011. augusztus 15. hétfő 17:00 Dad, Művelődési Ház
2011. augusztus 16. kedd 17:00 Vértessomló, Teleház
2011. augusztus 16. kedd 18.00 Pusztavám, Művelődési Ház
2011. augusztus 22. hétfő 18:00 Pátka, Polgármesteri Hivatal
2011. augusztus 22. hétfő 17:00 Neszmély, Művelődési Ház
2011. augusztus 23. kedd 17:00 Naszály, Művelődési Ház, kisterem

 

A fórumok meghívója innen letölthető.

 

2011. augusztus 9.
Vértes-Gerecse Hírlevél

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült a Vértes-Gerecse Közösség júliusi hírlevele. A hírlevél olvasásához mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk.

 

A tartalomból:

Sümegi régiós konferencia - A LEADER program jövője

Júliusi közgyűlés

Falunapok, búcsúk, fesztiválok

Vércse gyümölcsei - Szákszend, Sárkeresztes, Kecskéd

Esemény - és pályázatfigyelő melléklet!

 

 

2011. augusztus 8.

Vértes-Gerecse Helyi Bíráló Bizottság alakuló és első döntéshozó ülése

A LEADER jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően szükséges létrehozni a Helyi Bíráló Bizottságot, melynek feladata a LEADER célterületekre beérkező projekt-ötletek LEADER szempontok szerinti vizsgálata.
Az Irányító Hatóság útmutatásának megfelelően az akciócsoportoknál az elnökség látja el a HBB feladatait.

Fentiekre való tekintettel kerül sor a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség soron következő Elnökségi ülésére, mely egyben a HBB alakuló és első döntéshozó ülése is.

 

A HBB ülései nyilvánosak.

Időpontja: 2011. augusztus 18. csütörtök 16.00 óra

Helyszíne: Tata, Vértes-Gerecse Közösség irodája

Tata, Erzsébet királyné tér 13.

A meghívó innen letölthető

 

2011. július 25.

A Zöld Sziget Kör augusztusi evezős túrája

 

Időpont: 2011. 08. 26-28. Péntek - Vasárnap (3 nap)

Túraútvonal: Almásfüzitő - Lupa-sziget (Pest előtt található)

A túrára jelentkezni 2011. augusztus 10-ig lehet, a túra maximum 10 fős.

Személyes megbeszélés az előzetesen jelentkezettekkel:
2011.08.13. Szombat, 16:00h, a Vig családnál (Tata 2890, Tavasz u.109.)

További információ és jelentkezés: Vig Szilveszternél: 06-20-991-6139

A túra költsége létszám és személy, ill. kenuszállítás függő, összesen kb.10.000 Ft/fő.

Túravezető: Vig Szilveszter

 

2011. július 25.

Tapossuk újra!

 

A Vértesacsa Barátok Köre Egyesület és a Vértesboglári Művelődési Ház mindenkit szeretettel vár egy kis sétára Vértesacsa és Vértesboglár között 2011. júius 30-án, szombaton.

 

 

2011. július 18.

Vértes-Gerecse Közgyűlés

 

A Vértes-Gerecse Közösség 2011. július 15-én tartotta meg Alapszabály-módosító közgyűlését, melyre az IH előírásai miatt volt szükség. Az egyetlen napirendi pontként szereplő alapszabály módosítást, az előterjesztésben foglaltak szerint, a jelenlévők egyhangúlag elfogadták.

Ennek értelmében a tagfelvétel az elnökség hatásköréből átkerült a közgyűlés hatáskörébe, a csatlakozni kívánó szervezetnek pedig legalább 2 tag ajánlását szükséges csatolni kérelméhez.

 

 

A közgyűlés jegyzőkönyve innen letölthető.

 

2011. július 18.

Kocsitolás és főzőverseny

 

A Vértes-Gerecse Közösség idén is képviseltette magát az immár XIII. alkalommal megrendezésre kerülő Kocsitoló rendezvényen. A főzőversenyen "spanyol chilis bab" elnevezésű ételünket kóstolhatta meg a zsűri és a vendégek.

A főzés mellett természetesen a LEADER programot is népszerűsítettük, tájékoztató kiadványainkat osztottuk szét az érdeklődőknek és felhívtuk figyelmüket a pályázati lehetőségekre.

 

 

2011. július 12.

Kifizetési kérelmekkel kapcsolatos tájékoztató fórumsorozat - 2011. július

 

MEGHÍVÓ

Vidékfejlesztési tájékoztató fórumsorozatra

Kedves lakosok, vállalkozók, civil szervezetek, önkormányzatok!

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség tájékoztató fórummal szeretné elősegíteni, hogy a 2010. és 2011. évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program program keretében támogatásban részesült szervezetek, projektek megvalósítása sikeres legyen, a támogatott projektek megvalósítása  során  a  lehető  leghatékonyabban  hívhassák  le  a  támogatásokat,  a  pénzügyi elszámolások megfelelő módon előkészítettek legyenek és visszafizetési kötelezettség nélkül zárhassák le beruházásaikat, fejlesztéseiket.
 
Az alábbi témákban hallhatnak tájékoztatás:
 

  • A kifizetési kérelmek összeállítása – mire kell figyelmet fordítani;

    • A kifizetési kérelemhez csatolandó dokumentumok (pl. építési napló, ÉNGY tételek felhasználásának dokumentálása, árajánlatok csatolása, számlákkal kapcsolatos követelmények stb.)

    • Projektzárás – elszámolások, helyszíni szemlékről tudnivalók;

    • Fenntartási kötelezettség;

  • Egyedi kérdések megvitatása.

Tájékoztató fórumok helyszínei és időpontjai:

Kecskéd, Művelődési ház, 2011. július 12. 17.00.
Vértesszőlős, Művelődési ház, 2011. július 19. 17.00.
Újbarok, Művelődési ház, 2011. július 21. 17.00.
Pátka, Polgármesteri Hivatal tanácsterem, 2011. július 26. 17.00.

 

2011. július 4.

Megjelent a "de minimis" és EMVA mikrovállalkozási támogatások módosításáról szóló 60/2011 VM rendelet

 

A Magyar Közlöny 2011. évi 74. számában megjelent a 60/2011. (VI. 30.) VM rendelet a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-tõl igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (IV. 28.) VM rendelet módosításáról.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-tõl igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (IV. 28.) VM rendelet alapján elszámolható kiadások tekintetében változás következett be: a módosítás értelmében, támogatás vehető igénybe többek között az autószerelő tevékenység, valamint a pálinka-készítés kapcsán is.